ez a kedvenc tengerentúli ünnepem, így folytatnám a hagyományt, hogy idén is megtartsam a magam hétköznapi módján. Jövőre talán lesz valami családi rítus is, láttam jó ötleteket a neten, hogy milyen színes, szagos, kreatív módon gyüjthetnénk össze azokat, amikért egy évben hálásak vagyunk.

Míg kerestem a tavalyi linket, jó volt beleolvasni a régi bejegyzésekbe, TB tavalyi szülinapjáról, meg hogy már akkor is a kerámiakésekért volt oda, vagy hogy idén időben indultam az üzemorvosi vérvételre (kedden volt). Megnyugtatóak ezek az ismétlődő dolgok, szóval hálás vagyok a blogért, ha nincs is benne minden, ami velünk történik, azért jó, hogy van valami nyoma, minek örültünk (és min veszekedtünk), mikor még fiatalok voltunk. Legszívesebben belinkelném az egészet ide :).

Az idei évet low budget-re terveztük, nyaralás és utazgatás nélkül, ehhez képest rögtön karácsonykor kaptam egy februári utat Londonba (és köszönöm TB hugáéknak, hogy vendégül láttak), aztán Bálint-napkor egy hétvégét Velencébe (március), aztán én voltam Izraelben, TB meg Svájcban, és aztán mindkettőnket meghívtak egy franciaországi esküvőre (nyár), és ugye nem lehetett nemet mondani... és még nincs vége az évnek, csak ez titok.

Nincs is jobb, mint TB-vel utazgatni, vagyis de: TB-vel otthon lenni, a lazulós hétvégéket tökélyre fejlesztettük az elmúlt években, Varró Dani Büdös Pizsamázója elbújhat szégyenében (és mi nem is vagyunk büdösek, viszont nagyon szuper pizsamáink vannak!)

Hálás vagyok a családomért, a Táltos családért, azért, hogy mindenünk megvan, amit szeretnénk, (vagy simán meglesz hamarosan), vagy amire szükségünk van, hogy mindig van mit csinálni és mindig van mit várni. Hogy nem sikerült minden idén, mert így remélhetem, hogy sikerül jövőre.

A hétköznapokért, a megszokásokért, az ünnepekért és a meglepetésekért.

Azért, hogy ilyen jó év volt a 2010, és azért, hogy a 2011 még jobb lesz.

Boldog hálaadást mindenkinek!

 

 

1 komment

Címkék: hála

akkor most elmondanám, hogy Táltos Bandi a világ legintelligensebb, legérzékenyebb, leghelyesebb, legkedvesebb férfija. Bocs mindenki mástól, de ebben biztos vagyok. Egymáshoz legalábbis tökéletesen illünk. (és egyébként a legjobb és második legjobb barátait is szeretem, bár tagadhatatlan, hogy egyik-másik tettük bekerült a családi legendáriumba)

De mivel a kapcsolatunk egyszeruen 100%-os, muszáj néha egy kis vitát generálnunk, csak hogy meg ne utáljanak minket a többiek. Ilyenkor szoktunk azon veszekedni, hogy akkor most egyedül, vagy kettesben menjünk-e vásárolni, mert igaziból mindketten együtt szeretünk, meg hogy akkor most kapott-e Bandi ajándékot, vagy sem.

Aztán együtt ebédelünk és kibékülünk, és folytatódik az idill.

Na, de igaziból nem is ezt akartam írni, hanem mindenféle mást, mint régen, amikor még nem csak kommentgeneráló írásokkal rukkoltunk elő, hanem érdektelen szemelvényekkel az egyhangú éltünkből.

Például, hogy a nemrég felmondott főnököm helyébe visszajön egy fickó, aki két éve mondott fel a cégnel azért, mert nem egy vezető-típus, és a többiek általában lemosták a pályáról. Nem hülye persze, csak visszahúzódó. Én kb egy évig dolgoztam vele gyakorlatilag egy légtérben, de két mondatnál többet nem váltottunk hetente. És akkor elment a messzi északra (mondjuk egyébként is svéd), valami Ráktérítőn túli kisvárosba, ahol az erkélyéről csak a végtelen svéd erdőket és tavakat látja (küldött képet). Fél évig sötét van és éjszaka csak az északi fény világítja meg játékosan a magányos, hideg heverőjet a kihalt szobában. Nincs verseny, nincs tülekedés, nincsenek parttalan viták és elvtelen húzások. Nincs ipari verseny, nem kell asztalra csapni.

De úgy tunik, két év még egy edzett, melankolikus skandinávnak is sok az ilyenből, és először a tollaslabda bajnokságunkon tunt fel (meg is nyerte), aztan tegnap jött a hír, hogy megint itt fog dolgozni. Most gyakorlatilag ugyanazt a (magas) poziciót kapja vissza, amije volt, es amiben egyszer mar marha rosszul érezte magát.

Csak én érzem úgy, hogy nem lehet sikeres ember?

 

 kép innen (vagyis akartam képet, de a blog.hu nem akarja, nézzétek meg itt)

 

3 komment

Címkék: icll

TB azt mondta, ne mentegetőzzek, mert az gáz. Szóval nem mentegetőzöm, csak leírom a tényeket, mert engem marhára bánt ez az egész fiaskó a szülinapi ajándékkal meg TB tegnapi bejegyzésével.

Valamikor 2005 körül: Táltos Bandi elmeséli, hogy anyukája a szülinapján mandaringerezdekkel ébresztette (nem mindig de egyszer kétszer a szerk.)
 
 
2007 november 20, Ausztria: elso szülinap, mióta összejöttünk. Kicsit átmenetiek az állapotok, egy háromágyas koleszszobában lakunk 2 másik fiúval. Reggel mandarinnal köszöntöm. Van bolti ajándék, nagy és kicsi, meg kézzel készített is (azóta is használjuk). Becsomagolva várnak a szobában, de elotte buli a többi koleszossal. Éjjel valamikor végre kettesben, TB kibontja az ajándékot, majd fél perc múlva (fél óra múlva-a szerk) beájulunk az ágyba.
 
2008 november 20, Ausztria: Veszek mandarint, reggel azzal ébresztem, aztán elmegyek dolgozni. E és K, a két régi jóbarát kijött Bécsbe, futólag találkozunk délután a városban, de értésemre adják, hogy most fiúbuli van. Valamikor éjjel jönnek meg, nem emlékszem pontosan, hogy akkor adom oda az ajándékot, vagy csak másnap. (Aznap este-a szerk.)
 
2009 november 19, Ausztria: elozetesen felosztottuk a fiúkkal, hogy 19-e az enyém, 20-an Bandi hazamegy Budapestre bulizni. Rengeteget készülök, ajándékok, mandarin, torta, program aznap estére (éjjelre). A tortából még eszünk, de E felrúgja az egyességet és elviszi TB-t az általa szervezett programra. Az ajándékot át sem tudom adni, másnap Bandi futólag a menzán kibontja,(egy órát ott voltam, vittem tortát meg gyertyát, mivel az ajándékaim a szoba közepére voltak pakolva, mintegy büntetésül-a szerk.) majd elmegy Budapestre E-vel és K-val bulizni.
 
 
2010 szeptember 3. Franciaország: Bandi elfelejti, hogy augusztusban volt a szülinapom,        (néha  nem  tudom milyen hónap van, akkor azt hittem augusztus-a szerk) csak a negyedikére emlékszik – pánikol, hogy nem készült ajándékkal, ezért gyorsan vesz nekem egy nyalókát. Késobb kiderül, hogy vaklárma volt, eszébe jut (eszébe juttatom), hogy még tortát is sütött (plusz megkapta nagy álmát, meg egy kisebb ajándékot-a szerk.) nekem alig egy hónapja, akkor megnyugszik. A nyalókát azért megkapom.
 
T.B. 18 éves lett.
 
2010 szeptember vége, Ausztria: TB nagyon vágyik valamire, de meglehetosen drága – közös megegyezéssel megveszem neki szülinapjára. Bandi nagyon örül, és biztosít róla, hogy ez annyira szuper ajándék, hogy biztosan nem fogja novemberig elfelejteni, foleg, hogy azóta is használja. (ez igaz, ezt mondtam de nem gondoltam komolyan :)-
a szerk.)
 

 

2010 november 20 hajnali 1: Bandi hazaér a munkából, felköszöntöm, gyertyafényes vacsora. Nagyon zavar, hogy nincs becsomagolt ajándék, ezt el is mondom neki. Azt mondja, bármi jó lett volna neki. Utólag nekem is vannak már ötleteim, de keso.
A mandarin nagyon finom. (Ez igaz. Életem legfinomabb mandarinja volt. Becsomagolva akár ajándéknak is elment volna ;) - a szerk.)
 
 
2010 november 20-21: a dolog nem hagy nyugodni, nagyon bánt, hogy így elbaltáztam a szülinapját. Ezt többször elmondom TB-nek. Megfogadom magamban, hogy többet nem kap elore ajándékot. (Neeeee! Imádok előre is kapni, meg közben , meg utána.- a szerk.)

 

 

És nem hiszem, hogy 20 év múlva nevetni fogok rajta. Meg mert TB szerint ez egy napló, amit a gyerekeink fognak olvasni, és ő is csak ezért írta le. Gyerekek, remélem, megbocsátotok anyátoknak, ha nem lesz mindig becsomagolt ajándék aznap.


(Azt hiszem ezt az aktát lezárhatjuk. :) -a szerk. )

 

TáltosBandi 2010.11.23. 08:38

IQ teszt

Rengeteg olvasó zaklatott már, hogy mennyi az IQ-m?

"Persze, hogy T.B. kigyúrt, meg énekes, meg szakács, de vajon mennyi az iq-ja?"
Sz. Tünde - Debrecen
"Az ilyen típusú férfiak akik "mindenhez értenek", sokszor teljesen analfabéták igazából mindenhez. Megnézném Tébét egy iq teszten! Ott nem lehet mellébeszélni."
(emailcím a szerkesztőségben)
"Internettel meg guglival én is össze tudok izzadni ilyen szintű posztokat mint TB. De vajon intelligens-e?"
Sanyi

Ezért ma este kitöltöttünk szerkesztőségileg egy IQ tesztet.

Bár a videón úgy tűnhet mintha nem venném komolyan, teljesen komolyan csináltam. Ilyen amikor valamit komolyan csinálok.

(Az első tizenegy kérdésnél kicsit hülyéskedtem a videó kedvéért, de aztán tényleg rendesen dolgoztam.)

 

Wer bis an das Ende beharrt, der wird selig. (Matth 10,22) Aki mindvégig kitart, üdvözül. (Máté 10,22)

(A videó alatt hallható zene Mendelssohn: Illés-oratóriumából egy részlet, amit hétvégén énekeltem Linzben. Mielőtt valaki feltenné a kérdést. Igen ezen a felvételen is én énekelek (meg másik pár barátom) ilyen szépségesen tudunk énekelni. :)


Persze, mindenkit csak egy dolog érdekel. Mennyi lett? Nem tudom, mert a gép nem tudta megmérni. Lenyomtam a számítógépet. Lenyomtam az internetet. :D

wáááááááááááá

 

 Most amíg élek kínozni fog a gondolat. A több az 161 vagy 250?

 

Ezen se vagyok rajta.

 

Ha valakinek kedve lenne kitölteni, ide kattintva megpróbálhatja. Azért szánjatok rá legalább fél órát. Nem akarok olyan kifogásokat hallani, hogy 90 lett, de közben fél szemmel a tévét néztem, meg 95 lett, de nem hiszek benne.

És milyen érzés, hogy végre tudom hivatalosan amit már eddig is tudtam?

Egy fényképpel tudnám legjobban bemutatni, amit Anyukám küldött ma.

Én vagyok középen.

Azért ne ijedjetek meg. Ettől nem fogok megváltozni. Ugyanaz a nagyképű makákó maradok aki eddig is voltam. :D

 

 

20 komment

Címkék: szex pornó iq

Attól függ. Szerintem én egészen sohasem, de nem is biztos, hogy ez baj. Tizennégy évesen azt hittem a tizennyolc lesz a vízválasztó. Huszonnégy évesen kiröhögtem azt a kis pöcsöt aki tizennyolc évesen voltam. Harmincegy évesen elfogadtam, hogy lehet, hogy ötvenévesen megmosolygom majd azt aki ma vagyok.

Itt szeretném kinyilvánítani, hogy bár néha úgy tűnhet, hogy a legliberálisabb (bármit is jelentsen ez) vagyok a családban, de néhány dologban konzervatív nézeteket vallok.

Jólesik, ha minden évben november 20-án felhívnak és azt mondják: -Boldog szülinapot! Vagy küldenek egy sms-t akár olyan béna szöveggel is, hogy: -Boldog szülinapot! Vagy egy emailt. A legjobb azért a hívás. Persze ezt nem lehet elvárni. Pontosabban el lehet, csak az gáz. De ebben a dologban gáz vagyok. Szóval nyugodtan kövezzetek meg, de öregkoromra szentimentális lettem.

