Ilyenek lettek a horgolt mamuszaim. Eredetileg csak azért terveztem őket meghorgolni, hogy valamire elhasználjam a nem túl szép akril fonalaimat, amiket TB karácsonyi ajándékához vettem (nem tehetek róla, hogy a számítógépes játékok figuráinak nincs túl szép színe) de időközben megszerettem, és gondoltam utazó vendégpapucs lehetne. Mármint én hordanám, amikor vendég vagyok.

Le sem tagadhatnám egyébként, mert kissé csálé lett, meg persze nem egyforma a két fél (a kép csalóka), mert időközben elfelejtettem, hogy csináltam az elsőnél (igen, tudom, le lehet utólag is számolni a szemeket, és próbáltam is, mégsem lett egyforma). Persze a két lábam sem egyforma.

A gombokat papa segített kiválasztani, mikor legutóbb ott voltam. Ő sokkal szebbeket választott, és elismerem, hogy a fekete nem túl jó szín, de mindenféle tényezőket figyelembe véve mégis ez került fel. Ha valakinek vannak színes gombjai, amikre nincs szüksége, én szívesen átveszem :)

Péntek este van, Táltos Bandi a színházban, én kicsit aludtam, de nem hagy nyugodni a hosszú lista, amit a hétvégére terveztem. Tudom, hogy unjátok, de listát írok megint:

- van egy rég megígért horgolt hajpánt, aminek már csak kevés kéne, hogy befejezzem

- van egy rég elkezdett horgolt bikinim, jó lenne tovább haladni vele (bár a napfürdőzéshez még kell vagy másfél-két hónap)

- vettem fonalat egy új, nagy projecthez, szeretném elkezdeni, hogy lássam, érdemes-e

- ha TB időben végez szombaton, kicsit kéne vásárolgatni, mert a farmernadrág-megmentőakcióm nem volt olyan sikeres

- sütit sütni, mert szombat este kisebb házibuliba megyünk (amolyan társasozós, horgolós, röhögcsélősbe)

- ennivalót vásárolni, és MEGFŐZNI (ez gondolom csak nálam kerül fel tényleg az elintézendők listájára. Ami másnál természetes, az nálam legyőzendő feladat. Pedig csak rakottkrumplit tervezek, céklával.

- tojásfestés!! remélem, belefér az időbe, annyi ötletem lenne! (hülyeség egyébként, a szezonális dekorációt az év különböző szakaszaiban kéne elkészíteni, és aztán csak előhúzni a megfelelő időben a dobozból, mint bűvészkalapból a kisnyulat)

- van egyébként pár húsvéti cucc, de némi renoválásra szorulnak

- feltölteni a fényképeket a laptopomra, és végre megírni néhány elmaradt bejegyzést

- TB rágja a fülem, hogy unalmas a blog külcsínye, de már elfelejtettem azt a keveset is fotosoppul, amit eddig tudtam, szóval ez sem egy tízperces project

- befejezni az előadásomat hétfőre (para a köbön)

- téli dzsekiket kimosni (az enyémet meg is kell varrni - és ha már előveszem a tűt és a cérnát, akkor lenne egy himbálózó gomb is, amit kezelésbe kell vennem)

Szerintetek belefér a két napba?

Álljunk sorba legalább két órát barátnőnk kedvéért, aki három éve képtelen elintézni, hogy az egyetemi tandíjának csekkje megérkezzen lakcímünkre.

Írjunk 30-40 perces előadást a nagy büdös semmiről, amit a nagy főnök és a még nagyobb főnök hétfőn meghallgat.

haha, most vettem csak eszre, hogy a laborkopenyeimbe eddig beirt ***encsiscs helyett most ujitottak, es ***encsisca lettem. Egyre jobb. Pedig a mosásért felelős nőci már többször leíratta velem a ***encsics-et szép, nagy, nyomtatott betukkel.

Egész este fájt a fejem. De nem keltem fel bevenni valami gyógyszert, (mivel idegi gyengeségre gyanakodtam ezért az Acidum phosphoricum vagy a Ca phosphoricum esteleg a K phosphoricum vagy talán a Na muriaticum jöhetett számításba. Ignatiaban nem bízom ilyen esetekben.) hanem inkább vergődtem reggelig, amikor N.H.-né mondott valamit, de nem is értettem mit szeretne, hanem csak elhárítottam azzal a szöveggel, hogy most fáj a fejem.

