De csak gyorsan, mert a kisbéka alszik, és nekem sürgős horgolnivalóm van.

Szóval, bloggertalálkozó volt, szombat délután összebeszéltünk Anyahajóval és kisétáltunk az Edelstoff designervásárra, ahol Zazálea egészen véletlenül épp a táskáit adta el, Wetbrush-sal az oldalán, aki meg a képeit. Tisztara, mintha otthon lennénk, Budapesten, a WAMP-on, és egyébként Z-n kívül is volt egy csomó más magyar eladó, mert ennyire menő a magyar design. Menőbb mint tíz éve , mint az osztrák. És mi is menők voltunk, mert beállhattunk a pult mögé, és a kispamut volt a reklámarc, sajnos épp nagyon álmos és fáradt, de aludni nem tudó reklámarc, de hát mit tehetünk, legalább a miénk.

Zazálea egyébként ezt megelőzően életvitelszerűen izgult, egyrészt a vásár miatt, másrészt, hogy milyen lesz a kanapénkon aludni. Én nem izgultam, vagyis egy kicsit azért igen, mert Z. süt-főz-befőz, én meg nem, és ha ezek ilyen jó kajákhoz vannak szokva, hát nem tudom ,mi lesz, mert a helyőrség ugye nem a kantinjáról híres, de szerencsére megfőztem életem eddig legjobb húslevesét, ők meg annyira fáradtak voltak estére, hogy örültek bárminek. 

Egyébként azért sem izgultam, mert Z. annyira hasonlít kívül-belül TB anyukájára, hogy lehetne a kishúga, szóval nekem nem esett nehezemre bármennyit beszélgetni vele, vicces módon még az is hasonlított, ahogy a kölesgolyóhoz beszélnek. A férjéről meg nem tudtam semmit, csak annyit, hogy az IKEÁ-ban a fejére tett egy párnát, és úgy sétált, mert ez volt a feltétele annak, hogy megkapja (a párnát), szóval nem aggódtam, hogy ne értenénk szót.

Csináltam nekik bolognait is, de inkább csak sajtos-kukoricás scone-t ettek a masodik este. Mondjuk az tényleg finom.

Cserébe kaptunk egy csomó ajándékot, amiért kicsit szégyellem magam, meg se merem mutatni, de, hogy mást ne mondjak, most van két eredeti Lovász akvarellünk a falon. Ha menők akartok lenni, mikor hozzánk jöttök, kiáltsatok fel, hogy "csak nem egy Lovász az ott a falon?" és akkor mi majd mondjuk, hogy de. Ja, mert azt még nem is meséltem, hogy mikor Z-ék bejöttek, akkor rögtön azt kédezték, hogy "az csak nem egy Gross Arnold?", és a konyhába lépve meg azt, hogy "ez a Benkóczy-Zórád az a Zórád? Mi meg csak bólogattunk szerényen.

A kisrugó meg elemében volt, sütkérezett a rajongótábor ajnározásában, és rendíthetetlenül osztogatta a mosolyokat.

Nna, most megyek horgolni, mert fonalat is kaptam, és már ki is találtam, mi lesz belőle.

(képeim nincsenek, de lesznek - igaz?)

Ja, ha valaki követte volna Zazálea rákészülését a hétvégére, akkor jelentem, nem láttam a pizsamáját, mert mindig hamarabb keltek fel, mint én. 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr795212048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hbogi 2013.04.09. 10:19:02

Nem is rossz az a kantin, ne szóld le!! :D Nekünk sosem akaródzik hazajönni töletek. ;)

Zazálea 2013.04.09. 17:14:00

nemhogy nem rossz, hanem kifejezetten remek az Élelmiszer Csemege osztály:D
meg a többi is...

hbogi 2013.04.09. 22:04:53

...én meg most olvasom mennyire aggódtál. <3 Nem tudom végül volt-e káve, de NH-né teában is verhetetlen ;-)

málnabálna 2013.04.10. 10:39:29

sajtos-kukoricás scone receptedet már igazááááán leírhatnád!! :) annyit emlegetted, én meg nem álltam még neki (igaz csak én meg Imi ehetjük a sima liszteset, de akarooook máááá'!)
köszi!!!
igen képek is legyenek! nah, nem Z.nem létező v.létező pizsije érdekel, hanem inkább vmi kisörségeskisasszonyos ;)

Zazálea 2013.04.10. 12:58:41

@hbogi: a tea remekjó volt,meg kaptunk termoszban is, Zé kipróbálta a citromfűteát, szerinte az mézes íz (muhaha), de ez mind semmi, mert olyan húslevest kaptunk, de olyat!:)

(meg kisnyulat és cukrosdiót)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.04.10. 14:03:43

@Zazálea: Meg kisdiót és cukrosnyulat - a mi Csemege osztályunk specialitása :))

nux vomica 2013.04.10. 23:54:12

Ó, mikor Bécs még nyáron is hidegszeles, minden meleg étel ízlik:D
Minden viccet félretéve: csak annyit izgulsz vendégváráskor, hogy tökéletest tudj alkotni.
No, ez így jó:-)

nux vomica 2013.04.10. 23:55:16

Ja és szeretnénk látni a képeket, mert a Tieid már ismerjük.

Piszke a Birtokról 2013.04.11. 15:17:42

@Nils Holgersonné: scone-recept kaphatnék esetleg én is?

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.04.11. 15:28:35

@nux vomica: Hát, legalábbis néha. És igen, a hideg szél ellen csak a leves meg a forró kakaó használ :)

hbogi 2013.04.12. 18:11:40

@Nils Holgersonné: Ezmiez?? Èniskérekszépenreceptet!!!

manner 2013.04.13. 10:08:17

Őőő, a receptre én is jelentkeznék? Lehetne esetleg itt megjelentetni a blogon, ha már ekkora a tolongás? :)

manner 2013.04.13. 10:09:21

akarommondani jelentkezHETnék?
süti beállítások módosítása