Itt egy lista azokról a rokonaimról (barátaimról) akik nem írtak sms-t, nem írtak emailt, és nem hívtak fel:

Olyan sorrendben amennyire elvártam volna.

1. Édesanyám

2. Öcsém aki a családban a legizmosabb, húgom aki nem megy Kínába, másik húgom akinek Renault-ja van.

3. Legjobb barátom. (Így jelenleg a második legjobb.)

4a. A titkárnő aki szexel miközben csetelünk.

4b. A doktornő akivel füvezni szoktam.

5. A 18-as villamos bajszos vezetője.

6. egy MTA doktor, akivel hosszú téli estéken magfizikáról szoktunk vitázni.

 

A mellettem ülő gyönyörű kislány idén nem hívott, a mellette ülő T-mobilzoknis tejfelszőke igen.

Továbbá itt szeretném tisztázni, hogy az, hogy nem kérek ajándékot és azt mondom nem kell semmi, az nem vonatkozik a mindenkori élettársamra, barátnőmre, feleségemre.

Ez egy frázis amit csak úgy mondok.

A torta nem ajándék.

Nem számít, hogy előtte kapok valamit, aznap is kell.

Ajándék bármi, ami be van csomagolva és megkapom.

Nem kell nagy dologra gondolni.

Írok egy példát, hogy mindenkori élettársam, barátnőm, feleségem (csak ezekre a státuszokra vonatkozik az ajándékozási kötelezettség) megértse, hogy mi az ami szerintem ajándék.

Ha nincs semmi pénze és már ideje sincs és elfelejtette, hogy aznap van a nagy nap akkor is ki tud találni valamit ha ismer, szeret. Én ismerem és szeretem magam, szóval hoztam volna magamnak a cégtől ahol dolgozom egy zsugorfóliányi szénsavas vizet becsomagoltam volna és kész. Ingyen van igaz, de a hazacipelés meg az ötlet az szuper.

Szuperhiper.

Most összekaptunk ezen jelenlegi élettársammal, barátnőmmel, feleségemmel (megfelelő aláhúzandó), hogy van-e jogom kiteregetni magánéletünk ilyen jellegű, titkos hullámvölgyeit?

én:  - Húsz év múlva, szerinted nem fogsz ezen nevetni?

ő:    - Három napja sírok rajta. Nem tudom miért nevetnék húsz év múlva?

:D

És a legdurvább a végére! A fenti hat pontból álló listán, csak egy kitalált személy van.

Azt hiszem, az egyébként is mélységesen gyászos nap után nem volt a legjobb ötlet Gergely Anna: Őrizetlenekjét hallgatni (Kossuth, Rádiószínház, 13., befejező rész már valamelyik előző részt is végigbőgtem) - akkor még azt hittem, az a mélypont, de mikor fél tízkor kiderült, hogy elfelejtettem cukrot venni Táltos Bandi tortájához, akkor már az volt. Nem tűnhet annak, de a mai nap után már ez is sok volt. A hab a tortán, hogy stílusos maradjak. A szomszédaink ilyenkor már nem nyitnak ajtót (próbáltam), szóval kétségbeesetten hívogattam Delphine-t, aki meg nem vette fel. Némi dühös önostorozás és sírdogálás után viszont visszahívott és pár percen belül becsöngetett egy doboz cukorral (kétszer annyit hozott, mint kértem, mert ismer). És itt maradt, összekanalazott, megvárta, míg megsül a torta, biztosított affelől, hogy minden rendben lesz, majd elment.

Könnyek felszárítva, sütiillat, a vacsora tálalva, TB úton van hazafelé.

A legrémesebb napnak is lehet jó vége.

 

Megint járok németre.

Ez úgy van, hogy én gimiben elég jól tudtam, nyelvvizsgám is van, meg minden, viszont mielott idejöttem, évekig meg sem szólaltam németül, és hiába van remek nyelvérzékem (de tényleg, Coimbrában fél év után portugálul vizsgáztam az egyetemen), mivel itt egyátalán nem használom, nem igazán jött vissza a tudás. És ez eléggé nyomaszt, milyen ciki már, hogy 5 év Ausztria után is csak vonakodva beszélek németül. Pedig amikor kijöttem, azt hittem, hipp-hopp belerázódom. Mert eddig így volt. De aztán úy alakult, hogy az elso kollégáim nem jelentettek motivációt a beszélgetésre -hogy ilyen PC maradjak- és a working language meg úgyis az angol.

És amikor az icll-nél kezdtem dolgozni, akkor nagyon lelkes lettem és igénybe vettem a  céges nyelvórákat, de egy olyan szerencsétlen tanárt fogtam ki, hogy az elso félév után nem mentem vissza. Én egy poroszos rendszerhez vagyok szokva, hosszú bemagolandó szószedetekkel, alapos nyelvtani összefoglalókkal, érdekes szövegekkel, kilométeres házifeladatokkal. Kihívásokkal. Ehhez képest a Berlitz -gondolom- beszédközpontú óráján a fickó kérdezgetett, de úgy, hogy szinte tálcán kínálta a választ a szükséges szavakkal és nyelvtani szerkezetekkel, gondolkodni nem kell, csak a rövidtávú memóriámat felhasználva csípobol válaszolok és kész. És ez ment másfél órán keresztül, hetente egyszer. Esetleg volt egy-egy tollbamondás, nagyon alap szókinccsel, hát nem fogott ki rajtam. Nem tanultam új szavakat, nem lettem biztosabb a kifejezésekben. És óra után ugyanúgy angolul beszéltem mindenkivel. Pedig a körülmények szuperek lettek volna egy nagyon intenzív tanuláshoz, csak ketten voltunk egy svéd lánnyal, bár aztán csatlakozott hozzánk a egyik filippínó technikus nagy önbizalommal viszont a szerb takarítónőktől felszedett némettel.

Persze a bibi gondolom ott van, hogy a passzív -gimis- tudásom még mindig elég jó, viszont mivel szinte sosem használom, a szintfelmérőn nem villantok nagyot.

És igen, tudom, a legjobb az lenne, ha az osztrák/német kollégákkal németül beszélnék, de nehéz a folyékony kommunikációt egy nyögvenyelősre cserélni. És kínosan érzem magam, hogy egy idegennyelven, amit régen tudtam, nem vagyok penge. Szóval most az van, hogy az osztrákok, ha eszükbe jut, németül beszélnek hozzám, én meg angolul válaszolok.

