Nekem olyan barátaim vannak, akik házhoz hozzák a Musikvereinba szóló koncertjegyeket nekem, mert ők nem tudnak elmenni, és én biztos örülnék neki, és mivel aznap voltak biofarmon, ezért hoznak egy liter friss tejet és egy doboz biotojást is. És még a bablevesemet is agyondícsérik.

Kedden aztán kiderült, hogy TB mégsem tud jönni az esti hangversenyre, és valahogy eltelt a nap anélkül, hogy találtam volna ráérő és zeneszerető ismerőst (mivel a program nagy részét Sosztakovics tette ki, nem vihettem akárkit). Ötkor sikerült Orsit utolérnem, de neki hatkor volt a bábájával találkozója (Bécsben minden magyar lány terhes). Kicsit dumáltunk, míg festettem a körmöm (pirosra, ez most az új kedvenc), aztán lerakta, hogy hívása van. 5 perc múlva megint csörgött, és mielőtt felvettem, arra gondoltam, hogy lemondta a bába egy szülés miatt, és mégis tud jönni. Orsi volt az, mondta, hogy képzeljem, a bábája hívta, lemondta a randit egy szülés miatt, és mégis jön a koncertre.

A koncert egyébként nem volt rossz, kicsit aggódtam a program miatt, de Orsi jól bírta, nekem néha határozottan tetszett (néha határozottan nem), a végén a levezető Beethoven még inkább unalmasnak is tűnt, de lehet, hogy csak a fenekem fájt már nagyon (megfigyeltétek, hogy ezekben a koncerttermekben mindig marha kényelmetlenek az ülések? a Zeneakadémián is, ott még a kárpitosszegek is nyomnak néha). Szeretem az ilyen spontán kultúrát, amikor csak úgy alakul, és ingyen, és jó.

Aztán sétáltam haza, és a célegyenesben arra  gondoltam, hogy lassan TB-nek is haza kéne érnie, majd biztos el fog mellettem biciklizni, és tök jó lesz. És fél perc múlva TB elhúzott mellettem, utánakiabáltam, és tök jó volt. Visszasétáltunk vagy 100 métert, mert ott egy sor orgonabokor van, és szagolgattuk egy darabig.

Később eszembe jutott valami rémes is, már nem emlékszem, mert nagyon, nagyon gyorsan kivertem a fejemből. Biztos, ami biztos.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr634458575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pjulcsy 2012.04.18. 14:41:31

Még jó, hogy! Nem kell mindent bevonzani, csak a jót:)))

perger.laszlo · http://www.rejtelmek.hu 2012.04.18. 14:47:29

"Bécsben minden magyar lány terhes" - kérhetem, hogy ne mondj ilyeneket? :)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2012.04.18. 15:13:14

@perger.laszlo: Höhö, pont rátok gondoltam, mikor leírtam, hogy mit fogtok szólni :)

Na jó, minden 25 év feletti magyar lány terhes?

Ööö, minden 25 és 34 közötti magyar lány terhes?

:D

Bécsi_Nikol · http://unserwien.blogspot.com/ 2012.04.18. 15:14:57

Már a minden 25 év feletti magyar lány terhes is jó.
Merénmárnemvagyoklyány. :-)

Ziebi 2012.04.19. 01:46:51

"Bécsben minden magyar lány terhes"

Odaköltözhetek pár napra? Az elég lesz? :)

nux vomica 2012.04.19. 10:42:28

Hasonló hasonlónak örül:D
Vagy a mondás nem is így van?
Talán : hasonlót hasonlóval gyógyíthatsz, de ez most kívánkozott ki belőlem.

Csodás barátaitok vannak!

De jó, hogy ilyen erősen tudod az univerzumba küldeni a gondolataid.
Ezért vigyázz, mi jár a fejedben.

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2012.04.19. 17:48:12

@Ziebi: Gyere! De hozd Gombit is, nélküle nem fog menni! ;))

Mikaél 2012.04.19. 21:10:19

Szép napot!

