TB azt mondta, ne mentegetőzzek, mert az gáz. Szóval nem mentegetőzöm, csak leírom a tényeket, mert engem marhára bánt ez az egész fiaskó a szülinapi ajándékkal meg TB tegnapi bejegyzésével.

Valamikor 2005 körül: Táltos Bandi elmeséli, hogy anyukája a szülinapján mandaringerezdekkel ébresztette (nem mindig de egyszer kétszer a szerk.)
 
 
2007 november 20, Ausztria: elso szülinap, mióta összejöttünk. Kicsit átmenetiek az állapotok, egy háromágyas koleszszobában lakunk 2 másik fiúval. Reggel mandarinnal köszöntöm. Van bolti ajándék, nagy és kicsi, meg kézzel készített is (azóta is használjuk). Becsomagolva várnak a szobában, de elotte buli a többi koleszossal. Éjjel valamikor végre kettesben, TB kibontja az ajándékot, majd fél perc múlva (fél óra múlva-a szerk) beájulunk az ágyba.
 
2008 november 20, Ausztria: Veszek mandarint, reggel azzal ébresztem, aztán elmegyek dolgozni. E és K, a két régi jóbarát kijött Bécsbe, futólag találkozunk délután a városban, de értésemre adják, hogy most fiúbuli van. Valamikor éjjel jönnek meg, nem emlékszem pontosan, hogy akkor adom oda az ajándékot, vagy csak másnap. (Aznap este-a szerk.)
 
2009 november 19, Ausztria: elozetesen felosztottuk a fiúkkal, hogy 19-e az enyém, 20-an Bandi hazamegy Budapestre bulizni. Rengeteget készülök, ajándékok, mandarin, torta, program aznap estére (éjjelre). A tortából még eszünk, de E felrúgja az egyességet és elviszi TB-t az általa szervezett programra. Az ajándékot át sem tudom adni, másnap Bandi futólag a menzán kibontja,(egy órát ott voltam, vittem tortát meg gyertyát, mivel az ajándékaim a szoba közepére voltak pakolva, mintegy büntetésül-a szerk.) majd elmegy Budapestre E-vel és K-val bulizni.
 
 
2010 szeptember 3. Franciaország: Bandi elfelejti, hogy augusztusban volt a szülinapom,        (néha  nem  tudom milyen hónap van, akkor azt hittem augusztus-a szerk) csak a negyedikére emlékszik – pánikol, hogy nem készült ajándékkal, ezért gyorsan vesz nekem egy nyalókát. Késobb kiderül, hogy vaklárma volt, eszébe jut (eszébe juttatom), hogy még tortát is sütött (plusz megkapta nagy álmát, meg egy kisebb ajándékot-a szerk.) nekem alig egy hónapja, akkor megnyugszik. A nyalókát azért megkapom.
 
T.B. 18 éves lett.
 
2010 szeptember vége, Ausztria: TB nagyon vágyik valamire, de meglehetosen drága – közös megegyezéssel megveszem neki szülinapjára. Bandi nagyon örül, és biztosít róla, hogy ez annyira szuper ajándék, hogy biztosan nem fogja novemberig elfelejteni, foleg, hogy azóta is használja. (ez igaz, ezt mondtam de nem gondoltam komolyan :)-
a szerk.)
 

 

2010 november 20 hajnali 1: Bandi hazaér a munkából, felköszöntöm, gyertyafényes vacsora. Nagyon zavar, hogy nincs becsomagolt ajándék, ezt el is mondom neki. Azt mondja, bármi jó lett volna neki. Utólag nekem is vannak már ötleteim, de keso.
A mandarin nagyon finom. (Ez igaz. Életem legfinomabb mandarinja volt. Becsomagolva akár ajándéknak is elment volna ;) - a szerk.)
 
 
2010 november 20-21: a dolog nem hagy nyugodni, nagyon bánt, hogy így elbaltáztam a szülinapját. Ezt többször elmondom TB-nek. Megfogadom magamban, hogy többet nem kap elore ajándékot. (Neeeee! Imádok előre is kapni, meg közben , meg utána.- a szerk.)

