2014.11.21. 21:20
Azt hiszem, valóra vált egy álmom
Kb 13 éves voltam, mikor növérem bevitt abba a finn kutatóintézetbe, ahol dolgozott volt. A régi kollégák érkezésünk pillanatában (kora délelött) beszélgettek, hozzávetölegesen 180 fokban elfordulva a munakgépeiktöl, volt, aki akkor érkezett. Eléggé megörültek nekünk, és pár perc után indítványozták, hogy menjünk le a kávézóba inni egy kávét. A kávezó úgy 10-15 perc sétára volt, több épületen is át kellett vágnunk. Nem emlékszem pontosan, mindenesetre gondolom nyilván ittunk valamit, folyt a beszélgetés, majd 10 perc séta vissza az irodába. Akkor kiderült, hogy tulajdonképpen mindjárt ebédidö, lecsekkolták az emailjeiket dolgoztak kicsit, mi elbúcsúztunk, ök meg indultak a távoli kantinba enni, kávézni és beszélgetni.
Ez az élmény indított el a természettudományi pályán. A korai benyomást késöbb még több budapesti tapasztalat erösítette meg, de azt hiszem, az elsö, az mindig különleges.
Csütörtökön bementem a munkahelyemre, fél tíz körül, mert Lilinek nehéz reggele volt. Lecsekkoltam az emaileket Egyeztettem az útvonalat egy kollégámmal, fölnyaláboltam a hivatalos papírjaimat, és elindultam a személyzeti osztályra, aláírni a szerzödésem. Az út 14 percig tartott, több épületen is át kellett vágnom, eközben egyszer sem léptem ki az utcára, a háromnegyed távnál megtaláltam a menzát, és csak egyszer tévedtem el, de pár perc alatt korrigáltam.
A deja vu-tól könny szökött a szemembe, azt hiszem, teljesült egy ifjúkori álmom.
(azóta megjártam a mosodát a munkaruháért (6-7 perc) és a kantint (9 perc) is)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek