-Tudja, mi a különbség egy meleszendvics-sütő, és egy áramfejlesztő között? Nem?

 Akkor ne rendeljen internetről, mert átvágják.

Nem merem kibontani a dobozt.

Lehet, hogy robban. Elképzelésem sincs mi van benne. Tisztán emlékszem, hogy kis szendvicssütőt rendeltünk, nem valami monstrumot.

És ha már a szakácskönyveknél tartunk, meg kell említsem, hogy Táltos Bandi olyan, de olyan finom gulyáslevest főzött nekem, hogy mind a tíz ujjamat megnyaltam utána.

pesszimistáknak kiegészítés: nem, nem lett csatatér a konyha, és nem nekem kellett mosogatnom utána - ez egy ilyen táltosbandi - egy csodagyerek!

 A Vízvári Mariska néni féle szakácskönyv eloszava nagyon vicces. Sokszor elolvastam, meg sokszor felolvastam másoknak is, remekül lehet rajta szórakozni. Ha nem is mindenben, de azért határozottan igaza van, és mivel a hétvégén gyakran gondoltam rá, úgy döntöttem, beírom ide. Mások okulására és az enyémre is.

Milyen legyen a jó gazdasszony? - kérdezik tőlem. Nehéz kérdés ez nagyon; erről bajos disszertációt írni. Ez csak úgy "jön". Már akinek. Akinek viszont nem "jön", annak hiába magyarázzák! Aki jó gazdasszonynak születik, az éppen úgy van a háztartás vezetésével, mint a pacsirta az énekléssel. Tudja, anélkül, hogy tanulná. Aki pedig nem született rá, azt éppen olyan hiábavaló tanítani erre, mint a ludat a trillázásra. És ne nevessenek ki a hasonlatért! Mert a jó gazdasszonynak igenis olyannak kell lenni, mint a pacsitának. Koránkelőnek, frissnek, ébernek, és mindenekfelett vidámnak, zengő, dalos szavúnak.

Lehet elképzelni valami szörnyűbbet, senyvesztőbbet, elsavanyítobbat, mint azt az asszonyt, aki mindig panaszkodik? Hol a drágaságra, hol a sok munkára, hol a sok gondjára, hol az egészségére, amit a háztartás tönkretesz! Egy-egy nap végén úgy érzi a család, hogy őt ette meg vacsorára - ami bizony megfekszi a jobbízlésű emberek gyomrát.

/.../

Mikor egy csésze feketekávé mellett, étkezés után - ahelyett, hogy vidám vagy érdekes témákkal igyekeznék kiverni hozzátartozói fejéből a hétköznapi szürke, kellemetlen eseményeket - azzal üdíti őket desszertképpen, hogy mennyit dolgozott, mennyit mérgelődött és hogy mindez mennyit árt neki?

Van, aki minden felvarrandó gombért, kimosandó kesztyűért, vagy a családtagokhoz váratlanul érkező vendégek kiszolgálásáért mártírnak játssza magát.

/.../

És a legfőbb átok: a "pedáns" háziasszony! Juj!

Aki nem engedi, hogy a padlóra lépjenek, hanem úgy kell egyik szőnyegről a másikra ugrálni, minta békának, aki elsápad, ha valaki közelről néz ki egy ablakon, mert a lehellete meglátszik az üvegen, aki magába roskadtan, mint Niobé, néz az abroszra ejtett foltra! Hát nem szörnyű dolog ez kérem? Hát jó gazdasszonyok ezek? Akik megutáltatják az emberrel az otthont, az ételt, az italt, a rendet, a tisztaságot, a takarékosságot, és mindazokat az erényeket, amikkel egy jó gazdasszonynak bírni kell?!

Nem, könyörgöm, nem!

A jó gazdasszony az, aki tiszta, rendes otthont; jó konyhát; pontos, rendes kiszolgálást; jó beosztást; meleg szíveslátást biztosít a családjának és a barátainak, mosolygó arccal, megmutatva, hogy neki magának öröm, ha mindazt adhatja.

