Májusban van nálunk egy nagy családi muri, négy szülinap együtt, két napos időközönként bátyám kezdi a sort, aztán unokaöccs nr2, aztán apukám, aztán Lili zár, hát nyilván együtt ünnepelünk. Mi TL-lel igyekeztûnk korán érkezni (csütörtökön), hogy biztosan jusson nekünk cseresznye Lili fájáról (a születésére ültették szüleim), és ebben csak kevés paranoia van, mert vasárnap reggelre egy szem sem volt rajta, sőt, a szomszédos meggyfa is erősen megkopaszodott, pedig még nem is ért meg igazán a meggy. Siserehad.

Az idei ünnepre nagyon készültünk egyébként, mert apukám 70 éves lett, tesóimmal igyekeztünk, hogy a szokásos együtt vagyunk, dumálgatunk, tortát eszegetünk - egyébként szuper - megszokásán kívül más is legyen. Úgyhogy az utazótáskám a szükséges dolgokon kívül tele volt még meglepő és mulatságos dolgokkal, nehogy valami ott jusson eszembe, hogy kellene. Volt 8 féle színes papírkarton, A3-as méretben, egy guriga vastagabb drót, szép toll, érdekes alakú befőttesüvegek, ajándék, két csomagkülönböző színű és méretű szalvéta, és könyvek, amik kellhetnek. És persze úgy gondoltam, hogy csütörtöktől szombat délutánig még rengeteg időm lesz, hogy megtanuljam kívülről, kivágjam, befessem, összekeverjem, kikeressem, átolvassam, megszereljem, stb. Ha-ha-ha. (igen, szombat reggel már nagyon pánikoltam, de ne szaladjunk ennyire előre)

Szóval mi korán érkeztünk, és igyekeztünk segíteni is a készülődésben, például péntek délután legóztunk apukámmal, aki egy szuper kerti hintaágyat kapott. Mindenkinek ajánlom a fűben szerelést, sokkal viccesebb úgy, ha minden elguruló kis csavaralátétet percekig kell keresni.

Aznap este már (még?) gyönyörű volt az idő, kint vacsoráztunk, erősen reméltem, hogy marad ez így. Nyilván szombat reggel viharra ébredtünk, dörgött, villámlott és zuhogott. Hideg is lett, olyan reménytelennek tűnt az egész, kicsit szomorü lettem. De délig adtam neki időt, és tádááám, fél tizenkettőkor egyszer csak elkezdett sütni a nap, és a 16 fok felkúszott 26-ra és pikk-pakk felszáradt minden. Tökéletes volt. Aztán úgy kezdődött a muri, ahogy lassanként befutottak a többiek, hirtelen jó sok minden történt, még próbáltunk a meglepetésre, meg összeraktuk a négyfelől érkező koncepciót (dekoráció és ünneplés), mindezt elbújva különböző szobákban és a kert végében, volt sürgés meg forgás, meg az egyik gyerek elrontotta a gyomrát, szóval nem unatkoztunk. De annyira  jók vagyunk, hogy volt egy pont, amikor délután mindenki a kertben heverészett, és ettől rögtön nem olyan stresszes családi összejövetel, hanem rendes ünneplés lett. Aztán beöltöztettük a nyolc unokát a szivárvány színeibe (kor szerint, pirosról a liláig), a nagyszülőket meg fehérbe (vagyis őket csak utasítottuk, szerencsére tudnak maguktól öltözni), beültettük őket színsorrendbe és csináltunk egy ezer fotót róluk, hogy ilyen is legyen. A művelet során csak ketten kezdtek sírni, vagyis a Kék gyerek már eleve úgy ült oda, a Sárga meg nem bírta a gyűrődést, hogy nappal szemben kell szenvedni órákig, a Piros kamaszos képeket vágott, a Zöld kornyadozott, a Türkiz csak a vége felé nézi a köldökét, a Lila (a sor végén ülő legkisebb cukrosdió) az utolsó képeken már húzza fel a pólóját ismeretlen okokból. De talán fotosoppal még összehozhatunk egy vidám, színes családi képet. 

Aztán feldíszítettük a teraszt, ami nálunk teljesen új, valahogy ritkán van az ünnepeken specifikus dekoráció, de most nagyon igyekeztünk. A diófáról színes lampionok lógtak, a napernyőről színes csigák, és volt egy szivárványszínű körökből álló girland, amire szülinapi köszöntőket írtunk apukámnak. A szalvétán is szivárványszínű körök voltak. És a tortaevés közben volt A Műsor, az unokák vicces verseket mondtak Kiss Ottótól, meg saját tollból , a felnőttek meg vegyesen, én felolvastam egy Virgina Woolf részletet (totál nem odaillőt, de az én koncepcióm egy szombat délutáni könnyed kultúra volt, nem a szülinapra kihegyezve), bátyám meg, aki ért engem, egy kínai történetet mondott el, fejből, mert ő készült rendesen.

Aztán - enyhén emelkedett vércukorral- jött a legizgibb rész, amit előtte számtalan csetelés, meg skype-konferencia előzött meg: tesóimmal négyen elénekeltük ezt. Több szólamban meg minden. Magyarul, aztán csak a vicc kedvéért angolul is, mert a finnyás közönség kifogásolta a magyar szöveget. Én tökre úgy készültem, hogy úgyis bőgni fogok, mert olyan szép ez a dal, és milyen megható már együtt énekelni a testvéreiddel a szüleidnek (még ha az eredetiben pont fordítva is van, de nem ez a lényeg), de aztán jobban izgultam, mint hogy ilyesmikkel foglalkozzak. 

Szóval jó volt. Tényleg jó volt, igazán rendszeresíthetnénk az ilyet. És ha eddig nem ünnepeltetek színes lampionokkal, próbáljátok ki, nagyon feldobja a bármit. 

Mikor már senki nem tudott több tortát enni, akkor meg levonultunk a teraszról a kertbe, és mindenki megkapta a megérdemelt ajándékát. TündérLili például kapott egy színesszagos babaházat, amivel aztán az összes gyerek játszott, kivéve az, aki a kötelező olvasmányát olvasta a hintaágyon.

Utána már nem is emlékszem, még mi volt. Csak úgy jó volt. Köszönöm.

L.L.A.: Nagyapó

Nagyapónak a kertjében terem minden jó,

Eper, barack, dió, málna, saláta és mogyoró.

Rejtvényfejtés Nagyapónak gondot nem okoz,

Segítséget kér tőle nagyon sok rokon.

Ha kirándulni megyünk, utat ritkán érintünk,

Vadalmát és napraforgót, meg még búzát eszünk.

Sok könyvet is elolvas, nagyon-nagyon jót,

Ezért nagyon szeretjük, ő a legjobb Nagyapó. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.