nna, az imént egy huszárvágással eltüntettem a telefonomból a jegyzeteimet a következő 3 napra, szóval rövid leszek.

Remélem, jól emlékszem, hihetetlen, mennyire összefolynak a napok.

a futár az ötven kilónál nehezebbeket, nem a hátizsákba teszi

ügyesen megspóroltak egy r betűt, ilyen a reptéri angol

Az ebéd meglepően finom (sütőtök, hmmm), és most először szolgálnak fel nekünk teát a meleg víz helyett. A többieket mondjuk újfent sokkolja a sült csirke feje, az meg pláne, mikor én TB csókolózik vele. Végülis ugyanolyan steril, mint a többi sült hús, nem?

a sör nem tudom milyen, nem kóstoltam (T.B.)

Sajnos nem emlékszem, mi történt ezután, lehet, hogy mégis volt valami az ebédben. Gondolom sétálgattunk a városban, de még csak nem is rémlik. Marha ciki. Kérdezgettem TB-t is, de még annyira sem emlékszik, mint én. Bocs, Zé, legközelebb jobban figyelünk!

A képeket nézegetve legalább annyit tudok, hogy a koncertterem pár hatalmas Mozartkugelből (vagy gőzgombócból) áll, nagyon impozáns, bár nem feltétlenül szép és itt van az a sportpálya a hotel mögött, ahol reggel a kínai polgárok köröket sétáltak.

az ufók azt hitték, hogy a szmog majd rendesebben takarja az űrhajóikat

Van, aki futott, de nem sokan, van, aki meg erősített. Nagyon fura volt ez az össznépi sportolás-szerűség, kíváncsi lennék a hátterére.

kispályások

Erről jut eszembe, hogy sok boltban vagy étteremben voltunk tanúi a reggeli/esti eligazításnak, amikor a dolgozók felsorakoznak, meghallgatják a főnök beszédét, és néha együtt verseket skandálnak,

kifolyt a víz a szinkronúszóválogatott edzőmedencéjéből

énekelnek (katonásan) sőt, olyat is láttunk, ahol meg kellett ölelni a mellette állót (és bocsánatot kérni az aznap rosszindulatú pletykákért). Érdekes volt, de biztos meg lehet szokni.

Az ég és föld központja. 2010 óta a világörökség része. Legközelebb megnézzük.

Nem tudok többet, hallgassatok inkább egy kis zenét!

ilyeneketjátszottunk

Még mindig itt vagyunk, elmaradt egy koncert (szerencsére), mindenki élvezi a szabadnapokat.

Mi reggel a Copyland becenevű piacot célozzuk meg, ahol a Gyuriék előző nap kisebb vagyonokat költöttek. Megint együtt megy egy nagyobb társaság, de csak 11kor akarnak indulni, mi inkább lelépünk hamarabb. Ahogy kiszállunk a taxiból (nekem a taxizás egy luxusdolog, nagyon élvezem), rögtön elkap egy ügynök, lelkesen kérdezgeti, mit szeretnénk venni. Pólóboltba megyünk, de nekem nem tetszik annyira. Igaz, hogy számolatlanul áll a Lacoste meg Ralph Lauren, meg Tommy Hilfiger a polcokon, de nem önt el a vásárlási láz.

keresse meg a 236 különbséget

A fiúkat annál inkább (megint Lacit hoztuk magunkkal, mint egyetlen koránkelő kiscserkészt), alkudoznak, válogatnak, vásárolnak. Az eladó olyan arrogáns, hogy egészen felbosszant :). Vagy talán csak azért, mert nagyon nehezen enged az árért. Később mondjuk látjuk, hogy a hamisítványok között egy jóminőségűt fogtunk ki, akkor kicsit megbocsátok neki.

Az alkudozásban egyébként az ügynök mondja ki az utolsó szót, ami nagyon meglep, de az eladók hallgatnak rá.

Mi már végzünk Copylanddel, mikor összefutunk a többiekkel, akik még csak akkor értek oda. A piac egyébként inkább csak egy nagy utca, a járdára nyíló boltokkal, meg nagyobb áruházakkal, ahol egymás hegyén-hátán állnak a kisboltok. Szinte mindegyik ruhát árul, van néhány kabát és táskabolt, de ennyi, nincs valami nagy választék. Nem tudom, hogy tudnak ebből megélni.

Megunván a piacot, letértünk a mellékutcákba, itt még látható néhány régi kínai ház, gyakorlatilag lécből és papírból készültek, ahogy a romokon felso emeleteken látszik.

A vihar elvonult, de Dorothyt senki nem találja

Gondolom 1-2 év, és ezek helyett is felhőkarcoló fog állni, mint körben mindenhol. Itt kevesebb bolt van, viszont rengeteg kisvendéglő, vagyis apró garázsjellegű lyukak, ahol le lehet ülni, és a helyi specialitásból enni. Jobb nem benézni a hátsó ajtókon. Egy nagy adag sült tésztát választunk, levest is adnak mellé, mindezt 5 jüanért (50 cent) és gondolom, ez  már a turista-ár volt.

hátul kis mosoda

Szeretem ezeket a helyeket, mindig nagy szeretettel fogadnak, mint ritka európai madarat, és ha túlteszem magam a higiéniai hiányosságokon furcsaságokon, akkor egészen kényelmesen el lehet üldögélni és nézelődni. És még az étel is finom.

meleg étel készül

Az egyik utcában találok méterárut (fiúk, ugorjátok át a bekezdést), de nem nyűgöz le az olcsóság, egyetlen kék kockás flanel anyag van, aminek métere 8 jüan (230 ft), és nagyon tetszik, be is vásárolok belőle (meg sem merem mondani, mennyit).

Ezek után áttaxiztunk a következő programponthoz, a Jade Buddha templomhoz. Belépőt kell fizetni, cserébe szimpatikus fiatalok magyaráznak a szokásokról és terelgetnek be minket gyengéden a kegytárgyboltba. Itt megsimogatjuk a nevető Buddha hasát, és ellenállunk néhány kínai műremek ránksózásának.

háttérben a Jade Buddha lakótelep

Kint az udvaron mindenki füstölővel hajlong, így imádkoznak. Veszünk mi is egy-egy csomaggal (meglehetősen drága, de biztosítanak minket róla, hogy ez karitatív célokra megy), bár a jobbak, ahogy elnézzük, 5-6 köteggel füstölnek egyszerre.

rossz fát tettek a tűzre

Meggyújtjuk a közös tűznél, és igyekszünk beolvadni a tömegbe. Bandi annyira lelkesen lóbálja, hogy rögtön letörik az egész köteg, csak rövid csonk marad a kezében, annyira nevetek, kész kabaré, szegény eléggé elkámpicsorodott.

éljen az ifjú pár

LAci közben videóz minket, hogy kétség ne férjen hozzá, hogy turisták vagyunk (így legalább itthon is tudok kacarászni Bandi jelenetén)

Sokan imádkoznak- kíváncsi vagyok, vajon a buddhizmus miatt ilyen béketűrőek-e? (ld még kommunizmus, elnyomás, agymosás)

A templom előtt egy csillogó-villogó hummer áll, az utolsó kis hengeréig kristályokkal van díszítve, nagyon durva. A sebváltóra egy mala van tekerve, szóval én elhiszem neki, hogy imádkozni jött, bár néhány narancssárga lepedős szerzetes is kijön megcsodálni, szóval nem lehet mindennapos vendég.

rossz helyen parkolok, plusz nem tudom kifújni a levegőt

Mi átmegyünk az old citybe, ééééééés végre megtalálom a helyemet: selyempiac, annak is a rövidáru részlege. Egy nagy ház teljes alsó emelet tömve gombokkal, szalagokkal, zsinórokkal, gumiszalagokkal, címkékkel, tűkkel, bojtokkal, sírok a gyönyörűségtől. Veszek fehér tollboát, mert azt már régen akartam, és aztán majdnem elveszek a sok ingerben, ha TB nem lenne határozott, és válogatna velem színes, festett fagombokat.

még lenne pénzem egy kiló gombra

Szalagokat is veszek, igaziból egyátalán nem drága, de rossz így, hogy nem konkrét projecthez veszem, mert nem tudok választani. A huszada elég lenne ennek a piacnak itt a házunk aljában, hogy bármikor le tudjak szaladni.

Be tudná csomagolni mindet?

Elég sok volt ez egy napra, visszamegyünk kicsit a hotelbe pihenni, ám ott némi toporgás, és a megszerzett javak feletti szemle után a fiúk visszataxiznak a fake piacra, további Ralph LAuren, Abercromby&Fitch és Lacoste pólók vásárlásának céljából.
 

Megígérik, hogy időben visszajönnek, és tényleg. Összeszedjük a bolgár kiscsajt (a kis barátnőmet), és négyesben kimegyünk a folyópartra, a The Bund-ra, ami Sanghai angolok által épített kis gyöngyszeme.

szédülök a magasban

Kivilágított sétány, kivilágított hajók a folyón, klasszikus európai építészet a sétány mellett, körben kivágított felhőkarcolók, ameddig a szem ellát. Nagyon szuper volt a hangulat, és jellemzően borzasztó fotók készültek rólunk, pedig az egyik legromantikusabb, legderűsebb esténk volt.

közel áll hozzánk

Végre egy igazi pihenőnap! A reggel persze nem indul zökkenőmentesen, beígértek nekünk valami buszt a tv-toronyhoz, de aztán mégse, mert nem vagyunk annyian, de aztán mégis, de mégse.. mindegy,az egyik lengyel lány, akinek útikönyve is van, kezébe veszi a szervezést, hogy 1. menjünk metróval, 2. menjünk mind együtt, mert akkor biztos kapunk csoportkedvezményt. Ez úgy 25 embert jelent, akiből 20 még váltani is szeretne (már megint), szóval először közösen elsétálunk a bankig, végigvárjuk, míg mindenki vált (a mániájuk, hogy 10-20 eurókat váltanak csak be, aztán csodálkoznak, hogy hipp-hopp elfogy), és akkor már végre indulhatunk is. A metróban először mind megszálljuk a jegyautomatákat, persze csak a lengyel lány tudja, hova is megyünk pontosan, végül ő veszi meg egyesével mindenkinek. Nem baj, van időnk. A tömegközelekedés egyébként nagyon olcsó.

a hülyéknek annyi metrójuk van, hogy nem is tudnak örülni már egy négyes metrónak

A metró mellett üvegfal van, mint reptéri transfer vonatokon, nagyon vicces. Végre jön egy szerelvény, persze már így is tele, de sebaj, láttuk ám mi a youtube-on, hogy kell, nyomakodunk felfelé. Csak mikor bezárulnak az ajtók, vesszük észre, hogy az egyik hegedűs lány kintmaradt. Nem egy túlélőtípus, ráadásul így mindenki rá vár az átszállásnál (kis hülye). A tömeg meg nagyon durva volt, csináltunk pár fotót.

nagyon jó emberek, nagyon kis helyen

A TV-toronynál (Oriental Pearl TV-tower), meg hirtelen mindenki elfelejti, hogy csoportos jegyet akartunk, csak az a kérdés, hogy a tetejéig vegyük, vagy csak félútig? Mi persze a tetejéig, nem is gondolkodunk rajta (bár elég drága). Bemegyünk, és beállunk a kilométeres sorba, ami a liftre vár. Időközben kiderül, ha hagyunk 10 centit, magunk és az előttünk álló között, azt a kínaiak úgy értékelik, hogy mi igaziból nem is a sorban állunk, és gyorsan elénk tolakodnak. Olyan észrevétlenül, és gyorsan, hogy alig vesszük észre (vagy mert mindegyik ugyanúgy néz ki). Ez okoz némi feszültséget az európaiak között, de felvesszük a kesztyűt.

