...akkor a jobb lábam rövidebb, mint a másik.

Reggel, mikor erre rádöbbentem, még vicces bejegyzésnek szántam, de mostmár egyre jobban parázom, mi van, ha tényleg? ez kóros? milyen más tünete van annak, ha az egyik lábam rövidebb? Hátfájás? És van rá valami kezelés? (igen, PG, tudom, hogy egy furésszel sok mindent meg lehet oldani, de esetleg valami más ötlet?)

Valahányszor confidental, azaz bizalmas feliratu jelentést, vagy power point diákat olvasok a munkahelyemen, ellenálhatatlan vágyat érzek arra, hogy kiposztoljam ide a blogba.

Más következtetést akartam levonni (munkaprofilváltás), de most az írás közben jött az ihlet, hogy lehetnék ipari kém! Mennyire kúl foglalkozás, hát nem?

Bár most nézegettem a statisztikákat, és tegnap tegnapelőtt 1, azaz egy olvasónk volt, és az is én voltam. Szóval nem jelentek nagy veszélyt a cégre a posztolhatnékommal.

Nemzeti ünnep volt (múlt) kedden, hetfore meg kivettem a túlóráim miatt járó szabadnapot, így egy jó hosszú hétvégét tölhettünk a Táltos családdal. Mentünk moziba (nagyon tetszett nekem, végigizgultam meg -bogtem), meg babalátogatóba (a két hónapja születettet néztük meg, nem a tegnapit), meg fürdeni termálvízben (a természet lágy ölén, a dzsipben, pick-up-ban, offroadban ???? kocsiban átöltözve, a mindenféle szinu oszi erdoben, kesobb a csillagos ég alatt) horgoltam Bandi anyukájának fénykepezogéptokot, 

mikor készen lett, csodálkozott, hogy nem is lett olyan ciki  (már oviban sem értettem, miért nem hordják az általam fuzott nyakláncot), sétáltam órákat, meg elintéztem a magyar diákigazolványomat. Foleg beszélgettem, Bandival, Bandi anyukájával, Bandi tesóival, Bandi egyik unokaöccsével (eljátszottuk a Hófehérkét playmobil figurákkal:

én: köszönöm herceg, hogy megmentettél!

unokaöccs: nincs mit)

Most igy egész hosszú lett a lista, de boven volt lett volna idom mindenfélére, amit elterveztem, és végülis nem csináltam meg. Nem tudom, miért van ez, hogy amikor nincs idom, akkor tele a fejem a rengeteg tennivalóval, ötlettel, tervvel, amikor meg tehetném, akkor csak heverészem, és alig haladok valamit.

_______________________

Mióta a fentieket írtam, túl vagyunk még egy hosszú hétvégén, amikor gondoltam végre varrok, horgolok, hegedülök, de végülis szinte semmit sem csináltam meg a sok tervbol. Azért így is jó volt, kétszer is barátnoztem, itt volt Táltos Bandi bátyja meg az egyik öccse, nagyon jó vendégek, egyrészt ebédig aludtak (és arra sem ébredtek fel, hogy csörgök-zörgök a konyhában, szóval nem kellett lábujjhegyen lépkedni), aztán benne voltak mindenféle mulatságban, sütöttünk sütit (én sütöttem, B. (mint báty) kinyalta a tálat - na jó, meg mosogatott is), társasoztunk, gokartoztunk, vizipipáztunk, és sárkányt eregettünk a parkban

(jó anyuka módjára megfuttattam oket a friss oszi levegon, mert persze az év legszélcsöndesebb napja volt a mindig szeles Ausztriában)

Egyébként leginkább heverésztek, és nagy csatákat vívtak az iPhone-okon, igazi karácsony volt, ahogy Bandi mondta.

Egy társasunk van, a Krysis amit karácsonyra kapott TB tolem. A boltban a lány megesküdött, hogy szuper játék, de eddig talán csak az unokaöcsém és Max lelkesedett érte, én csak becsületbol játszottam. Rengeteg szabálya van, még a sokadik kör után is okozott meglepetést, ha valaminek utánanéztem. Némelyik vendégünk kifejezetten unta és hangosan ásítozott, szóval nem tartottam egy jó vásárnak. De most! Most a Táltos fiúk olyan lelkesedéssel vetették bele magukat, hogy öröm volt nézni. Az elején még én voltam a bíró, ha ölre mentek , letettem a horgolásomat, és mint a Szabályok Bölcs Ismeroje, igazságot tettem, de aztán önjárók lettek, és mire kidoltem (vagyis be: az ágyba), már sokkal többet kihoztak a játékból, mint valaha is remélni mertem.