Nna, és így jött el az új elhatározás, hogy jelentkezzek megint az órára. Végülis ingyen van, szóval hülye vagyok, hogy eddig nem használtam ki. A szintfelmérőn megint nem hengereltem le a srácot, de azért eggyel magasabb fokozatba kerültem.

Szerdán volt az első órám, megint csak ketten vagyunk egy másik lánnyal (horvát-kanadai) és micsoda meglepetés: ugyanazzal a tanárral. Ennek nem örülök, és sajnos az óra alatt kiderült, hogy a tanítási technikái semmit sem fejlődtek az elmúlt évek során. Ugyanaz a kérdezz-felelek játék, ugyanazok a szituációk, mondjuk új olvasmányok, de hasonlóan semmi szókinccsel. A másik lány enyhén bénább nálam (nem csoda, ő végig ettől a fickótól tanult), ezerrel körmöl, nem tudom mit, de lemarad sokszor, én mutogatom neki, hogy hol tartunk a szövegben. Uncsi.

Viszont most nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy nem véletlenül van ugyanez a tanár. Úgy érzem, visszarepültünk 3 évet, ami több szempontból jó lenne az életemben, és ezzel mintha kaptam volna még egy esélyt. A múltkor ellógtam a némettanulást, nem hajtottam magam, pedig otthon önszorgalomból sokat tudtam volna lendíteni a helyzeten. Gimiben is sokat tanultam otthon egyedül, minden szorgalmit megcsináltam meg előre dolgoztam (strééééber), egyszeruen élveztem. Jó lenne ezt megint bevezetni. 

Jó lenne kihasználni az (újra megkapott) lehetőségeket az életemben.

TáltosBandi 2010.11.18. 21:36

Háppersze!

Van az az érzés, mikor sokat gondolkodsz egy szón, néven, bármin, és ha hirtelen meghallod akkor utána elönt egy jóérzés, hogy biztos, hogy erre gondoltál.

Optimális esetben ez teljesen egyértelmű érzés, de néha nem érezzük biztosnak, hogy ez volt az a szó vagy név amit kerestünk. Ilyenkor nekem néha segít, ha párszor kimondom hangosan. (Néha még akkor se jön az érzés, ez elég nyomasztó egyébként, mint egy elfojtott tüsszentés.)

Együtt ebédeltem ma N.H.-nével és megláttam egy néger fickót aki hasonlított valakire.

Mire N.H.-né közölte, hogy az egyik orvos a Doktor Housból, Dr. Benton.

Örültem, hogy rájött, de nem volt meg az a nagyonjó érzés, hogy: igeeeeeen a jó öreg Benton doktor, háppersze. És ezen akartam úgy segíteni, hogy kicsit ízlelgettem a nevet.

Ez úgy néz ki, a gyakorlatban, hogy fennhangon ismételgetem, hogy "Dr. Benton", addig amíg magabiztosabb nem leszek, hogy ezt a nevet kerestem.

Remélem a fekete férfi is inkább azt hiszi afáziás vagyok, mint hogy őt gúnyoltam, mert közben már befejezte az ebédjét és visszavitte a tálcáját és tőlem kb. egy méterre állt és gondolom csodálkozó arckifejezéssel nézett engem, miközben én fennhangon ismételgettem a hangsúlyokkal játszva mint egy perverz robot: doktor Benton, doktor Beenton, doktor Bentoon, dokktor Benton.

Ekkor vettem észre (amit addig csak éreztem, hogy valaki áll mellettem), hogy ő lóg bele az aurámba. Néztük egymást másfél másodpercig aztán mint aki valami illetlent bámul, eloldalgott.

Nem láthatta ezért az arcomon a kirobbanó örömöt, amikor N.H.-né megtalálta a neten, hogy igazából Dr. Foreman.

Bár ha belegondolok, nem lett volna jobb ha visszajön, és úgy talál az asztalnál, ahogy sugárzó tekintettel ismételgetem: doktor Foreman, Foreman, háppersze a jó öreg Foreman.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

hasonmások, mint két afro-amerikai csók

 

Minden rejtély megoldódott, helyreállt a világbéke, kísérem vissza N.H.-nét az ebédből a munkahelyére és valamin összekaptunk, mire civódásunk csúcspontján a szemem közé vágta, hogy ő egy csomószor megalázkodik és könyörögnie kell nekem egy csomó mindenért.

- Na miért kell csomószor könyörögnöd?

- Rágóért*, meg szexért.

Azóta se tudom eldönteni, hogy ez bók vagy sértés.

 

*N.H.nének egy csomag rágó valamikor egy napig se tart, és ha tőlem kunyerál, akkor félrágó nemrágó.

Nils Holgersonné 2010.11.18. 16:31

Ajánló

Néhány igazán remek írásba futottam bele mostanában, muszáj megosztanom.

Az adventi naptárak a gyengéim, szeretem az egész koncepciót, a várakozást, a mindennapra egy meglepetést, a színeket, az formákat, az illatokat. A Gyerekszoba cimu oldalról meg már sok nagyon szuper ötletet lestem el (hu, de modoros lett ez így), nézzétek meg ti is az adventi összeállítást idénről meg tavalyról is. A léces-nyalókást tuti apukám orra alá nyomom még, bár mi ebben az évben a Titkos Project miatt nem terveztünk adventi naptárat - pedig tavaly is milyen jó móka volt!

Az adventhez kapcsolódik ez az írás is. Bár még nincs gyerek a helyőrségben, azért még nem úsztuk meg veszekedés nélkül a karácsonyokat, mert valahogy az én fejemben is úgy van, hogy tökéletesnek kell lennie, holott nem is tudom pontosan, mitől lesz tökéletes. Vagyis az biztos, hogy nem attól, ha hatkor pontosan leülünk az ünnepi vacsorához (hatkor, vagyis pont 5 perccel azután, hogy TB még kitalál valami tutibiztos karácsonyi ajándékot nekem, és bezárkózik egy órára a szobába).

Egyébként tegnap gondolkodtam, hogy nálunk otthon is utolsó pillanatos sütés-főzés-takarítás volt, és nem tudom, miért. Úgy értem, gimiben azért már bőven voltam olyan felnőtt (a tesóimról nem is beszélve), hogy a karácsony előtti hétvégéken kényelmesen kitakaríthattunk volna, anyukámat kímélendő, sőt, egy csomó mindent megsüthettünk volna előre (na jó, a mézeskalácsot néha megcsináltuk). Vajon miért nem ment ez olyan flottul? Vagy csak én nem emlékszem? Vagy csak nem láttuk át a dolgokat? Vagy igaziból nem is volt olyan nagy cécó, csak a halvásárlás, kádban úsztatás, halvágás, utolsó pillanatos sütik, fadíszítés ennyire sok volt egy napon?

