Itt az este balzsamos, a svájciak mosolygósak, nem is tudom miért érzem mégis úgy, hogy valami nem olyan őszinte?

Talán azért, mert minden borzasztóan drága? Vagy azért mert érthetetlen nyelven beszélnek? Vagy azért mert igazából csak a külföldiek mosolyognak? Vagy azért mert kicsit minden túl steril, személytelen? Vagy azért mert éhes vagyok? :)

Annyit a javukra kell írnom, hogy egy hatalmas kocerttermet, múzemot, éttermet a helyi boltosok dobtak össze.

Azér, hogy legyen ilyen komplexuma a városnak. Nem csak úgy durrbele módjára, hanem felkértek valami hírességet és ő megépítette nekik a világ egyik legjobb akusztikájú koncerttermét. Ez a KKL.

(mérget ne igyatok azért erre, mert egy helyi bácsi mesélte valamilyen furcsa nyelven, ami engem túl sok nyelvre emlékeztetett.)

Az mindenesetre biztos, hogy rengetegsok pénzük van, mert itt van a városban ezen a fesztiválon a világ három leghíresebb (legjobb?) karmesteréből mind a hét.

(Abbado, Harnoncourt, Boulez, Harding, Esa-Pekka Salonen, Rattle, Metha)

Szóval aki szereti az élő legendákat az itt kedvére tobzódhat.

Ennyi így hirtelen.

TB

Öt előtt kellett kelnem, mert öt harminckor kezdődik a csekin. Emiatt a mai napom, meg a következő kettő el lett @•$#*£, ahogy tanult kollégám mondaná. (Ha hét előtt kell kelnem, akkor annak a napnak annyi, de ha öt előtt akkor az taccsra vágja a következő kettőt.)

Na nem is panaszkodom tovább, mert az nem ősi svejci szokás.

Mit is írhatnék még? Kint még koromfekete minden, húsz perc múlva éhes leszek, de akkor meg már a reptéren leszünk. Mi a rosszabb, az éhség vagy kiadni egy szendvicsért háromezer forintot?

hm.

...mikor beleptem a sotet lepcsohazba, az elso gondolatom az volt, hogy lekucorodom a sarokba, es alszom egyet.

(pedig 11-kor fekudtunk le)

szóval megint csak en jelentkezem. Annyi minden tortent az elmult 2 hetben, es mind olyan jo volt! Irtam ugyan azota, de biztonsagtechnikai okobol csak erthetetlen bejegyzeseket, de aki tudta, hogy PARIZSBAN voltunk, az ugyis ertette az Edith Piafot.

Egyreszrol ugye "megint egy evvel oregebb lettem es bolcsebb is talan"  es reggel Viktor felkoszontott, es kiderult, mi volt a nagy titok: egy Parizsrol szolo sajatkezuleg keszitett utikonyv. Nagyon tetszett, sokaig lapozgattam.

Ja, meg kaptam egy hozzatartozo utat is. Szallassal, utazassal, utitarssal. ;)

Vicces volt egyebkent, azt hittem, az ut hallatara, hogy jo, hat megyunk, majd, valamikor. Aztan megtudtam, hogy persze, kovetkezo hetfon! Ami igenyelt nemi szervezest, de hat ugye pofatlansag sajnaltatni magam. Es persze az intezetben utana mindenki engem irigyelt :)))))))))))

Es delutan kijott Mama, Papa, meg E**** aki nem egeszen hozzam indult, de aztan az eso elmosta a programjat, szoval inkabb velunk maradt, szerencsere. Es elmentunk a Tichybe fagyizni, ami elvileg hires, es a fagyijuk tenyleg jo. Es zoldbabfozeleket is foztunk, egyenesen a tszm-i kertbol, esoben szedve, meg hoztak meg mindenfele foldi jot, alig birtuk enni. Es ami a legjobb, hogy nem rohantak el 8-kor, hanem kenyelmesen, 11 korul (mondjuk nem akarom tuni, milyen allapotban ertek haza).

Es kaptam nyaklancot, meg fulbevalot, meg konyvet, meg napszemuveget, meg szines dekorgumit, meg mozgo babaszemeket (morbid? ;)) bar ez utobbikbol valoszinuleg Lucaek kapnak szines halakat a szobajukba.