De mirol is akartam írni? Ja, arról, hogy miért ilyen lusták a szabadnapok. Hatákonyabbnak kéne lennem, majd dolgozom rajta. 3 hete tervezem, hogy kifestem a körömöm. A négynapos hétvégén odáig jutottam, hogy a hazaúton (!) lepolíroztam, hogy szebben tapadjon rajta a lakk. Aztán egész héten semmi, és vegülis a háromnapos hétvége után is csak annyit tudok mondani, hogy az üvegcse ki van késztítve az éjjeliszekrényemre.

Vasárnap van, nagyon későn keltem, leszedtem a tiszta ruhát, összehajtogattam, elpakoltam a szekrénybe, elraktam a szárítót, kicsit összeraktam a szobát, kényelmesen megreggeliztem, magazint olvatam, kipakoltam a mosogatógépet, bepakoltam a koszos cuccokat, előkészítettem az ebédre a húst, odaraktam sülni, meghámoztam a krumplit, megfőztem, rendberaktam a konyhát, bekapcsoltam egy kis Amy Winehouse-t, neteztem, posztot írok, közben kész lett az ebéd, de

A HÁROM FÉRFI A LAKÁSBAN MÉG MINDIG ALSZIK!!

Mostanában családozás van. A család azokat az embereket, állatokat, tárgyakat, fogalmakat jelenti, akiket szeretek. Szóval ez a fogalom néha kicsit többet néha kicsit kevesebbet takar. (Ma majdnem hazavittünk a boltból valamit, mert megsajnáltuk. Így majdnem a családunk része lett. Így megy ez.)

Gyászoljuk az iPhone négyemet, aminek az volt a karmája, hogy kipróbáljon egy forró fürdőt.

Szóval visszatérve az igazi családra, most jelentették be öcsémék, bátyámék tesómék, hogy jönnek ki meglátogatni, úgyhogy engem ért az a megtiszteltetés, hogy elővehettem a felfújhatós ágyat, és szájjal felfújhattam, mivel már majdnem éjjel két óra volt, és azért a masinéria elég hangos. (Fél óra volt egyébként felfújni, elég piti.)

Másik öcsémnél (akinek az a hihetetlen intelligens gyereke van, aki azt kívánta, szülinapi tortájának gyertyái elfújása előtt, hogy Ada (öcsém) minden nap legyen velük, és miután előkaptunk két kamerát, hogy akkor most ezt mégegyszer, a kamerába, gyertyát újragyújt, -Na akkor kívánj valamit. Mire a négyéves: -Ada minden nap menjen dolgozni! :D    ) Apukám segített megszerelni a kazánt. Kérdezem ma, hogy hány fok van? Azt mondja tizennyolc. Hogy miért csak annyi? Szereti a hideget. :)

Mi azért kapcsoltuk be ma a fűtést, mert magától már csak tizenhét fok volt.

Ezzel kicsit feladtuk az elveinket, de egyelőre csak próbaüzem. Pár napig megnézzük, milyen a húsz fok.

Na mi volt még?

Kiderült, hogy húgom mégsem utazik Kínába.

Nővérem meg mégsem szül holnap.

Szeretem, hogy sokan vagyunk. Imádom.