A lift szupergyors, közben lágyhangú kínai lány sorolja az érdekességeket (angolul is), félúton átszállás, újabb sorok.

kicsit ködös, kicsit szürke,kicsit menő

Fent jó, fényképezzük egymást és bámuljuk a felhőkarcolókat, főleg ezt (a világ második legmagasabb épületét). Ha gyorsabb vagyok, lefotózhattam volna egy nagyon cuki másfél éves kislányt, aki épp lefényképezi (próbálja) az anyukáját, hiába, ezek korán kezdik.

nevelik a kémeket

Ha legközelebb megyek, tuti csinálok egy sorozatot kínai kisgyerekekkel, így most nem voltam olyan szemfüles, és sok jó képet kihagytam, de például az előzőleg már posztolt, boltból kinéző kisfiú nagy kedvencem. A szülőknek meg tetszett, hogy nekem tetszik a gyerekük, és sokszor ők maguk állították meg a kis cuki tankot, ha látták, hogy le szeretném fényképezni.

magas házak. naés? a magyar nők meg szebbek.

Jah, fent a toronyban újfent megtapasztaljuk, milyen lazán kezelik a kínaiak a vécé témáját, mert az ajtót konkrétan nem lehetett becsukni, így csinálok egy pár képet a folyosón állva az egyik hegedűs lányról , hogy hogy pisil (tudta, és persze beleegyezett, csak nagyon röhögött).

N.H.-né különös vonzalma kiszolgáltatott szituációkban leledző embertársai iránt, messzeföldön híres

Az igazi kaland viszont egy emelettel lejjebb várt ránk, ahol szélvédett körfolyosó helyett egy szeles teraszon találtuk magunkat, aminek átlátszó plexilap volt a padlója.

négyből két láb nagyon remeg

Na most én a Westendben arra az icipici kis háromszögre is félve lépek, pedig ott csak egy emelet van alattam, nem 300 méter, mint itt. TB persze kötelez, hogy tegyünk egy kört, és néha eszeveszetten elkezdett ugrálni mellettem, hogy csak úgy döng a padló, van is olyan felvételünk, amin sírós hangon kiabálok, hogy utállak, nagyon utállak, ő meg persze röhög.

szupermagyar

Ezt az ugrálósdit mással is eljátssza, szinte mindenki csak egy-egy fénykép kedvéért kúszik rá az üveglapra, és míg kínosan mosolyognak a kamerába, TB elkezd mellettük ugrálni, erre sikoltva menekülnek. Szerencsére a kínaiak értik TB humorát, mindig nevetés a vége.

A torony egyénként nem csak a kilátás-élménnyel készült, van fent játékterem és mini hullámvasút is, elszórakozunk még itt egy darabig. Közben a társaság széthullott, így csak ketten indulunk tovább a szomszédos oceaniarumba. Itt rengeteget fényképez TB, elég jók az akváriumok. Van például egy kisebb, ahol különböző korú cápatojások vannak, látszik benne a kiscápa, ahogy eszi a kis úti elemózsiáját. Igen, tudom, ez állatkínzás, és nem tudom, milyen esélyei vannak egy fogságban született cápának, de nagyon helyesek.

Cápali

Aztán van olyan mozgólépcső, ami egy akváriumba megy bele.

mind a ketten kíváncsiak, de az egyikük kicsit fél is

Meg itt található a leghosszabb akvárium alatti üvegfolyosója, ha jól emlékszem, 150 méter, és ég mozgó járda is van, ha lusta lennél sétálni, vagy nem akarsz a lábad elé nézni, mert leköt a fejed felett elúszó óriásteknős.

Mögötted!!!

Na ez a százötven méter kb egy órába telt nekünk, mindent megnéztünk apróra.

a májával lehet valami

Volt rájákkal teli hatalmas akvárium is, ott is üldögéltünk egy fél órát, azt hiszem, az ilyen helyeket nekünk építették.

ezt a pulcsit már láthattátok valahol

A medúzás akváriumokat is.

szép a víz a háttérben

Szóval estig ott lébecolunk, gyönyörködünk, fényképezünk. Utána egy kisboltban veszünk vacsit: kinézet alapján választunk, mikor valamiről megkérdezzük az eladót, hogy az milyen ízű, lelkesen mutogatja nekünk a kínai írást rajta. Ja, mondjuk, így már világos, és megvesszük. A szobában vacsorázunk, a társasági életünk kezd ellaposodni. (cserébe nézünk pár vicces kung-fu filmet) Bár még meghallgatjuk, ki merre járt, mindenki tele van élménnyel, pedig a szélrózsa minden irányában voltunk, ez a Sanghaj egy ilyen jó kis hely.

Nem így képzeltem, de jó látni a Jangcét. A Nílusnál éreztem ezt először, szeretem ezeket a folyókat, amikről olyan sokat tanultam, hallottam, olvastam. Olyanok, mint egy valami élő őskori állat, úgy képzelem, hogy sokat tudna mesélni egészen régi időkről, mikor még Konfuciusz áztatta benne a lábát.

Már majdnem két hete vagyunk Kínában, és az az igazság, hogy kezdenek összefolyni a napok. Rengeteg hotelszoba, rengeteg város, hol is vagyunk most éppen, és hol is volt, ahol a zuhanyzó és a szoba között üvegfal volt? És hol volt, hogy én már kifáradtam, de TB betaxizott a városba objektívet keresni? És aztán már indulni kellett volna a koncertre, de nem érkezett meg? Nagyon aggódtam, utáltam, hogy nem tudom felhívni, és persze az utolsó pillanatban betoppant, meleg pogácsával, mert az utolsó fél órában már csak a hotel melletti piacon lófrált... Talán többet kéne fényképezni, többet jegyzetelni, vagy jó ez így, ahogy van?

Szóval az újév első napján visszabuszozunk Sanghaiba, ezzel gyakorlatilag el is megy a nap. Nem zavar egyébként, valahogy nem érzem idopocsékolásnak, hogy órákig zötykölődünk különböző autópályákon. Beszélgetünk a többiekkel, megy az össznépi viccelődés, vagy csak üldögélek, gondolkozom, nézelődom. Bármi leköt, sosem unatkozom.

A hotel cuki, de 8 fok van a szobában. Fűteni csak légkondival lehet, de hiába van 34 fokra állítva, ha 5órás folyamatos menet mellett is max húsz fokra tudja felmelegíteni a (z egyébként kis) szobát. Ha bent van a szobakártya. Nem kérünk még egy kártyát, így ahányszor megérkezünk, jó 20 percet kabátban üldögélünk. És persze úgy alszunk, hogy fullon megy a gép, különben 10 perc alatt kihul a nehezen felmelegített levego.

Ilyeneket nézünk a szobában esténként. N.H.-né érti a sztorit, én a verekedést

Besétálunk egy nagyobb kereszteződéshez, rengeteg ínycsiklandozó ételféleséget (nem tudom, mi micsoda) árulnak az utcán, kis kordékon sütögetik a pecsenyéjüket, úgy tűnik, mindenkinek megvan a maga specialitása: kinek a nyársra tűzött húsok, kinek a palacsinta, zöldséggel töltve, kinek a leves.

a saját pecsenyéjüket sütögetik

A többiek, akikkel megyünk, viszont nem osztoznak a lelkesedésemben, szóval a mekiben eszünk.

Vacsora után a társaságunk a hotelt választja, most, hogy itt leszünk két napig, mosni akarnak, mi pedig TB-vel betaxizunk az old citybe.

Mivel a kommentekben előkerült a téma, írok kicsit a taxikról. Kb 3x drágábbak, mint az olimpia elott, de igy sem nagy összeg, 10-15 perc út kb 5-600 forint. Egyetlen egyszer próbálták meg nem bekapcsolni a taxiórát, de miután szóltunk, szó nélkül megcsinálta a sofőr. Persze azt nem nagyon tudtuk megállapítani, hogy vittek-e minket kerülőútra, de általában az oda- és a visszaút között (árban) nem volt különbség, szóval én hiszek nekik. Van egy alapdíj, amit leutazunk, ez Pekingben 10, Sanghajban 12 jüan volt. A kocsik normálisak és tiszták voltak, sőt, Sanghajban ki volt írva egy telefonszám, hogy ha nem tudjuk megértetni magunkat a sofőrrel, akkor azt hívhatjuk - ez az EXPO hozadéka.

A hotelkártyákat ugyan érdeklődve forgatták, azt nem hiszem, hogy elrejtett üzenetek lettek volna rajta, mert a hotelekben laknak kínai turisták is. Néha próbáltunk a taxisokkal beszélgetni, de ez mindig valami viccbe fulladt. A nemzetközi szavakat egyátalán nem értik, de olyan szinten sem, hogy Amerika, politika, vagy Volkswagen (ebben az esetben a taxi Volkswagen volt, de ezt úgy tunik, a taxis nem tudta). Azért segitőkészek, és egyátalán nem zavarta őket a nyelvi nehézség. 