Aztan az utana jovo penteken beteget jelentettem / kivettem a tuloraimert jaro szabadnapot (a szimpatikusabb alahuzando), es ezert csutortok delutan elvitettem magam Budapestre. Ugy volt, hogy hazamegyek, pihenek, aztan hajnalban elegansan beejtem a bikinim a retikulombe, es levonatozom a BALATONRA egy napra. De aztan a kedves soforjeim pont a Delihez mentek, es vettem kajat, es felmentem a penztarakhoz, es pont akkor indult egy vonat Balatonszemesre (vagyis meg kenyelmesen vegigalltam a sort, es kenyelmesen elsetaltam a vonathoz), es ezt nem lehetett kihagyni, kulonben is, engem vártak Szemesen, szoval dontottem. Es olyan jo volt utazni is, 40 fok, koszos, budos MAV-vagonok, rengeteg ember, tisztara a gyerekkor, taborok, nyar, szabadsag, mmm!!! Es tökig le voltak huzva az ablakok, bevagott a meleg szel, es olyan szep volt mar a Velencei-to is! A Balatont nem lattam, mert akkorra besotetedett, igy az allomasokat se tudtam kovetni, de akkorra mar kb ismertem a fel vagont, mindenki tudta, hogy Szemesre megyek, es szoltak is, mikor kozeledtunk. Es kozben a Scientia Sacrat olvastam Hamvastol, es valahogy meg az is odaillett.

Es az allomason vart Gem, es elmentunk a kempingbe, ahol Gem jo hangosan szolt, hogy csondesen menjek a satorba, mert a gyerekek mar alszanak. Es beleptem, es bent mecsesek egtek, es halozsakos manok elenekeltek nekem a Boldog Szulinapot. Es en meg tokre meghatodtam, meg jo, hogy sotet volt. Es aztan elarasztottak mindenfele ajandekkal (ami kozott volt boldog szulinapot feliratu falevel, szuper ELTE-s pulcsi, botbol faragott keptarto, labgyuru) es Zita megmutatta, hogy "Van labdank!"  (nem akart kimaradni az altalanos orombol) es aztan mar tenyleg aludni kellett minden gyereknek. Gemmel meg setaltunk egy nagyot, megneztuk az ejszakai horgaszokat, meg a hullamokat.

folyt.köv.

 Big Mac is Big Mac but they call it Le Big Mac...

update: Hazajottunk Parizsbol, es tok jo volt! :)))))))))))

 :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

amikor nyolc szuszogó ember mellé beférek kilencediknek a sátorba.

lesz majd még mindenféle beszámoló, mert sok minden történik, csak emiatt nem is jutok géphez.

a kep az estiiskola.hu-ról származik

http://eorsegh.blogspot.com/2009/07/orsegi-restauralo-fluid.html

tegnap már olyan mélyre süllyedtem, hogy ebédet főztem magamnak. Hagyma volt itthon, úgyhogy hagymalevest, es kisütöttem hozza két félkész-zsömlét. Finom lett, három tányérral is ettem. És így kipróbáltam a mamiéktól kapott szuper merülőmixert is.

tegnap, az utolsó szombatomon,  az utolsó szombaton, amikor még fiatal vagyok, szombaton, lemostam a hálószoba ablakait, port töröltem, porszívoztam, felmostam. Most jó, az összes ablak nyitva van, a párnákat kint napoztattam a napon, ágyneműt is mostam, szeretem, hogy minden egy perc alatt megszárad.

Este bent voltam az intézetben, elég ijesztő így üresen, de tartottam magam. Persze pont akkor futottam össze a egyik szakdolgozó gyerekkel, amikor a gépek miatt semmit se halottam, lépéseket sem, ő meg egyszerre csak megjelent az ajtóban. Huh. 

Hazafelé hívtam TB-t, de ki volt kapcsolva, és én úgy megörültem, mert iyenkor az szokott lenni, hogy ő már a vonaton ül, és meglepetésből nem szólt, és már biztos átjött a határon, úgyhogy tekertem haza (bicajjal), gyorsan elraktam a porszívót felmosóvödröt, elvégeztem az utolsó simításokat a renden, levittem a szemetet, kiírtam az ajtóra az üdvözlő szöveget, és lemosakodtam, hogy friss és üde legyek, ha az én Bandim hazaér. Még azon is csomót gondolkodtam, hog mit vegyek fel, ami háziruha és otthonias, de azért csinos. Aztán már nem kezdtem bele semmi nagy dologba, csak vártam. Az osztrák telefonján nem hívtam, nehogy elrontsam a meglepit.