Ez valami betegség lehet nálam, mármint nem a fejfájás hanem a kivárásos technika. Képes vagyok éjjel kettőtől, hajnal hatig egyfolytában forgolódni de NEM kimenni pisilni akkor is, ha tudom, hogy nagyon megkönnyebbülnék utána. Arra játszom, hogy talán elmúlik magától.

Így utólag is elnézést kérek N.H.-né-től, körbenéztem, hogy mit akarhatott és nem kis leleménnyel megtaláltam a mosógép elé bekészítve egy lavórban a szennyes törülközőket. Gondolom, Mischwasche 40 fokon. Amennyiben mégsem ezt szerette volna, kérjük jelentkezzen szerkesztőségünknél, telefonon, emailben vagy személyesen.

Már régen sejtettem, de ez a gyanúm a konferencián be is igazolódott: C. kolléganom igaziból egy GÈP. Durva, mi?

viszonylag kevés töltésidot igényel, mert reggel, ha bejövök (mindegy, hogy negyed nyolckor vagy kilenckor) már bent van és dolgozik. Mikor elmegyek (mindegy, hogy ötkor vagy fél tízkor), még dolgozik. Évek óta figyelem. Nincsenek hangulatingadozásai, amolyan derus nevetgélosre van beállítva, és ez nem változik, bármi is történjen. A tavaszról ugyanolyan mosolyogva beszél, mint arról, hogy az (leendo) apósa 3 hete kómában fekszik az intenzív osztályon.

Egyszerre ír két cikket és egy phd-t, miközben csoportvezeto 4 beosztottal, minden meetingen ott van, mindent elolvas, mindent tud, mindenre emlékszik, jelentést ir, pályázatot ad be, megbeszél. Mindezt természetesen örök deruvel és lankadatlanul.

A konferencián 5napon keresztül gépelt a laptopba, lejegyzetelt mindent, amit csak a diákon látott és amit hozzá mondtak. Mások is hitetlenkedve bámulták, ahogy szemével mozdulatlanul a kivetitot nézte, az ölében pedig tíz ujjal gépelt, mint egy kis robot. Reggel fél nyolctól este hatig. A hazaúton a repülon a jegyzeteket javítgatta, bovítgette, és nem kért enni. Ijeszto.

Persze van elonye. Megvan például az összes eloadás legépelve. A cégnek hihetetlen munkaero, keves befektetéssel óriási haszon.  

Engem azért frusztrál kicsit. Mert úgy érzem, hogy nekem is így kéne. De nem megy.

Nehezen jutok el mostanaban az írásig, pedig magamban bármi is történik, mindig azt fogalmazom, hogy fogom megírni a blogban. Rengeteg elmarad történet van, és nem is igaz, hogy megkértem Táltos Bandit, hogy ne írjon Izraelről. Arra viszont megkértem, hogy írja meg az ő elmaradt történeteit. Szuper dolgok vannak szerkesztés alatt, ne hagyjatok el minket :)

ès pont időben, meg az utazás előtt megtaláltam a rég elveszettnek hitt fényképezőgépemet (a zoknis fiókomban, gondolom valami betörő ellen dugtam oda egy gyenge pillanatomban), szóval van esély rá, hogy megszunik az iPhone-os béna képek uralma, és néha még valami jobbat is fogok tudni mutatni. Legalábbis egy fokkal jobbat.

Nagy a kísértés, hogy most írjak Izraelről, amiből egyébként nem sokat láttam, mert bezártak bent voltam szinte minden előadáson, de azért persze csak van pár mesélnivaló. Viszont a képek még a gépben, anélkül meg nem az igazi.

Nagy hír viszont, hogy közeledik a blog 1éves szülinapja, hihetetlen, mi? Egy éve irogatunk mindenfélét ide, és meg kell mondjam, én nagyon élvezem. Egyrészt, hogy ilyesmódon dokumentáljuk a nagyon boldog közös kis életünket, szeretek visszalapozni, újra nevetni TB viccein, nézegetni a képeket, merengeni az idő múlásán. Másrészt annyira, annyira szeretem a kommenteket! Igen, ez célzás volt, hogy írjatok többet. Az is, aki eddig nem szólalt meg, annyira, de annyira, de annnnnnnnnyira szeretném! 

A blogvilágnak azon felén, amit én szoktam olvasgatni (jobbára kreatív, színes, vidám kis blogok) a blogszületésnapon az író(k) adnak ajándékot az olvasóknak. Legalábbis egy szerencsésnek. Én is terveztem, hogy horgolok valami cukiságot, és sorsolásra bocsátom a kommentelők közt, sőt, hogy ne csak a női olvasókat buzdítsuk kommentelésre, nyaggattam a Bandit, hogy valamivel ő is rukkoljon elő a fiúknak.

