Mikor úgy tíz éve egy kutatóintézet laborjában kezdtem dolgozni, az egyik első lecke, amit ráadásul nem is a saját bőrömön tanultam meg, hogy a tetteinkért/hibáinkért vállalni kell a felelősséget (konkrétan olyan hibáról volt szó, amivel más járt rosszul - ahol többen használják ugyanazokat a gépeket, bármikor előfordul). Elsőre azt gondolnánk, hogy aki ezt teszi, azt kevésbé fogják szeretni; pedig -és ezt mar gyakorlatból mondom-, a felelősségvállalás kihúzza a későbbi viták méregfogát. Nem tudsz arra igazán, teljes dühből haragudni, aki azt mondta, hogy bocs, én voltam. Akkor nem lehet felháborodva szidni a valakit, a bárkit, a mindenkit. Akkor a dráma helyett kénytelen mindenki a megoldással foglalkozni.

Nem mondom, hogy azóta minden hibámért vállaltam a felelősséget, mert nyilván hazudnék, meg persze rögtön jön az önigazolás, hogy hát vannak ilyen hibák, meg vannak olyanok, de sokszor eszembe jut az a bizonyos első, amikor ezzel szembesültem, és kezdek rájönni, hogy ez minden hibára igaz. Annál hamarabb lehet a megoldásra fókuszálni, minél hamarabb azt mondom - akár saját magamnak , hogy bocs, én voltam, sajnálom. 

Ilyeneken filózom, míg ülök a kádban. Még jó, hogy itt is van wi-fi.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr495290304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ziebi 2013.05.09. 07:07:38

És ez mennyire leegyszerűsti az életet! :) Nem szeretem amikor túl vannak bonyolítva a dolgok, márpedig ez is egy olyan aprócska dolog amivel jól túl lehet bonyolítani mindent, másra mutogatni, stb... szóval szivemből szóltál.

Xerxe 2013.05.09. 09:24:14

A Láma egy órán keresztül beszélt erről a minap, hogy a felelősségvállalás mennyire fontos és hogy megindítja a kommunikációt. És tulajdonképp ez a fontos, nem az, hogy megtaláljuk a bűnbakot. :) Máris igazi Buddhista vagy. :D Ez nagyon szép tulajdonság!

KisCsetresz 2013.05.09. 09:42:34

Öröm vagy bánat, de nem tudtam megállni, hogy tovább adjak neked egy díjat. :)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.05.09. 18:31:01

@Ziebi: @Xerxe: Tegnap hezitáltam, hogy megírjam-e, de ezért a két kommentért már érdemes volt :)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.05.09. 18:32:12

@KisCsetresz: KÖSZI!! :)) nem biztos, h továbbadom, mert nyuszi vagyok, meg mostanában egy csomó zárt blogot olvasok, és úgy nem poén, de nagyon jólesett, köszönöm!

KisCsetresz 2013.05.10. 12:08:13

@Nils Holgersonné: én is nyuszi vagyok, úgyhogy megértem. ;)
süti beállítások módosítása