Aztán ő hívott a magyarról, hogy otthon van, fürdik, aztán társasoznak majd. Rossz volt csalódni.

A hasam önnállósította magát, különvált a gazdaszervezettől, és olyan iramban nő, amit én nem érthetek meg. Kíváncsi vagyok, mikor unja meg ezt az individuális látásmódot, es tér vissza hozzám, akkor végre tudnék rá hatni, es meggyőzném, hogy nem a méret a lényeg.

szeretem, hogy ebédidőben a szomszéd lány vad latin zenét hallgat, miközben zörög az edényeivel.

- hogy a naaagy grazi kirandulason (Baerschutzklamm) levalt a hiper-szuper-profi MEINDL bakancsom talpa. Igaz, tizeves volt, de a felsoresz pl hibatlan, es annyira szerettem! tulajdonkeppen nem is levalt a talpa, hanem kettetort, lapjaban.

Most dobjam ki???

- hogy itt volt E****, es finomakat fozott nekunk, es a varosban is sokat voltunk, setaltunk, vasarolgattunk, etteremben vacsoraztunk, tisztara, mint amikor meg Amerikaban éltek...

ugye ha egy nap rosszul nem olyan jol kezdodik, az meg nem azt jelenti, hogy a tovabbiakban is rossz lesz?

update: vegulis nem lett olyan rossz. bar vartam egy jo hirt, de jha azt nem is, legalabb rossz hirt sem kaptam, es a munkaval is hamarabb vegeztem, mint gondolam (igaz, azert mert a maradekot holnap csinalom meg)

Igaziból már régen megkaptuk ezt a helyes kis díjat Epertől, de eddig nem volt időm berakni ide (vagyis úgy berakni, ahogy szerettem volna) ma aztán nekiláttam a blogot szerkesztgetni, ami nem sikerült, bánatomban inkább bejegyzést írok.

ez a nap egyébként sm sikersztori, delutan zuhanycsőért szaladgáltam - miutan TB ollóval akkurátusan elvágta a régit, aztán felszállt a vonatra és meglépett felelősségre vonás elől - de nem találtam kedvemre/Bandi kedvére valót -mertpersze telefonon keresztül még ki tudja fejezni az igényeit  -, aztán nekiláttam a css-szerkesztgetésnek, de egy óra és 3 marok különböző ízű jelly beans sem vitt közelebb a sikerhez. Ráadásul a frissitett, legujabb Mozzilla nem nyitja ki a helyőrséget, az Explorer meg valamiért nem birja a gépelési sebességem, és ki-kihagy betuket.  

Na, szóval az elismerés,aminek én személy szerint NAGYON örültem:

És Eper küldte, (kattintsatok a nevére) a 157-es bejegyzésben írt rólunk.

És ha nem baj, nem küldöm tovább, mégpedig azért nem, mert nem ismerek személyesen (se máshogy) más bloggert, és így amolyan erőltetett ismerkedésnek tűnne a dolog, ami meg valahogy fura. Inkább nézztek a linklistát oldalt, meg tervezem, hogy tematikus blogajánlót készítek egyszer, mert annyi jópofa dolgot olvastam/láttam már máshol, lássa más is. Mostanában például rákattantam a kreatív blogokra, jó ötleteket lehet szerezni, kedvet kapni bármihez, és megismerkedni a Meskával, ezzel a jopofa internetes bolttal (boltokkal), link majd jön később.

update: utolag elolvasva ugy tűnik, mintha egyedül kaptam volna a díjat, pedig kettőnknek szól. Szóval ha Bandim előkerül, még lehet, hogy ajánl blogokat díjazásra. Csak azt hiszem az ő kedves blogjai nem méltányolnák eléggé a cuki rózsaszín csészét :)

Jó éjszakát mindenkinek, különösen TB-nek, akinek itt csak a hűlt helye van, pedig itt lakik. hiányzik, no. (és NH szipogva elvonul fürdeni)