 

 

És nem hiszem, hogy 20 év múlva nevetni fogok rajta. Meg mert TB szerint ez egy napló, amit a gyerekeink fognak olvasni, és ő is csak ezért írta le. Gyerekek, remélem, megbocsátotok anyátoknak, ha nem lesz mindig becsomagolt ajándék aznap.


(Azt hiszem ezt az aktát lezárhatjuk. :) -a szerk. )

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr582467723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

missMarple 2010.11.24. 08:39:43

1.Garantáltan nevetni fogsz rajta!
2.Hogy nevetni? ...20 év múlva?..50 felé?...maximum - sírni!
3.A gyerekek nem bocsájtanak meg semmit.Legfeljebb azt hazudják.

borisvian 2010.11.24. 09:04:57

"A tortából még eszünk, de E felrúgja az egyességet és elviszi TB-t az általa szervezett programra".

tudom, megint én vagyok a rugalmatlan.
a) ezen az oldalon mindenki, nagyon pedánsan álnéven fut, én valahogy legtöbbször nem.
b) nem rúgtam fel semmilyen egyességet, mivel nem is beszéltem veled előtte. "K" nem én vagyok és vele sem beszéltem. De örülök, hogy az évek beforrasztanak minden sebet.

ui.: minden éve éjfélkor, soksok éve már köszöntöm a leendő urad. Nagy szemét vagyok.

borisvian 2010.11.24. 09:07:41

korrekció: soksok éve, mindig éjfélkor. és csak 1 órára vittem el, az is fél egytől volt, mert addig nem is voltatok otthon és ott álldigáltam a hidegben az utcán.

filotás lili 2010.11.24. 09:56:19

TB! Ugye tudod, hogy mit vár minden olvasód ide? Valami kedves, szerelmes, romantikus kommentet, mert mindannyian szívből sajnáljuk, hogy NH-né így érzi magát.

filotás lili 2010.11.24. 09:57:09

@missMarple: A gyerekek mindent megbocsájtanak. Kivéve, ha csoki is van a dologban.

ruju 2010.11.24. 09:57:17

Engem már az megnyugtatott, hogy a jövőjüket még mindig együtt képzelik el, minden nehézségek ellenére :-D

ruju 2010.11.24. 09:58:39

@filotás lili: Ez még velem is így van, pedig jaj, milyen rég voltam gyerek...

ruju 2010.11.24. 10:00:07

@ruju: és erre az uram mindig azt a közhelyet idézgeti, hogy ami nem öl meg, az erősít... Amióta papírunk van egymásról, azóta felhozza a "jóban-rosszban" közkeletűt is (nem a sorozatot :-D)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2010.11.24. 10:32:48

@borisvian: bocs, azt hittem, hogy ha E-t irok, akkor senki sem fog borisvianra asszocialni, hanem csak ugy elkepzel egy arc nelkuli alakot, aki felsejlik a novemberi ködben es elrabolja Taltos Bandit.

vackor1b 2010.11.26. 13:07:36

Remélem T.B. és N. H-né, azóta szent a béke és mindenki megnyugodott.
T.B. én tudnék olyan szülinapi ajándékról mesélni, ami sokkal rosszabb, mintha elfelejtette volna vagy egyáltalán nem kaptam volna tőle semmit. Amit sajnálok abban az ajándékban, hogy akkor csak azt éreztem, hogy rosszul esik és nem kapcsoltam. Pedig akkor már 4 éve szabad nő lehetnék és megúsztam volna plusz 2 nyőgvenyelős évet. Szóval mint szoktam mondani, minden szemlélet kérdése.

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2010.11.26. 14:22:12

@vackor1b: öö, ne adj neki ötleteket, hogy hogyan kéne reagálni a rosszul elsült születésnapokra... :)
süti beállítások módosítása