Hümmögött, hogy jó, viszont mikor meghallotta, hogy én mit tervezek a lányoknak (valami színes, virágos, tavasziast), azt mondta, hogy felesleges kacatok nem kellenek senkinek, miért nem csinálok valami hasznosat. Nagyon férfias hozzáállás, nem igaz?

Nekem viszont így eléggé elvette a kedvemet, szóval azt hiszem, az idén kimarad az ajándékozás (ja, hogy valami hasznosat is horgolhatnék? de az már annyival bonyolultabb! egy kis horgolt dísz sokkal nagyobb eséllyel tetszik mindenkinek, mint egy mamusz, főleg, hogy mindenkinek más a mérete)

Hát, ilyenek vannak.

Bandival egyébként most azt játsszuk, hogy nagyon elfoglalt üzletemberek/muvészek vagyunk, akik a rengeteg utazásuk közben néha-néha eltöltenek egy éjszakát Bécsben, és akkor találkoznak a kis bérelt lakásban. Nagyon romantikus, igaz?

megyek dolgozni, ölelek mindenkit

K  NH-né

N.H.-né megkért, hogy ne nagyon írjak Izraelről mert ő szeretné elmesélni, fotókkal stb. Tiszteletben tartom a kérését.

Láttam mostanában egy részletet egy 1966-os Louis de Funés filmből (Főnök inkognitóban-Le Grand Restaurant) és annyira nevettem, hogy kicsordult a könnyem.

Kicsit leírom, hogy miről beszélnek, mert franciául és németül van, de szerintem akkor is vicces, ha valaki semmit nem ért belőle.

Szóval, Funés az étterem tulajdonosa, és ott ül egy asztalnál egy felügyelő és két vendége, Herr Müller és Riganti nyomozó. A felügyelő megígérte, Herr Müllernek, hogy az étteremtulajdonos elmondja neki, a híres felfújtja receptjét.

Funés kicsit szabadkozik, hogy ez szakmai titok, de aztán kis unszolásra mégis elkezdi mondani. Itt átvált németre, és sorolja. Itt Müller megkérdezi, hogy hány személyre van a recept? Erre azt mondja, hogy hat átlagos méretű embernek, vagy három átlagosnak és egy nagynak, közben a felügyelőre mutat a szemével. (én már ezt a pillantást is imádom.)

Aztán vegigmondja a receptet, és megismétli mégegyszer az egészet. Közben valaminek az árnyéka vetül a fejére. Nem mondom el ennél rendesebben. LÁTNI KELL!

Megigértem felemnek, hogy amíg szokásos márciusi Közel-Keleti vakációját tölti, gondját viselem kicsit a blognak, amennyire tőlem telik.

Beszéljünk kicsit róla. Huszonéves kutató, aki Bécsben él, és most meghívták egy konferenciára, Tel-Avivba, ahol ma (hétfőn) napközben 27 °C várható.

A szállása a Hotel Intercontinental erről is berakok két fotót.

Belülről pedig:

Tényleg csak, hogy képben legyünk.

Megérkezett szépségben, egészségben sőt már sms-t is küldött, nem idézem szó szerint csak egy kis részét : "Eddig kb. ok, de nem 100% mert nem a tengerre néz a szoba."

Kedves hölgyeim és uraim, ezek a sorok, nem Paris Hilton végrendeletéből valók, hanem az én egyetlen, sanyarú sorsú tudósom kezdeti lelkesedésének erőtlen hangjai.

:D

Maradjanak velünk, mert a következő részekben további megrázó csalódásoknak és drámáknak lehetünk szemtanúi. (Nincs a minibárban Evian. A szépségszalonban elfogyott a Dior tavaszi árnyalata. A narancslé frissen facsart de magok vannak benne.)

Mivel Valentin/Bálint-napi játékunkra egyetlen helyes megfejtés sem érkezett,

(Sixtus-kápolna mennyezetfreskójának egy részlete Michelangelotól ) így kénytelen vagyok felajánlani a velencei utat, N.H.-nénak, aki plusz egy főt vihet magával a A Palazzo Guardi palotába, az általa választott időpontban.

 A Palazzo Guardi palota, ez a XV. századi eredeti velencei nemesi rezidencia, egy teljes egészében felújított és minden komforttal felszerelt épülettel várja vendégeit egy feledhetetlen vakációra Velence szívében.