Hogy mindez hogy készül, mint készül - okoz-e gondot, fáradtságot: az kulisszatitka minden jó gazasszonynak, ami, ha kitudódik, elvész az illúzió! Pedig tessék elhinni, a háztartásban éppúgy, mint a színpadon, nagyon fontos, hogy sértetlenül megőrizzük az illúziót!

A néni ma felszállt a villamosra!

Már végképp nem tudom, mit gondoljak.

Hogy rend legyen az erőben, most valami jó hír következik. Hm. Mit jó? Fantasztikus.

TÁDÁÁÁ!!!

Az ára száz euró alatt van, és alul ilyen kék meg szürke minták vannak rajta.

Hazaérve ez a látvány fogadott.

Hogy mi ebben a szörnyű?

1, Minek raknak telefonba ilyen szánalmas minőségű optikát? (Vaku nélkül.) (Tudom, tudom aki telefonnal bármilyen körülmények között fényképez, sikeres ember nem lehet.)

2, Nekünk kell kifizetni az összetört kapucsengőt. (A szemléltető ábrán ugyanis a ház csengője szerepel, ötven százalékban rokkantosítva.)

Miért okoz valakinek örömöt összetörni egy kapucsengőt? Hm. Mindegy. Hogy is mondják modoroséknál? Soha ne legyen nagyobb öröme.

(( Azért ne legyen senkinek az az illúziója, hogy ez itt maga az EU. Mert az EU Dániában kezdődik és Svédországig tart. Mi vagyunk itt a Balkán Párizsa. Persze nem panaszkodom, itt legalább még járnak a villamosok, buszok, metrók. Otthon Bukarestben Budapesten már közlekedni sem lehet. :P ))

-Kipp.Kopp.

-Ki az?

-Hazajött a blogra a humorérzék!

Buék!!!

Hát kedveskéim nem fogják elhinni mi történt velem a minap.

(Elnézést de elfelejtettem a viccet, mert közben a gyerek N.H.-né tönkretette a fürdőszobát. Akinek egy fürdéshez kell minimum egy bögre müzli (tejjel természetesen) valami, amit a kádbaszórhat és csillog/villog/pezseg, egy jó könyv, valami, amin internetezhet, ha megunja a könyvet, és egy csíz meg egy csupasz körtefa. A tej kiömlött a könyvre, a telefonra, az internetre, a radiátorra, a szőnyegre, a földre, a ruháira. A müzli ugyanebben a sorrendben ugyanezekre a helyekre. Kicsit azért érintett érzékenyebben a malőr, ugyanis ma (szerda=flyLady) négykézláb porszívóztam, suvickoltam, csuszatoltam a fürdőszobát ami egészen ma 20:15-ig szép maradt. Kár, hogy addig senki nem láthatta. Mindegy, most sem néz ki annyira súlyosan, mintha kakaó lett volna a bögrében. Persze nem olyan fából faragtak, hogy ilyen kicsiségen fennakadjak. A gyerek N.H.-né a kádban tisztul, csináltam neki másik bögre müzlit és megmondtam, hogy ha a telefonja beleesik a vízbe, akkor nekem ne kiabáljon, hogy segíííííítséééég hanem maradjon szép csendben és ne zavarjon. Atyavilág! Gyanúsan nagy a csend. Remélem nem fulladt a kádba.)

Na. Nem emlékszem mit akartam. :)

Üdv a fedélzeten! :)

Nna, még nem is meséltem nektek a hétvégi élményemről. 

Van ugye ez a két lány a cégnél, akikről így vagy úgy már szó volt, leginkább úgy, hogy velük (meg az egyiknek a férjével) futottunk össze New Yorkban egy színházban. És azóta néha dumálgatunk, egy asztalnál ültünk a karácsonyi vacsorán, a folyosón nagyokat mosolygunk egymásra meg ilyenek. 