TB meg mindig onkentes szamuzetesben

tegnap meglatogattam Albina baratnomet meg a haromhonapos kislanyat (meg a ferjet, meg az anyosat, meg aposat, meg aki meg ott volt a lakasban), vittem nekik ajandekot, meg setaltunk meg beszelgettunk, bar foleg Albina beszelt, akkor is, ha epp kerdezett elotte. Azert nem volt rossz, de nagyon messze laknak. Nem hiszem, hogy gyakori vendeg leszek naluk, bar nem tudom, vagyok-e barhol is gyakori vendeg.

most inkabb strandra jarnek, mint dolgoznek

soha tobbet nem fog senki se kommentelni ide?

azert jo bo ruhaban lenni, mert abban az ember olyan vekonynak erzi magat.

Ma feladtam postán hat mutáns baktériumtörzset az Egyesült Államokba.

...egyedul maradtam a blogban, TaltosBandi elveszett, megszökött vagy csatangolni ment (vagy hogy is van az a Milne vers)

Hetvegen voltam Grazban (meglepo, ugye), ezuttal Volvoval es nem Siemensszel (levitt egy kolleganom), es ugy volt, hogy kulturalis elmeny nelkul maradok, ezert szep ruhat sem vittem. De aztan kiderult, hogy megis meghallgathatom Händeltol a Jephtát, raadasul nem is a foproban, hanem élesben a koncerten, igy maradt 20 percem boltzarasig, hogy valami csinosat talaljak. Èèèès, sikerult, nagyon buszke voltam magamra. Raadasul csupa hordhato darabot sikerult kivalasztanom, fekete csinos nadrag, fekete top, kek kisviragos bluz, kek cicakendo. A fekete flip-flopom maradt, remeltem, hogy a grazi high-society annyira elmerul a kek szememben (amihez milyen jol mentek a kek viragok!! ;), hogy a labamra mar nem lesz figyelme.

Es a koncert az valoban kihagyhatatlan volt, bar harom orat kellett ulni, es latvany sem volt (kiveve, hogy pont ralattam Bandira, o meg enram), de a zene az elso perctol az utolsoig csodalatos volt. Most itt irtam meg errol par mondatot, de aztan kitoroltem, mert felesleges omlengeni, hallgassatok inkabb ti is egy kis Händelt:

(persze Bandiek SOKKAL jobbak voltak :))

A vegen meg az egesz Stephaniensaal felallva tapsolt, es a népek nyomultak elore a sorok kozott, bar persze Bandinak ez derogal, miota nincs tojassal dobalas, de azert megerdemeltek. 

Lelki szegény-e az, akit a duhos asztalcsapkodos hangulatbol nem a baratok egyutterzese, hanem bakteriumok megindulo szaporodasa hoz ki egeszen az euforikus-mosollyal-jarok-kelek-állapotba?

lassan nem artana munkat valtoztatnom...

szóval némi szervezés és átszervezés után úgy alakult, hogy a családból egy négyfős lánycsapat indult a Művész úr csodálatára Grazba. A legifjabb hódoló hat éves volt, egyben első operaélményét is üdvözölhette az eseményben. Elég korán odaértünk (direkt), hogy még sétálhassunk egyet a városban, sötét váralagutakban mászkáltunk, háztetőket nézegettünk, nagyot ebédeltünk, szökdécseltünk a Mura-parti sétányon, utcazenészt hallgattunk, aki úgy volt öltözve, mint egy herceg (legalabbis Luca szerint, és ő eléggé kiművelte magát mostanában királylányos témában), aprópénzt dobtunk neki, fagyiztunk, es bosszankodtunk is, mert a híres grazi gumicukor-boltocska pont az orrunk előtt zárt be, így nem vihettünk vásárfiát az otthonmaradottaknak.

Aztán elautóztunk a Helmut-Liszt-Halleba, amit én tavaly már láttam, de azóta sem lett szebb. Nyugodtan cseresznyéztünk a kocsiban, mert még korán volt, amikor egy markos legényre lettünk figyelmesek. Mi lányok persze mind elolvadtunk a néger halász izmai láttán, és gyorsan fényképezkedtünk is vele:

A kép kicsit világos lett, ezért tűnhet az ébenfekete fiú kicsit sápadtnak, egyébként elmesélése szerint egyenesen a dél-karolinai Charlestonból érkezett.

