Elképeszto iramban telik az ido, mindennapra jut valami, és mindennap kimarad valami, amit meg kellett volna csinálni.

De tegnap volt például a céges karácsonyi buli, és négy év után eloszor végre nem ugyanaz a béna DJ-csaj jött el, aki a táncolthatatlan elektronikus nem-is-tudom-milyen-de-nagyon-muveszi zenéjét nyomatta, hanem a 80-as évek diszkóslágereitol kezdve P!nk-ig mindent játszottak. Az ereszd el a hajam érzést még a vacsora elott, egy januári, 20%-os leépítés bejelentésével fokozták, szerencsére a Research&Developmentben (kutatás és fejlesztés) maguktól is elmennek az emberek, szóval nem számítunk kirugásokra.

A téma a jég es tuz volt, horgoltam egy hópelyhes fülbevalót, és meglepoen nagy lett a sikere, csomó kolléganom rendelt belole. Hogy elnyerjék horgolós kegyeimet, adtak a hajba kenheto csillámporjukból, nagyon csinik lettünk.Volt aki meg a haját vagy a szakállát festette vörösre, meg mindenféle vicces parókákban jöttek.

A vacsi finom volt (liba, párolt káposztával, és mivel hétfon meg kacsát ettem, vasárnapra vagy szarvast, vagy nyulat szeretnék, ha lehet), a sütik bénák voltak, a caipirinhába nem tettek elég cukrot, de aztán maga az egyik nagyfonok csinált nekem Bacardi kólát. (ami egyébként fúj, de hát úgy örült, hogy beengedték a pult másik oldalára) 

Jó volt a társaság, rég táncoltam ennyit. Rádöbbentem, hogy évek óta ismerem ezeket az embereket, és ez most valahogy jó érzés. Talán azért, mert ma elküldöm egy másik cégnek az életrajzom, és egy kicsit pánikolok. Eddig még sosem voltam áru a munkaeropiacon. (igaz, vevo sem)

Kicsit álmos ma mindenki. Mondjuk a srácok nem munka közben aludtak el így, hanem hajnalban már eleve az irodába jöttek. Jó buli volt, na.

Hójelentés: 24 órája egyfolytában esik :)

Tegnapig nem volt itthon TB, én cincogtam, mint a macska nélkül maradt egerek. Hétfőn a nagy meeting egy vacsorával zárult, a Judenplatz környékén, nem most ettem életem legfinomabb tatár bifsztekét, de a hangulat jó volt. Kérdezgették a vendégek, hogy hányan dolgoznak a cégnél, mi meg vihogtunk a hátuk mögött, hogy attól függ, tegnap, vagy ma. Vagy: globálisan 300-an, plusz/minusz 40%. Gondolom Gaithersburgben (onnan rúgták ki a legtöbbet) nem nevetgéltek rajta, bár ki tudja, talán ott is ismert az akasztófahumor.

Hétfő reggel valamiért egy fésűn gondolkoztam, ami valamiféle sugárzást gerjeszt, és az finoman szétválasztja a hajszálakat, ahogy húzom a fésűt. Nem szoktam fésülködni egyébkétn, szóval ez nem egy reggeli rohanós-hajtépős gondolat volt, hanem csak úgy eszembe jutott, észre sem vettem. Éjjel viszont, hazafelé a villamoson netezgetve olvastam ezt: 

Láttam ionizáló hajkefét is, ami ceruzaelemmel megy és ionfelhőt bocsát ki (ez szabad szemmel nem látható), és ezért lezárja a hajvégeket és nem fog a hajad fésülködést követően szálldosni, itt előtört belőlem a konzervatizmus/a környezettudatosság, és arra gondoltam, meg tudok én fésülködni manuálisan is

És igen, tudom, hogy nem teljesen ugyanaz, de egyrészről én nem is gondoltam át teljesen. Másrészől viszont igenis spooky, ha leírva látod egy hosszú és fárasztó nap végén azt, ami reggel csak úgy bevillant. Ilyenkor tökre hiszek valami kollektív tudatban.

Aztán kedden meg forraltborozni voltam a kollégáimmal, akik teljesen ledöbbentek a napok óta tartó szociális aktvitásomon, de örültek is. És akkor már órák óta hullt a hó, szóval kicsit rugdostuk egymásra, meg csúszkáltunk (ilyenkor akaratomon kívül tanulok olyan osztrák kifejezéseket, mint, hogy pofára fogsz esni - ilyen elegánsan fejezik ki magukat a kollégáim egymás közt) meg nevetgéltünk is egy csomót. És össze-vissza mászkáltunk a belváros kis hólepte utcácskáin, tisztára, mint gimiben, aztán kikötöttünk a Mária terézia téren, találkoztunk a többiekkel, akik kocsival jöttek, ittunk egy forralt bort, de nagyon hideg volt, és akkor átmentünk a spittelbergi vásárba, mert ott legalább nem fúj a szél. Ott is ittunk egy kört, meg dumálgattunk, közben próbáltam TB-t telefonon benavigálni a városba (ez is megérne egy bejegyzést)

Aranyosak voltak egyébként, mert mikor elővettem a telefonom, hogy csinálok egy képet a poszthoz (gondoltam, a vásárról, meg a hangulatról), akkor rögtön felsorakoztak, hogy jajj de jó, lefényképezem őket a blogomba.

Aztán már annyira lefagyott a lábunk, hogy sírtunk, akkor beültünk egy bárba, és ott is maradtam, amig vége nem lett TB előadásának a színházban. Próbáltunk hamarabb hazamenni, de olyan hideg volt kint, és bent olyan jó meleg, nem igazán tudtunk elindulni. Meg persze mindig volt téma a röhögcséléshez, meg egymás ugratásához. Amikor viszont már kellett, akkor mégis gyalog indultam, és a villamos helyett csöndes, havas utcácskákon sétáltam el a színházig. Végig esett, de nem fáztam, rajtam volt a kapucnim, és olyan jó kedvem volt.

Eh, eh, azt hiszem, ment már jobban is a cégnek.

(A grafikon a Der Standard oladaláról származik)

Bár a hétfoi mélyrepülés után most a top5-ban vagyunk az 1,5%-os emelkedéssel (az a kis maszat ott a görbe legvégén)

Nincs is jobb, mint karácsony elott bejelenteni a 40%-os leépítést.

Gondoltam, ha már volt akkora szerencsém, hogy cskata húzott a horgo-blog karácsonyi játékán, akkor a a táskát is van esélyem megnyerni:

Ezt tanulom TB-tol, hogy nem szabad mindenen izgulni, meg aggódni. Mert tök felesleges. És úgyis mindig minden rendben lesz. És tényleg.

Szóval reggel, mikor igazolványképért rohangáltam a városban, és izgultam a délutáni naaagy, nemzetközi meetingen való eloadásom miatt, meg mert késésben voltam a kínai konzulátusról, akkor arra gondoltam, hogy minden rendben lesz. Nem volt könnyu, mert kimaradt egy villamos, és annyira hideg volt, hogy lefagyott a kezem, mig a GPS-t nyomkodtam, hogy akkor hova is kéne menni.

De lett fényképem, szerintem szép, és bár késtem negyed órát, de a többiek felet, és kiderült, hogy elmarad a délutáni eloadásom.

Szerintem lassan megtanulom a leckét.

(ja, a vízum az utazás napján lesz kész. Állítólag. Én nem izgulok.)

... akkor legalább a hajnal szép.

Mindig van minek örülni.

(a valóságban persze ennél sokkal szebb, képzeljétek hozzá)#

én nem tudtam, hogy többféle M&M's van. És persze, hogy nem azt vettem, amelyik a receptben van. És persze, hogy szombat éjjel van, és egy faluban vagyok. És a dolgok mindenféle konstellációjából adódóan ez az utolsó napom/hétvégém a karácsonyi dolgok elintézéséhez. Még jó, hogy sanyarú gyerekkoromnak köszönhetően mindig van B-tervem. Mert vettem aszalt áfonyát, és akkor csinálhatom a másik receptet. És az áfonyából csak háromnegyed bögre kell, hmm, akkor megehetem a zacskóban maradtakat. Nyami.

Ja, a pekándióból kell háromnegyed bögre, az áfonyából egy egész bögre kell. 

Kellett volna.

Basszus.

Az irodában úgy van, hogy az ajtó melletti polcon gyűjtjük a nassot, ami elég veszélyes, lévén ez az egy ajtó vezet ki a szobából. Most is van ott 3 tábla Milka, egyelőre kibontatlanul, és kifelé menet egy kicsit mindig lassítok, szemem sarkából a cuccot stírölve. De aztán mindig továbbmegyek, és belül ujjongva ünneplem magam, hogy megint sikerült.

