Élettársam (hogy ezt, hogy utálja:) mondta múltkor, hogy én akkora zseni vagyok a százhatvannál több IQ-mal, hogy néha már debil.

Ezt nemcsak aláírom, hanem büszke is vagyok rá. Néha jó egy kicsit debilnek lenni. Erre csak most jöttem rá, miközben írok, hogy ezért szeretem annyira Peter Griffint, mert néha pont úgy viselkedem.

A történethez tartozik, hogy tavasszal, nyáron, ősszel a biciklim egy fedett garázsban állt. Nem tudom miért. Tényleg nem.

Mindenesetre télre előszedtem és most kerékpárral járok mindenhova. Nem tudom miért. Tényleg nem.

Nem túl praktikus, de nem tudok lemondani róla.

Reggelente így néz ki.

Terepjáró

A másik amiről akartam írni, hogy naponta sokszor vagyok boldog. Sokszor  örülök valaminek, bárminek apróságoknak is, de néha elönt olyan igazi jóleső, szívmelengető boldogság. Olyan, amelyik eljut az ujjaid végébe és a hajszálaidba is. Olyan ami több másodpercig tart és szétárad az arcodon egy őszinte mosoly.

Legutóbb akkor öntött el, ilyen igazi belső béke, miközben bicikliztem haza a színházból, este tíz körül. Nagy pelyhekben hullott a hó, és a fülemben szólt valami zongoradarab Bachtól. Nem én állítottam be, pont ez jött a listán. Nagyon jó volt így tekerni, de éreztem, hogy hiányzik valami. Behunytam a szemem, és hirtelen minden jó lett.

(Miközben az előző mondatot leírtam egy kis nyelv, fürgén de kitartóan nyalogatta a talpam, ami nagyon vicces-kellemes-otthonos érzés volt. Vettünk egy kutyát?)

Szóval behunytam a szemem és úgy tekertem tovább. És minél tovább mentem csukott szemmel annál jobban kellett mosolyognom és annál boldogabbnak éreztem magam.

Valami amit még soha nem csináltam csukott szemmel, olyan boldogsággal töltött el mint egy kisbabát az első lépések.

Nagyjából ennyi.

Szóval ha elcsap egyszer egy kamion miközben tekerek haza, csak ne legyetek benne biztosak, hogy nem volt szép halálom.

Álltok a sír szélénél és valaki megkérdezi, mi történt? - Éppen hazafelé biciklizett, és nem hallotta a kamiont, mert zenét hallgatott. -És nem látta? - Nem mert csukva volt a szeme.

:D

(Ne próbáljátok ki, illusztráció, ne füvezzetek ha közlekedésben vesztek részt, ha mégis akkor ne csukott szemmel, a filmben kaszkadőrök stb.)

Én és a gyerekem:

1.Hú havazik, az utak járhatatlanok. 2.Remélem Apa épségben hazaér.3.-Nézz szembe vele, vége a szezonnak.- Viccelsz? Így semmi perc alatt elérem az optimális pulzusomat. *

Egyébként egyszer már majdnem meghaltam cangázás közben, mikor azt akartam kipróbálni, hogy be lehet-e venni egy derékszögű kanyart kéz nélkül, ötvennel, de ez már egy másik történet, és elbeszélésére egy másik alkalommal kerül sor.

*Nem kérek segítséget. Tudom, hogy nem tökéletes a fordítás. Anyukámnak írtam alá. Neki így tökéletes.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr462494685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nux vomica 2010.12.05. 22:19:19

A legértelmetlenebb halál a közlekedési baleset miatti.
Ja, és én utálok olyan temetésen részt venni, ahol a halott fiatalabb,mint én!:-(
Szóval, ha másért nem, ezért vigyázz Magadra!

TáltosBandi 2010.12.06. 02:16:05

@nux vomica: Szerintem az öngyilkosság értelmetlenebb, vagy ha elalszunk a szánkban cigivel és leégünk, vagy ha orvosi műhiba miatt a műtőasztalon maradunk, vagy ha egy bérgyilkos tévedésből minket lő le stb.

Szóval a közlekedési baleset nem is olyan rossz. :D

missMarple 2010.12.06. 09:48:33

köszönöm,köszönöm,köszönöm...
Mostanában kétszer szerepeltem a blogon.1X - le se fütyülöm a születésnapos fiamat!
2x - béna egynyelvű spiné vagyok.
köszönöm,köszönöm,köszönöm.Van még valami?
(a többiben meg magamra ismerek)

ruju 2010.12.06. 12:27:52

Calvin ruleeeeeeeeeez!

(Calvin krááááááááály! - csak anyukádnak, ha valóban egyértelműsítve lett az összefüggés a nick és az _ember, aki mögötte van_ között :-D - elnézést, ha megszólítottam korábban és azt túl közvetlen stílusban tettem :-D A gyerekek meg már csak ilyenek, ugye?)

TB, te meg vigyázzá magadra, mindenki miatt, az élményt azért naggggyon irigylem....

TáltosBandi 2010.12.06. 13:21:05

@missMarple: Mostanában ez a Coming outolás a mániátok. Senki nem foglalkozik vele, hogy ki kicsoda, de különleges kényszert éreztek rá, hogy bármi kapcsán kikiálthassátok: Én vagyok X.Y! Én vagyok X.Y.! :D

TáltosBandi 2010.12.06. 13:22:14

@ruju: Csak van nálatok is olyan nagy placc, széles út, rét, focipálya ahol gyakorolhatsz. :)

missMarple 2010.12.06. 13:41:37

@TáltosBandi : Te meg nagyot tévedsz!
1.Nem.Ha reggeltől estig szépeket mondanál,nem izgatna,hisz...
2.Így meg, ha néhány kevésbé szimpatikus dolgot suttogsz el rólam,úgy érzem,mentegetőzni kellene...
3.Tudod mit?Kipróbálom,ország-világgá kürtölöm Rólad,hogy...Megállod,hogy szó nélkül hagyod?Ne hazudj!
4.Senki sem foglalkozik vele?Ilyenkor mondja Róbert Gida,hogy "csacsi öreg medvém"!

TáltosBandi 2010.12.06. 13:52:23

@missMarple: Másrészről azt hittem meghatódsz, hogy odarittyentettem neked magyarul, mert néha nyafogsz, hogy bár oroszból és németből felsőfokúd van, az angol alapfokúddal nem vágod a szlengeket.

babaBonBon 2010.12.07. 10:44:19

Jé, akkor annak a fiúnak úgy fél éve lehet, hogy szép halála volt. Debrecenben a kika előtt találkozott a vonattal. Biciklivel. Zenét hallgatott...

TáltosBandi 2010.12.07. 11:53:30

@babaBonBon: Attól is függ, mit hallgatott, ès csukva volt-e a szeme, és, hogy egyebként hogyan halt volna meg. Ha élve koporsóba zárták volna és elhamvasztják annál mindenképpen jobb.
süti beállítások módosítása