Szóval a Belvárosban rögtön megtalálnak minket az ügynökök, akik segítenek, bármint is szeretnénk venni. Akkor is, ha nem szeretnénk semmit sem. Gyakorlatialg lerázhatatlanok, akkor is velünk maradnak, ha veszünk valamit, mert akkor egyértelmű, hogy biztos veszünk majd valami mást is. Aznap este egy idősebb bácsika jut nekünk, ajánl mindent, ami épp az eszébe jut, és TB gondolta, megnézhetnénk, milyen iPhone-t tudna nekünk mutatni. Az öreg, mint valami vadászkutya, aki szagot fogott, futólépésben indul el előre, és int, hogy kövessük. Gondolom mivel hideg volt, többször bemegyünk a nagyobb boltokba, és azon átvágva, a másik oldalon ki is jövünk. A zebránál, piros lámpánál is átmegy, én meg megállok (béna európai neveltetés), TB valahol kettőnk között vacillált a bácsika meg nem érti, mi a gond, visszakacsázik az autók között, és megpróbál újra a lelkünkre beszélni, hogy kövessük. Időközben zöld lett, szóval én is elindulhatok. Egy sötét sikátorba megy, ahol mi megállunk, és intünk, hogy azt inkább kihagynánk. Akkor gondol egyet, és bevezényel minket egy pár méterre levő boltba. Ott mutogatják a szokásos béna iPhone-t 20 ezerért (forint), mi meg eljövünk. De az öreget nagyon nehéz erázni.

Közben összefutunk a karmesterrel, aki nagyon örül nekünk, mondja még valaki, hogy Sanghaj nagy város, mi rögtön látunk ismerost.

ez nem passzol ide, de valamiért szeretem ezt a képet

Nagyon szép, régi kínai házak között mászkálunk, fénysorral van mindegyiknek az éle kivilágítva, egészen karácsonyi érzés.

szépházak, készházak

Nagyon szépen rendbehozták az egészet, persze ennek az az ára, hogy tele van (turistáknak szóló) boltokkal. Azért jó itt sétálgatni.

ha százat veszel, tized annyiba kerül

Később egy áruház falán látunk egy masszázs hirdetést (na jó, ez mondjuk elég gyakori), és bemegyünk megnézni.

Hogy mi az a Table Shower? Én is szeretném tudni.

Teljesen kulturált szalon, vákony papírfalakkal és recepciós hölggyel. Kiderül, hogy az egyórás teljes testmasszázs egy főre 800 jüan, átszámítva 20ezer forint, és ezt nem hasraütve mondja, hanem van kinyomtatott (kínai-angol) árlista. Miután többször elmegyünk, visszajövünk, sóhajtozunk, TB végül lealkudja 250 jüanra, kettőnknek együtt. Ez mondjuk már sokkal barátibb ár, és legalább tiszta is a hely, nincs semmi rossz érzésem. Egy- és kétágyas szobácskák vannak, így együtt tudunk maradni. TB-t egy lány, engem meg egy fiú vesz kezelésbe.

Made in China

Aranyosak és figyelmesek, persze beszélgetni nem tudunk. Bár érezhetően rutinból végzik a munkát, végülis már este 9 múlt, fáradtak lehetnek. Ettől függetlenül marhára összenyomkodnak minket, például a derekamon elkapott pár pontot, amit úgy megnyomott, hogy levegőt nem kaptam. Néha lazított 2 mp-re, akkor gyorsan vettem levegőt, de aztán vissza az egész.

Egy óra alatt a fejtetőtől a talpunkig mindent átmasszíroznak, ki- és betekergetnek. Még a fülkagylómat is, az nagyon jó.

Utána érezhetoen lelassulunk, pihenni kéne (volt is egyébként elsötétített pihenőszoba, de akkor éjszakára is maradtunk volna, azt hiszem), sétálgatunk még egy kicsit becsületbol, de aztán irány a hotel.

(ma nincs koncert, nem rakok be zenét sem :))

Imádom, hogy ha olyan kedvem van, akkor berakhatom ide ahogy éppen pogácsát sütök.

a paparazzik, próbálják ellesni az apró fogásokat

Az előzmény annyi, hogy kaptam karácsonyra egy szakácskönyvet, és abból az első dolog aminek nekivágtam, az a burgonyás pogácsa lett.

N.H.-né kedvence, a se íze se bűze krumplispogi

Van abban valami bájos, amikor egy férfi úgy csinál ha kiporszívozik, vagy süt valamit, mintha megmentette volna a világegyetemet a pusztulástól. És történetesen én ma porszívóztam is, meg sütöttem is. Kérem a díjat.

dekoráció

Most még várom, hogy kicsit kihűljenek. Ha jól sikerült, megpróbálkozom valami nehezebbel is.

Reggel TB-vel azt hisszük, 9kor megy a busz,ezert nagy a rohanas,mikor negyed kilenckor kiderül, hogy nyolckor indul(t)unk (volna). Szerencse, hogy nem repulos nap van, mert akkor szigorubbak, es taxizhattunk volna a társaság után.
6 órát buszozunk Hefeibe (a programban 4 volt) és egy olimpiai stadionban szalltunk meg. Elég jól néz ki, viszont messze van a varos, nem tudjuk,hogy fogjuk beszerezni az esti partihoz valókat. Nem csak inni- és ennivaló kéne a szilveszteri bulihoz, hanem egy hangfal is, mert remek zenéink vannak elszórva különbözo laptopokon és mobilokon, csak egyik sem elég hangos. Jó lenne táncolni, a társaság igazán megvan hozzá. A megoldásból mi kivonjuk magunkat es felmegyünk a szobába héderelni.

A koncert egy haaatalmas szinhazban volt, csak háttérdekoráció mögött olyan nagy volt a színpad, hogy egy operabált siman le lehetne ott bonyolitani.

háttérben a csodás hefei koncertterem

Viszonylag még meleg is volt az oltozoben ( a folyoson termeszetesen jéghideg) legalabbis nem fagytam szet kisingben, pólóban, blúzban,derékmelegitoben és kötött pulcsiban. (a gálacipomet is mindig csak utolsó pillanatban veszem át, addig marad a bundacsizma)

Végig apukámra gondolok, mint otthoni újévi koncert felelosre, mindig o tartja számon, mikor kell bekapcsolni a tévét, és mindig meghallgatja. Kár, hogy nem hallja, mikor mi játsszuk a Radetzky marsot.

pritti big

Mivel a koncertmester végleg lebetegedett,az egyik szólamvezeto ugrik be helyette a Mozart symphonia concertante-ra (az elozo bejegyzesben volt  linkelve) a másik szólószámra meg behozzák a beteg csajt, aki nem járt ezzel sokkal jobban, mivel a biztonsági or nem engedi be (sok helyen adnak ilyen nyakba akasztható azonosítót, amit a végén vissza kell adni), és kint kell szobroznia. A száma után meg nem hívnak neki taxit, szóval ott kornyadozik szegény a folyosón, míg vége nem lesz a koncertnek. A karmester meg ilyenkor tajtékzik, de nem sokat tehet a kínai közöny ellen. Biztos mert ok is foleg hangosan és ingerülten beszélnek egymással (ez nagyon fura), vagy talán a buddhista nyugalom teszi (ez most ellentmondás?), de lepattognak róluk a dühös szavak.

Vacsi után végülis elugranak a fiúk alkoholt meg rágcsákat venni, és akkor már majdnem éjfél volt. A hangfal-vásárlási akció végülis ugrik - van ez az elképzelése mindenkinek Kínáról, hogy itt minden sarkon olcsó cuccokat lehet venni, mi szem szájnak ingere, persze hamisat, meg másoltat, de hát például egy ilyen kivételes, egyszeri alkalomra pont jó lesz. Lehet, hogy a kevésbé fejlett területeken ez tényleg így van, vagy csak nem vetettük bele magunkat igazán a nyomornegyedekbe és sötét sikátorokba, de a 3 hét során nem igazán találkozunk ilyen lehetőségekkel. Mindenféle okokból TB például objektívet keresett olcsón, de nem talált. Az egyetlen ilyen dolog, ami a Kínáról alkotott sztereotípiát még alátámasztja, az az iPhone őrület. Ezt ajánlgatják mindenhol, az utcán, a boltokban, megesküsznek rá, hogy eredeti, persze gagyi vacak. Ha elővesszük a mienket, és zordan szembesítjük őket az igazsággal, akkor viszont leborulnak a fehérbőrű félistenek előtt elismerően bólogatnak, húúú, ezeknek tényleg van iPhone-juk, megnézhetjük?

Teszünk pár kísérletet arra, hogy a hotelalkalmazottak betegyék a mi zenénket a béna nyekergés helyett, amitol max elalszunk, de nem hajlandóak. Szerintem reménykednek, hogy minél hamarabb lelépünk az ebedlobol (nem volt más közös helység). Ennek érdekében késobb még egy levelet is megfogalmaznak, Tisztelt vendégek, mi holnap reggel hatkor újra az Önök rendelkezésére állunk, de addig kérjük, hagyják el a helyszínt, hogy ki tudjuk takarítani. Valakit megkértek, hogy írja le nekik, és ünnepélyesen átnyújtották.

Éjfélkor a magyarok eléneklik a himnuszt, a bolgárok nem igazán vágják, hogy erre a két percre befoghatnák, aztán ok is eléneklik a sajátjukat, aztán tombola, a kínai fickó szervezésében. Van vagy 6 nyeremény a 60 fore, szóval nem nyerünk semmit.

sehova sem illő kép, de egyik nagy kedvencem

Hazatelefonálok, mert otthon még mindig az óévben vannak, ez vicces, meg persze szomorú is, az egész család együtt van, leszámítva engem, meg TB-t.

Aztán a toporgó alkalmazottak kidobnak minket az étterembol, ezért a tole 3 méterre levo kanapékon folytatjuk a hallban. Engem leköt a kis bolgár barátnom, még nem írtam róla, 19 éves de többnek néz ki, és valamilyen fura oknál fogva oda van értem. Nekem meg nincs szívem lerázni, szóval lelkizünk vagy 2 órát, míg a többiek mulatnak.

így lovagolnak a hölgyek

Mikor végre elmegy aludni, a Gyurival ülök le megbeszélni a szívügyeit. A szálak a zenekarban már elég zavarosak, én meg csak bulizni szeretnék, de hát úgy tunik, ez egy ilyen este.

mindenkinek sikerült az érettségi

Egyébként nem tudom, mikor lettem ilyen mások-bizalmasa, régebben ez nem volt jellemzo, meglehetosen kevesen (mondjuk ketten húsz év alatt) akarták nekem kiönteni a lelküket. Megváltoztam volna? (mondjuk ennek örülök)

az európai londínernek nagy sikere volt

Kb fél négyre lettem szabad, addigra meg eléggé beálltak a népek, nehéz volt a csapatot összetartani. Nem mondok neveket, de volt, akit konkrétan a bolgár csajszi ajtaja elol szedtem össze, ahol kitartóan kopogott.

Jajj de izgi, vajon tényleg ennyire berúgtak?

Hát, ennyit 2010-rol. Inkább mérsékelten kíváncsi vagyok, mint lelkes, ami 2011-et illeti.

Meglátjuk.

ilyenket jatszottunk10

(a következo részek tartalmából: megyünk Sanghajba, aztán hirtelen kitavaszodik, de még mindig fázunk, és megtudjuk, milyen kemények tudnak lenni a kínaiak - Maradjanak velünk!)

