"Be vagy vonva" ez a levél hetedikben repült a padomra (hatosztályos gimibe jártam), M.Péter írta, és azt jelentette, hogy be vagyok vonva az órai levelezésbe. És valóban, attól kezdve, kisebb-nagyobb szünetekkel, de kisbőröndnyi papírfecnim gyűlt össze a hat év alatt különböző őrült fontos órai témákkal teleírva.

Most a bohéméletbe lettem bevonva, levél helyett egy hívással, elmesélem:

Szerda este tízkor, egy fekete csipkés neglizsében készítem a vacsorát, mikor TB hív, hogy siet már haza, vége a próbának. Aztán tíz perc múlva megint, hogy mi lenne, ha most elmennénk az egyik szólistával (történetesen magyar) Budapestre, most indul, és onnan valahogy lejutnánk Gyulára, ahol TB anyukája fürdőzik TB egyik húgával. Aztán délután valahogy vissza Pestre, mert a szólista este 9-kor jön vissza Bécsbe. Vegyek ki szabadságot, neki sincs épp semmi dolga, tök jó lesz. De siessek, mert az énekes mindjárt indul.

Első reakcióm, hogy ez őrültség, Gyulára nem félóra lejutni, menj drágám nyugodtan, de én maradok, úgyis fáradt vagyok.

A második az, hogy ok, menjünk.

Összedobok egy hátizsákba két fürdőruhát, két törülközőt, két hálózsákot (ki tudja, hol fogunk - fogunk-e? - aludni), a vacsorát bedobom egy dobozba, megöntözöm a virágokat, közben TB hazaér és mehetünk is. Az autóban írok egy mailt a kollégáknak, hogy suddenly szabadságot kell kivennem, aztán csak élvezem a szabadságot.

Közben TB riadóztatja a rokonságot, másik húg kölcsönadná a kocsiját, menjünk hozzájuk, ott a lakásban a forgalmi és a pótkulcs, de ő nem tud beengedni, mert per pillanat nem tartózkodik otthon. TB-nek van ugyan lakáskulcsa, de kölcsönadta az öccsének, aki Szentendrén lakik, hívjuk TB bátyját, aki először nem veszi fel (mint kiderült, pont Szentendéről jött vissza a városba), de aztán őrült készséges, összeszedi a barátnőjét egy koncerten, és értünk jönnek a Délihez. Éjjel negyed kettő van, eszünk egy hamburgert és elindulunk Szentendrére. A terv az, hogy összeszedjük a kulcsot, visszamegyünk Kőbányára, megkeressük a kocsikulcsot, és már indulunk is.

Közben TB bátyja érdeklődik, hogy GPS és térkép híján hogy találunk le éjnek évadján Gyulára. Ezen mi nem gondolkodtunk ennyit, de a bátynak jobb terve van: kölcsönadja a BMW-jét, abban van GPS, sofőrnek összeszedjük a szentendrei öccsöt, ők pedig elmennek az öccs rozoga kiskocsijával. Mert TB-nek ilyen családja van.

Ezt a szentendrei baseball pálya mellett le is rendezzük (öcs persze eddig nem tudott semmiről, de rugalmasan kezeli a helyzetet és törli a másnapi programját), alig múlt hajnali kettő, mikor indulunk, először vissza Kőbányára, az öcs fürdőnadrágjáért és törülközőjéért, aztán tényleg Gyula felé. Persze én még az autópályán bealszom.

Fél ötre érkezünk, TB anyukája kicsit meglepődött, de nagyon örül, TB öccse fel van pörögve, TESCO-ban menne kajáért és rántottát akar sütni, én bedőlök az ágyba (végül a fiúk is).

Nyolckor TB húga megjegyzi, hogy elég nagy luxus lejönni Gyulára aludni, összekaparjuk magunkat, és a kilences medencenyitáskor már fürdőruhában toporgunk a strandon.

Az idő szuper, a vízben ücsörögve szó esik minden fontosról és fonttalanról, palacsintát eszünk, sört iszunk, pihegünk. A szaunakert azóta lett felújítva, hogy utoljára itt voltam, nagyon profi, nagyon szép, nagyon ízléses, ha bármikor jót akartok nekem, fizessetek be ide lécci egy-két napra, nem tudnám megunni. A kedvencem a dézsákban álló víz, kicsit melegszik a napon, aztán az ember meghúz egy kötelet, és zutty, a nyakába önti. Ez alatt állok minden kör szauna után. Van kerti pezsgőfürdő, fonott árnyékolós ülések (mint az óceánpartokon), szaunamester, aki pálmarózsaolajos vízzel önti fel a köveket, és a törülközővel csapja ránk a forró levegőt. Az egész annyira barátságos és zárt köru, mindenkire figyel és mindenkivel foglalkozik, viccelődünk, izzadunk.

Vigyázat, a víz hideg!

Olyan sok belefér néha egy napba, TB-től tanulom, hogy kell az időt tágítani.

Hatkor indultunk vissza, kissé leégve és fáradtan, kilencre beszéltük meg az énekessel, hogy felvesz minket. A Budapest-Bécs távot gyakorlatilag végigaludtuk a Ford Galaxy harmadik sorában kucorogva. A -kényelmesebb- második sorban egy híres operaénekes ül a feleségével, nyolcvanhét éves, de elég aktívnak tűnik. Megjegyzik, hogy ők Hajdúszoboszlóra járnak - szeretem ezt a fürdőtudatosságot a magyarokban.

Tudom, hogy más szakállára (és kocsijára) könnyű spontánnak lenni, de nagyon kellett nekem ez a miniszabi. Élveztem minden pillanatát, nem győzök elég hálás lenni TB bátyjának, öccsének, hogy abszolút önzetlen módon lehetővé tették, meg persze TB anyukájának meg húgának a társaságért. Meg TB-nek, hogy az egészet kitalálta és levezényelte.

Most dolgozom kicsit, aztán grillparty lesz (búcsúparti a CEO-nak, mondom én, hogy a patkányok már elhagyták a süllyedő hajót), vásárolnom kell, este Rigoletto főpróba, már nagyon várom, hogy lássam, holnap 7-kor megy a busz Bp-re, el kell pár dolgot intéznem és este apukám és bátyám születésnapi vacsorája lesz. Vasárnap reggel hétkor vissza Bécsbe, tizenegytől Emma barátnőm meglepetés babyshowerja lesz, aztán szerintem jövök haza takarítani, mert lakás pont úgy néz ki, mint két bohémé, este TB-nek premier a színházban, remélem, megyünk a partyra utána.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr1002936257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zazálea 2011.05.27. 18:21:26

na, most elolvastam, de úgy elfáradtam belé, hogy ahhoz, hogy kronológiai sorrendben tudjam a dolgokat, még egyszer neki kell fussak.
mondjuk, a családi viszonyokat, hogy báty, meg öcs, meg húg, de anya is, azt még emésztgetem, a földrajz felett azonban elsiklom, sok ez már nekem
:o))

nux vomica 2011.06.01. 12:40:21

zzzzzzzz....
24 óra? vagy 36 óra?
zümmögtök, mint a méhkas.
Miket fogtok mesélni majd az unokáknak, ha megjegyzik, hogy nincs idejük semmire, legfőképp Titeket látogatni?
süti beállítások módosítása