Távol álljon tölem, hogy a magyar politikában bármit is dicsérjek, inkább csak ismeretterjesztésül mesélném, hogy az elején nekem is furák voltak a vasárnap bezáró boltok. Szombaton meg rövidített nyitvatartás van. Azt hiszem, mostanra megszoktam, bár ha Budapesten voltam, kéjes örömmel mentem le vasárnap reggel a boltba, és Vica (helló, Vica!) sem értette, miért hisztizem szombat délelött, hogy betegagyerekésTBnincsitthon, hogy nem tudok lemenni vásárolni. Hát azért, mert szombat délutánra úgy néz ki a bolt, hogy a legtöbb komenista csak a könnyeit törölgetné, hogy mégis igaz, hogy Nyugaton is üres a közért.  Legalábbis a zöldséges-gyümölcsös pult, kenyér, meg más ilyen romlandók már nincsenek.

Viszont idén a karácsony elötti vasárnap, ha nyitva lettek volna bármi, akkor fejvesztve rohangáltam volna Lilivel a nyakamban egész nap, hogy minden meglegyen. Így meg volt egy nyugis napunk, sütöttünk, játszottunk, és beletörödtem, hogy nem lesz meg minden, amit szeretnék. Igényel némi szervezést, meg nem lehet hirtelen ötlettöl vezérelve mandulás-körtés tortát sütni, de ki lehet bírni. Kb úgy, mint a melyhütö nélküli életet, meséljek arról is?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr707061613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

missMarple 2015.01.13. 11:44:37

Igen,mesélj arról is...
(És ne törődj a fanyalgókkal, meg a mindenféle más népséggel sem,akik ugyan nem élik át a perverz kitárulkozás báját és kínjait, ugyanakkor annyira tudják, hogyan kellene és lehetne egy ilyen (bármilyen!) blogot klasszul csinálni...)

Zsugalla 2015.01.17. 13:12:39

Piszkosul el van "kényeztetve" a nép errefelé :)
Bár egy kicsit átérzem a boltkórosok rémületét... mi a fenét fognak csinálni, ha nem lesz hol vásárolni? Egy EGÉSZ napig!
És vajon hogy érinti ez a dolgozókat? Most már meg fogom kérdezni a tuskóban dolgozó unokatesómat.

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2015.01.17. 14:05:48

@Zsugalla: hát, akinek megmarad a munkája, annak gondolom jobb lesz, de elég sok meg elveszti emiatt.

Nyirati Rita 2015.01.24. 18:18:55

itthon élve én úgy érzem, többséget nem az irritálja, hogy vasárnap nem tud boltba menni, sokkal inkább ... a kivételek. :(

orsó · http://vandorcirkusz.com 2015.01.25. 00:49:01

@Zsugalla: azért ez nem ilyen egyszerű... tesóm 12-13 órákat dolgozik, két napot benn van, két napot pihen. ha úgy jön ki, hogy péntek-szombat dolgozik, akkor vasárnap tudott volna elmenni bevásárolni... anyukám ugyanígy, csak ő 24-48-ban tolja. vagy például, hogy 6 előtt nem lehetnek nyitva - ezt is a melósok szívják meg, nem azok, akik egy tollvonással elintézik ezeket is. (persze, mindent meg lehet oldani, és tényleg nagyon elkényelmesedtünk, de azért na.)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2015.01.26. 08:51:57

@orsó: hát ja, de mondjuk itt is vannak hülye idöbeosztásban dolgozók. Ha nem most változna, hanem már ebbe nevelödünk bele, akkor fel se tünne, hogy elöre kell gondolkodni. És itt sok szupermarket ráadásul meg csak reggel 8-kor nyit, nem is 7-kor.
De igen, nyilván nem annak hoz ez változást, aki délután négykor leteszi a tollat és megy haza. Vagy akinek a bejárónö vásárol be.

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2015.01.26. 08:53:20

@Nyirati Rita: ööö, ezt nem értem, de bevallom, nem követtem 100%-ban az eseményeket, meg hogy kinek mit lehet, mit nem. De mondom, távol álljon tölem, hogy támogassam, inkább csak az, hogy a megszokást könnyebbé tegyem.

aiculep 2015.01.27. 13:08:24

uff, imádom ezt a témát, mert teljesen túlmutat a bevásárláson egyrészt amiatt, amit Nyirati Rita ír, másrészt amiatt, ahogy születnek ezek a rendelkezések - egy 0%-os párt zéró társadalmi egyeztetéssel megcsinálja. valahol zseniális.
mondom ezt úgy, hogy teljesen a vasárnapi boltbajárás ellen vagyok, szökőévente egyszer megyek, de ez azért van, mert meg tudom oldani más napokon...

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2015.01.28. 08:25:31

@aiculep: mondjuk akkor már nagyobb baj, hogy ennél sokkal nagyobb horderejü dolgokban is zéró társadalmi egyeztetés van. Illetve nem is az egyeztetés, hanem a hozzáértés hiánya a zavaró, legalábbis nekem nem hiányozna az egyeztetés, ha tudnám, hogy értelmes dolgok történnek.

aiculep 2015.01.28. 13:57:57

@Nils Holgersonné: pontosan. ez a téma viszont remek indikátora az egésznek, mert mindenkit érint, mindenkinek van véleménye... :)

Tá Titi 2015.11.27. 22:07:34

" Kb úgy, mint a melyhütö nélküli életet, meséljek arról is?"
" missMarple 2015.01.13. 11:44:37
Igen,mesélj arról is... "
És várjuk, várjuk a mesés "mesét" és várjuk és várjuk...
Várjuk ?

Pedig jó kis meséket tudsz, "rittyenteni"...

VÁRJUK !

Tá Titi 2015.11.27. 22:11:27

Fekete Péntek, szombat és mindjárt itt a VASÁRNAP...
ÉS itt a "A vasárnapi nyitvatartási" peronláma halmaza...

hbogi87 2016.11.14. 21:20:10

Nem sokáig bírták :-)))))
süti beállítások módosítása