(remélem, mindenki olvasta a nem-tudom-mennyivel-ezelotti bejegyzést, amit most nem fogok belinkelni, mert lusta vagyok, szóval ha nem olvastátok, akkor tegyétek meg, mielott azt gondoljátok, hogy Bandi tényleg lopta a pólót, na, és hogy ezt ilyen szépen kimagyaráztam, neki is állhatnék a mesélésnek - de még elotte bocsánatot akartam kérni, hogy ilyen alkalomszeruen irunk, a Bandi sztrájkol, egyelore ismeretlen célból, vagy céllal, én meg azt hittem, hogy a négynapos hétvégén annyit fogk írni, de annyit, de az az igazság, hogy ha van idom, akkor semmi kedvem sincs irni, mig amikor nincs idom, akkor csak úgy röpködnek a fejemben a jobbnál jobb mondatok - amikkel a kedves olvasók aztán csak elvétve találkoznak) 

Szóval az volt, hogy az egyik kedvenc kreativ blogomat író lány nagyon szuper családi kötelékeket varrogat a kedves megrendeloknek. Nekem legalábbis nagyon tetszik az ötlet, ki is találtam, hogy ilyet én is tudnék, például az egyik tesóméknak, vizualizálandó (milyen szép szó, hát nem?) a közte és a két kiscsaj unokahúgom közti nagyon szoros kapcsot (vagy kapcsolatot?). Az alkalom meg adott volt, mert a háromból ketten egy  napon ünneplik a szülinapjukat (na jó, azt hiszem, múlt karácsonyra akartam megcsinálni, de mostanra sikerült)

Az Évi-féle csipkés pasztellvilág tolem viszont fura lenne, agyaltam hát mindenféle tiri-tarka varrott és/vagy horgolt szíveken és madarakon, de végülis praktikussági okokból (talán mégsem örülne a tesóm ha önkényesen dekorálnám a lakását), ilyen lett az én családi kötelékem:

tetszett nekik egyébként, ha tudni akarjátok, a kicsi fel is nevetett, mikor felpróbálták, hogy: Ikrek vagyunk!

Egyébként én eddig azt hittem, hogy amolyan kívülállokent leperegnek rólam a munkahelyi feszültségek, de tegnap sikerült felhúznia két idiótának. Az egyik a témavezetom (azóta, mióta felmondott a fonököm), a Géplány, már írtam róla, akirol újabban kiderült, hogy mégsem olyan érzelemmentes, mint gondoltam, irigykedni pölö frankón tud (mondjuk nem rám). A másik jómadár meg most lesz a csoportom fonöke (miután ugye az is felmondott), bár még nem hivatalos, de tuti, hogy le van zsírozva a színfalak mögött, mert eléggé úgy viselkedik (nem csak velem). Egyébként o az, aki mesélte, hogy azt hitte, Magyarország az EU-ban van, de egy látogatás Budapesten elbizonytalanította, és hogy o ugyan el nem menne Mo-n fogorovoshoz, mert ki tudja, mit csinálnak ott vele (nagyobb baj, hogy Ausztriában sem megy el fogorvoshoz, pedig a Bömöséhez meg a pressbaumi családi házhoz jobban illene egy ápoltabb külso - mindezt azért fejtettem csak ki, mert ND múltkor megrótt, hogy miért várok el valakitol szép fogakat - hát azért, mert havi 10 000+ ojróból kijönne)

Szóval ezek ketten kiborítottak, és rájöttem, hogy nem is vagyok jó a kommunkációban, hogy nem tudtam kezelni a helyzetet (leszámítva, hogy látványosan csak akkor borultam ki, mikor már nem voltak ott), hogy ordítani tudnék, ha valaki mindig másról kezd el beszélni, mint amivel sarokba lett szorítva, és a végén együttes erovel kihozták, hogy azért koszos az antitest (amit kulso cégtol rendeltünk és ez a ketto csekkolta le a minoségét, és írta be a nyilvántartásba, hogy jó) mert én rosszul kommunikáltam az igényeimet*.

Világos.

A régi fönökömet akarom vissza. Mindkettot.

*bármilyen logikusnak tuno magyarázat csupán a véletlen muve

Azt hiszem, én leszek a történelemben az elso, aki azért drukkol, hogy ne hosszabítsák meg a szerzodését. Vagy legalábbis ne nagyon.

Még csak annyit a polgármesterkérdéshez, hogy hétvégen Tszm-en TB folyton hiányolta, hogy nem csinálok róla kampány-képeket.