Na, aztán el kellett mennie (biztos a gazdája hívta), és végre elkezdődött a várva várt előadás. Teltházzal, természetesen. És a kinti esős, nyirkos délután ellenére bent igazán jó hangulat lett, a közönség egy emberként ingatta a fejét az ismerős dallamokra, a közbülső részeken meg megbocsátó szeretettel gondolt Gershwin bácsira.

Az egész mondjuk nem volt olyan látványos, mint tavaly az Idomeneo, amiben a Bandi elszánt arccal dulakodott a főpappal, meg boldog mosollyal ölelte öt éve nem látott hároméves gyermekét, mikor mit diktált a librettó. Ezt leginkább Fló sajnálta, akit a német felirat nem kötött le, az énekelt angol szöveg meg mégannyira sem, és örült volna valami látható cselekménynek. Lucát viszont a zene is teljesen elvarázsolta, erősen fogadkozott a szünetben (mikor megint feltűnt az a szép halászfiú), hogy ő bizony nem alszik el a második részen sem. És tényleg nem, csak elbólintott néha, mert azért csak nagyon hosszú volt a darab. És a fiú a szünetben azt is megengedte, hogy egyesével felpróbáljuk és fotózkodjunk is a kalapjával, de erről inkább nem rakok be képet.

Szóval bár a szólisták (akik természetesen tényleg mind feketék voltak) jobbára csak egy keskeny sávon vonulgattak fel-alá, rendezgetvén ügyes-bajos dolgaikat, és mögöttük állt a kórus, azért akadtak vicces részek is, például amikor TB-t, a kifakult néger barátunkat a Sportin' Life nevű drogdíler (másodállásban operaénekes) egy kis porral kínálta, aki erre nem volt felkészülve, és annyira megrettent, hogy az még a mi hátsóbb sorainkból is kitűnt.

Az autentikus énekesek (hogy ilyen szépen fejezzem ki magam), egyébként hihetetlen jól énekeltek, legalábbis amikor sikerült levetniük az operaénekesi kényszerzubbonyt, és ízes, fekete rágogumi dialektusban osztották ki egymást. Gershwin tudhatott valamit, amikor kikötötte, hogy úri fehér gyerek nem énekelhet ebben a gyenge torkával.

A vastaps után mi még utóljára összefutottunk a lovagunkkal, összepusziltuk, megköszöntük a nagyon szuper élményt és elindultunk vissza Bécsbe.

Itt a vége, fuss el véle.

nem mintha nagyon hianyolta volna az olvasók hada a beszámolót, de azért magyarázkodom kicsit. Szóval az úgy volt, hogy tegnap mikor leültem blogot írni, megbolondult az internet, aztán végleg ki is ütötte magát. Rendes posztra tehát még várni kell, mert most szaladok, hogy elérjem a grazi vonatot.

Mit csinálnak az igazi sztárok, mikor senki sem látja őket? Hogyan viselkednek, mikor a kamerák és a riporterek nincsenek ott, hogy megörökítsenek egy pillanatot amin aztán elégedetten csámcsoghat a bulvárra éhes közönség. - Nézd már, Madonna hogy néz ki smink nélkül! - Te jó ég, ez sima colàt iszik, nem lightot? Anyám.

Hét óra lesz két perc múlva. A nézők már a helyükön ülnek, a zenészek is elfoglalták az őket megillető pozícióikat. Kicsit jobban izgulnak mint általában, a mai előadás az utolsó. Rádióközvetítés, mindennek tökéletesnek kell lennie. Az egyik énekes akinek még van húsz perce, fekszik a színpad mögötti vörös szőnyegen, előadás után ezen fog végigsétálni. Vastaps lesz ma is. Mindig az van. Amúgy nem is szereti a vastapsot, valahogy nem ér annyit, mióta a fújolás meg dobálás nincs már a "tetszésnyilvánítás" eszközei között.

 Hiába, már a közönség sem a régi.