A bezzeganyás írás utolsó pontja viszont mennyire igaz, meg is mutatom majd TB-nek. Mert én vagyok a családban a rituálé-felelős. És bár tudatosan a nagytakarításokat nem soroltam még ide, mégis így érzem én is. És milyen jó, hogy mi már nagyrészt túl vagyunk rajta idénre. Így tényleg csak egy pár dolgot kell előkészíteni az ünnepre.

Ja, de nem akartam egyébként ennyire előreszaladni az időben, mert még csak november van, és még a télikabátomat sem szedtem elő. Olvastam olyat is, ami mindig aktuális. Ezt a videót már én is láttam az egyik tesóm blogjában nem régen, és könnyesre nevettem magam, annyira találó. Megoldást pedig a cikkben felvázolt problémára én sem tudok. Mert nekem tényleg mindig annyi dolgom van, hogy lehet, hogy TB mindig heverészik?

szerintetek?

1 komment

Címkék: ajánló

Bevallom, nem szép dolog, de ritkán dícsérem kenyéradóimat, az osztrákokat. Nem túl kedves nép (akkor már inkább kedélyes, ugye), fejlett jogtudatosággal, kevés empátiával és szövevényes bürökráciával, mondhatnánk a 9millió portás országa*, ha ezt a címet Magyarország nem nyúlta volna már le. Utoljára tegnap fenyegetőzött itt a cégnél két hivatalnok, hogy rendőrt hívnak, alig lehetett őket erről lebeszélni**.

De aztán vannak olyan napok, amikor reggel előre köszönnek a lepcsőházban, a kukásbácsi széles mosollyal húzza el a kukát, hogy elférjek a bicajjal, a forgalomirányító rendőr meg külön biccent nekem baratságosan, hogy igen, most mehetek át a kereszteződésen, és azért sem szól, hogy biciklizés közben telefonálok***. Egy öreg néni az utcán spontán megdícséri a biciklim színét (rózsaszín, mi más?) és a cégnél a kávézóban csoki és narancsillat fogad, mindenki mosolyog és jókedvu.

Ilyen napok is vannak, én pedig nagyon hálás vagyok értük.

 

* mondjuk ezt meglepő módon pont nem én szoktam mondani, hanem a kollégáim, akik pedig echte osztrákok

** nem akartam ilyen hosszúra nyújtani a bevezetőt, de mielőtt nem tudom, mit gondolnátok a cégről, a két ipse nem volt hajlandó aláírni a nyilatkozatot, hogy az utóbbi két napban nem voltak más állatokkal kapcsolatban, és így pedig nem engedik be őket az állatházba, ahol hatósági munkavédelmi ellenőrzést akartak végezni. Nálunk ez a szabály, náluk meg az, hogy nem írhatnak alá semmit, és ezt a patthelyzetet nem bírtak máshogy feloldani, csak egy kis fenyegetőzéssel. De mi nyertünk.

***TB kért jelentést, hogy mi volt az a nagy zaj az utcán, amiért a fél szemét ki kellett nyitnia résnyire - egyébként a kukásautó

5 komment

Címkék: bécs

TáltosBandi 2010.11.16. 21:40

Karamell

Címnek valami vicceset akartam, esetleg valami anagrammát a karamellel, de nem olyan könnyű mert nem tudok elszakadni a melltől. (Akarok beszélni róla?)

Na. N.H.-né csinált karamellát, és nagyon jó lett. Nem úgy lett nagyon jó, hogy ahhoz képest, hogy szinte semmit nem tud főzni (huszonhét év kellett hozzá, hogy találjak egy ilyen nőt) nagyon jó lett, hanem mennyei lett.

Ott voltam mikor készült és azt kell mondjam lehet, hogy megismételhetetlen lesz a mutatvány, ugyanis nem tudja mennyi cukrot tett bele. Egy olyan tejszínt használt fel, ami hetek óta a hűtőben állt, és olyan állaga volt, mint a mogyorókrémnek. (Odahozta, hogy szagoljam meg, kóstoljam meg és utána is vonakodott belekaparni.)

És az egyetlen biztos pont az, hogy két deci tejet rakott bele. Ez tuti mert igazából csupán egy kellett volna, ugyanis féladagot akart csinálni, de elnézte. Szóval utánadobott még annyi barnacukrot, amennyit talált itthon, meg belekaparta az egészbe a maradék meghatározhatatlan állagú tejszínkrémet.

Miközben a massza kint rotyogott, nem tudja mennyi ideig, mi rajzfilmet néztünk a szobában és néha kiment, hogy megnézze leégett-e már.

 

A képen a hírhedt akarmell

A végeredmény viszont zseniális lett. Én eleve nem vagyok egy nagy karamelles, például azt a lengyel fajtát sem szerettem soha különösen. Na jó kicsit azért szeretem. (Nem az egész kicsit, inkább olyan 70B és 80C között.)

A karamell íze gömbölyű, a barnacukor és a tejszín nemcsak összhangban állnak egymással hanem erkölcstelenül egymásbaolvadva hozzák ki a másikból a legjobbat. Az állaga sima és bársonyos. Az első falatnál rögtön érezzük, milyen selymesen olajos, milyen simulékony.

Az első íz amit érzünk a harsány  égetett jelleg, pirított mandula keveredik füstös mézzel, aztán ahogy szelídül előjönnek a fás jegyek, körte, kajszibarack. Miután lecsengett a falat, utána érezhetünk szelídebb hullámokban szárított szénát, teát. Erre mondja a szakirodalom: bármennyibe került, megérte.

A francia sóvirág azért kellett a tetejére, mert sokkal jobban hangzik, hogy Caramel au beurre salé, mint hogy sóskaramell, meg azért is, mert annyival édesebb lett tőle, mint amikor egy PB gázpalackot leöntesz 98-as benzinnel és meggyújtod.

Húsz perc alatt megettük a képen látható mennyiséget, az annyi mint fél kiló cukor vacsorára. Holnap kondi.

Mára búcsúzom, N.H.-né amúgy sem hisz benne, hogy lehet beszívva érthető posztot írni.

A múltkor egyébként, mikor azt írtam, hogy csak 1 olvasónk volt (és azt gondoltam, biztos az ünnepek miatt), tényleg a statisztika hibádzott, mert az aznapot két sorban jelenítette meg. Szóval igaziból 38 olvasónk volt október 31-én. Köszönjük!

