Kész az icipici 

női cipő, női cipő, női cipő

Benne aranyosan

lépked a nő, lépked a nő, a nő!


Most, hogy megjött a tavasz*,  nem kínzom a kis puszilgatnivalót az overállal. Így viszont felmerült a cipő kérdése, mert annyira azért még nincs meleg, böjti szelek fújnak meg minden. 

Szóval választhattam, hogy veszek többezerért egy cipőt a boltban, vagy csinálok neki egy tulipános, színes, egyedi darabot.

Nehéz döntés volt.

cipőcske.JPG

Apukám szerint ne legyek szomorú, a tizedik pár már biztos sikerülni fog

 A látszat ellenére egyformák, finom meleg és pont jó a kislábra. Ez egyébként nagy parám a nemezzel, hogy mégis mennyire lehet belőni a méretét (először horgolni akartam, nemezelős fonalból, de nem mertem belekezdeni). Végül azzal nyugtattam magam, hogy ha túl nagy, akkor majd belenő, és elhordja házicipőnek, ha meg túl kicsi, akkor megkapja a kisebb lábú unokatesó, vagy másik kisbaba a környezetemben. Abban azért igaza van apukámnak, hogy a tizedik párnál már sokkal magabiztosabb leszek, és addig megtanulom a tarisznyaszegő öltést is, mert ez a pelenkaöltés nem annyira tetszik nekem. Próbáltam feldobni azzal, hogy egy hosszú- egy rövid öltést csináltam, de nem igazán jön át, inkább összevisszának tűnik. 

Borzasztó nehezen álltam neki egyébkent a fenti aggodalmak miatt (kikészítettem már mindent az asztalra, de még akkor is csak futottam körülötte a köröket), de amikor mr végre igen, akkor hipp-hopp készen lett - szombat délelőtt nemezeltem, vasárnap este kihímeztem (addig száradt). Egyébként is, ez a nemezsimogatás olyan terápiás hatású. Szerintem lesz még folytatás.

*khm, khm, ha most kinézek, perpillanat esik a hó - úgy tegnap este óta

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr275134731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Tudor 2013.03.14. 21:54:48

Szép !
Nagyon szép !
Azt nem tudom, hogy egy gyereknek minek kell a cipellő, de szoktak.
Lehetnél a udvari szállítónk.
A fiúk a bányában keresnek annyit, hogy kitudnánk fizetni a munkád bérét.
Nagyobbaknak ne vállalj be...

nyaronpirostelenkek 2013.03.16. 00:02:02

De ügyes vagy!!!! Ez nagyon jó lett!:))
Apukád biztos ezt a képet látta?;)

babaBonBon 2013.03.17. 16:38:11

Csodacukik!
Le ne fagyjanak a kis husi talpacskák :-)
amiket mi küldtünk, azok célba értek?
(csak halkan kérdezem, mert ezeknek - ANYA MUNKÁJÁNAK - persze poros nyomába sem érhetnek...)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.03.19. 10:23:39

@nyaronpirostelenkek: Apukám ÉLőBEN látta, HaSzNÁLaTBaN! :))) csak ilyen szűken méri a dicséretet :)))

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.03.19. 10:26:35

@babaBonBon: Ő, ha az(ok?)ra gondolok, amire te (karácsonykor küldted?), akkor azok kicsik voltak, legnagyobb szívfájdalmamra! :( Pedig csudahelyesek voltak!

12cm-s a kisjeti talpa, 3cm-t nőtt a születése óta...

nux vomica 2013.03.20. 18:58:14

Nekem tetszenek, nagyon. Még egy párat készítesz, ahogy növöget, egy egész sorozatotok lesz. valóban jó, és kellemes a kéznek és az agynak is a nemezelés:-)

anyahajóblog 2013.03.21. 17:39:42

Csúcs lett és szerintem a szegőöltés is jó. Legalábbis én egyből láttam benne a logikát, hogy fel-le. És akkor ez most tényleg nem horgolt, hanem nemezelt? Mert amúgy szerintem az sokkal nehezebb, mint a horgolás.

vackor1b 2013.03.22. 08:07:19

@nux vomica: már tervezem a következőt :)

vackor1b 2013.03.22. 08:09:03

@anyahajóblog: azért (is) szeretlek, mert te egy nem tökéletes darabon is rögtön felfedezed a logikát, hogy hogyan is akartam csinálni :)

és nem nehéz ám ez sem, kicsit sem, csak mondjuk vizesebb, szóval nem lehet a vonaton csinálni.

vackor1b 2013.03.22. 08:10:58

@anyahajóblog: bocs, az előbb NH-né voltam!

vackor1b 2013.03.22. 11:09:28

Most tényleg én kommentelek és nem csak más ír a nevemben ;)
Szerintem ez a kis cipő úgy néz ki és főleg T. L. lábán olyan a látvány, mint amiket a kislányos mesekönyvekben az erdei manóknak, tündéreknek rajzolnak. Szóval cukiiii!
süti beállítások módosítása