Így vasárnap délre úgy érzem többet tudok a termosztátok belső világáról, mint szeretnék. Tegnap későn jöttünk haza, nem tűnt fel, hogy nincs fűtés, éjjelre úgyis le szoktam venni 19 fokra. De reggel már határozottan hideg volt, és a szabályzó nem reagált semmire. Szerencsére Lili úgy döntött, hogy összevonja az éjszakai alvását a délelőttivel, a hálózsákban és a tollpaplan alatt nem aggódtam érte annyira.

Hiányzott a férfi a háznál (holnap jön!). Felhívtam a legkedvesebb villanyszerelőnket fizikusunkat, aki távgyógyászatban elmagyarázta, mit zárjak rövidre egy kihajtogatott gemkapoccsal (csak rózsaszínt színest találtam, de lehámoztam róla a borítást). Szétszereltem a termosztátot (figyelem, nem körömreszelővel, hanem csavarhúzóval!), és már épp megkezdtem volna a műtétet, mikor bejelentkezett Bandi, és ettől úgy megmelegedett a szívem, hogy azóta nem fázom. Vagyis ez is igaz, meg az is, hogy megoldódott a probléma, végre meleg van, egyelőre nem csapott meg a kettőharminc, és új termosztátot sem kell vennünk. 

Pedig már azon gondolkodtam, kinél fogunk holnapig Lilivel héderezni.

(a kis alvógép meg az akció közben felébredt, kapott tiszta pelust, játszott egy sort, kakilt, kapott tiszta pelust, és most, így, egy óra fennlét után diszkréten dörzsölgeti a szemét, hogy mikor lehetne már aludni egy kicsit)

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr935015292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hbogi87 2013.01.13. 13:40:29

Ha ilyen van, remélem nem is kérdés, hogy azonnal hívsz!! Ahogy Anyukám szokta mondani: "Jut egy matrac Nektek is!" :-D

Amúgy átérzem a problémát, nálunk is rendszeresen leold a kazán, holnap jönnek megnézni. Emlékszem 2010-ben nagyon hamar leesett a hó és lettek mínuszok, mi meg itt álltunk egy hideg lakásban, melegvíz nélkül. Brrrrr....

nux vomica 2013.01.13. 14:23:31

Háát, mondanám, gyertek gyorsan....., /nálunk ág a tűz/
szívet melengetők is tudunk lenni, de nem versenyzünk TB-vel.

málnabálna 2013.01.13. 18:03:58

éljen a távfűtés! sosem gondoltam volna, h ezt írom, de előző itteni lakásunkban MINDIG fáztunk, utáltam, itt meg szigeteltek a falak is és a fűtésből elég minimális, h.kellemes meleg legyen! szereléshez gratu, ügyes vagy!minden jó, ha vége jó! :)

málnabálna 2013.01.13. 18:04:55

3 nap után én uram ma este jön haza, én is, gyerekek is tűkön... 9-kor megyünk campusba érte, jaj de várom! :)

Ziebi 2013.01.13. 18:33:39

Lili rokonlélek. :)
süti beállítások módosítása