A héten másodszor jöttem taxival dolgozni, pedig még csak szerda van. A portás és a biztonsági őr már előre köszönnek, miközben nyílik a sorompó a fekete mercedes előtt.

Mivel a stábból csak én járok taxival, joggal gondolhatják, hogy legalábbis valami fontos szereplő vagyok a darabban.

a négyes számú római katona ma is taxival érkezett

Azért ne aggódjatok túlzottan, nem fogom az egész fizetésemet taxira költeni, inkább indulok hamarabb egy fél órával.

Délelőtt repülővel megyünk Sanghaiba. Elég jók ezek a nemzeti repülőtársaságok, akik ugyan csak Kínán belül dolgoznak, de a stewardessek nagyon válogatottan szépek, csinos kosztümben, és a gépek is jó állapotban vannak.

A turistaosztályon nem viselik az úttörőnyakkendőt.

Mondjuk néha meglepnek, az egyik úton főtt rizst kaptunk ebédre. Tudjátok, abban a nett kis alumínium tálcácskában. Rizst. Csak rizst. Még só sem volt benne. A kínaiak meg lapátolták be.

Valamelyik nap említettem, hogy a kínaiak köpködnek. De nem csak köpködnek, hanem előtte jól rákészülnek, egy hosszú harákolással összegyűjtik alulról-felülről, ami van, és utána placcs, ki az egésszel. És nem csak a fura szagú, öreg hajléktalanok, hanem mindenki. Mindenki. És nem csak az utcán. Egyszer épp figyeltünk egy kínai szerelmespárt, ahogy a mekiben elvesznek egymás tekintetében. Nagyon cukik voltak, aztán a fiú egyszer csak megszívta és egy nagyot kicsulázott maga mellé a földre.

Ne bombázzunk az utcán

Ettől a harákolástól egyébként mindig lemerevedett az egész zenekar. Próbáltunk nem a hang irányába nézni, és próbáltuk nem kidobni a taccsot. A legjobb volt, amikor Sanghaiba menet a repülőn egy fickó mellettem kezdett rá. Mondjuk nagyon elegánsan a hányószacskóba küldte a cuccot. Többször is. Hosszú volt az út (nekem is).

Szóval Sanghaiban kicsit eltévedünk a reptéren (órákig kellett gyalogolni, és nem tudtuk, hol a busz), aztán rögtön továbbindulunk Wuxiba. Nagyon sok a víz a környéken, cuki kis tavacskákat és csatornákat látunk menet közben. És még Sanghai szélén először Kínában: kertes házakat. Némelyik egész kis palota.

költözzön Wuxiba az örömébódottá városába

Közben a koncertmester csajon a sor: annyira beteg, hogy nem lát, nem hall. Telenyomják láz és fájdalomcsillapítóval, hogy bírja valahogy az utat, de nem néz ki valami jól.

Wuxiból sem látunk sokat.

ezt például nem láttuk

Bár kicsit kisétálunk, és veszünk édes evőpácikákat (rózsaszínűt és zöldet), annyira fúj a szél, hogy rossz kint lenni. A levegő tele van szeméttel, porral és pernyével.
Szerencsére a hotel nagyon jó.

A színházban viszont nagyon hideg van. Eddig se fűtötték túl a helyeket, sanda gyanúm, hogy csak megépítették ezeket a hatalmas koncerttermeket, de nem használják, ezért hűlhetnek át a falak, de az az igazság, hogy radiátort sem látok nagyon.

Kívül belül jéghideg. Mi az?

Egyébként a műsorvezető és egyéb, dekorációs célú kis hölgyeknek az estélyi felett fehér szőrme egyenpelerinjük van, az kicsit irigylem. Mondjuk fura, hogy egész Kínában mindenhol, biztos jó párttag az, aki gyártja ezeket.

Szóval a hideg. Északon még nem volt olyan rossz, ott csak a huzattal volt gond mert előszeretettel hagynak nyitva ajtókat, hogy aztán az utca hidege söpörjön végig a folyosókon, így kilépve a meleg(ebb) öltözőből jót tett a 10 fokos változás a hangszereknek. Mire beérünk a megint melegebb színpadra, máris lehetett újrahangolni.

Na de itt délen, a fűtés teljesen hiányzik, és az öltözőben is fagyoskodunk. A szerződésben állítólag 21 fokot kértek, a karmester kijelenti, hogy 17 fok alatt nem játszunk, a kínaiak alkudoznak, hogy legyen 14 fok. Mert azt még be tudják vállalni 2 óra múlvára. Legalábbis a színpadra.
A fafúvósok nem kockáztatják a hangszerüket, a zenekar másik fele meg kabátban vonul be. Ez egyébként fel sem tűnik szerintem nekik, mert itt nincs ruhatár, a közönség is mindig kabátban ül. TB a színpad mögött álló zongoráról rántja le a leplet: a bársonyterítőben úgy néz ki, mint valami gróf, nagyon röhögünk. De ő az egyetlen, aki nem fázik.

A szünetben a karmester bejön az öltözőbe, és ordibál egy sort a kínaiakkal. Kiderül, hogy a műsorvezető és virágátadó lányok (hatalmas) szobájában finom meleg van. A karmester mindenkit beterel oda, a kínaiak csak néznek. Nagyon fincsi, legalább 20 fok, kicsit fölengedünk.

ilyenket játszottunk9

Egy kis pihenot iktatok be a kina-turné-naplóba, hogy meseljek nektek Manfredrol, egy igazi osztrák globetrotterrol.

Manfred kollégámmal ma többen együtt ebédeltünk. De ha este felhívjátok, a gyerekei biztos azt mondják, a papa épp Afrika partjainál van.

Elmondom, hogy csinálja. Az egész úgy kezdodott, hogy Manfred december elején vett egy szoba-evezogépet. Azóta is edz rendíthetetlenül, mindennap 10 percet, de hetenként kétszer fél órát. A gyerekei meg kérdezgetik, papa, hová mész? Merre evezel ma? Hát így történt, hogy Olaszországból indult, egy folyón leért az Adriára, át a Földközi-tengeren a Szuezi-csatornához, végigevezett a Vörös tengeren és most látja már a szomáliai partokat.

Minden este, edzés után megnézik a gyerekszobai földgömbön, épp merre jár, és mesél kicsit a kalandjairól. Kicsit aggódtak a kalózok miatt, de szerencsére azok a pénzre utaznak, nem a szegény evezosokre.

Persze mindenkinek beindult ebédnél a fantáziája. Van, aki utazasi katalogusokat ajanlott fel, hogy kepeket is lehessen kozben nezegetni az adott orszagrol, meg gondoltuk, irhatna kepeslapokat is a gyerekeknek. Jovore meg szobabiciklit kerhetne, hogy kicsit a szarazfoldet is felterkepezzek.

A változatosság kedvéért megint lebuszozunk Tienjanba, mert ez egy ilyen logikusan megszervezett turné.

A szabadidonkben betaxizunk a belvárosba, de semmi jó boltot nem találunk, és rettenetesen fúj a szél meg hideg is van. Jobban esne egy tea a hotelben, van egy jó könyvem is, de hát olvasni Bécsben is lehet.

betyárok portya előtt

TB próbálja kiszedni a helyiekbol, hogy hol van egy piac, de nagyon nehezen értik meg. Van az iPhone-on egy kínai szótár, abban szokta mutogatni az írásjeleket, amiket tök jól el is tudnak olvasni, hogy "piac", de aztán csak vonogatják a vállukat, mint aki ilyet! Kínában! még sosem! látott.

-És akkor mondtam neki, hogy ez nálunk otthon teljesen átlagos, de láttam rajta, hogy majdnem elájul. Mit csináljak? Nem tudom félbehajtani!

Kicsit el is kedvetlenedünk, én még fényképezek párat, próbálom lekapni ezeket az oroszos-katonás-kaftánokat, ami itt a hajléktalanok szegényebbek egyenviselete.

télen fűt, nyáron hűt

Nem szivesen fényképezek embereket szembe, mert ciki, de elkapni a jó pillanatokat meg nagyon nehéz.

a kilógó balkéz a kisbolt szélét jelzi.

Este a karmester alig tudja magát bevonszolni, már o is beteg, találgatjuk, ki lesz a következo. Bár néha majdnem belehány a partitúrába (szerencse, hogy a közönség mögötte van, és nem látja az arcát), azért a végére jobban lesz.

Koncert után a színpad mögött meg kis kínai nénik kapnak el, és fényképezkednek velem, nagyon viccesek, ahogy csivitelnek.

Az olvasásról akartam még írni, mert ez is gyakori jelenség: a városból visszafelé általában a hotelkártyát nyomjuk a taxisofor kezébe, amin rajta van egy kis térkép, és a hotel címe kínaiul és latin betukkel is.

Így kell elképzelni. Térkép, pontos címmel két nyelven. De valamit mindig keresnek még. Mindig.

Szinte kivétel nélkül, miután elolvassák a címet, borongós homlokkal elkezdik forgatni a kártyát, hogy van-e még valami info esetleg a hátoldalán. Ilyenkor cseppet mindig elbizonytalanodunk, hogy biztos hazaérünk-e. És igen, mindig megtalálják, általában csont nélkül a hotelt. De akkor mit keresnek még a kártyán? Mi lehetne még rajta? Olyan rejtélyek ezek, amikre talán sosem kapunk választ, pedig nagyon szeretnénk.

ilyeneket játszunk8

Busszal megyünk vissza Pekingbe, de mintha hazamennénk. Ismerős a szálloda, TB beugrik a mellette levő kisboltba, hogy köszönjön kínai óvódás barátjának, akivel néha megvitatják az élet nagy dolgait. És hogy az anyukájától Sprite-ot vásároljon, ami neki, mint visszatérő vendégnek, olcsóbban jár.

kis barátommal angolul dumálgattunk

Az ebéd teljesen felesleges időhúzás az olimpiai stadion melletti ál-népies turistaparadicsomban, megint ugrik miatta a Tiltott Város program. Mindenki ideges, még TB is, úgy tűnik, nekik most van mélypont, ami nekem tegnap volt. Marakodunk a kevés ehető ételen, és rosszkedvűen távozunk. Pedig ilyen helyes lányok énekeltek (play back) és táncoltak nekünk (és sok más száz ott ebédelő turistának).

köszönöm, csak egy tejeskávét.

Sárkányt és egyéb szuvenírt vásárolunk, ez kicsit feldobja a hangulatot, a buszon mindenki mutatja a zsákmányát, sajnálhatja, aki nem volt elég szemfüles.