Hogy fecsegjek egy kicsit, nevesítenem őket. Az egyik csajszi, D., francia, és a keresztneve ugyanaz, mint egy intelligens tengeri emlősé. Nagyon vicces. A vezetékneve meg egy finom alkoholos ital, m-mel. Fiatal, vagány, mosolygós.

A másik lánynak, aki kanadai francia, nagyon tipikus a neve, E., igy hivnak minden hosszú combú, dögös francia csajt a filmekben, bár ő csak az angol nevelőnős rövidített változatot használja. A vezetekneve is tipikus, a leirt betuknek csak 50%-at kell kiejteni. A férje, F. európai francia, róla talán most legyen elég annyi, hogy a vezetékneve kanadai franciául alsógatyát jelent.

Az enumeració után akkor akár bele is vághatnék a történetbe.

bár az most jutott eszembe, hogy nem sok értelme van ennek a rejtvényesdinek. Mert mi történik, ha leírom a keresztnevüket? Semmi. Szóval Delphine, Emma(nuelle) és Florian.

Szóval az év álmos elején összefutottunk egyik reggel a konyhában, dumálgattunk, és megemlítettem, hogy a karácsonyi szünetben egy csomót horgoltam. Erre Emma szeme felcsillant, hogy ő meg horgolós DVD-t kapott karácsonyra, és most szorgalmasan gyakorolja a láncszemeket és pálcákat. Delphine meg alapból lelkes, bármiről is legyen szó. Szó szót, aztán email emailt követett, és kitaláltuk, hogy vasárnap összejövünk és Tea & Yarn délutánt rendezünk. A legszebb igaziból az egészben, és ezért voltam nagyon boldog, hogy ezúttal nem én erőltettem a közös kreatívkodást, még csak nem is az én ötletem volt, ahogy a koleszos lányokkal szokott lenni. Hanem hogy valaki másnak is fontos ez, és ráadásul velem akarja, és nem vagyok UFO. 

Így esett, hogy vasárnap délután felvettem a kis barna kord ruhámat, amiről már a boltban láttam anno, hogy teadélutánokra termett, összepakoltam a horgolótűimet, fonalakat és az épp futó projectet és míg Táltos Bandim beteglátgatóba ment, én levillamosoztam Emmáékhoz.

És aztán teáztunk és francia vízkereszti sütit ettünk, horgoltunk és közben beszélgettünk, mosódióról, bevándorlókról, régi házakról és a felújításukrol, varrásról és nagy kiszerelésű szódabikarbónáról, Párizsról, Londonról, Bécsről és Budapestről, meg ami még az eszünkbe jutott.

Szüperb volt, ahogy ők mondanák.

És lesz folytatás is, legközelebb nálunk, és kötni is megtanulunk, vagyis Delphine már tud, de Emma kapott kötős dvd-t is karácsonyra. Mert egy kicsit mind hontalan lányok vagyunk, akik nem otthon a nagymamától tanulnak kötni, hanem a képernyőről, de legalább családias hangulatban.

Na, szerintetek kihez úszik ez a kövér bátor kis halacska?

Hallott * a Híres és Rettenthetetlen Pizsamaőrökről, közéjük szeretne beállni. Vajon sikerül-e neki?

 *nem akárkitől, hanem egy fenyőtől, de ehhez a történethez kéne egy másik fénykép

igen, a halacska szeme egyelőre csak fotosopp, de éjjel fél egykor az is csoda, hogy az en szemem még nyitva van - szóval most inkább fehérre fotosopolom a fogaimat, aztán befotosopolom magam az ágyba, mintha aludnék

Szóval az úgy volt, hogy 2009-ben eleg sokat utazgattunk Táltos Bandival (ez ugye elég sokat húzott az év retrospektív megítélésén), és megbeszéltük, hogy most egy darabig kusti, megyünk Gyulára, max nyáron egy kicsit a Balatonra, mi úgyis bárhol jól érezzük magunkat.