(csak azért írtam meg, hogy ne gondoljátok, hogy ilyen béna blogot olvastok, amit csak a saját írója látogat)

 

5 komment

Címkék: blog

Megvettem a szkennert.

Azért, hogy amikor otthon leszek valamikor, akkor mindenki aki hazajön, hozhatja magával azokat a fényképeket amiket valamikor elrakott magának de érzi, hogy nem csak őt illetné. Vagy csak ő van rajta, de szerinte másnak is kellene.

Hárman párban

Szóval ha vannak olyan képeitek amik érdeklődésre tarthatnak számot, ne habozzatok.

A négy geeeeengszter

Elhozzátok, Levi beszkenneli és vihetitek is haza. Nektek is megmaradnak de ha valaki úgy érzi, akkor tud magának nyomtatni belőle.

Ja! Ez ki? Ez nem rejtvény. Én sem tudom.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

csini baba

 

Az első és a második kép szkennelt méretben. (A nagyításhoz klikkelni kell az egérrel)

 

Ritkán veszünk részt a bennszülöttek ünnepségein, de a péntek este kivétel volt. Az egyik barátnőm fiának, Alexandernek volt a Haus der Musikban* koncertje, a Mozart Knabenchorban** énekel, ami nem tévesztendő össze a Wiener Sängerknabennel, de azért aranyosak meg ügyesek voltak. Voltak egész picik is, szerintem még nem tudták elolvasni a szöveget a kottában, meg voltak nagy lovak, akiket gondolom erősítésnek hoztak. Egy-két ázsiai volt, török, vagy délibb típusú egy sem, a legtöbben olyan igazi jólfésült bécsi kisfiúknak néztek ki, amikből az utcán keveset látni (biztos mind internátusban tanulnak az Alpok lankái közt). Egyszer egy ilyen oldalt választékos, térdnadrágos, Emil Tischbein-féle kisfiú előttem ült a villamoson az anyukájával, és a Das fliegende Klanssenzimmert olvasták, nehezen álltam meg, hogy ne olvassak a válluk felett bele, a rajzok ugyanazok voltak, mint magyar kiadásban (vagyis fordítva), szerettem. A könyvet is, meg a jelenetet is.


 

 

 

 

 

 

Ha valaki a franciát választotta anno a gimiben a német helyett, annak itt egy lábjegyzet:

*Zene Háza

**Mozart fiúkórus

*** A repülő osztály

 

Vannak ezek a dolgok, amiket évekig tudok halogatni. És aztán vannak ezek a napok, amikor gondolok egyet, és hipp-hopp megcsinálom őket.

Szombaton pont egy ilyen nap volt. Már egy ideje akartam indítani egy mozgalmat, miszerint rakjunk rendbe minden nap egy dobozt/fiókot a lakásban, és én dokumentáltam is volna a blogon az előtte-utána állapotokat.

De egyrészt hogy jövök én ahhoz, hogy feltételezzem, hogy másoknál sincsenek rendben a dobozok/fiókok, ugye.  Másrészt a varrósdobozommal kezdtem, és eléggé elhúzódott a project, fénykép sem készült előtte.

A több nap mentségére legyen mondva, a varrósdobozom több kis dobozból áll,  és ezek eddig nagyrészt ronda műanyag (ám feletébb praktikus) kis dobozkák voltak, amiket a laborból hoztam (egyik előnye a munkámnak, hogy nagyon izgalmas dolgokat lehet ott begyűjteni teljesen legálisan), és most végre beszalvétáztam őket.  (itt kitöröltem pár sort, meg akartam magyarázni ,miért volt erre a kidekorálásra szükség, de semmi értelmes nem jutott eszembe – nekem így jobban tetszik, és kész)


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(jut eszembe, valahogy jobban kéne tördelni a mondanivalómat, mert a múltkori lépcsős, kulcsos posztomat még TB sem értette. Hrabalon nőttem fel, bocs)

Szóval ma nagyban szalvétáztam (vagyis ez egy folyamatos dolog, mostanában mindennap dolgoztam rajtuk egy kicsi, folyamatosan tartva a rumlit a hálóban), meg rendberaktam a két gyöngyös tálcámat, amik évek óta a nappali asztala alatt voltak eldugva, és mindenféle javításra váró dolog volt rajta, meg különböző színű és formájú gyöngyök festői összevisszaságban. Meg por és szöszök. Szóval ezt a karkötőt például vagy 10 éve szakítottam el, és most végre megint hordhatom.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mondjuk így is sok minden került félkészen az 5 gyöngyös dobozom valamelyikébe, de majd egyszer azokban is rendet rakok.  De legalább elkerültek az asztal alól.   

És renderaktam a spájzszekrényt.

És csináltam helyet Bandi kerámia késeinek, hogy mindig kéznél legyenek.

És kidobtam két kiló régi számlát, 2006-2009-es főleg ikeás vásárlásokról.  És az üres dobozba beraktam a frisseket.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem ez nagyon jó érzés. Felszabadító.

Éééés, egy titkos project kedvéért még hegedültem is.

És ekkor még mindig csak délután 1 óra volt. Mondjuk kajálással nem vesztegettem időt, mert nem volt  itthon semmi.

Aztán eltekertem Little Bosniába,  fonalat meg egyeurós giccset nézni a SEWA-ban. Elvittem két gombolyagot, amit már fél-egy éve vissza akartam cserélni, persze nem volt blokkom róla, és nem is abban az üzletükben vettem, hanem egy másikban, de rendesek voltak. Én meg büszke, hogy végre ezt is elintéztem.

 Mert vannak ilyen napok, amikor ilyen könnyen megy. 

9 komment

Címkék: kreatív

 Nem vettem még részt hasonlóban, de egyszer mindent el kell kezdeni. Szóval sorsolás van Retromummynál, és szép anyagokat lehet nyerni. Drukkoljatok! :)

link

Eddig azt hittem, hogy a biztosítós kárfelmérőnél (az a fazon akit a biztosító küld, és akinek be kell bizonyítania, hogy nem jár neked semmi, mert vétettél az apróbetűs rész ellen) durvább kétkedők nincsenek. De ma rájöttem, hogy igen. A rádiósok.

Ma koncert közben ránéztem a mobilomra (elég nagy baj, hogy be van kapcsolva, bla bla blablabla) és láttam, hogy valaki írt. (Egy rádiós nőszemély.)