Mivel nincs sok időnk, Lacival hármasban a hotel környékén levő "nyomornegyedbe" sétálunk.

A reprodukción Ámor és Psyché gyermekekként, Bouguereau francia festő munkája.

(A többiek már megint bankot keresnek, hogy váltsanak.) Fényképezzük a sok furcsaságot,

(Itt valahol masszázsnak kell lennie)

és Bandi kiszúrja, hogy egy mocskos ajtó mögött minden bizonnyal masszíroznak.

Az egyik ajtó mögött masszázs vár. Lapozz a 124-re és dobj két kockával, hogy próbára tedd a szerencsédet.

Bemegyünk, és némi kézzel-lábbal való tárgyalás után Bandi elhatározza, hogy kipróbálja. Lacival leülünk az előtérbe, és őszintén reméljük, hogy nem most láttuk utoljára a függöny mögött eltűnő TB-t. Szűk egy órát üldögélünk a retkes díványon, megbeszéljük közben, hogy ez sem rosszabb, mint a falusi nagymamák macskapisi-szagú kanapéja a tejeszacskó-csíkokból horgolt kis szőnyeggel. A madám, akiről egymástól függetlenül, de mind a ketten úgy képzeljük, hogy igaziból egy boszorkány, közben az asztal mögött ülve szotyizik, néha hosszasan harákol és diszkréten maga alá köp. Ez a harákolás-köpködés egyébként egész Kínára jellemző, még lesz róla szó. Az emberek jönnek és mennek, bár amíg mi ott ülünk, addig főleg mennek, ami fura, nem tudjuk, mi lehet a függöny mögött, ennyien járnának masszíroztatni? Egy bácsika kiabál velem egy sort, de nem derül ki, miért haragszik, nem is szimpatikus, pedig aztán ő is odaül a másik díványra szotyizni. Belülről olyan hangok jönnek, mintha fával ütnének fát, de legalábbis Bandi zsenge testét, találgatjuk, él-e még, vagy most adják el a szomszédos húskereskedésben. Végül mire már végigtanulmányoztuk az összes koszos, csirizzel a falraragasztott pirosmacskás naptárat, kilép Bandi a rongyfüggöny mögül, kipirulva, de egyben. Kiderült, hogy ez egy közzuhanyzó is, és neki is le kellett fürdenie néhány kínai társaságában, össze is haverkodott egy tetovált jakuzával. Majd felfektették a világ legmocskosabb asztalára, és ott ütlegelte és nyomogatta és (ki)tekergette a masszőr, aki azért mégiscsak tudhatta a dolgát, mert TB nagyon elégedett és kisimult lett. Irigylem, de sajnos nincs időnk, hogy én is befeküdjek.

Este látom már, hogy pont jókor álltam le a bulizásról, és kezdtem el időben lefeküdni, bármilyen nehéz is. A kórság lassan, de biztosan kúszik be a társaságba és szedi áldozatait. Egyre többen betegek, van, aki végighányta az elmúlt két napot, az énekes lány annyira rosszul van, hogy fel sem tud lépni, helyette néhány számban az elsőhegedűs helyettesíti, aki énekelni is tanul. Ez nagy blama az énekes csajnak, aki eddig a zenekarra csak mint dilettáns amatőrökre gondolt, de hát úgy tűnik, senki sem pótolhatatlan. Az elsőhegedűst egyébként zenészként utáljuk, mert egy kis hiszterika, de énekesként ez valahogy rendben van, és örülünk a sikerének. Kettős mérce.

 ilyeneket játszunk 7

A koncert egyébként a Tiltott Városban van, szóval végülis mégis eljutottunk ide. Igaz, a vaksötétben csak a baljósan felénk magasódó pagodák árnyait látjuk,

baljósan fölénk magasodó pagodák

de azért átjön a hely szelleme (vagyis ahogy én képzelem).

tiltott kocertterem

Hajnalban indulunk, és nem kapunk csomagolt reggelit (kellett nekünk kritizálni a tegnapit). Később kiderül, hogy ugyanaz lett volna, mint a tegnap ebéd és vacsora, de annyira részeg volt az illetékes, hogy nem sikerült átadnia nekünk. Nem vígasztal, és a reptéren már nagyon paprikás hangulatban vagyok. Nem vagyok rá büszke, de amikor azt mondta a szervező srác, némi bizonytalansággal ugyan a hangjában, hogy a reggeli fél ötös ébresztő után majd 9-kor kapunk reggelit a repülőn, akkor nagyon csúnyán nézek, szóval gyorsan szerveznek egy kis pénzosztást, vehetünk belőle csokit meg csipszet. De legalább lenyugszom. Nekem ez volt a mélypont.

Pekingből (Sáska úr! de rég láttuk!) rögtön indulunk Tianjinbe, megállás (=pisilés) nélkül. Cserébe a szálloda nagyon szuper, és egészen európaias ebédet szolgálnak fel, a kiéhezett zenészek felfalják a bolognai spagettit. A város igazi metropolisz, nagyon szép felhőkarcolókkal, sajnos a színházba menet a dugóban állással megy el minden szabadidőnk.

tájkép koncert előtt

A közlekedési dugók elképesztőek. Biciklist már nagyon keveset látni (mihez képest ugye), robogóbol elég sok van, és szerencsére köztük sok az elektromos, ami mondjuk sokunkra a frászt hozza, mikor megjelenik a zsúfolt járdán észrevétlenül, és rengeteg, rengeteg kocsi. Nem értem, miért éri meg nekik a dugóban állni, de gondolom ez is egyfajta áhított szimbóluma lehet a jólétnek.

araszolnak

És persze vezetni itt sem tudnak, a dudát gyakorlatilag fék helyett használják, és a teherautós szemrebbenés nélkül szorítja le az óvódásbuszt a felüljárón. A kocsitípusokról Táltos Bandit kérdezzétek majd, meglepően sok európai van, sok ázsiai és ezeknek mindenféle kínai hamisítvány másolatai.

A koncertterem csodaszép, az este is jól sikerül, itt is sokkal mosolygósabbak az emberek, mint Pekingben. Este inkább alszom, van mit bepótolni.

Itt toltuk a fánkit. Van mit a tejbe.

ilyenket játszunk6 (ének nélkül)

Karácsony második napja van, köszönt és minden jót kíván egy álmos zenekar a csupasz körtefán buszon. Hajnalban indulunk sZiBéRiÁba, naaagyon romantikusan hangzik, igaz? Igaziból nem tudom, tényleg Szibériának számít-e Harbin, de az biztos, hogy még a Wikipédia is megemlíti, hogy ott a szibériai hideg levegőtől van nagyon hideg. A csomagolt reggeli egy cserkész túlélőtúrához hasonlít, de mindegy is, annyira fáradt vagyok, hogy nyitott szemmel is kimaradnak percek. A repülőn persze ájultan alszunk, kicsit sok mostanában a buli, az utazás meg a Fanta a koncert.

jég az ablaka

Mikor megérkezünk, a -30 fokban lágyan hulldogál a hó, a reptér elé jégfalat vágnak, valamiért engem már a parkolóban megérint a tél gyerekes öröme, és attól kezdve oda vagyok mindenért, amit csak látok.

minden rendben

Az út melletti bokrokon műanyag virágok vannak, de valahogy olyan cuki, hogy mindenkinek tetszik. A város szélén szokásos szellemfelhőkarcolókat persze itt is építik, nagyon sok üres lakást látunk.

több a fóka mint az eszkimó

Harbinban egyébként ideálisan keveredik az orosz és a kínai, mindegyikből a jót kihozva. Tiszta utcák, szemet gyönyörködtető, hagymakupolás épületek (persze 20 emelet alatt meg sem állnak), klasszikus, díszített metrólejárók (vagy buszmegállók?). Minden sarkon van egy jégszobor, még egy kis jégkápolnát is látunk, meg egy jégcsúszdát: alig várjuk, hogy mehessünk egy kis felfedezőtúrára. Az ebéd nem túl marasztaló- kacsa a fő fogás, de enyhén romlott? állot? íze van, inkább elindulunk.

A liftben három takarítónénivel utazom lefelé, és ők aranyosan csipogva lecsekkolják, hogy rendesen fel vagyok-e öltözve. Megtapogatják a lábam, hogy van-e harisnya a nadrág alatt (van), közben szorítom a bokám, nehogy meglássák, hogy nem tudom felhúzni a csizmám cipzárját, mert elromlott, de belesnek a kabátom alá, milyen a pulóverem, megnézik a sálamat, és hiányolják a sapkát, de megnyugszanak, mikor megmutatom a polárral bélelet manókapucnimat. Annyira helyesek, hogy kezdetleges kínaimmal (ha-ha) megnyugtatom őket, hogy taxival megyünk, mert ez volt az eredeti terv. A dugó miatt ugyanis nem tudhattuk, hogy a jégcsúszda 5 perc sétára van csak tőlünk (a busznak ez 10 percbe került), de nagyon örülünk, mikor kiderül. Ebben az öt percben is hideg van azért, bebugyolálom az arcom a sálba, így csak a kezem fagy szét a bőrkesztyűben. A többiek egy boltból melegedve nézik, míg mi csúszdázunk a kis eszkimógyerekekkel.

térdelni ér

vonat

Az arcok egyébként mások, mint Pekingben, kicsit mongolosabbak és nagyon vidámak. Sokkal mosolygósabbak, mint amiket eddig láttunk, és ez csak növeli az én örömömet. Nem tudom, milyen nap van, de vasárnap hangulatú, rengetegen vannak kint az utcán, rengeteg gyerek csúszdázik a jégszobron, bicikliznek az emberek (!), olyan otthonosan európai a környezet, esik a hó, nem is tudom, hogy fokozzam még a leírást.

Még az aluljáró is olyan szép, oroszos, és gumiszőnyeg van a padlón, nehogy megcsússzanak a csempén a havas bakancsok.

"Még az aluljáró is olyan szép..."

Itt lent találunk egyébként egy jó kis piacot. Veszek bundás csizmát, TB lealkudja (úgy szokta, hogy megkérdezi az árat, aztán előveszi ennek kb a felét, a boltos kezébe tukmálja, megveregeti a vállát, bíztatóan mosolyog, és elegánsan távozunk az üzletből, kezemben a zsákmánnyal. Jól működik. Sajnos nincs túl sok időnk, de András azért vesz pár Rado órát, TBandi még lealkudja Mariann táskájának az árát, kicsit még nézelődünk, aztán már mennünk is kell.

kialakul a nehézlégzés

A meleg csizmával a lábamon egyébként végképp megbarátkozom a derűs Harbinnal. Kár, hogy olyan hihetetlen messze van mindentől. Ja, nem, most nézem a térképen, Mongóliához például egész közel van.