Mondjuk egy kicsit levon az önmegtartóztatás értékéből, hogy tegnap óta nem vagyok túl jól gyomorilag, pedig a kedvenc éttermünkben vacsoráztunk este. Persze nem bánnám, ha kicsit maradna a problema, tudok vele élni (ööö, asszem tegnap még nem ezt mondtam volna), és így ledobhatnék pár kilót. Hmm, ha már itt tartunk, és lehet kérni, a combtájékról. Köszönöm.

Tegnap végre teljesült egy álmom, kaptam szénsavas vizet. Mert jó voltam.

Aki igazán jó volt kapott zizit meg télifagyit meg zselés szaloncukrot is, én meg pisztáciát, varázsrágót, meg mogyorót.

Az OK, hogy a helyőrseg sem mindig rózsaszín ködfátyolba burkolózva ül meg a bérceken lankás domboldalon, de a

szerelmi csalódás

keresőszóval mégis hogy találtak meg minket?

Élettársam (hogy ezt, hogy utálja:) mondta múltkor, hogy én akkora zseni vagyok a százhatvannál több IQ-mal, hogy néha már debil.

Ezt nemcsak aláírom, hanem büszke is vagyok rá. Néha jó egy kicsit debilnek lenni. Erre csak most jöttem rá, miközben írok, hogy ezért szeretem annyira Peter Griffint, mert néha pont úgy viselkedem.

A történethez tartozik, hogy tavasszal, nyáron, ősszel a biciklim egy fedett garázsban állt. Nem tudom miért. Tényleg nem.

Mindenesetre télre előszedtem és most kerékpárral járok mindenhova. Nem tudom miért. Tényleg nem.

Nem túl praktikus, de nem tudok lemondani róla.

Reggelente így néz ki.

Terepjáró

A másik amiről akartam írni, hogy naponta sokszor vagyok boldog. Sokszor  örülök valaminek, bárminek apróságoknak is, de néha elönt olyan igazi jóleső, szívmelengető boldogság. Olyan, amelyik eljut az ujjaid végébe és a hajszálaidba is. Olyan ami több másodpercig tart és szétárad az arcodon egy őszinte mosoly.

Legutóbb akkor öntött el, ilyen igazi belső béke, miközben bicikliztem haza a színházból, este tíz körül. Nagy pelyhekben hullott a hó, és a fülemben szólt valami zongoradarab Bachtól. Nem én állítottam be, pont ez jött a listán. Nagyon jó volt így tekerni, de éreztem, hogy hiányzik valami. Behunytam a szemem, és hirtelen minden jó lett.

(Miközben az előző mondatot leírtam egy kis nyelv, fürgén de kitartóan nyalogatta a talpam, ami nagyon vicces-kellemes-otthonos érzés volt. Vettünk egy kutyát?)

Szóval behunytam a szemem és úgy tekertem tovább. És minél tovább mentem csukott szemmel annál jobban kellett mosolyognom és annál boldogabbnak éreztem magam.

Valami amit még soha nem csináltam csukott szemmel, olyan boldogsággal töltött el mint egy kisbabát az első lépések.

Nagyjából ennyi.

Szóval ha elcsap egyszer egy kamion miközben tekerek haza, csak ne legyetek benne biztosak, hogy nem volt szép halálom.

Álltok a sír szélénél és valaki megkérdezi, mi történt? - Éppen hazafelé biciklizett, és nem hallotta a kamiont, mert zenét hallgatott. -És nem látta? - Nem mert csukva volt a szeme.

:D

(Ne próbáljátok ki, illusztráció, ne füvezzetek ha közlekedésben vesztek részt, ha mégis akkor ne csukott szemmel, a filmben kaszkadőrök stb.)

Én és a gyerekem:

1.Hú havazik, az utak járhatatlanok. 2.Remélem Apa épségben hazaér.3.-Nézz szembe vele, vége a szezonnak.- Viccelsz? Így semmi perc alatt elérem az optimális pulzusomat. *

Egyébként egyszer már majdnem meghaltam cangázás közben, mikor azt akartam kipróbálni, hogy be lehet-e venni egy derékszögű kanyart kéz nélkül, ötvennel, de ez már egy másik történet, és elbeszélésére egy másik alkalommal kerül sor.