Pl. az új polgármester-jelölt, Táltos András a tszm-i Lajos bácsinak segít (kép: TB lóg a diófánkon, és furészeli az ágakat, amiket apukám kijelöl neki)

Aztán, Táltos András, az árvízi hős, tszm-i gyerekeket ment

(kép: TB derékig elmerül a patakban az ér jeges vizében, ölében Zita unokahúgommal)

ez utóbbi jelenet egyébként nagy derültséget, valamint a szombat délelotti családi séta gyors befejezését jelentette, a társaság szinte valamennyi tagjából csöpögött a víz, ahogy vert seregként bandukoltunk haza.

Szóval úgy tunik, TB felveszi a harcot.

... nem tudok szó nélkül elmenni amellett a tény mellett, hogy Budapesten ingyenesen szállít haza az IKEA, Ausztriában pedig pénzért. Sok pénzért.

mert akirol a blogját olvasva elképzelem, hogy magas, egyeneshajú és szigorú, arról igaziból kiderül, hogy alacsony, bongyi és kedves.

Ami bejött, az az, hogy úgy képzeltem, hogy valami nagyon szép horgolt sálja/kendoje lesz, és tényleg. Errol felismertem volna, ha o nem jön oda rögtön.

Anyahajóval kakaóztam csütörtökön, jó volt, leszámítva, hogy eloadtam neki, mennyire jó vagyok a kommunikálásban (mennyivel jobb, mint a molekuláris biológiában), aztán hibát hibára halmoztam (képzelhetitek, milyen lehetek a molekuláris biológiában). De mit lehet tenni, remélem, lesz alkalmam kiköszörülni a csorbát. 

Velem nagyon gyakran történnek érdekes dolgok. Van az a kategória amit általában nem szoktak elhinni, (saját testvéreim sem) és vannak a sima furcsák.

Ez a mai egy alap.

Állok a villamosmegállóban közben csetelek az új iPhoneomon és egyszer csak észreveszem, hogy az ujjamra van akasztva egy fogason egy póló, rajta a lopásgátló csipogó, az árcédula, a hónaljában meg egy ilyen kis lopásgátló mágnesbizbasz.

Kellett pár másodperc, míg rájöttem, hogy miközben legjobb barátommal megbeszéltük az élet nagy dolgait cseten, addig a jobb agyféltekem nem akarta megzavarni a balt, és kilopta az áruházból a kinézett pólót, fogasostul, mágnescsíkostul, csipogóstul.

Azt se tudnám megmondani, hogy közben szólt-e a riasztó, szaladtak-e az őrök, vagy pont előttem leszállt-e egy ufó?

Nem kell azért aggódni a lelkemért, visszavittem, visszaloptam, kifizettem.

A naptár feltalálása rögtön stresszhez vezetett: Szóval, eszerint a rendszer szerint, amit épp kifejlesztettem, megtudhatjuk, hogy ma csütörtök van... Basszus! elfelejtettem Emilyért menni az óvódába!

Egyébként a diplomamunkámat egy stresszkutató laborban csináltam, de ez a fajta ideg kimaradt. Pedig mennyire alap. Írok is egy emailt. Csak valahogy rá kéne venni a patkányokat, hogy találják fel a naptárt és aztán írják tele halaszthatatlan dolgokkal.

Valaki, aki ért a varrógépek nyelvén, hívjon fel lécci, hogy hosszan sikítsak neki a telefonba.

Vagy az se baj, ha nem ért hozzá, csak hadd sikíthassak.

Eddig csak az zavart az arról való álmodozásban, hogy Tszm-re költözünk, hogy nem tudtam elképzelni, mint csinálna Táltos Bandi egy faluban, ahol se színház, se zenekar. (na jó, Győrben van, de éhenhalni sem szeretnék)

de most! most választ kaptam, mi több, ihletet: múlt hétvégén elkísértem ugyanis a szüleimet választani, és a Polgár Jenő Hivatalban egy kifüggesztett hirdetményen megláttam, hogy a polgármesteri jelöléshez Tszm-en 28, azaz huszonnyolc ajánlószelvény szükséges.

28, az semmi! Az a szuk családom. Persze ők nem Tszm-en laknak, de ott vannak a szüleim, a szomszédlány, meg a férje, a szomszédasszony meg a férje meg az anyukája, meg a tesói, az Éva, az összes lakótelepi, akit a jelenlegi polgi átejtett, apukám unokatesói és egyéb rokonsága, és kb szerintem bárki, akinek anyukám az elmúlt 3 évben orvosi tanácsokat osztott. Sima ügy.