Erre ez a bolond Jézuska* hozott nekem egy cetlit, miszerint elmehetek a kedvenc fonalboltomba. Alatta dátum, óra, perc, és ezúttal az is, hogy melyik reptérről indulunk. 

Ha nem tartózkodnék a smiley-k használatától, most telepakolnám itt az oldalt mosolygó fejecskékkel.

* ld Brunella Gasperini Mi és ő-jét

jo reg nem irtunk, elhagytuk a helyorseget az unnepekre, es rokonoknal mulattuk az idot.

Nekem igazi pihenes volt, egy percet se gondoltam a munkara, olyan igazi gondtalan, idonelkuli pihenes, amikor azt csinalom, ami epp eszembe jut, es valahogy mindenre jol jon ki. A vege fele kezdett kicsit csak a hetkoznapokra hasonlitani, egy-ket ideges szo, vagy az erzes, hogy ket helyen kene/szeretnek lenni.

Nagyon nehez visszaallni, megszoktam a kesoi fekvest es este nehezen alszom, ma meg konkretan nem tudtam magam idoben kivakarni az agybol.

Mindenfele blogokon divat, hogy visszatekintenek az elmult evukre. Gondolkodtam rajta en is, es arra jutottam, hogy bar jo ev volt 2009, gyakorlatilag semmit sem sikerult elernem/letrehoznom abbol, amit terveztem. Semmit. Persze tortent helyette mas, es ennek orulok, de megis.

Es persze tudom, hogy az ujevi fogadalom elcsepelt es bena, es megis szeretem. Mondjuk en nagy fogadkozo vagyok, ehhez nekem eleg egy uj het, uj honap is, hetfotol mashogy lesz, meglatjatok.

Most olyanokat fogadok meg, hogy

- minden kedden kondi (minimum, es akkor meg egy masik napon is kene menni)

- FlyLady rendesen, mert kicsit osszecsaptam a hazimunkat decemberben

- kiserletes munkat novemberig befejezni (ezt a fonokom talalta ki, szoval van ra eselyem)

- tobbet olvasni, mint 2009-ben

Nem olyan sok, nem? Orulnek, ha sikerulne. Es persze van egy csomo minden meg, amit nem fogadok meg, de szeretnem, ha az 2010-ben sor kerulne ra. A kimondott szonak teremto ereje van, mondjak, de babona is letezik a vilagon, inkabb nem irom le itt.

Es hogy ez a poszt se maradjon kep nelkul, itt egy két kis karacsonyi angyalka Tszm-rol:

Egy igazán szuper karácsonyi ajándék egy ilyen kézzel készített doboz.

És van benne egy pakli szuper kártya, de nem olyan hurkák mint a kéthengeres trabi hanem, hogy ha nincs kedvem valamit megcsinálni, vagy valamit nagyon-nagyon szeretnék, akkor csak kiválasztom a megfelelő kártyát és teljesül a vágyam.

Csak így. Biankó csekkek.

Némelyik szürreális, mások hétköznapi apróságok (lásd illusztrációnkat) és van egy pár amelyeket nem rakhattam be (kiskorú olvasók, meg a karácsony szentsége védelmében).

;)

(a mi fánk terem)

Miután Nils, kitakarította, felporszívózta, kimosta, lemosta, megfőzte, összehajtogatta, haptákbavágta ezekután fél nyolckor így néz ki.

Eközben N.H.-né farigcsál.

Milyen volt az első?

Kicsit izgultam, hogy tudom-e majd mit kell csinálni? Mit hova kell tenni? Hogyan kell? Meddig kell? Milyen lesz? Mi lesz ha nem úgy sikerül mint ahogy elképzeltem, vagy ahogy könyvekben vagy filmeken láttam?

Aztán nem lett tökéletes, de nekem ez volt az első és az első mindenképpen kicsit különleges.