*Nem kérek segítséget. Tudom, hogy nem tökéletes a fordítás. Anyukámnak írtam alá. Neki így tökéletes.

A neten láttam ezt a farmerzseb újrahasznosítást, és kíváncsi voltam, hogy meg tudom-e csinálni, csak eddig zippzáram nem volt hozzá. Tegnap viszont atomjaira bontottam TB egyik régi (elszakadt) lenvászon nadrágját, és kiderült, hogy a slicce pont megfelelő méretű.

Nem lett tökéletes, persze, de nem csak az én hibámból, álmomban nem gondoltam volna, hogy Springfield nem egyforma zsebekent készít a nadrágjaira (még csak nem is voltak tükörszimmetrikusak).

2 zseb van benne (egy válaszfallal), nesszeszernek tudnám elképzelni, esetleg pénztárcának, rengeteg hellyel az aprópénznek. 100% recycled. Nem kell valakinek?

Ennyi a maszkom. Olaszra zselėzett haj, púderezett arc, fáradt szürke beesett szemek.

Emiatt kellene hetven perccel előbb bejönnöm mint az előadás kezdete.

Meg a próbák kezdete.

Ma is elkéstem, de nem hagytam magam. Beültem egy üres székbe, megcsináltam MAGAMNAK az egészet, és odamentem a sminkesemhez, hogy én már régesrég kész vagyok. Mondta, hogy szuper és kérdezte, hogy ki csinálta? Mondtam, hogy az ő főnöke a sminkmester. Erre mondott valamit, hogy azért ilyen jó.

Ekkor lépett be a főnöke, akinek elkezdte mondani, hogy milyen jól megcsinálta az arcomat, én meg kirohantam.

Még nem hívtak le.

Az egyikben TB ellopott egy laptopot (milyen szépen alliterál), csak úgy, brahiból, amin nagyon fontos adatok voltak. Nagyon fontosak. Igaziból ezek miatt lopta el, csak úgy kiváncsi volt, és meg akarta nézni, nem volt vele semmi dolga.

De ezek az adatok annyira fontosak voltak, hogy TB-t nagyon keresni kezdték. Ott kapcsolódtam be a sztoriba (vagy hogy is van ez, szóval ott kezdtem álmodni), hogy sétálunk egy vasútállomás felé, kerülve minden feltunést, mert le akarunk lépni. De legalábbis Bp-ig eljutni a kisvárosból (külvárosból?) ahol vagyunk. TB kezében egy kartonba hajtva ott a gép. Közben egy mellékutcán sétál felénk egy átlagos pacák, de Bandi figyelmeztet, hogy az egy ügynök, és minket akarnak becserkészni. Hirtelen rohanni kezd, fel a töltésre, és igyekszem laza maradni, és továbbsétálni. Pont bejön a vonat, ezért TB a takarásában visszafut, én ezt látom, de az ügynök talán nem. Kivéve, ha a töltés másik oldalán is ott egy emberük. Felszállok a vonatra, félszemmel látom, hogy TB is felkapaszkodik, marha büszke vagyok magamra, hogy nem rohanok oda hozzá, hanem leülök valahol. Mikor elindul a vonat, hirtelen feláll pár ember, hogy jegyeket és bérleteket, ők a rendorségtol vannak, keresik ezt meg ezt az embert, és kis cetliket osztogatnak, amire fel lehet írni, ha valami gyanúsat észlelünk. Én is elveszem a cetlit, és marhára izgulok, hogy a hátulülő Bandit felismerik. De nem, ő is kap egy cetlit. Beérünk a Keletibe, és  keresni kezdünk egy alkalmasnak tunő vonatot, amire felszállhatunk. Hogy ne tudjanak követni, össze-vissza mászkálunk, ezért talán le is késsük a békéscsabai gyorsat.

Már eléggé unom, meg izgulok veszettül, nem akarom, hogy TB-t börtönbe zárják, de elég mérges is vagyok, hogy minek kellett minket ilyen helyzetbe sodornia. Teljesen feleslegesen, csak a hülye kíváncsisága miatt.