Este a koncertterem felé félúton tátva marad a szánk (húúú, meg haaa), a kivilágított jégszobrok és impozáns épületek láttán. Kár, hogy holnap hajnalban már indulunk is tovább, Harbin mindenkiben jó élményként marad meg.

beragadt a szaturációgomb

(ja, leszámítva a vacsorát, ami pontosan ugyanaz a romlott kacsa, ami ebédre volt - iszunk egy pohár Sprite-ot, és felmegyünk aludni)

ilyenket játszunk5

(a következő részek tartalmábol: visszamegyünk Pekingbe, aztán lassan elindulunk dél felé, ahol sokkal többet fogunk fázni, mint Harbinban, még hátra van két hét!)

Szolgálati közlemény: az előző bejegyzéshez tettem még pár képet, mert TB épp távmunkában dolgozik, és úgy tűnik, nincs nála mindegyik.

Kicsit visszaolvastam, remélem, nem túl zavaró, hogy én írom a szöveget, de TB írja a képekhez szóló kis megjegyzéseket

Nna, próbálom ám rövidre fogni, de nem könnyű. Az 5. nap megint egy pihenőnap, és többek között egy kirándulást terveztünk a NAGY FALHOZ. Peking jelentése, ha jól emlékszem, az északi város, ebből következik, hogy nem messze tőle, északra volt a régi kínai birodalom határa. Egészen pontosan 70 kilométerre. Már 4 napja főzzük a szervező srácot, hogy beszélje le Sáska úrral (vagy a főnökével) a túrát, : mert taxival egy kicsit sok lenne. Ígéretet mindig kaptunk, de az, hogy igaziból meg sem próbálta, csak ma reggel derül ki, amikor a srác felébreszthetetlenül hortyog a szobájában (hosszúra nyúlt a karácsonyi buli). Nem részletezem, milyen kellemetlen tudok lenni, ha nem a terveim szerint mennek a dolgok, lényeg, hogy végül a karmester elintézi nekünk Sáska urat, és potom 70 yüanért (2000 forint) mehetünk a Falhoz. Persze mindezzel elvesztünk vagy 2 órát a napból.

Igaziból nekem nem volt gyerekkori álmom, hogy lássam, bár azt tudtam, hogy ha lesz rá lehetőségem, akkor persze megnézem. De nem gondoltam, hogy különleges élmény lenne.

Ehhez képest mikor a buszból először meglátjuk, úgy örvendezünk, mintha először látnánk a tengert (most a "mi" a busz magyar utasait jelenti). Már eleve azok a nagy kopár hegyek lenyűgöznek engem, ezeket szeretem, nem az Alpok béna zöld erdőit. De nem tudnám megmondani, mi a fal látványában még egy olyan plusz, ami odaszegez a buszablakhoz.

nagy fal

Sáska úr elintézi nekünk a belépőjegyeket (benne volt a 70 yüanban), és megbeszéljük, hogy 2-kor találkozunk a busznál. "megbeszéljük" ez persze egy vicces activity partit jelent, nem volt velünk tolmács, képzelhetitek.

Valahogy úgy képzeltem egyébként ezt a meglepetés-utazást Kínába, minden szerelmesek paradicsomába, hogy majd kéz a kézben andalgunk a piacokon, nagyokat beszélgetünk, Konfuciuszt olvasunk fel egymásnak, kínai népdalokat hallgatunk, pagodákban ücsörgünk, a sült tésztához jázmin teát kortyolgatunk, TB a NAgy Fal tetején megkéri a kezem, szóval tudjátok, ahogy azt az ember elképzeli. (bocs, ezt nem hagyhattam ki :D)

műemlékvédelem

oxigéndús levegő

Két irányba lehetett elindulni a központi templomtól, a kalandor magyarok persze a meredebbik oldalt választják, ami sokkal viccesebb, és ahogy elnézzük, sokkal kevesebb turistát is jelent.

meredek volt

A lépcsők néhol a térdemig érnek, és sokszor négykézláb mászom fel. TB és András persze versenyeznek, mert az élet értelme a verseny, mi más. De nagyon tüdőszaggató, még (vagy főleg) ebben a hidegben is. Mondjuk nem fázunk. A legfölső toronyhoz szeretnénk felmászni, de ahányszor elérjük, mindig kiderült, hogy van még följebb, és az időnk hamarabb fogy el, mint a hegyoldal. Egy fél napot eltudnék ott tölteni, főleg így, jó társaságban, nevetgélünk, felfedezünk, fényképezünk - gyerekek vagyunk.

A cinege cipője

Lefelé TB-t megszállják a kínai lányok, és mindegyik fényképezkedni akar vele.

megnyalja a sós levegőt

És menőzik persze, hogy a korláton csúszik le, nagyon ijesztő látvány, mert tényleg nagyon meredek a lépcső.

ágyasmézesmabarck

Ez a pár óra nagyon feldob. Az a végtelen szabadságérzés a kopár hegyek között, a fal tetején, a friss levegő, a mozgás, a sok nevetés - nagyon jó élmény és azt hiszem, az egyik legjobb nap az egész turnén.

 Este sétálunk és kaját vásárolunk (a szállodai kosztot gyakran ki kellett egészíteni - nem mert kevés volt, hanem mert nem túl jó).

tápláléklánc alja

Hazafelé TB eltűnik, mi meg a lányokkal beugrunk egy fodrászhoz (nagyon sok van belőlük), és levágatom a hajam. Ahhoz képest, hogy csak elpantominezzük, milyen legyen, tökéletes lett. 500 forintért.Még az sem okozott nekik gondot, hogy göndör vagyok, sőt, szerintem élvezték, néha odajött a főnök, és turkálni kezdett a hajamban, vicces volt.

csak az aljából pár centit

A tegnapiból kimaradt a zenei betét, úgyhogy most kettőt rakok be

ilyenket játszottunk3

ilyenket játszottunk4

(a következő részek tartalmából: megyünk Szibériába!!, hideg van, de nem ez lesz a legrosszabb - jövünk még Pekingbe - aztán dél felé repülünk tovább)

Reggel nagyon nehezen, de kivakarjuk magunkat az ágyból, engem hajt a vágy, hogy lássak valamit Pekingből, Bandit meg én hajtom (mentségére legyen mondva, már járt itt). A szervezés némileg kaotikus, nincs reggelijegyünk, szóval elő kell keríteni a még békésen hortyogó szervezőt, de ha már itt van, akkor kipréselünk belőle némi készpénzt is. A recepciós szerint bő fél óra, hogy a hívott taxink megérkezzen (vagyis három taxi, mert akkorára nőtt a csapat), ezért inkább kisétálunk egy nagyobb úthoz, ahol persze az összes elsuhanó taxis foglalt (vagy a hotelhez megy - no comment). TB beleveti magát a kínai forgalomba (2x3 sáv) és hevesen gesztikulálva próbál megyőzni néhány ellenkező irányba tartó taxist, hogy forduljon meg, és vegyen fel minket. Mivel mi a harmadikba ülünk, nem is mondunk neki címet, csak azt, hogy kövesse az első két kocsit, amit a jóravaló söfőr meg is tesz, élete életünk kockáztatásával is, de nem engedi magát lerázni az őrült pekingi forgalomban.

Beérünk a Tian'anmen térhez, végre előkerülnek a fényképezőgépek.

N.H.-né volt a felelős, hogy minden képen rajta legyek.

Borzasztó hideg van, és a kapuk körbejárása után már nagyon nehéz összetartani a csapatot, megbeszéljük, mikor találkozunk, és szétválunk.

Mi a bevásárlóutca mögötti piacot nézzük meg, aztán persze a bevásárlóutcát is,

meg mivel rettenetesen hideg van, melegedünk még itt-ott.

Csukott szemmel, bármi.

Előző éjjel a buliban húztunk karácsonyra, úgyhogy ajándékot is kell venni (jajj, azt nem is meséltem, 4x kellett húznunk, mire elértük, hogy ne maradjon gazdátlan cetli a sapkában... pedig minden egyes alkalommal megszámoltuk és névsorolvasást tartottunk a cetlikkel... lehet, hogy tud valamit ez a kínai sör) én egy cuki rózsaszín kínai selyem papucsot választok az egyik hegedűs lánynak.

szok kici ocó

Aztán együtt elindulunk Mao mauzóleumába, nem könnyű megközelíteni (vagyis megtalálni a megfelel aluljárót), két európai fiú segít (szegények örültek, hogy valakivel tudnak beszélgetni), és még fémdetektoros kapun is át kellett menni, de a téren kiderül, hogy a mauzóleum csak délig van nyitva. Csalódott vagyok, de még van remény, hogy vissza tudunk jönni (nem).

Maozóleum

Mivel tényleg nagyon hideg van, többen hazamennek, mi még kitartunk, bolyongunk a kis utcákban, pomelót veszünk,

cuki kis kínaikat fényképezünk,

ezúttal Lacival (aki nem András és nem Gyuri). Kicsit nyomortanya hangulata van az utcáknak, de figyelmesebben megnézve már nem tűnik olyan borzasztónak. Beülünk az egyik kis lyukba ebédelni, pont olyan a hely, amibe idősebb nőrokonaim a világért sem ülnének be, ablaktalan beugró a ház alatt, előtte fő a leves, hátul a kamra, a kamrában a káposztás zacskók felett lógó bicikli, a fal kétes tisztaságú, már ami a színes naptárak alatt látszik, az asztal kopott, de végülis tisztának tűnik, legalábbis nem ragad, vagy ilyesmi.

A fazekak mondjuk nem voltak még idén elmosva (figyelem, 2010-ben vagyunk még), de gondolom a folyamatos használat sterilizálja. A levesben benne van minden jó és nem jó alapanyag, de lehet válogatni, tunkolni, és az íze igazán remek, ezerszer jobb, mint a hotel állott fogásai. Nem sok európai járhat ide, nagyon nagy szeretettel fogadnak, a főzőcskézős néni még külön oda is jön, hogy elsüsse minden angoltudását: welcomeseeyougoodbye, egyszuszra elmondja többször is, szélesen mosolyogva. A fiúk előveszik legjobb kínai modorukat, és hangosan csámcsognak, mellettünk két lány egy zacskóból kagylót eszik.

Teljes az idill, és már nem is fázunk annyira.

az állóhelyek is elfogytak már egy hónapja

szív leszakad

A mai napunk pihenőnap. Reggel indulunk, a program szerint 4 és fél óra, hogy visszaérjünk Beijingbe (már javában folyt az olimpia, mikor rájöttem, hogy Beijing=Peking - de nem vagyok rá túl büszke) - ez ugyanaz az út, ami előző nap a papíron 5 órával szerepelt, de hát ők biztosan jobban tudják.

