2011.04.15. 18:00
Még bármi megtörténhet!
Annyi eszem van, hogy napok óta agyalok két nem létező dolgon. Két olyan dolgon, ami nem hogy még nem létezik, de abszolúte semmi lehetőségem nincs beleszólni, hogy lesznek-e, vagy sem.
De agyalok, pörögnek a kerekek, idegeskedem, prókat és kontrákat sorolok, álmodozom és úgy csinálok, mintha lenne választási lehetőségem.
Igen, két munkalehetőségről van szó. Még egyiknél sem mondták, hogy kellek nekik, de én már most nem tudok dönteni. Most leírom, miért.
EGYIK MUNKALEHETŐSÉG (legyünk optimisták)
már írtam róla kétszer, 30 kilométer Bécstől, egy árnyas dunai nemzeti park mellett, amit max hajnalban és este élvezhetek, irodából be- és kijövet.
Előnyei: nekem való munka, sürgés-forgás, szervezkedés
a társaság normálisnak néz ki, és értékelik a humorom
nagy, nemzetközi cég ami előreláthatólag nem fog tönkremenni a következő tíz évben
Hátrányai: nem is kéne hozza a phd,
napi 2x40perc a kocsiban, stresszes vezetéssel és pluszkiadással, tömegközlekedéssel napi 2xmásfél óra
állítólag sosem dolgoznak napi 10 óránál többet (de csak mert azt a törvény tiltja)
_______________________________________________________
MÁSIK MUNKALEHETŐSÉG
Ez nagyon friss, pár napja hirdették meg a cégen belül, pont, mikor panaszoltam Delphinnek, hogy félek a változástól.
Előnyei: kell hozzá phd
maradnék a cégnél, ahol ismerek mindenkit
5perc otthonról bicóval
fizetnének egy kétéves kurzust, amivel a jövőben elég jól járnék (remek ugródeszka)
tökéletesen megfelelek a kiírásnak (egy kezdőt keresnek)
napi 8-9 óra
Hátrányai:
száraz papírmunka (nem biztos, hogy nem érdekes)
a főnök szuper, de a két másik kolléga elég álmatag
A cég nincs túl jó passzban (ez sajnos a munka minőségi romlását is jelenti), lehet, hogy eladósorba kerül, persze ez nem jelenti azt, hogy megszűnne a munkám
::::::::::::::::::::::
Hát, ezek vannak. Az első munkáról kiderül hétfőn, hogy akarnak-e, ma voltam megint interjún, már csak hárman vagyunk versenyben nagyon jó hangulatú volt, bár így, hogy nem vagyok 100%-ig biztos, hogy akarom, elég laza voltam. A HR-es úgy búcsúzott, hogy reméli, érdekel még a munka, hétfőn hív.
A másik munkára jelentkeztem, de gondolom beletelik pár hétbe, míg kiderül valami.
Ha az elsőre felvesznek, nem tehetem meg azt a luxust, hogy ne fogadjam el (ebben a nehéz gazdasági helyzetben, kérlek), de végig arra gondolnék, hogy a másik talán jobb lenne.
Persze ha elég zen lennék, a Gondviselésre hagynám az egészet. Nem éri meg agyalni rajta, hiszen tényleg nem tehetik semmit. Hétfőn kiderül. Jó lenne, ha még sokáig nem lenne hétfő, mert bár nem bírom a feszültséget, dönteni sokkal rosszabb.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mágnyes 2011.04.15. 20:58:08
nux vomica 2011.04.17. 22:48:24
Mégis jó, ha lehet agyalni ezeken is.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal
Utolsó kommentek