Tszm-en ugyanis évek óta ugyanaz a polgármester, akit nem annyira szeretnek, de nincs más, aki vállalná. Nincs alternatíva, hogy ilyen szépen mondjam.

Szóval a fejemben rögtön összeállt a kép, hogy TB mennyire szuper polgármester lehetne, és főleg, hogy én mennyire szuper polgármesterné lennék. Mert mondjuk TB-t nem nagyon ismerik ott, de egyrészt a (jövőbeli) doktori címe marha imponáló lesz a mezőgazdasági gépkezelő végzettségu kéviselőtestületben, másrészt az én nevem ismertebb ott, szóval megnyugodhatnak a helyiek, hogy nem vadidegenek vagyunk. Felvirágozatnánk a falut, míg TB a hivatalos ügyeket intézné, én befognám közmunkára a népet, ebben jó vagyok, már gimiben is én szerveztem a melókat, "fogjuk meg és vigyétek", ehhez értek, nem a DNS izoláláshoz (na jó, sajnos szerencsére ahhoz is). Ilyen kis közösségben van igazán értelme szerintem, ezer embert összefogni még lehetséges, nem úgy, mint egy városban.

És megvehetnénk az álomházamat, amit ugyan le kéne bontani, de sebaj.

Na, mit szóltok? Hatalmas ötlet, nem?

A dolgoba mondjuk kicsit bezavar, hogy TB nem annyira lelkesedett, mikor előadtam neki a tervet a pontosan kidolgozott részletekkel együtt, de megvígasztaltam, hogy még van 4 éve megemészteni és megbarátkozni a gondolattal. Vagy nyolc. Nekem nyóc Nekem mindegy, csak legyen egy B-terv, amiről lehet álmodozni.

Múlt hétvégén Tszm-en voltam, és olyan igazi szuper hűvös, borongós ősz volt, amikor már kétszer meggondolom, hogy kimenjek-e a kertbe apukámnak segíteni, vagy inkább üljek a kemencepadkára, döntsem a hátam a meleg cserépfalnak és horgoljak (na vajon, melyiket választottam). És ha kimegyek, akkor szorosabbra húzom a nagykendőmet, és sietősen szedem a lábam.

Azért segítettem is, kivágtunk két fát, de azt nem fényképeztem, mert a szívem hasadt meg. Az egyik az volt, amire a függőágyat szoktam felakasztani, és persze maradt még elég fa és hely, hogy máshová, de én odaszoktam, és szerettem azt a fát. Cserébe a bugyimban is forgács volt a végére, és egyszer majdnem fejbevágott a lezuhanó törzs, pedig akkor már nem is az én kezemben volt a motorosfűrész.

A jobb (?) szélen látható narancssárga virág ehető, tudtátok? (jó, most nem a családomtól várom a választ, mert ők sokat ettek már) finom, csípős íze van.

Nem ezért szeretem a krizantémot, de mindig eszembe jut róla egy PG Woodhouse regény, amiben az egyik szereplő megkéri a másikat, hogy tűzzön a gomblyukába egy krizantémot, így majd megismerje a (z első) találkozójukon, ahol végülis lecseszi, hogy miért bújt el egy bokor mögött. Aztán persze kiderül, hogy szegfűt akart mondani, csak eltéveszette.

A jobbszélen látszik picit a kedvenc házam, majd biztos arról is lesz egyszer egy poszt. Majd...

A gyalogutat az én terveim alapján én készítettem.

Na jó, segítettek.

Szép?

(sajnos csak kábé ennyi van meg belőle, amennyi a képen látszik - nem egy szapora munka)

Mostanában a dáliákat nagyon szeretem.

Láttam egy Praktikában egy táskát, amin szalaghímzéssel egy dália volt kivarrva - azóta álmodozom róla, hogy én is megcsinálom, csak még az ötletre várok, hogy min legyen.

Ezek a virágok a szomszédlánytól vannak, és úgy nőnek, mint a dudva. De még a legborongósabb, legnedvesebb őszbe is napfényt csempésznek. Kedden meglátogattam egy barátnőmet Oberlaa-ban (akkor még szemerkélt az eső, és minden nyirkos volt, én meg ugráltam örömöben, hogy milyen tökéletes idő van a vacsoravendégséghez), náluk a fürdőszoba tejüveg ablaka előtt vannak ilyenek, azt mondja, minden reggel azt hiszi, hogy süt a nap.

