Nem tudom, mit szeretek jobban, az állandóságot, vagy a változást. Általában van egy csomó ötletem a változásra (pl lakásátrendezés), de mikor megvan, kicsit azért hiányolom a régit.

Ha gyalog, vagy biciklivel megyek dolgozni, mindig el kell mennem egy nagy grund mellett. Nem valami szép környék, egyik oldalról a Gürtel soksávos kocsisora, másik oldalról egy ronda ipari kerítés, óriásplakátokkal. De a kerítés mögött egy ősrengeteg van, ahonnan tavaszi estéken olyan bódító virágillat szökött ki, annyira jó volt ott biciklizni. Meg persze madárcsicsergés is mindig volt, és esos reggeleken töb meztelencsiga mászott ki a járdára, mint amennyit összesen eletemben valaha latni szerettem volna.

Aztán, mint a Kisvakond mesében, jöttek mindenféle nagy gépek (amiket szeretek egyébként nézegetni), lebontották a ronda kerítést, és ledózerolták gyakolatilag az egesz bozótot. Utálom. És most minden reggel változik a kép, feltúrták a járdát, összevissza terelgetik a bicikliutat (mondjuk ez vicces), síneket fektetnek le, meg szennyvízcsatornat ásnak, a múltkor kint voltak a gázosok is, ide egy kis beton, oda egy kis homok, mindig van valami. Gondolom lassan nekiállnak a betonházaknak, amilyeneket kb a környéken az összes ilyen ősrengeteges telken építettek.

hiányzik a virágillat :(

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.