Tiszelt Olvasóink,

Kérjük ne küldjenek több megfejtést játékomra, mert nem fér több levél a hivatali gmailbe és megvan közben a nyertesünk isTuskó Hopkincs személyében, aki vette a bátorságot és beírta a googleba hogy wor (amit megadtam segítségnek) és a hetedik képtalálat volt a megfejtés pénzt, enrgiát, időt nem kímélve magánnyomozók segítségével beazonosította a célszemélyeket.

Nyereménye egy üveg limitált szériás vörösbor (153.106) amit a La Tour d'Argent étterem pincészete ajánlott fel a blognak. (David Ridgway az étterem fő sommelier-e hírhedt Wizard of wor rajongó.)

 (Luis Cañas Reserva Seleccion de la Familia 2003 No. 069671)   

Megkérdeztük Paco Higón neves borszakértőt a verema.com oldal alapítóját, hogy mi a véleménye erről a borról ?

Paco :- Picota violáceo cubierto. La nariz es de buena intensidad, madura, golosa, con toques tostados, alguna nota de brea, buen peso de fruta y final fresco. En boca tiene buen ataque, fresco, con el paso algo secante, muy buena acidez y buen estructura, largo con sensaciones cremosas y notable equilibrio.

Egyet kell értsek Pacoval. Mikor először kóstoltam a kétezer-hármas évjáratot rögtön magával ragadott a gránátvörös szín, az erőteljes érett eperre emlékeztető aroma  és a szilva fanyar lágysága az utóizben.

(Vigyázat hamisítják! Az eredeti palackok sorszámozottak és hologramos védjeggyel tanúsítják a származási helyet.)

Iden a ceges karacsonyi vacsora a schonnbrunni kastely Orangerie termeben volt. Jol nezett ki, foleg a tavalyi Ottakringer sorgyar sorozojehez kepest (bar az is hangulatos volt), puccos, tagas, jol szervezett. En szeretem puccos helyeket.

 Bar ahhoz kepest, hogy volt, aki kisestelyiben jott, en nem oltoztem tul a nepet, joerzekkel belottem magam a farmeres es a selyemszoknyas reteg koze.

A mar hagyomanyosnak mondhato (ne feledjuk, hogy a ceg 10 eves) menetrend szerint megerkeztunk, kimentunk a parkba, ott kaptunk puncsot, forraltbort, es sult gesztenyet a markunkba, es addig dumalgattunk a nagy becsi ejszakaban, mig mindenkinek lefagyott a laba. Akkor bementunk, leultunk az asztalokhoz, es meghallgattuk az egyik nagyfonok evertekelo karacsonyi beszedet. (ez lathato a kepen) Kiderult, hogy amig a japan agyvelogyulladas elleni vakcina ki nem kerult a piacra, egy kis Buddha szoborral maszkalt a meetingekre. Most, hogy Mexikoban tesztelnénk az utazok hasmenese elleni vedooltast, egy Montezuma szoborban gondolkodik.

Meglepoen jo tarsasagba keveredtem egyebkent, nekem ez az ad hoc asztalhoz leules nem szokott jol elsulni, es eleve stresszelek, hogy ne a legunalmasabb emberek koze keruljek vagy ne olyanok koze, akik kizarolag del-tiroli akcentussal beszelnek, kizarolag nemetul. De egy kanadai francia-francia hazaspar kifejezetten mellem akart ulni, es ennek modfelett orultem. Veluk futottunk egyebkent ossze New Yorkban, es ez a vicces es meglepo elmeny eleg kiindulopont volt a baratkozashoz. Szoval remek asztalszomszedok voltak, masik oldalamon a fonokom ult, aki egy keveset beszelo daniai lengyel, de a maga haláli metakommunikaciojaval remekul reszt tud venni a tarsalgasban.