(...Hatvanezer volt a jegy,tíz a taxi,  harmincezer a kölcsönestélyi, az kellene még csak, hogy paradicsomos legyen, aztán fizethesse a tisztìtót is. Különben sem szereti az operát. Ilyen hülye ajándékot évfordulóra, inkább mentek volna étterembe. Zene ott is lehet, mégha cédéről is.)

Emberünk fekszik a szőnyegen, bal lába felhúzva, rajta keresztbe a jobb, ezzel lógázhat kedvére.( Nagyon tetszetős jobbláb. Gondoltam is mikor bejött, micsoda jobbláb. Ha nem jelentkezik senki a következő két évben aki nem mutat hiányosságokat bal láb terén, akkor nagyon jó esélye van a szerepre. ) Szóval fekszik a szőnyegen, lóbálja a lábát, arcát szalmakalappal takarja a fények elől, a zenéből úgyis pontosan tudja mi történik a színpadon, mikortól kell  készenlétben állnia a színfalak mögött és melyik ütemben kell a pódiumra lépnie, de ha elaludna a szőnyegen, akkor is számíthat az ügyelő éberségére.

Egy perc van a kezdésig de a karmester még nincs a helyén.

Az énekes azon gondolkodik, hogy holnap gőzgombócot egyen-e desszertnek, vagy inkább somlóit? Nehéz. Minden döntésünk meghatározza hátralevő életünket.

Ugyanebben a pillanatban, valaki finoman megcsiklandozza a talpát. Van ebben a helyzetben, valami apró pimaszság, ahogy kiszolgáltatottan fekszik a földön, csukott szemmel, és egyszer csak valaki hozzáér a meztelen talpához.

Biztosan az egyik gyerekszínész. Megemeli a kalapját és kikémlel alóla. A kamerster vidáman ránevet, miközben sietős léptekkel halad tovább. Az énekes meglepetten, de szívből nevet rá vissza. Olyan valószerűtlen, hogy ez az őszinte vidám gyerek, és a plakátokon vad, szenvedélyes tekintettel parancsoló diktátor egy és ugyanaz a személy.

Felcsendül az első akkord. Még tizenkilenc perc.

TB az elébb beszólt, hogy nem irok a blogba, pedig ő sem. Az igazság az, hogy az utóbbi hetekben legfőképpen magammal foglalkoztam, bármennyire ciki is ezt így leírni. Sőt, reményeim szerint ez így lesz még egy darabig, legalábbis két hétig aktívan, amíg Bandi nem jön haza. Az ember hajlamos a  belső rendetlenséget egy kockás takaróval előzékenyen letakarni, és egy-egy kupisabb sarokról évekig elfelejtkezni. Ezt elégeltem én most meg, és ezen próbálok változtatni.

Amellett persze, hogy igyekszem a laborban is előremozditani a szekerem, és a lakást is apránként rendberakni (ennyi gyerekvendég után bizony kinéz egy konyhaszőnyeg-mosás, és nekem az ilyen akciókra napokig kell készülnöm - Bandi bezzeg csak bevágja a gépbe aztán kész - :)), ma szétválogattam a nappali asztalon bulizó gyöngyöket (és ezúton üzenném minden kedves unokahúgomnak, hogy legközelebb egyféle színű gyöngyöket kapnak, készüljenek olyan karkötő-nyaklánc-kisállat-tervekkel :)) aztán képeket is szeretnék válogatni, amik a rengeteg keretünkben kikerülhetnének a falra, a biciklimet is meg kéne szerelni, update-elni az iPhone szoftveremet (mert már ciki vagyok), mosni, vasalni, ilyesmik.

Mondjuk nem panaszkodásból írom persze, csak magyarázatképpen, miért került a blog picit háttérbe.

De most ünnepélyesen megígérem, hogy holnap fényképes beszámolót írok a hónap kulturális élményéről, azaz a Styriarte fesztivál fénypontjáról. Kitaláljátok, miről?

Grazban zuhog az eső. Ez mondjuk nem új, napok óta esik.  Azt hiszem ha elállna letargiába esnék. Mondjuk jó lenne ha hoztam volna magammal melegebb ruhákat is, mert most a legmelegebb az edzőszoknim.

Mai programunk ( napsütés esetére ) a szobában punnyadás lett volna, de mivel esőnap van ezért maradt a szokásos egésznapos túra, flipflopban és fehér halásznadrágban.