Nagyon rendes vagyok, hogy a veteményes legelőnyösebb oldaláról mutatok képet. Mert a szüleimnél egyébként minden növény azt akarja bebizonyítani, hogy ő a legjobb, és a legnagyobb, és egymás nyakára nőnek, és ettől a nyár közepére akkora őserdő alakul ki a leggondosabban elvetett és gondozott sorban is, mintha az Amazonasnál élnénk.

Szeretem az őszt.

És ezen a hétvégén még a nap is süt.

Nem találom a horgolótűimet.

Már mindenhol kerestem, de nincs.

Remeg a kezem és nehezen lélegzem.

Lelövöm a poént. Több mint kettő.

De ha nem akarsz fizetni a szakembereknek és nincsenek szakember barátaid akik ingyen elvégzik a piszkos munkát ház körüli teendőket, akkor be kell érned a kontárokkal.

Így fordulhatott elő egy hamvas őszi délelőtt, hogy egy barátnőmnél kötöttünk ki Maxszal.

Azért helyére került a tükör.

A konyhában három polc.

Plusz egy vécépapírtartó.

Nem mondom, hogy nem vagyok büszke a teljesítményünkre, mert hazudnék.

Minden férfi életében elérkezik a pillanat, mikor megveszi élete első fúrógépét, és először fúr bele egy szűz fehér falba.

Aztán mint aki jól végezte dolgát, letörli az izzadságcseppeket a homlokáról, és nagyvonalúan nem veszi tudomásul, hogy nem rakott semmit a földre és most minden csupa fal por. Itt jön a képbe egy nő, aki életében először de biztos, hogy nem utoljára hozza a porszívót, és befejezi a rituálét.

Nem akarok geek lenni, de néha muszáj. Kipróbáltam például az új google keresőt és rögtön megimádtam.

Lássátok feleim.

a cég kezd egy izgalmas hellyé válni, a másik fonokom is felmondott a héten, gondosan aznap, mikor a csoport 80%-a egy kongresszuson ült, mondjuk nem volt meglepo, csak az, hogy a hónap végét sem várja meg. Mindenki kombonál, és pletykál, vajon meddig húzzuk, a jobbaknak van már a zsebükben egy vagy két állásajánlat máshol, van, aki kivár, ilyenkor lehet a legjobb pozíciókat megkaparintani, ha még csak pár hónapra, vagy talán egy évre is, jól mutat a cv-ben.

Az egészben az a jó (?), hogy az en szerzodesem ugyis lejár lassan, nem izgat, mi történik a research departmentben, csak meghallgatom a pletykákat, kombinálom, majd kitalálom, ki lesz a következo, aki felmond. Eddig bejött.

Egyébként meg nyitottam egy szép fehér word documentumot, felírtam, hogy 

Characterization of pneumococcal antigenes that induce protective immune responses

kicsit gyönyörködtem benne, majd az egészet elmentettem egy PhD thesis cimkeju folderba. Nincs is szebb egy ilyen hatékony delelottnel.

Leugrottam vásárolni, és fizettem több mint 126 000 forintot.

Valamin spórolnunk kell. Mi a legnagyobb luxus? A sonka, a banán, vagy az alma? Értitek? Alma.

Ezek a képek sem tegnap készültek, csak valahogy annyi minden kimaradt mostanában a beszámolókból.

Táltos Bandi anyukájával terveztük, hogy kimegyünk a vanyarci sztrapacska-festiválra, mert az jó, csak sofőrt találtunk nehezen, mert más nem ilyen kalandvágyó, mint mi. Ráadásul zuhogott az eső egész nap, én mondjuk nem hittem, hogy egy fesztiválon is eshet (pedig Kapolcson is esett kicsit) de kénytelen voltam belátni, hogy eddig álomvilágban éltem.