Sajnos megint eroltettek kicsit a ceges himnuszt, azt hiszem, husvet tajan emlitettem, azota ujabb verszakokkal bovult, el akartam hozni a szoveget, hogy nektek is bemutassam, hogy enekel egy biotechnologiai ceg a sertes influenzarol, meg az amerikai Food and Drug Administration nevu hivatal altal elfogadott vedooltasokrol. Es akkor a vegen meg erotikusan belebug az enekes a mikrofonba, hogy smart baby, ohh... (tudniilik a ceg jelmondata a smart vaccine, amiket persze mi fejlesztunk). No comment, tenyleg, senki se enekelt, nem is megjegyezheto a dallam, kivancsi vagyok, meddig fogjak ezt igy nyomatni.

Nem is tudom mar, merre akartam vinni a beszamolo fonalat, gondolom mindenkit rettenetesen erdekel, hogy az eloetel es a leves utan a kacsa mellett dontottem, nagyon finom volt, es utana meg jo par almas retes lecsuszott.

A zene hol jo volt (altalaban akkor, ha benne voltam egy erdekes beszelgetesben), hol nem (altalaban akkor, mikor felalltam, hogy akkor tancolok).

Hazafele persze lekestem az utolso villamost, igy gyalogolnom kellett, de miutan talaltam egy kocsmat, ahol pisilhetek, meg ez sem volt olyan zavaro. TB meg dolgozott, szoval meg kesobb is jott, mint en.

Szabó Lőrinc: Esik a hó

Szárnya van, de nem madár,
repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót,
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomban.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér lesz a világ tőle,
lisztet prüszköl hegyre-völgyre,
fehér már a város tőle:
fehér már az utca,
fehér már a muszka,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol,
de sehol
nincs más
fekete,
csak a Bodri
kutyának
az orra
hegye
és reggel az utca, a muszka, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy esik a hó!

Vicces, ahogy a virtualis es az igazi ho is esik a kepen :)

ja, es mindenkepp meg kell jegyeznem, bar nem ide illik, de mama szerint eloben az adventi kalendariumunk _sokkal_ jobban nez ki, mint a kepen!

Reggel beszelgettem mamaval, mikor az ablak elott elszallt egy hopehely. Mondtam is neki, hogy mintha lattam volna egyet. Mikor megfordult, hogy megnezze, gyors egymasutanban elszallt még vagy 10. Es mikor kileptem a kapun, mar nagyon sok ott kavargott a levegoben. Az intezet pedig egeszen ugy nezett ki, mintha megraztak volna a nagy uveggombot, amiben van, es most egy orias kisgyerek figyeli, hogy hull a ho korulottunk.

Nagyon, nagyon szuper.

Szóval az úgy volt, hogy amikor mondtam, hogy a megfejtő kap egy meglepetés ajándékot, akkor én azt komolyan gondoltam, bár az ajándéknak még csak egyötöde volt készen. De az úgy kevés lett volna, és nem akartam magában sem lefényképezni, hogy akkor majd ilyen lesz, csak idő kérdése. Így inkább befejeztem, és aztán még ki kellett keményíteni, és akkor rádöbbentem háztartásom sokadik hiányosságára: nincs gombostűm. Csak pár darab volt, szóval egyesével keményítettem őket. És tegnap már készen voltak, megszáradtak, csak egy szálat kellett elvarrni, csak akkor TB kitalálta, hogy menjünk házibuliba. Szóval most mutatom akkor a "zene mosolygáshoz" játék nyereményét, remélem tetszik missMarple-nek!

A művészneve Grandma Twinkle Star, (magyarul a nagyi csillogó csillagai, de úgy nem hangzik olyan jól) az angol The Royal Sisters oldalán találtam a leírást.

Lehet kérni egyéni felfüggesztéssel, vagy girlandba fűzve.

És remélem, hogy ez a kis késés nem vette el senki kedvét sem attól, hogy részt vegyetek Bandi játékán. Találgassatok, és nyerjetek!

Ezt még a múltkori hosszúhétvégén csináltam. Az udvari ecetfán akartam lefényképezni, mint tiszteletbeli körtefa, de hideg van és nincs kedvem lemenni így jobban látszik.

 Attic24 ötlete alapján készült.