Délutánra tervezzük be a Tiltott Város megtekintését, meg úgy általában, hogy végre lássunk valamit Kínából és Pekingből.
Ehhez képest az indulás elég nehezen sikerül. Kényelmesen bepakolunk a buszba, és az elalvókat is kiugrasztjuk az ágyból, de még ki sem érünk a városból, mikor az egyik fiú bejelenti, hogy vécére kell mennie. Most. Mindegy, megállunk, mert a kis cunamik egyébként is akarnak vizet vételezni. A másik busz is megáll, onnan is szállnak le vécézni. Aztán újra elindulunk, és még mindig nem érünk ki az autópályára, amikor a fiúnak megint mennie kell. Sajnálom ám szegényt, mert ciki másik 30 ember előtt kikéredzkedni, akik mind a hasmenésen viccelődnek, de bosszantó is, hogy igy sosem tesszük meg az ötórás utat. Végülis még egyszer kellett miatta megállni, gondolom nem maradt már benne semmi, ami kijöhetett volna. Egy pár óráig úgy tűnik, minden rendben, amikor hirtelen egy hatalmas dugóba kerülünk. Sosem fog kiderülni, mi történt, de az biztos, hogy órákon keresztül nem tudják megoldani, és amennyire mi látjuk, nem is próbálják (nem jönnek mentőhelikopterek, vagy ilyesmik). Először csak állunk ott békésen, míg mögöttünk is felgyűlik a forgalom, Sáska úr kiszáll, hogy egy kis információt gyűjtsön, amit úgysem tud velünk megosztani, páran még leszállnak nézelődni, de igaziból ott vagyunk a semmi közepén, és nagyon hideg van.

Így teltik el az első óra.

reménytelen

Előnye, hogy így összezárva legalább a magyarok összeismerkednek, röpködnek a poénok, de a második órában járva már kezdünk éhesek és dühösek is lenni. Táltos Bandi a legboldogabb, iPhone-on játszik autóversenyest.

De a második óra végére lemerül az akkumlátora.

Büdös van kint, és nagyon hideg. Sáska úr elment, és bezárt minket a buszba. TB meghekkeli az ajtót, hogy kinyíljon.

A fiúnak megint fo*nia kell, de még egy bokor sincs a nagy pusztaságban, ahova visszavonulhatna.

3 órája állunk, és nézzük a mellettünk álló kamionon a kecskéket.

Nevető- és idegrohamok váltják egymást a srácoknál.

Eljátszunk a gondolattal, hogy ez egy valóságshow.

Mindenki éhes.

TB-vel titokban az anyukájától kapott csokit esszük. Farkastörvények uralkodnak, bocs.

A körben álló teherautók (minden elképzelhető rakománnyal) néha tetriszeznek egy sort, ennek következtében egyre beljebb kerülünk a sűrűjébe. Fuccs a pekingi városnézésnek.

Megtanuljuk egymás nevét. (kivéve TB-t, aki 3 hét után is Lacinak szólítja Andrást, Gyurinak a Lacit és a hegedűs gyereknek a Gyurit)

Egyre több lánynak kell pisilni.

Valamikor a délután során végülis jön egy isteni szikra, attól kezdve a tetriszezés közben nem befelé megyünk, hanem tolatunk. Egy kis manőverrel még meg is tudunk fordulni, bár majdnem az árokban kötünk, majd menetiránnyal ellentétesen visszamegyünk a lejárón, többkilométeres álló teherautósort hagyva magunk után.

Még van előttünk vagy 3 óra buszozás Pekingig.

a lemenő nap országa

A 10 órás út után rögtön az étterembe hajtunk, és nagy cécóval pekingi kacsát szolgálnak fel nekünk.

A műtétet Dr.Pif végzi el

Egyet. De azért finom, eléggé úgy tűnik, hogy a hús nagy kincs Kínában. Csak egy sétának a Tiltott Városban jobban örültem volna.

kacsatánc

Új szállodát kapunk, a bejárat nagyon puccos, bár kicsit gyanús, hogy a szobakártyák megkapása után a hátsó épületbe terelnek minket. De a szobák nagyon szépek, és tiszták, tudnak azért ezek a kínaiak, ha akarnak.

Nagy nehezen találunk egy éjjel-nappalit (igaziból éjszakai piacot kerestünk, de nagyon nehéz megértetni magunkat), és összevásárolunk mindenfélét és spontán bulit csapunk a hotelben kínai sörrel, mindenízű csipszekkel és olajban kisütött pondróval.

ez az aminek látszik

partyarcok

Éljen az ifjú hölgy!

Bandi mégjobban összemelegedik a autóversenyzős pajtásával (az Andrással, aki TB szerint Laci) szereznek még némi utánpótlást kínai whiskeyből, és miután én lefeküdtem, még bekopognak pár szobába, hátha még valaki bulizni szeretne, csak nem tud róla.

fogalmam sincs mi történik

(bár azt állítja, szereti a rövidebbik végét a munkának megfogni, a naplóban mégis minden képet Táltos Bandi választott ki és illesztett be, valamint látott el címmel)

ilyeneket játszottunk 2 (klikk a linkre)

(egész fura most nem "belülrol" hallgatni)

Második nap rögtön buszozással kezdünk, a sofőr halandzsájából csak a sáskát értik a srácok pontosan, így lesz Sáska úr a neve. Nem mintha túl gyakran kommunikálnánk vele, de az a pár nap, amit együtt töltünk, mégis meghatározó, viszonylag kevés ilyen biztos pont van az életünkben, mint a pekingi Sáska úr.

A (kínai) programban ez áll: Bingzhou, Shandong Province, go by luxurious bus, take almost 5 hours

A google maps viszont csak Binzhou-t talál, Santung tartományban, és végülis volt szerintem vagy 6 óra is, és a luxus is kínai, de azért nem rossz ám, és két buszunk is van, egyikben főleg a magyarok, másikban főleg a bolgárok ülnek, mi először véletlenül a bolgárba kerülünk, de odafelé úgyis többnyire alszunk, mert a jet lag kutya dolog, visszafelé már szemfülesebbek leszünk. Megismerkedünk az autópályák menti vécék különleges világával, előkerülnek a különböző kézfertőtlenítő kendők és zselék, felértékelődnek a papírzsepik.

Be kell vallanom, hogy teljesen felkészületlenül érkezünk, és mivel ájultan aludtuk végig az utat, még a tájról sem nagyon tudok beszámolni. Az egyik kis cunamitól tudom azt is csak meg, hogy 5 millióan laknak ebben a városban, de ne képzeljetek valami nyüzsgő metropoliszt, a hotel utcája lehetne Békéscsaba belvárosa is, leszámítva az épületek vertikális nyújtózkodását. Az útlevelünket úgy tűnik, örökre lenyúlták, anélkül pénzt sem tudunk váltani (vagyis mi nem is akarunk, de a többieknek ez később is központi kérdés lesz)

Békéscsaba belvárosa

Internet viszont van, így megismerkedünk a cenzúrázott világháló fogalmával, meglepően sok oldal nem elérhető, és nem ám azt írja, hogy bocs, de felnőtt tartalom, és még kicsik vagyunk, hanem csak egyszerűen közli, hogy nincs netkapcsolat. De az ártatlan oldalaknál 10 másodperc múlva mégis van. A továbbiakban sajnos mellőznöm kell az általam olvasott blogok nagy részét.

A szoba egyébként jobb, mint a pekingi, tisztább is, de rájövünk, mi volt már fura előző nap is: hogy a padlószőnyeg rengeteg helyen ki van égetve. Nem csak az ágy mellett, hanem bárhol a szobában. Kínában mindenhol lehet dohányozni, és ezt ki is használják, én meg, az elkényeztett európai csak lesek, később, jobb híján megszokom.

A hotelben (és mint később kiderül, Kína nagy részén) egyébként még olyanokat sem értenek angolul, mint change money, nagyon viccesek. Többórás várakozás után visszakapjuk az útlevelet, és kimegyek az egyik lánnyal bankot keresni. Az átállástól még félkómásan megdöbbenünk a közlekedés ritmusán, gyalogosként igaziból mindenhol útban vagyunk, még a járdán is, mert ott közlekednek a robogók, dudál mindenki, és véletlenül sem áll meg, legfeljebb lassít. Később felvesszük a tempót, és megtanuljuk, hol a helyünk, de az első 5 perc elég megdöbbentő. Nem léteznek sávok, a közlekedési lámpa csak díszkivilágítás, és az jut előbbre, aki kevésbe félti a kocsiját. Az utcán megbámulnak minket, ez is fura, vagyis inkább vicces, az elején nem is tudom, mi bajuk.

vesztőhelyre menet

Este a koncertterem hátsó bejárata egy kicsit mindenkit megdöbbentett, mint valami olcsó horrorfilmben, bent sem lett sokkal jobb, gusztustalan vécé, mosdó nélkül, zár nélkül, örökké kikapcsoló lámpákkal. Koszos betonfalak, nagy, barátságtalan terek, mosolytalan kínaiak, aki a koncert után lóhalálában pakolják össze a nekünk szánt ennivalót.

művész wc

művész zuhanyzó

A öltöző ims lepukkant, ablaktalan helység egy csomó zold növénnyel, amit szerintem a mi kedvünkért zsúfoltak be oda, kizárt dolog, hogy a neonfényben fotoszintetizálnak. De kapunk kalácsot meg tejet, és lemegy rendben a koncert is, bár sikerülhetett volna jobban is. Ami nagyon fura, hogy nem maradnak csöndben, végig megy a susmus és a kvaterkázás. Ez nem lesz így minden városban, de nem jöttem rá, mitől függ (talán a jegy árától?)

Este pohárköszöntő a helyi polgármesterrel, büszkén húzzák meg a kispohár sörüket, mintha pálinka lenne. A vacsi finom, de később mellettünk kezdenek mosogatni: összedobálják a csészéket, pálcikákat és tányérokat egy lavórba, majd némi lögybölés után már pakolják is ki száradni. Kicsit elveszi a kedvem a további falatozástól, bár akkor már úgyis mindegy.

terüjj, terüjj

A szobában kibontjuk TB anyukájának az ajándékát: az út minden napjára kapunk meserészletet, egy csokit, néhány szót kínaiul és egy bölcsességet. Nagyon tetszik.

ilyeneket játszottunk 1

(nem akartam egy bekezdésbe süríteni a koncertprogramot, majd mindig lesz ilyen kis ízelítő, ok?)

(és nyugi, nem fogjuk a naplót 3 hétig húzni, lesznek rövidebb napok is, és több bejegyzés egy nap)

Tőlem csak megjegyzések, kiegészítések, észrevételek várhatóak Kína ügyben, ezen nincs mit csodálkozni, ugyanis ez a munka könnyebik vége, amit imádok megfogni.