A sztrapacska finom volt nagyon, sok sátorban sokfélét csináltak, öreg mosolygós nénikék meg fiatal viccelődős fiúk is, vittem haza, és a család szétkapkodta, pedig már kihűlt. És a rossz idő ellenére is meglepően sokan voltak, sok szlovák is, akik enyhén kapatosan vidáman kifejtették a színpadon, hogy ilyen a szlovák tót-magyar barátság, nem olyan, ahogy azt a politikusok szeretnék. Egy retikülös, nejlonszatyros megfáradt nő volt a tolmácsuk, szegény, ő volt a leggyengébb láncszem az egészben. 

Megfogadtuk TB anyukájával (az Eger-Budapest buszúton, csak hogy valami váratlan is legyen a sztoriban), hogy még egyszer biztosan elmegyünk.

(akkor rajtam is gumicsizma lesz azt hiszem, nem tornacipő: ld. lent)

Na, az volt tegnap, hogy van a darabban egy repülő, és tegnap miközben a primadonna éppen felemelkedett a magasba, miközben gép ajtaján állt, megbillent valahogy az egész hóbelebanc (gép+pálmafák+utasok+primadonna), és a híresség majdnem leesett. Az összes kellékes nevetgélt de a nőt ez nem nagyon nyugtatta meg, úgyhogy hoztak még két tonna nehezéket a gép hátuljába.

Elég menő a cucc, bele lehet ülni , meg emelkedik, meg gurul. Egyszerre max. 7 személyt tud vinni azt hiszem. És mielőtt megkérdeznétek: IGEN, CSAK EMIATT A DARAB MIATT ÉPÍTETTÉK.

A kép pedig azért ilyen gagyi, mert telefonnal készült, és hivatalosan nem lehet fotózni a színpadképet, szóval messzebbről kellett fényképezni.

Otthon vágódeszkán vágunk.

Kivéve apa, mert apa olyan bátor, hogy akkor is mer az asztalon vágni ha szétvágja a terítőt.

Anya ilyenkor mérges lesz, de apa azt hazudja nem ő volt.

Szerintem anya tudja, hogy apa hazudik de nem mondja.

Anya csinál egy foltot a terítőre és mindenki szeret mindenkit.

Vannak a nokrol sztereotipiak, és most nem az egyéni norol beszélek, hanem a többesrol, a noi munkahelyekrol, a hisztizo, egymast szekirozo kolléganokrol, a féltékeny szomszédasszonyokról, a vetélkedo bezzeg-anyukákról a játszótéren, az egymás-szemét kikaparó kamaszlányokról, a baráti társaságokat tönkretevo rivalis csajokról.

De most nem ezekrol szeretnék írni, hanem arról a nok közötti kapcsolatról, amit én nem is tudok olyan világosan megfogalmazni, de pontosan érzem néha, amiért például szeretem a Pedró Almodóvar filmeket (ja, most nem a Rossz nevelésre gondolok), vagy a Vörös sátort. Elég különbözo példák, de ilyen sokrétu dolog ez.

Az egymás segítése, az empátia, közös tenniakarás, az igazi, magátol érthetodo, nem személyválogató, melegen sugárzó szeretet. És nem feltétlenül rokoni kapcsolatokra, vagy örök barátságokra gondolok, hanem teljesen random felbukkanó érzésre, hogy nem vagyok egyedül, és mindig lesz, aki átölel, meg segít, meg akivel könnyesre vihoghatom magam. Akkor is, ha nem is vagyunk barátok, csak épp egymás mellé sodort az élet egy pár órára. A közösség érzése, hogy valahol olyan egyformák vagyunk, hogy hasonlóak a gondjaink és ugyanarra vágyunk.

Nem akartam ezt ilyen hosszan és foleg csak szavakat keresgélve tálalni, jobb szeretnék két-három egyértelmu és világos mondatot, de nem megy. (Valakinek van valami ötlete?)

De tegnap telihold volt és oszi napéjegyenloség és varázslatos éjszaka, és Orsi kitalálta, hogy összehívja a lányismeroseit. És mindegy is, hogy mit csináltunk, és az is mindegy volt, hogy alig ismertem valakit (vagy évek óta nem láttam), vihogtunk, beszélgettünk, komolyan meg vidáman, és próbáltunk jobbá tenni egy kis szeletet a világból. Együtt.

Szuper volt, köszönöm.