Szerencsére felébredek, és biztonságban vagyunk

A másikban megint elmegyek Izraelbe, ezúttal 5 kollégámmal. Kettő közülük (Klaus és Olivier, de ez csak nekem jelent bármit is, egyébként mindketten végtelenül csöndesek és udvariasak) valamiért érdekelt a helyi problémákban, és bár az ott töltött napok alatt együtt dolgozunk, a munka végeztével kiéleződnek a feszültségek. Mindkettő szerez egy géppisztolyt, és egy parkolóban próbálják egymást becserkészni. A végén a kisbuszunk két oldalán állnak, mi bent ülünk, indulnánk a reptérre. Tudjuk, hogy nem jönnek velünk, és tudjuk, hogyha elindulunk, akkor fedezetlenül fognak egymással szemben állni. És akkor az egyik meg fog halni, az, amelyik lassabb. De azt is tudjuk, hogy ezt nem tudjuk megakadályozni, úgyhogy elindulunk. Próbálom erősen az emlékezetembe vésni az arcukat, hogy ne felejtsem el, bármelyik hal is meg

(régen az egyik bp-i kutatóintézetben, ahol dolgoztam, meghalt az egyik lány, aki nagyon, nagyon szép volt - hónapokig/évekig? mindennap eszembe idéztem az arcát, hogy ne felejtsem el - de mostanra nagyon elhalványodott)

Hazaérve valami dolgom van a bátyámmal, erre sajnos nem emlékszem, de bent a cégnél is gondok vannak. Mivel kint voltam Izraelben ezen a munkán (bármi is volt az), most rám is vadásznak. Közben egyébként azt fogalmazom magamban, hogy fogom én az egyik fickó halálát elmesélni a blogban. Megyek a folyosón, és egy fura surrogó hang miatt hátrafordulok. Lelassítva látom, hogy 8 darts-szeru nyíl repül utánam egyenes vonalban. Mivel elég lassuak, van idom beugrani az egyik ajtó mögé (Oliveira Finn meeting room), de tudom, hogyha golyóval lőnek, akkor az már olyan gyors lesz, hogy észre sem veszem.

Tegnap otthonról dolgoztam.

Ezt már a darab rendezője is észrevette, mert ha van pár másodpercem amikor semmit nem kell csinálnom, akkor előveszem az internetet a zsebemből és elfoglalom magam.

De ma este rá kellett jönnöm, hogy nem egyszerűen arról van szó, hogy néha elfoglalom magam, hanem kicsit többről.

Ketten megkérdezték ma este, hogy odaülhetnek-e az asztalomhoz, mert már sehol nem volt hely. Addig pillantottam csak fel amíg válaszoltam, (így is vesztettem egy tizedmásodpercet a kanyarban) és utána már nem is beszélgettünk.

célegyenes

Utána jöttek oda hozzám többen is, hogy hú, meg ha, és látták, hogy Domingóval vacsoráztam.

Gondolom még megnyalja, ha sós.

Mit mondjak, engem is meglepett, ugyanis húsz percen keresztül fel se néztem a mobilból. Talán mindenkinek jobb volt így. Ő tudott nyugodtan enni, én pedig nyugodtan játszani.

Kíváncsi vagyok ő mire gondolt, hogy én mekkora sztár lehetek.

nem tudom eldönteni, mi a jobb. Visszabújni a tollpaplan alá, és ott megenni a reggeli müzlimet, vagy felvenni a puha, meleg házikabátomat (a pingvineset) és az ablakban állva nézni a hóesést.

(fura egyébként, hogy tavaly vagy 3 bejegyzéssel ünnepeltem az elso, bénácska havat, most meg mindig csak mellékesen kerül elo a téma. Pedig jóó!)

 Update: reggel óta nem áll el, sot, egyre jobban esik. Nagyon szuper. A németórám meg elmarad, mert a tanár nem tud bejönni a városba.

.. Táltos Bandi születésnapi meglepetés buliján készültek, múlt csütörtökön.

A vidám hölgykoszorú TB becsomagolt ajándékára mutat, Bandi fényképezett.

Ja, nem Bandi fényképezett, hanem a Lajos, Bandi nem tudott eljönni, mert elrabolták hirtelen és halaszthatatlan dolga akadt Budapesten (igen, a legjobb barátainak van a keze a dologban. Megint.*  :)   )

Pedig jó buli volt.