Pár sorban exuzáltam magam, hogy most nem tudok rendesen válaszolni, mert koncerten játszom. Erre válaszolt, hogy hiszi a piszi Kossuth Rádiós aki elhiszi.

Ezután csináltam egy képet, óvatosan, miközben a többiek játszottak.

Erre írt egy válaszemailt, ez olyan jó, hogy bekopizom.

"Ugye nem gondolod, hogy egy újságíró elhiszi, hogy ez a kép most, és egy koncerten készült?"

Erre elküldtem gyorsan még két sms-t, meg neki egy emailt, hogy küldje el gyorsan a magyar számát. (Mert a telefonom pár hete búvárkodott egyet a fürdőkádban, és magával vitte a számokat a hullámsírba.) Mire válaszemailben közölte, hogy szerinte nem is igaz a sztori arról, hogy tönkrement a telefonom.

Lényeg a lényeg, az utolsó darabra meglett a telefonszáma. Felhívtam, hogy élőben közvetítsem neki a koncertet.

Mire elpakoltam a fuvolámat már várt az email, hogy nem hiszi el, hogy ez élő volt mert nem hallotta a tapsot.

Az utolsó darab, az Osztrák himnusz volt.  :D

Tanulság: A rádiósok csak azt hiszik el, amit a rádió sugároz ÉLŐBEN.

 

Mint már említettem valahol, a cégnél egyre nagyobb hangsúlyt kap a biztonság. Egyelore nem támadtak meg minket, de hát ki tudja, ugye. Mondjuk a fobejaratnal reggel 8 es este 6 között nem kérnek belépo kártyát, egyébként igen, és a lift egyelore karyta nelkul is hasznalhato, de a liftbol kilepve barmelyik emeleten mar csak magneskartyaval lehet beljebb jutni a laborokhoz vagy az irodakhoz. Elobbihez csak ugy, ha athaladsz az oltozon, ahol elvileg cipot is kene cserelni, de ezt senki sem teszi meg naponta kettonel tobbszor. A teherlifthez vezeto ajtot is csak kartyaval lehet nyitni (vagyis azt pusztan kezzel is, csak akkor eleg hangosan megszolal a riaszto). A lepcsohazbol viszont csak kulccsal lehet kijutni, kiveve a foldszinten, mert ott bejutni lehet csak kulccsal, kifele siman nyilik. 

Tegnap le kellett mennem az állatházba, el is indultam a cuccommal, meg a kartyammal, de a teherliftet epp szereltek (szeretnem hinni, hogy szereltek, bar meg delutan sem lehetett hasznalni). Jobb hijan ki kellett lepnem a laborteruletrol (a veszkijaraton keresztul, mert nem akartam a laboros cuccokkal atmenni az oltozon), es leballagni a lepcson a minusz masodikra, ahol radobbentem, hogy nincs nalam a kulcs, tehat nem tudok a lepcsohazbol kijutni. Cuccot leraktam a foldre, kimentem a melygarazsba (arrafele nem kell kulcs, ez a veszkijarat, ha valaki kizarja magat), atlaviroztam a kocsik kozott a szemelylifthez, fel a masodikra, magneskartyaval bejutottam, at az oltozon, el a folyoso vegeig az szobamhoz, ott a kulcsot felkaptam, vissza a lifthez, sima ajton at, melygarazs, megint ajto, cuccomat felkapom, egy ajto kulccsal, egy ajto magneszarral, es mar bent is voltam az allathaz elotereben. (meg egy magneses ajto, aztan atoltozes, innen az allatokig meg meg egy atlag 5-6 perc, itt olvashato).

Még jó, hogy nem siettem.

Az alábbi képen nem a tricepszemet kell nézni.

 

Segítek. Van ez a hagyományunk, hogy mindig amikor az IKEÁ-ban járunk, leülünk dolgozni az irodánkba. Sajnos valaki elvitte a faxgépemet mióta utoljára ott jártam, de ez is csak azt mutatja, hogy gyakrabban kéne dolgoznom.

A tricepszemmel szemben bűbájos titkárnőm látható. Hozzá érkeznek be a hívások, és akármilyen jelentéktelen dologról van szó, ő átkapcsolja a hívást nekem. Akkor nálam csörög a telefon, én felveszem és ő lerakja.

Nem. Ezt nem csak a fénykép kedvéért csináljuk. Tényleg ilyen keményen nyomjuk. Mondjuk arról sajnos nincs kép, ahogy legutóbb kézzel összeraktam egy franciaágyat, de cserébe itt egy másik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(Bocs a minőségért. Fürdősfejet akartam vágni, de közben jöttek megnézni a lakást és már a fürdőben volt egy legalább négytagú osztrák család ((apuka+anyuka+kisfiú+kislány)). A képen azon gondolkodom, miközben a lábammal szorítom a zuhanyzófüggönyt a falhoz, hogy hogy van a jövőidő abban a mondatban, hogy "csak a blogba szeretném majd ezt a képet, ahogy meztelenül zuhanyzom egy IKEA áruházban." És nem. Ezt nem csinálom mindig.)

14 komment

Címkék: ikea

a címnek nyomokban van némi köze az íráshoz, mert valamiféle pozitív hangot szerettem volna megütni, de a fenti összeállítás az én fejemben mostmár örökre Dandozolika hangján szól (bármikor könnyesre röhögöm magam ezen a videón, ez ciki?)

nna, avászkodjunk befelé a témába, mint már többször futólag említettem, dolgozom a fejemben levő zsúfolt és pókhálos, vagy épp, hogy a napi használattól túlságosan fényes és tiszta, de mindenképpen igen nyomasztó sarkok kitakarításán. Elég sokfélék, lehet egy régi -az én kényelmemet szolgáló- hazugság még gimiből, egy meg-nem-tett dolog, egy-egy tudtam-hogy-nem-helyes-de-megtettem dolog, utálkozások, időhúzások, hanyagságok. Ne csak főbunökre gondoljatok, nyomasztanak a tunyasággal eltöltött évek (ld PhD), a ha-akkor-észbekapok-most-nem-itt-tartanék-pillanatok, szimpla gyávaságok, utálom magamat, utálom XY-t érzések is. Ezek feldolgozása nem megy egyik napról a másikra, leginkább időigényes folyamat, átgondolni, megbánni, bocsánatot kérni -magamtól is. Önostorozást leállítani, lelkiismeretfurdalást megszüntetni nem két perc, és azért termelem közben most is az utánpótlást, szóval egy darabig nem fogok unatkozni, eljutni a Nirvanaba, rendbejönni.