Kár, hogy TáltosBandi ennyire elfoglalt.
Rendes nő Orsi.
Jó, hogy elmentetek.

www.youtube.com/watch?v=DhsRFybuwbE
www.youtube.com/watch?v=B_MxD8JQFp0

Mikaél 2012.04.19. 21:20:13

@perger.laszlo: Köszi perger.László!
"Bécsben minden magyar lány terhes" - biztos a helyszín teszi...:-)
Az eléggé szomorú, - Bécsben is - hogy a lányok terhesek lesznek.
Lehetnének asszonyként áldott állapotúak, rosszabb esetben viselősek,...:-)
Na áldja, vigye - várandósak is lehetnének.
De hát az idő...

babaBonBon 2012.04.19. 21:35:16

ezt az "áldott állapot" kifejezést biztos valaki olyan találta ki, akinek nem volt egybefüggő rossz (hányok, nyűgös vagyok, mindenem fáj, valaki más használja a testemet) 9 hónapja... szerencsére nem minden terhesség ilyen, de nem véletlen, hogy terhességnek hívjuk.

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2012.04.19. 21:56:35

@babaBonBon: én egyébként sem értem, mit kell ezen a kifejezésen lovagolni. Nekem könnyebb azt mondani, hogy terhes vagyok, egyszerűen ezt így mondjuk magyarul, kifejező is, egyszerű is. Modorosnak érzem az áldott állapotot, annak is biztos megvan a helye, csak nem a közbeszédben.

ja, arra már inkább nem is mondok semmit, hogy asszony vagy lány, mekkora képmutatás már ezen szívózni :S még, hogy szomorú, bah.

pjulcsy 2012.04.20. 15:06:39

Végre találok valaki(ke)t, akik nem akadnak ki azon, ha valaki terhesnek érzi magát és nem áldott állapotúnak:)

nyaronpirostelenkek 2012.04.22. 00:10:34

@perger.laszlo: Ez vicces, hogy elsőnek egy férfi kapja fel a fejét;) (Hacsak nem egy "George Sand". Ez esetben én kérek elnézést...) ;)

nyaronpirostelenkek 2012.04.22. 00:12:09

@Ziebi: LOL!! Hát ezen az üres lakásban is hangosan kellett nevetnem, annyira jó:):):)

nyaronpirostelenkek 2012.04.22. 00:27:05

@perger.laszlo: Mármint a tényen. A fogalmazási árnyalatok körül kerekedett vitához csak most érkeztem.

Nem hiszem, hogy a szavakon múlna, hogy Valakit mennyire várnak, hogyan várnak. Márpedig ez a Baba nagyon jó helyre születik:):):)

P.s: nem baj az, ha az ember tisztán lát, és szembe mer nézni azzal, hogy vannak nehézségek.

Bécsi_Nikol · http://unserwien.blogspot.com/ 2012.04.24. 08:22:31

@babaBonBon: az "áldott" amúgy nem mindig pozitív jelentéssel párosul. Gondolj csak arra, hogy "meg vagyok én áldva X-el". :-) Vagy "megáldott engem a sors ezzel a gyerekkel", amikor 3 évesen épp a 20. hisztijét nyomja le a délelőtt folyamán, lehetőleg nagyközönség előtt. :-D

babaBonBon 2012.04.24. 09:05:34

@Bécsi_Nikol: igen,igaz. Az én apukám soha nem káromkodott. Amikor már nagyon kiboritottuk, akkor is csak annyit mondott, hogy "a jó ég áldjon már meg!!!" - ugye milyen kedves apuka? el kéne küldeni a gyereket a pokolba, de még ilyenkor is az ég áldását kéri ránk. (sajnos én nem tudok ilyen jó fej lenni...)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2012.04.24. 12:19:20

@Bécsi_Nikol: @babaBonBon: pont erre gondoltam én is, míg Mikaélnek fogalmazgattam valami csípős választ, hogy ki tudja, milyen egy gyerekkel leszek én megáldva :) de aztán a baára való tekintettel inkább nem írtam le :)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2012.04.24. 12:20:55

@nyaronpirostelenkek: a megelőlegezett bizalmat (miszerint jó helyre születik) külön köszönjük :)))
süti beállítások módosítása