*neee, borisvian ne utálj megint, muszáj volt leírnom, ez terápia :))

hogy majd legyen kivel mézeskalácsot sütni. Mert TB maximum a rajzolásért lelkesedik, és azért is csak mérsékelten. És mondjuk szoktam barátnőket hívni az ilyen alkalmakra, de most ez egy kivételes sütés volt, amikor időre kellett kész lenni. A díszítésre egyébként megjöttek a vendégek is a múzeumból, szóval nem panaszkodom, tényleg.

Csak mikor elővettem a gyúródeszkát, megpróbáltam kicsábítani Táltos Bandit a konyhába (szigorúan laptopostul, nem is gondoltam, hogy anélkül megülne egy helyben), hogy legyen egy kis családias feeling, de mindenféle kifogásokat emelt. Aztán próbáltam rávenni, hogy kapcsolja be nekem a Diótörőt, de akkor meg technikai ellenvetései voltak. Pl hogy túl hangos lesz és ő nem tud videókat nézegetni aztán kaptam a fejemre egy wireless fülhallgatót, Rossinivel. Nesze neked karácsonyhangulat. Nemes bosszútól vezérelve hangosan énekeltem (gondolom hamisan, de nem hallottam, ugye), végülis jó móka volt.

És akkor már megmutathatom ezt is, mert időközben megérkezett a címzettekhez (unom már :) filotás liliéket dícsérgetni, de profin hazaszállították a kényes árut)

Azt álmodtam, hogy valaki felhív, és megkér, hogy töltsek pénzt a számlájára, hogy tudjon pókerezni.

(Timothy Dolph)

Felébredtem, volt egy fura érzésem úgyhogy megnéztem a számlámat, és valóra vált az álmom. Tényleg utaltam pénzt a POKERSTARS-nak. Hajnali fél háromkor úgy látszik adakozóbb vagyok mint általában.

:D

Minket mindenki elkényeztet, de leginkább maga az élet :) itt írtam, hogy idén különböző örömteli okok miatt ugyan, de nem lesz adventi naptárunk, pedig egyébként mennyire szeretem.

És akkor pár nappal később kapunk egy ilyet filotás liliéktől:

Tökéletes kivitelezés, tökéletes ajándékokkal* (az örömteli okokra hivatkozva hamarabb kezdtük meg a nyitogatást :D). Már volt zselés (!) szaloncukor, meg katicás és focilabdás marcipán is (minden csomagban két ajándék van, egy a kislánynak, meg egy a kisfiúnak)

Nagyon szeretjük, köszönjük szépen!

*objetíve nem mondanám, hogy jól ismernek minket (mármint az együtt eltöltött idő nem volt eddig túl sok), az ajándékok mégis arról tanúskodnak, hogy valamit azért sejtenek rólunk

Végül minden készen lett időben,

- a zergék csodálkozva figyelik a hegymászókat (még egy régi régi terv kipipálva, Bandival olyan régen tervezzük ezt a rajzot a konyhai repedéshez, ami pont olyan meredeken fut fel a mennyezetig, mint az Alpok sziklás vonulatai - és most a véletlen a lakásunkab sodort egy gyanútlan muvészt, aki nem tudott nemet mondani - Lehet-e Bandinak nemet mondani? - de a végén titokban élvezte a feladatot, figyeltem)

- pont megfőtt a vacsora (mert mi a vendégekkel főzetünk magunknak, szerintetek mi másért hivogatnánk ide a helyőrségbe folyton látogatókat?), mire TB hazaért a színházból. Utána desszertnek karamella is volt, amit már félkézzel főzök tökéletesre.

- és készen lett az adventi koszorú is: nem lett pont olyan, mint a fejemben, de aztán csináltam egy másikat is (majd arról is lesz kép), és az sokkal jobb lett, szóval van remény. Eddig minden évben valami más stílusú volt a koszorú, de ebben a mézeskalácsosban még látok potenciált 

És a nagy munkában mintegy csak mellékesen láttuk, hogy kint megint hull a hó, de gyertyagyújtás után már volt időnk csodálkozni is. Leszaladtunk a parkba (TB lyukas cipőben, mert szegények vagyunk, de ki nem hagynánk az élet apró örömeit; filotás lili meg 3 melegítőpárnával, mert azt mondta, hogy ő még a tavaly téli hideget sem dolgozta fel), hógolyóztunk, de nem volt fair, mert a lányok sokkal rosszabbul céloznak, úgyhogy aztán inkább hóembert építettünk.

És tök jó volt. Olyan igazi, tudjátok. Amilyennek lennie kell.