(kép ugyancsak TBtol, made by his iPhone)

(a képet én csináltam, minden jog fenntartva! :))

(ha minden igaz, lesz még kép, a gyerekek mindjárt ki is választják, melyik)

Kedves olvasonk, @eper@ hivta fel a figyelmemet, hogy kimaradt a punkosdi beszamolobol egy fontos resz. Annyira fontos, hogy nem is a kommentekben irok rola, hanem kulon bejegyzest kap, hogy el ne kerulje senki figyelmet (bar ugye fel sem merul bennem, hogy van olyan galad olvasonk, aki nem olvassa at az osszes hozzaszolast... ugye hogy nincs ilyen?)

Szoval a hir igaz, a kiralyok a pingpongban mi vagyunk, eperrel egyutt. Megvertunk minden nyuszifulu, vekonycsontu kis pockot, aki ki mert ellenunk allni (ha nem is oriasi folennyel, de  21:19-re biztos). Tobbek kozott TB-t is, tobbszor, tobb meccsben. Hiaba tagadja.

ezt a posztot mar vagy ezereve irom, pontosan miota hazajottunk ezereve Wienerbruckbol, ami szerintem rajta sincs a terkepen, olyan pici, ennel fogva viszont eleg vonzo a hosszuhetvegek szempontjabol.

Az egesz ugy 14 eve kezdodott, miota Agi tagja ennek a termeszetjaro barati kornek, es akik most ugy dontottek, hogy Ausztriaban toltik a punkosdi hetveget, es Agi volt olyan kedves, hogy ugy gondolta, erdekelne minket ez a program. Es igaza is volt, mert erdekelt minket, kicsit aggodtunk azert, hogy ezek mar 14 eve turaznak, biztos nagyon menok, es bepakoltuk a legprofibb turabakancsunkat (mert nekunk olyan is van), es felkeszultunk a hajnali kelesekre, dzsungeláttörésre, patakban gazolasra, sziklamaszasra es a koszali kecskek tarsasagaban elfogyasztott szendvicsekre.

A hajnali kelest aztan rogton ki is pipaltuk, mert 7-kor indult a busz Wienerbruckba (ketto ment naponta, mondtam, hogy kicsi), szerencsere a lakastol mintegy egy kilometernyire, szoval nem kellett sokat utaznunk, az egyebkent -termeszetesen- zuhogo esoben es het fokban. 3 orat fagyoskodtunk a buszban, ahol a Messze vagyunk meg, Torpapa? kerdesre a sofor mindig csak azt valaszolta, hogy majd az Annaberg utan kell leszalljunk. Es hogy az Annaberg messze volt-e? Hat elegge.

Es aztan leszalltunk, a tobbiek aggodo pillantasaval kovetve, mert Wienerbruck tenyleg csak 5 hazbol all, es az ido tenyleg borzaszto rossz volt, es gondolom megsajnaltak minket, szegeny arva kuldfoldieket, akiknek meg vizhatlan nadragra se futja, pedig akarki megmondhatja az Annabergen tul, hogy az elengedhetetlen a civilizalt, nyugati tipusu eletvitelhez. Az ot hazbol viszont konnyen kiszurtuk, melyik a mi szallasunk a legromosabb amelyik szerencsere legkozelebb volt a buszmegallohoz. Ki volt irva ugyan osztrakul, hogy MAGANHAZ; idegeneknek tilos a bemenet, de volt egy magyar mobilszam is a kis cetlin, amit felhivva megtudtuk, hogy mi nem vagyunk gaz labanc idegenek, hanem jo kurucok, fizeto magyar vendegek, es bemehetunk.

Szoval ez egy ilyen magyarok szamara fenttartott panzio (neveben hotel, de ez minket nem tevesztett meg), teljesen korrekt, tiszta, rekkeno nyari hosegben huvos, hideg idoben meg huvosebb szobakkal. Utobbi miatt mi rogton (ruhastul) befekudtunk az agyba, leven, hogy 1. hajnalban keltunk, es ez nekunk megterhelo, 2. a hardcore hegymaszok csak delutanra voltak varhatok. De nagyon jol szorakoztunk, aludtunk, olvastunk, beszelgettunk, aztan megjottek a tobbiek, es akkor pingpongoztunk, beszelgettunk, es mivel vegre elallt az eso, setaltunk is egyet a kornyeken, amolyan japan-turistasan, mert a termeszetjaroknal mind volt fenykepezogep/mobil, es kb mindent lefenykepeztek ami lathato volt (ugyismint hegyek, mar ami latszott a párátol, nyulak, vasuti sin). Bar 2 kilometernel jobban nem tavolodtuk el a szallastol, azert mi a biztonsag kedveert megvillantottuk az iPhone GPS-t, ezaltal belove melto helyunket a csoportban (ugyismint gazdag, ausztriaba kitelepult fiatal magyarok, lazak, megis onnon felsobbrenduseguknek tudataban levok - ebbol a poziciobol folytattuk aztan a baratkozast) 

MAsnapra csodak csodajara elallt az eso, es a nap is sutott, 10 korul el is indultunk egy hosszabb lelegzetvetelu setara, le, az elfelejtettem milyen patak mellett a vizmosasban, csodaszep zuhatagok menten. A vizhatlan nadragra azert az osztrak nyuggerek szamara is biztonsagosan kiepitett setauton is szuksegem lett volna volt, leven hogy az utrol leterve megmartoztam a patakban, szigoruan ruhaban, persze, igy az ut hatralevo reszet Agi anyukajanak a pótnadrágjában toltottem (kajanul vigyorgok kedveert most megjegyzem, hogy csak derekon feluli kepeket fogok a poszthoz mellekelni)

Es olyan is volt, hogy Viktor kinezett egy szuper barlangot öregkorunkra csak ugy, es muszaj volt kozelebbrol megneznie, de sajnos a patak masik oldalan volt, ugyhogy atkelt (de tenyleg, nem ugy mint en, neki is vetkozott meg minden) a barlangrol nem rakok fel fotot, mert unom a kepek rendezgeteset, de az Átkelésről igen, hadd gyonyorkodjon mindenki Bandi kalóz izmos lábában. (ha-ha, most jutott eszembe, hogy arrol se raktam be kepet, amikor nyakig merult a vizben, mert a patak nem mindenhol volt olyan baratsagosan bokaig ero, mint a kepen. A sodrásáról nem is beszélve)

Hazafele meg kiprobaltuk a hires Mariazeller bahnt, ez egy ilyen hiresebb osztrak kisvasut, en regebben ugy kepzeltem, hogy antik vagonokkal, de nem. Azert szep helyen ment, felmentunk vele a vegallomasig, es ott megcsodalhattuk a mariazelli bazilikat, ami az esztergominak testvere (nem epiteszetileg, hanem kapcsolatilag). Fagyiztunk is, setaltunk is, csodaltuk a hegyeket is.

Utolso nap megint zuhogott az eso, kb 10-re sikerult bepakolni a kocsikba es elindulni. Szerencsere a vonat, amit Simmeringen el akartunk erni, orankent megy, vagyis mint kiderult punkosd hetfon pont nem, ezt mar sajnos csak ott mondta egy neni. Igy lattuk a vasutmuzeumot (vagyis egy 0,5 x 1 meteres terepasztalt, nehany ermet meg egy videofilmet a simmeringi vasutrol, ami a vilagorokseg resze) a kedvunk viszont toretlen volt es a nap is kisutott. Vonatoztunk egy darabig, de mint kesobb kiderult, hegymaszas seta mar nem volt aznapra betervezve, igy csak gyonyorkodtunk a vagon ablakabol, es aztan mi TB-vel hipp-hopp atszalltunk egy Becsbe tarto vonatra, a tobbiek meg visszasihuhuztak a kocsikhoz.

Minden zavaro korulmeny ellenere (ugyismint zuhogo eso es het fok) mi azert nagyon jol ereztuk magunkat, Agi csaladja tunemenyes volt (es ellattak kajaval TB-t, akinek hiaba pakoltam tele a hatizsakjat szendviccsel, szorppel, gyumolccsel, csokival, ehezo kiskutya szemekkel buvolte ki Agi anyukajanak a kezebol a turorudit), sokat beszelgettunk, meg tobbet nevettunk, es annal is tobbet fáztunk pingpongoztunk. Es meg kirandultunk is.