Elég sokat szoktam mostanában sírni - persze főleg magamban, így senki sem látja. Elmesélem, mikor. 

Legelőször akkor zokogok fel, mikor reggel csöng az óra. Persze szigorúan hang nélkül sirdogálok, mert TB még alszik. A szívem szakad meg, hogy el kell hagyni a jo meleg puha fészket, és ahogy átgondolom az aznapi teendőket és idegeskednivalókat, egyre jobban sajnálom magam. A lakásban hideg van, és én legszívesebben hangosan hüppögnék, ahányszor a hívogató ágyikóra téved a szemem. Mire felöltözöm, általában jobb lesz, de legalábbis melegebb. Legkésőbb a cipőhúzásnál viszont picsogni kezdek a biciklizés gondolatára. Kint hideg, általában még félhomály, csöndben itatom az egereket, ahogy a szomszedok sötét ablakaira nézek. Ők még bezzeg alszanak. Fúj a szél, arcomba vág az eső, béna nejlonzacskóval takarom le a bicaj elázott ülését. Megtört szívvel itatom az utcai egereket.

Napközben, ha felállok a géptől és a labor felé indulok, belül bőgök. Fáj minden mozdulat. Miért én?

Elő kell adnom valamit. Meetingem lesz beszámolóval egybekötve. Elolvasni. Elintézni. Megcsinálni. MEgtervezni. Leírni. Kitölteni. Belül sírok és rívok és nem értem, hogy kerülhettem ilyen helyzetbe. Hogy miért nem üldögélek otthon, békés nyugalomban. Hát mit vétettem én?

Hazafelé már előre nyígok, hogy hegynek felfelé kell bicilizni. Rettenetes. Miért nincs valami kerülőút. Mire felérek a dombtetőre, már azért nyafogok, hogy még mennyit kell az egyenesen menni. Legalább három percet. Minden este ugyanaz a tortúra, miért is kell ezt elszenvedjem?

Ja, van, hogy másfelé megyek. Mert be kell vásárolni. Ahelyett, hogy egyenesen haza. A melegbe, a békébe, a nyugalomba. Csak pityergek addigra elsírtam minden képzeletbeli könnyemet. De van, hogy inkább kihagyom a vacsorát, hogy ne kelljen boltba menni. Rettenetesen fárasztó, 2 liter tej, 1 kenyér, haza is kell cipelnem. Szipogok.

Végre otthon. Ha másnap nehéz lesz a napom, már este eltörik a mécses a fejemben. Ha vasárnap van, akkor mindenképp.

Elég sokat szoktam mostanában sírni. Persze csak magamban, mert a mai, érzéketlen társadalom nem értené meg a szenvedéseim.

Az lett volna a címe, hogy "menőbb mint a pornó" de N.H-né szerint túl sok az életünkben a pornó.

TÁDÁÁÁ!!!

REJTVÉNY!

Aki kitalálja, hogy mi ez a kép a karácsonyi ajándékomon, nyereményben részesül. (kivéve ND aki nem játszik.)

Csupa hűűűű, meg háááá, és nahát, hmmmm, csillogó szem és vigyori fej vagyok most.

Es a fehér alap a képen egy festővászon, pont akkora, amekkora festményt szeretnénk az ágy felé.

Jó kis délután volt a mai.

Most mennem kell, mert a gyerek TB egy űrlényes-lövöldözős horgolt kesztyűt rendelt tőlem karácsonyra.   (????!!!!)

Már többeknek ígértem, hogy bemásolom ide a kakukkfüves kanalas orvosság receptjét, én Maimoninál olvastam, de ő is úgy tanulta mástól.

20 deka cukrot karamellizálok, hozzáadok fél üveg mézet, nagyjából három deci vízzel felfőzöm, és elzárom alatta a lángot. Ebben a forró szirupban áztatok egy nagy csokor kakukkfüvet legalább tíz percen át, majd leszűröm, üvegbe töltöm és a hűtőbe teszem.

Aztán meg ne halljam, hogy köhögtök!