Szóval N.H.-né egy mondattal elintézett egy olyan epizódot, amin nekem órák alatt sikerült csak túltennem magam.

Történetesen, hogy bár együtt érkezett meg a zenekar a müncheni reptérre, és együtt is csekkoltunk be, két ember valahogyan nem szállt fel a repülőre hanem csak nézték ahogy felszállunk és integettek a gépnek.

Van ilyen dalunk csak vonattal

Hogy lehet, hogy senki nem vette észre, hogy ketten hiányoznak?

A szervező többször körbejárt, láttamozta a csapatot mégse vette észre, hogy ketten nincsenek fenn a gépen.

Később se, mikor megérkeztünk, aztán a határon se. Aztán a buszon valamelyik kínainak eszébe jut, hogy számoljuk meg a csoportot. Hiába, okosak ezek a kínaiak. (papír, lőpor, létszám) Kiderül, hogy ketten hiányoznak, de senki nem tudja kicsodák.

Nem fájt a hiányuk

Valahogy kinyomozzák, hogy kik hiányoznak, előkerül egy lista nevekkel, aki nem hallja a nevét az nincs itt. (Igen, ez is kínai furfang.)

Elérik őket, itt vannak a reptéren. Szerencse, ketten visszamennek őket keresni. Semmi eredmény. Visszahívás. Hol pontosan?

Jaa! Németországban. Aha. Nem baj. Repüljenek utánunk. Nem szeretnék hegedűs vagy bőgős lenni. Azért az első fuvolást hamarabb észrevették volna ha nincs ott. Ugye? Ugye?

Az igazsághoz és korrektséghez, tartozik, hogy ideírjam én is késtem már le repülőt, de Anyukám és tesóim rögtön észrevették, hogy nem vagyok a gépen, ugyanis ott álltak mellettem. Ha mi lekésünk egy gépet, akkor legalább családostul.

Szóval TB (meg Ági) segítségével bekerültem egy zenekarba, mondjuk nem kellett férfinak álcáznom magam, a cím csak átverés, bár Bécsben problémáim akadtak az olasz maffiával. És velük mentünk ki Kínába, ami az év utolsó nagy utazása volt, de az idei hálaadásos posztba nem akartam betenni (para a betörőktől). 3 hét, inkluzíve karácsony és szilveszter, nekem sok mindenben első (például először nem voltam otthon az ünnepek alatt), Bandi bezzeg maga a magyar Marco Polo, bár az olimpia (vagy a 10%-os gazdasági fejlődés) sok mindenben megváltoztatta az országot az elmúlt pár évben.

20-án indulunk, előtte két nap próba, amiről írtam. Sok magyar van, meg sok bolgár. Míg nézegetem őket, eszembe jut, hogy 3 hét múlva nem idegenek lesznek, hanem névvel, arccal, történettel ellátott ismerősök. Fura.

Busszal megyünk Münchenbe, Bandi rögtön talál magának pajtást (a továbbiakban nevezzük Andrásnak), és közösen lemerítik az iPhone-m féltve őrzött akksiját (meg TB-ét is, de azt nem én őrzöm), autóversenyeznek.

A reptéren az énekesek maszkot húznak, ami szerintem nevetséges, és kényelmetlen is, és többször rajtakapom őket, hogy félrehúzzák, akkor meg nem tudom, mi az értelme. 

Bevallom pár embernek, hogy nem is vagyok szintén zenész, ez az elején még frusztrál és szégyellem, de később kiderül, hogy jönnek velünk olyanok is, akik tényleg nem azok, szóval akár menő is lehetek, mert én legalább tényleg hegedülök.

A repülőút hosszú, de nem elviselhetetlenül. Kivéve azoknak, akik közben átalakulnak Kotzenmaschine-vé (hányógép), ahogy a szervező srác fogalmazta. Másnap délőttre érkezünk, és Pekingben is hideg van. Kifelé infravörös lázmérőkkel ellenőriznek minket (érdekes, hogy visszaúton már senkit sem érdekelt a testhőnk, pedig páran tudtak voltna 37 feletti értékeket produkálni) A buszon tartanak először népszámlálást, ketten hiányoznak. Némi várakozás után kiderült, hogy Münchenben maradtak le a gépről. Másnap jönnek, azt írják.

Találkozunk a kínai főszervezővel és bájos asszisztenseivel. A fickó egy Michael Jackson imitátor, Sting néven fut a magyarok között, a lányokat nekem nehéz megkülönböztetni, mindegyiket cunaminak hívjuk. Úgy tűnik, Sting nagy haver a karmesterrel és Tommyval, a szervezővel, egymás karjaiban távoznak a busz felé, de nem tudom, miről beszélgethetnek, mert mint később kiderül, a fickó egyátalán nem tud angolul, ezért hozta a kiscsajokat.

A városban hihetetlen szmog van.

hihetetlen szmog

Vagy nagyon párás, bár 0 fok alatt nem hiszem. A sugárutakon néhány keresztutca után már csak a felhőkarcolók körvonalai látszanak. Szürke és lehangoló az egész, biztos jobb, mikor levelek is vannak a fákon, de nehéz elképzelni.

Megérkezünk a Sunshine hotelbe, ami elkéőesztően lepukkant. Kezdek aggódni, hogy ilyenekbe kell laknunk 3 hétig. Kiszáradt szobaszökőkút fogad a bejáratnál (hallottak ezek a kínai feng shui-ról?).

illusztráció

Az ajtónkon leszakadt a zár, valaki egyszer berúgta, a fürdő szetrohadt, és az ajtaja is törött (mi történhetett itt?) kár, hogy nem fényképezek. Átcseréltetjük a szobát franciaágyasra, Sting adja át az övét, de az sem sokkal jobb (de be lehet zárni az ajtót). A földön mindenhol ragtapasz papírja szétszórva, az ágy feltúrva, a szállodai papucs szétszaggatva. Kicsit összekapja egy takarítónő. Az ablakok egy nyomortanyára néznek, persze lehet, hogy ez itt nem számít annak.

conserve water every one is duty- ez van a mosdó felé kiírva (a vizzel való takaréskoskodás mindenki kötelessége- legalábbis ezt szerették volna írni), a sajátos angol egyébként mindenhol jellemző, még a reptéri táblákon sem tudnak helyesen írni, nagyon vicces.

Délután csak alszunk, át kell állni, nagyon fáradt vagyok. A vacsoránál mindenki ki van borulva, szerencsére mások még nálunk is jobban, ezért nem nekünk kell elvégezni a piszkos munkát (panaszkodni a szervezőknek). Ígéretet kapunk valami jobb szállásra.

A kaja egyébként elég jó volt, a penészes, festett gipszstukkóról töéletes kristálycsillár lóg le (a giccses lámpákhoz való vonzódásukat később is megfigyelem), körben süllyesztett takarékos izzók,kicsit odébb beszakadva a plafon. Vajon mi történt itt?

Pincér! Valami mozog a levesemben.

Az akváriumban döglött kisdelfin, neonfények, bizarr. Vacsora után nem megyünk sehová sem, mert öregek fáradtak vagyunk, és holnap korán indulunk valahová. Megkaptuk a menetrendet, de nem nagyon készültem, és nem néztem meg semmit se. Hagyom magam meglepni (így utólag mondhatom, hogy sikerült nekik párszor), bár egy hét után már nagyon hiányzik egy térkép, vagy legalábbis egy működő google maps.

Megjöttünk, és mostmár lesz blog is, Kína-napló is, meg képek is, csak ma még egy kicsit rápihenünk a hazaútra.

A hétvégén pedig (és az most a történet szempontjából egész lényegtelen, hogy melyik hétvégén is volt, mert persze nem ezen) ilyen szép látványban volt részem:

Szombat-vasárnap, reggeltől estig.

(a kép csak stikában, telefonnal készült, de azért a fiú elég csinos, nekem elhihetitek..)

Én mégis inkább a másik irányba tekintgettem (ha épp nem a kottára meredtem őrülten*), mert arra még szebb volt a látvány:

Igen, az a csíkos pulcsis első fuvolista az Táltos Bandi. Míg a másik lány kétségbeesetten bújja a kottát, addig Bandi bármit lazán lejátszik (és tényleg).

A cím meg azért van, mert egy ilyen osztrákos koncertre készülünk, operettekkel valcerrel és echte wiener Bluttal. Videót nem teszek be, nehogy ti is ilyeneket énekeljétek egész nap, hogy Almássy Péter, Almássy Pál, a barométer, esőre áll...

*azért ez egy profi társaság, én vagyok a kakukktojás. A vicces idegen, mert zenei előképzettség híján én a humorommal szórakoztatom a közelemben ülőket. És igyekszem elfelejtetni a tényt, hogy nem tudom leblattolni Bizet Torreádorját eredeti tempóban. Sőt.

Wolffmorgenthaler, mi más

Mondom, hogy lassan minden elkészül és a helyére kerül. Ebben a két üvegben itt kakukkfűszirup van. Ajándékba Delphinnek és Emmának, a két horgolós barátnőmnek.

Ez meg itt a karácsonyi bulira készült fülbevalóm. Az egyik fiú is megdícsérte (nem, nem az Ingmar, hanem Manuel, akivel főleg állatkísérleteket csinálok), és mikor mondtam, hogy én csináltam, közelebbről is megnézte, majd kis bizonytalansággal a hangjában megkérdezte: Papírból?

(azt hiszem, TB ujja lóg bele a képbe)

A szombatról is akartam írni, de olyan furán jönnek össze a dolgok, lassan, lassan minden a helyére kerül, minden ajándék elkészül, és minden bejegyzés megíródik, csak türelmesnek kell lennem, és főleg nem lustának.

Szóval Tszm-en a szombattal ellentétben vasárnap nem esett a hó, sőt az is elolvadt, ami volt, így a lakásban kerestünk karácsonyi elfoglaltságot. Begyújtottunk a kandallóba,

sütöttünk, főztünk

Élveztük a délutáni fényeket

és közben néhány ajándék is elkészült (köszi, Maimoni!) vagyis az angyalkák repültek arrafelé, én csak behoztam. Vagy hogy is van ez.

(a szemfülesek felfedezhetik a már emlegetett m and m's-eket)

Jó volt, szerettem. Az a fajta hangulat, amire sokáig emlékezni fogok. És a sokáigot most évtizedekben kell elképzelni.

Itt egy közös kép Nagypapámmal, ha már annyit meséltem róla itt a blogon.

Nem tehetek róla de nekem mindig az öreg Sümeghy jut róla eszembe.