_____________________

Miután elmorzsoltatok egy könnycseppet a romantikus esténk hallatára, még képzeljétek el, hogy Táltos Bandi némi cukkolás hatására a parkban ledobja magáról a ruháit, és meztelenül meghengergőzik a hóban. Kép erről nincs (de vaaaaaaaan, ki kéri? :D), és utána nem is maradtunk sokáig, csak felkapta az alsógatyáját és rohantunk haza. Megengedtük neki, hogy ő menjen először fürödni, mert megszállt minket a karácsonyi béke és könyörület érzése.

(vendégírónk tollából)

Péntek délután háromkor szállnánk fel a Bécsbe tartó buszra. Már látjuk magunk előtt a birodalmi Bécs kivilágított palotáit, érezzük a Városháza előtti adventi vásárt beborító puncs illatatát. Hirtelen a buszsofőr kijózanító mondata visszaránt minket a magyar valóságba:  „A személyije lejárt, nem szállhat fel.” Soha életemben nem néztem még meg, hogy meddig érvényes a személyim.  A nagyobb baj az, hogy azok a rendőrök sem, akik az igazolvány lejárta óta legalább háromszor megbüntettek már,  mindig nagyon jelentőség teljesen nézik át az irataimat, és figyelmeztetnek, hogy legyek törvénytisztelő állampolgár (és tartsam be a KRESZT). Gyorsan váltunk jegyet az utolsó, esti járatra. Hazaszaladunk az útlevelemért. Bandit és NH-nét nem érjük el (előbbi kikapcsolva, utóbbi száma nem létezik.)

Hatkor ülünk a buszon. Azon gondolkozunk, hogy miért nem akarták az égiek, hogy a hármas busszal jöjjünk? (Biztos lerobban, baleset éri. Meg lehetne-e tudni a busztársaságtól, hogy történt-e vele valami?) Telefonálunk.  Bandi kikapcsolva, NH-né száma továbbra sem létezik. Bandi anyukájától megkérdezem, hogy mi NH-né valódi száma (nem mondom meg miért). Tárcsázom, Bandi veszi fel. Egyáltalán nem haragszik, hogy nem érünk oda akkor, amikor megbeszéltük. Elnézést kérünk, hogy csak későn este érkezünk, mire ő (érthetetlen, de) azt mondja, hogy addig még találkozunk. Két perc múlva ott van a buszmegállóban! Nem is tudtuk, hogy Magyarországon van. Kiderül, hogy neki is a hármas buszra volt jegye. De lekéste, mert kizárta az Édesanyját a november végi téli hidegben a gangra, és vissza kellett szaladni. Az édesanyja jól megszidta, hogy a „vendégek” előbb érnek Bécsbe, mint ő.

Most Bandi próbál a színházban, de addig is kiadta a feladatokat: NH-né csináljon adventi koszorút, a Férjem rajzoljon zergéket és hegymászókat az ebédlő falán keletkezett repedéshez, mintha az hegyvonulat lenne, én főzzek vacsorát és írjak a blogra. (Ezt naponta tízszer mondja el, mióta itt vagyunk. Próbáltam elodázni a dolgot. De mivel több sms-t írt a próba közben az írásra utasítva minket, nem mernék a vacsorához enélkül leülni.)

És mióta leszálltunk a buszról pontozza magát és a Férjemet. De igazságos, mert úgy kezdte „M. 51 pontról indul, mert ő már férj.” Bármelyik percben beléphet hazatérvén a próbáról, kiváncsi vagyok hány pontot ad a zergékre.

rész

és egész

Vettem egy csokit, kifejezetten azoknak a kedvéért akik szeretik olvasni az ízeket.

"Biztosra" mentem, mert a doboza fémből van, a csomagolása letisztult, elegáns. Azt sugallja, hogy aki ilyen csokoládét vesz, az nem a mennyiségre, hanem a minőségre hajt.

Pezsgő és málna. Merész, szexi és különleges. A kis szeletekre szívecskéket festettek, giccses de kimagyarázható.

Annyira finom volt az illata, hogy felkészültem egy egészen különleges élményre.

Ez volt a baj. Nem kezdem el ócsárolni, mert nem érdemelné meg. Én érdemelnék egy nagy pofont, mert úgy veszek meg valamit, hogy mennyire jó a csomagolása.

