Úgyhogy átnéztem az állatkerti képeket, és párat megmutatni érdemesnek találtam. Igazság szerint nagyon szeretem a fényképeket, és mások blogján ámuldozom is, hogy milyen igényesek, nagyon jó lenne jól tudni fotózni, de őszintén szólva engem untat. Ezt még magamnak is csak ritkán vallom be, a fejemben olyan kép él magamról, mint aki elkapja a jó pillanatokat, profi a fotosoppban, meg szép kollázsokat készít. De valahogy mégsem. Arról nem is beszélve, hogy a bénácska blog.hu-ra le kell kicsinyíteni a képeket, aztán feltölteni, áááá, uuncsiiii. Mindegy, az állatkertben úgysem a művészi vonalra mentünk rá, inkább csak a dokumentációra (és arra sem én, én csak sétáltam és élveztem a napsütést).

Ez itt a kiskedvenc gibbon, azt hiszem, ők voltak a legaktívabbak az egész parkban, nehezen is találtam róluk éles képet. Néha elgondolkodunk rajta Bandival, hogy ha kutya nem is, de jó lenne egy kismajom itthonra. Mondjuk ennél kisebb, tudjátok, vannak azok a kis 15 centis minimakik. 

(végülis pár hét múlva lesz egy kismajmunk, most jut eszembe. Majd megtanítom, hogy kapaszkodjon a hátamba, míg sétáljunk)

 

 

 

 

 

 

 

Ezzel az orangutánnal barátkozott össze TB. Irtó helyesen kommunikált, integetett, megköszönte a banánt, meg kiröhögte TB-t, ha mellédobta (vagy 10 centivel, de még arra is lista volt, hogy igazán utánanyúljon). TB még arra is rávette 10 méter távolságból és jelelve, hogy legalább az üres banánhéjat ossza meg kollégájával.

 

 

Ez itten kérem a vidraetetés. Van róla videó is, ahol 10 másodpercenként felhangzik unokahúgom vékony kis hangja: Én is szeretnék egy kisvidrááát!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Visszavágyik a fjordokra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindig a gyerekek járnak jól...

Délután már nehezen álltam meg, hogy ne teszteljem én is a kocsi terhelhetőségét.

Nos, remélem, utólag is élvezhető volt a képriport, és nem volt nagyon rossz tegnap a száraz szöveget olvasni. De legalább én írok, nem úgy, mint Bandi.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr364472547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ziebi 2012.04.25. 16:45:31

Igen, akartam én is kérdezni hogy készültek-e képek az állatkertben, én ott mindig rongyosra féynképezem magam :D
Majdmokat sajna nem bírom, de a vidra űbercuki.
MAcskaféléket meg amúgy délelőtt érdemes nézni etetésidőben, ha többször is mentek kéredezzétek meg hogy az mikor van, vagy ha van lehetőség néha éjjel is bemenni akkor akkor, fantasztikus élmény. :)

Piszke a Birtokról 2012.04.26. 07:46:26

A fjordokra :))))) Vidrát én is mindig akartam, tök érthető unokahúgod lelkesedése. Tervezem is idén nyáron megnézni a vidrarezervátumot itthon

Mikaél 2012.05.16. 20:19:24

TB szerint béna, hogy nem illusztrálom a posztjaimat

Mennyi állat !
süti beállítások módosítása