Valamint rádöbbentem, hogy a soha-nem-sikerül-egyetlen-hülyebénafos-kísérlet sem az a célravezeto rinyálás, amitol a doktorim egyszeribe megoldodik és megírja önmagát.

Szóval most edzek - és csatlakozhattok, ha van kedvetek. Edzem magam a pozitív gondolatokra, hogy ne rossz szájízzel gondoljak egyesekre (Géplány, óóó jeeee) - magamra sem-, hogy ne vetítsem előre a rosszat, hogy arra gondoljak, amit szeretnék, és ne arra, amit nem. Nagyon jó érzés, ha épp sikerül, érdemes kísérletezgetni.

Egyébként TB a világbajnok ebben, sokat tanulok tőle.

fent akadás

Apró lépésekkel haladok. Az illusztrációnkon látható helyzetben pl végig arra gondoltam, hogy TB majd megoldja le fog jönni a sárkány, még akkor is, amikor a farka háromszor csavarodott fel egy izmos faágra, a zsinórja pedig követhetetlenül belegabalyodott a gallyak közé. És bár nem mozdult semerre sem, nem aggódtam nagyon, mert az úgysem segített volna. És aztán tényleg lejött, rejtélyes módon egyszer csak megindult, és könnyedén lecsusszant, széllel szemben, sértetlenül.

Aztán most igyekszem nem utálni a géplányt, persze ez nagyobb falat, mert át kell gondolnom -megértenem-, hogy miért utálom. Tipikusan az a helyzet, hogy csak magamnak ártok vele, mert nem mutatom ki *mert ő aztán pont lesz@rja, hogy én mit gondolok róla.

És borzasztó pozitívan állok hozzá a munkakérdéshez is, persze vannak kihívások mert a hülyebénafos kísérlete , mert nagyon mélyen gyökerező probléma ez, de igyekszem.

Szóval ez egy nagy project, kívánjatok sok szerencsét.

 

 * sajnos kiskorom óta ismert a probléma, és újabban sok panasz érkezett a szerkesztőségbe, hogy az arcomról nem megfelelő érzelmeket olvastak le. Általában nem tehetek róla, mivel meglehetősen szigorú képem van, ha nem mosolygok, egy átsuhanó rosszkedv is felér egy hadüzenettel. Ez van.

Ezen az oldalon megkereshetitek, hogy ki volt az a festő, aki összevissza rajzolta egy nő bicepszét és mellét, hogy aztán egészen mást fessen rá, mint amit felskiccelt.

Pár percre érdekes kikapcsolódás.

Milyen a tökéletes férfi? Mindenkinek más. Nekem jóképű, humoros, talpraesett, megbízható, intelligens, romantikus, fantáziadús és tökéletes szerető.

Ha még gazdag is lenne, csak a fantáziám szüleménye lenne.

Így viszont meg tudom kérni, hogy ugorjon már át vasárnap egy barátnőmhöz függönyt felrakni, és ő mosolyogva ugrik.

előtte

utána

 

Ja! Nem iszik, nem dohányzik, nem néz focit.

Hát nem egy álom? :)


Kedves Olvasótábor!

Engedve a nyomásnak, felrakok két minőségi képet a fekete lovag kardjáról.

Az egyik a három fokozatban csiszolt kerámiapengéről:

a másikon pedig az egész alabárd látható.

Köszönjük a rengeteg kíváncsiskodó kommentet. Ha tudtuk volna, hogy ezek a fegyverek ilyen érzelmeket generálnak, eleve rendesebben bemutattuk volna őket.

Azt a kontárt aki az előző posztban szereplő életlen, ócska minőségű képet a műtárgyakról illusztrációként használta, kirúgtuk.

Köszönjük.

Na az van, hogy nemrégiben voltak itt tesómék, (hány éves kortól kell ezeket a rokonokat testvéreméknek hívni?) és fumigálták a kerámiakésemet. Erre most vettem még kettőt.

Az igazán menő, az a rejtőzködő amelyik nem a fehér.

Szóval ez kicsit bonyolult, mert valójában nincs szükségem kerámiakésre. Nem is főzök olyan gyakran, és pláne nem olyan igényesen.

Akkor miért kell nekem rögtön három? Hát azért mert imádom a paradicsomot úgy szeletelni, hogy nem folyik szét a kezeim között, és nagyon jó érzés, amikor a borjúról úgy tudom levágni azt a leheletvékony zsírhártyát, hogy közben olyan érzésem van mintha a Kill Billben lennék valami beteg mellékszereplő, aki egy hullán próbálgatja a frissen felavatott Yamashiro kardját.

És minek három? Semminek. Ha kettő eltörik, az sem tragédia. ;)

Ja! És az IKEÁ-ban vettem és csak kettesével lehetett, és elég olcsó volt.

Meg még az is volt délelőtt, hogy voltunk kinn sárkányozni. Ezt N.H.-né miatt kellett beleírnom, aki a családban a romantikafelelős.

Bécs legszebb sárkánya.

Varrós bejegyzés lesz, mert az már régen volt. Szóval nem tudom, nálatok hogy van, de nálunk az összes farmernadrág az ülepénél kopik és szakad el. Máshol tökéletes. Mostanra kifejlesztettem egy foltozási módszert, amit ha idejekorán megcsinálok, jelentősen megnöveli a nadrág élettartamát, de már így is felgyűlt vagy 4-5 szakadt farmer a háztartásunkban. Kidobni nincs szívem, mert annyi jó anyag van benne, de túl sok ötletem sincs, hogy mire használjam el. És elég sok helyet foglal.

Többszörhasználatos bevásárlószatyorból meg egyébként jól állunk, de úgy látom, fogyóeszköz, mivel Bandinak korlátlan a teherbírása, és ezért jól meg szoktuk őket pakolni a boltban - ezt nem bírják túl sokáig. Gondoltam, kipróbálom a farmereket, ha csak egy pár hónapra is új értelmet adok az életüknek, már jól járunk. Újrahasznosítás, rulez.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Többé-kevésbe 2 nadrág ment el rá (mert) A szokásos NH-né-féle módszerrel szabtam-varrtam, azaz essünk neki egy ollóval, gondolkodás nélkül, ez okozott később meglepetéseket (pl mikor a 23 centis oldalfalhoz nem passzolt a 20 centis feneke - pedig eskü, hogy lemértem), és újfent megfogadtam, hogy legközelebb precízebb leszek. Nevezhetjük a varrást személyiségfejlesztő foglalkozásnk?

 

süti beállítások módosítása