Finom tejcsoki, pezsgőre emlékeztető trüffelkrémmel töltve. Gondolatokban málnát is tartalmazhat.

:(

Asszem kicsit szétcsúsztam. A héten két időpontot sikerült félrenéznem, az első a barátnőm doktori védése, ami azért is fontos lett volna, mert én leszek a következő a cégnél (ahogy ezt aznap vagy tízen -köztük a nagyfőnök- is megjegyezték sejtelmesen mosolyogva). MEg voltam róla győződve, hogy 25-én lesz. De sajnos 24-én volt. 25-én viszont egy megbeszélésem lett volna, szerintem délután fél ötkor, a papír szerint, amire felírtam, és szerintem meg is néztem, negyed 12-kor. Délelőtt. Pedig marha biztos voltam a dolgomban.

Ehhez képest csoda, hogy tegnap eltaláltam és időben érkeztem a Juli koncetrjére (húú, nagyon szép volt, ha hallottatok már bársonyos szopránt, hát a Juli az)

Ma egy hektikus délelőtt után a szokásos ebéd utáni teámért indultam, mikor rájöttem, hogy az üzemorvosnak délben ígértem, hogy még egyig visszajövök pisilni. 12:55 volt, még épp időben, bár az asszisztens kislánynak annyira mehetnékje volt már, hogy utánam jött a vécére elvégezni a tesztet. Mire végre megkaptam a teámat, kicsit átgondoltam, hogy most vajon mit felejtek el: és már eszembe is jutott, hogy megígértem Manuelnek, hgy segítek neki vért venni az állatházban. Egykor. (ugye futva is kell egy 10 perc oda bemenni) Szerencsére a fiú nem vette annyira komolyan, hogy bent várt volna, csak írt egy mélt 12:53-kor, hogy ő készen van, szóljak, ha menjünk.

Utána hazasiettem, rendet vágtam a lakásban (blogolvasó kedves vendégeink érkeznek ma). Közben Bandi hívott, hogy lekéste a buszt, majd jön a következővel (azzal akart jönni, amelyikkel a vendégek). Szóval sitty-sutty összepakoltam, sietek háromnegyed ötkor a buszpályaudvarra, persze már csak a villamoson jutott eszembe (nem, igaziból nem jutott eszembe, hanem véletlenük megnéztem a neten), hogy ha háromkor indultak, akkor 17:50-re érnek be.

Sebaj, akkor van egy kis időm bevásárolni, lerohantam a boltba, tej-kenyér-felvágott, ja, meg vécépapír, ami már napok óta kifogyott, de most muszáj venni, hogy a vendégek lássák, milyen luxusban élünk. Pont időben értem haza, hogy elinduljak a buszpályaudvarra. Kicsit hamarabb is értem ki, de hiába, mert a busz 35 percet késett. És nagyon, nagyon hideg volt. Én már el is felejtettem, hogy milyen hideg tud lenni. Pedig télikabát volt rajtam, de mégis. És amikor végre megérkezett a busz, akkor kicsit pánikolni kezdtem, hogy hátha nem ismerem fel filotás liliéket. Mert rengetegen voltak ott, és csak szálltak és szálltak le, de egyik sem volt ismerős. És igaziból ők nem tudják, hogy én kimegyek eléjük, szóval könnyen elkerülhetjük egymást. És annyira hideg volt, hogy kicsit sírni akartam, de az se ment, mert belefagytak a könnyek a szemembe. Aztán felhívtam Bandit, hogy akkormostmivan. És kiderült, hogy filotás liliék is lekésték a buszt, most együtt várnak Bandival a budapesti buszpályaudvaron. És hívtak is, csak én rossz számot adtam meg nekik. Az ellenség megtévesztése végett. Mert ilyen ravasz vagyok.

az még ok, hogy mindenhol felállították a Christkindlmarktokat, hogy egy hónapon keresztül vacak dolgokat áruljanak ott, mert forralt bort, meg puncsot inni bármikor jó, amikor hideg van (nem is értem, hogy januárban, meg februárban, mikor legnagyobb szükség lenne az ilyen kedélyvidító programokra, miért nincsenek már gőzölgő fabódék szerte a városban), de hogy november 25-én, NOVEMBER 25-ÉN! valaki a színpadon azt énekelje megállíthatatlanul, hogy I wanna wish you a merry christmas, az már tényleg sok.

ezek még nem hallottak a csömörről?