Szóval lement a húsvét is, nagyon szuper volt, bár kicsit szégyellem magam, hogy inkább volt egy nagyon szuper hosszú hétvége, mint igazán ünnep. Vagyis persze ünnep volt, hogy együtt voltunk, csak a húsvéti üzenet maradt el valahol. Na de mi is a húsvét üzenete?

A böjtnek is vége lett, ennek örömére lecsúszott némi süti, és itthon, Bécsben elég sok csokoládé, azt hiszem (és a rólam készült fotók megerositettek ebben), még egy darabig inkább mellozom az édességeket. Egy Milka csokitojástól konkrétan rosszul lettem, nagy csalódás. Nem sikerült egyébként idén sem a tökéletes böjt, de azért jó volt, örültem, mikor sokadszorra mentem el csokik és cukokrák mellett úgy, hogy tudtam, hogy nem eszem beloluk. Riktán volt csak mélypont, amikor nagyon szükségem lett volna egy tábla mogyorós csokira.

Szóval a hétvége. Írtam már az elso fél napról, a szombat és a vasárnap is hasonlóan buzgalmasan telt (ahogy kettes számú unokahúgom fogalmazta), tojást festettünk, szappant foztunk, nyulat ettünk, horgoltunk, játszottunk, mesét olvastunk, kirándultunk, nem is tudom, olyan gyorsan elszaladtak a napok, pedig minden este húztuk, amig csak lehetett, mit nekünk alvásigény.

Vasárnap én nyertem azt a nemes feladatot, hogy hajnali fél hatkor kióvakodjak pizsiben a kertbe és édességet, mézeskalácsot és kis ajándákokat rejtsek el a kertben. Magammal rángattam TB-t, szegény, nagyon morcos volt, de segített, és a kikészített földes répát is megrágcsálta, hogy hihetobb legyen a nyuszi-mese a kicsiknek. Odáig voltak meg vissza, hogy _itt_tényleg_járt_a_Nyúl. Mondjuk ok mindenfele vekker nelkul mar haromnegyed hatkor felpattantak, hogy akkor menjunk ki a kertbe, tesom alig birta oket visszaparancsolni az agyba, igy nem futottunk veluk ossze a teraszajtoban.

Múlt héten egyébként egy praktikás kis nyuszit varrtam a gyerekeknek ajandékkiseronek, nagyon kis egyszeru volt, megtömtem tönkölybúzapelyvával, és hímeztem szemet meg orrot. Szombaton az egyik unokahúgom odahozta az újságot, ami tele volt jobbnál jobb dolgokkal, hogy o semmi mast, de ezt a nyuszti szeretne. Belul nagyon mosolyogtam, mig atneztuk, mi kellhet hozza, fel kellett olvasnom az osszevarrási útmutatót, és ígéretet tettem, hogy hozok belevaló tönkölybúzapelyvát.

Másnap, mikor megtalálta a kertben az édességeket orzo nyuszit, teljesen odavolt, hogy neki csak kérni kellett, és a nyuszi hozta is, amire vágyott! és egész nap a kezében volt, még a kirándulásra is vitte magaval. Nagyon örültem, mert varrás közben felmerült bennem párszor, hogy minek is csinálom én ezt. Délután még fabrikáltunk rá egy kis farkincát, maradék fehér fonalból pompomot csináltam, és anyukam felvarrta, a kislány meg végigasszisztálta az egeszet. Egyebkent o az, aki a heteveseket megszegyenito lelkesedessel gyakorolja a horgolas alapjait, szerintem nagyon jol megy neki.

Hetfon reggel meg hazajottem TB-hez, mert neki a vasarnapi eloadas miatt csak roviditett húsvét járt. Besétáltunk a városba fagyizni (a böjt végének örömére 5 gombócot ettem), találkoztunk egy szomorkás anyahajóval, akit aztán megettettünk, megsétáltattunk és megnapoztattunk, így aztán mikor a családjával is találkoztunk, már mindenkinek jó kedve volt.

A lakás romokban, a kedvem töretlen, a fejem tele tervekkel.

Éljen a tavasz.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr652858757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nux vomica 2011.04.28. 21:03:37

Monda neki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet;
Aki hisz én bennem, ha meghal is,él."
János 11:25

"Örvendezzetek, egek,
Ti is földi seregek,
Mindnyájan örüljetek!
Vígan énekeljetek!
Mert Urunk feltámadott,
Nekünk életet adott."
Igen ez így hiányozhatott.

vackor1b 2011.05.01. 08:46:31

És az ígért képes beszámoló sem marad el, csak mire feltöltöttem, megszerkesztettem, az egész elszállt és azóta ha van is internetem, csak pár percre jön be, ami nem elég, hogy újraszerkesszem. A csuda vigye el az internet szolgáltatót. Remélem a hétvége elég volt nekik, hogy rendezzék soraikat és mire hazaérek minden úgy fog működni, mint a karikacsapás.

vackor1b 2011.05.04. 21:52:36

És igen és igen és igen! Csodák csodájára végre van internetem újra és így az N.H-né által leírt dolgok jó része, már fotókban is megtekinthető az én blogomon :D
süti beállítások módosítása