A palota nevét a híres velencei festőről Francesco Guardiról kapta, aki a lagúnaváros néhány értékes, XVIII. századból való tájképének megalkotója. Munkái ma a tőlünk pár lépésre levő Galleria dell'Accademia képtárban tekinthetők meg. A hagyomány szerint alkotásainak némelyikéhez éppen a Palazzo Guardi palotából nyíló mesés kilátás adta az ihletet.

Ez az exkluzív és előkelő velencei palota két épületszárnyból áll, mindkettőt a kecses velencei stílus jellemzi. A főépület szalonját muránói üvegből készült csillár díszíti, a nagyszabású üvegablakon keresztül pedig a “Canale di San Trovaso” csatornára és a történelmi hírű “Squero di San Trovaso” hajóműhelyre nyíló kilátásban gyönyörködhet. Utóbbiban mind a mai napig tapasztalt mesteremberek kezei alatt készülnek a híres velencei gondolák.

Köszönjük, hogy velünk játszottak!

Itt vagyok, ragyogok.

Mostanában azon kapom magam néha, hogy megnézem a blogot, és csalódottan veszem tudomásul, hogy nincs új bejegyzés. Mert N.H.-né megint lusta volt írni.

Tegnap költöztettük egy barátnőmet, koleszból albérletbe (az albérlet egy magasabb foka a létezésnek mint a koli, ami közvetlenül a szüleimmelélek fölött helyezkedik el a Maslow-piramisban, melynek csúcsa az énépítettem ház, közvetlenül alatta pedig, az énvettem lakás) és mivel én vagyok az egyetlen férfi az életében aki ráér és van jogosítványa (lehet-e jogosítványnak nevezni azt a papírdarabot, melyről a dokumentum számát szó szerint lerágta az idő vasfoga, az igazolványképre pedig vicces barátok alkoholos filccel körszakállat rajzoltak?) minden adott volt egy fergeteges költöztetéshez. Már csak autót kellett szerezni, mégpedig nagyot, de ezt a terhet az ünnepelt  költöző, szerencsére levette a vállamról.

(Tudtátok, hogy az egyetemnek van kisteherautója, amit minden diák kibérelhet magáncélokra is?)

Szóval eljött ND is navigálni (-Mikor kell befordulni balra? - Fogalmam sincs. Ja! Itt kellett volna. Nem tudsz valahol visszafordulni?) meg megfogni a munka végét, és én mondom felejthetetlen látvány voltunk jópár piros lámpánál, ahogy lehúzott ablakokkal maximumra feltekert metálra nyomtuk a pogót. Normálisabbak vissza se fogták a röhögést, és ez úgy se zavart, hogy simán lehet, hogy nem velünk hanem rajtunk.

Hamar elszállt a délelőtt, (nekem egytől próbám volt a Musikvereinban) és megkaptam az egyik legkedvesebb bókot, amit férfiember kaphat, nevezetesen hogy milyen jól vezetek.

Ami simán lehet, hogy nem teljesen hazugság, de mivel van egy öcsém és egy bátyám akiknek az autó nem munkaeszköz hanem szenvedély, (bátyám japán oktatófilmeket néz driftelésről ha ki akar kapcsolódni, öcsémmel meg mentem már úgy tanpályán, hogy időre tolatott végig bólyák között és parkolt be egy kijelölt helyre, olyan sebességgel, hogy menetirányban sem tudnám rekonstruálni) ezért én otthon a saját képességeimmel a "futottak még" kategóriába tartozom.

Mindent sikerült elintézni időben, igaz a vége kicsit rohanás lett, kérdezte is Harnoncourt mikor beestem a próbára: - Megint futottál, mi?

Elég mélyek a gardróbszekrények, és persze ez azt jelenti, hogy a szépen behajtogatott törülközok elott mindenféle bedobált (jó esetben gyakran használt) cuccok voltak, amit UTÀLTAM. Mert tök nehéz így kivenni a türcsit, plane a tisztákat bevarázsolni a helyükre, és a végére minden lesz, csak szépen összehajtogatott stóc nem. És már azért nem akasztottam be a vendégek kabátját a szekrénybe, hogy nehogy meglássák a rumlit.

Fejben már többször, többféleképpen megoldottam a problémát (horgolok, varrok vagy ragasztok oda valami tárolót), végülis ilyen lett (egy átszabott eros kartondoboz és hoferes csomagolópapír ragasztósprayvel * rögzítve).

ìgy csak 1 dobozt kell kiemelni, ha törülközö kell, nem a hajszárítót, a boholytalanítót, a szösztelenítot, TB ballagási tarisznyáját (??), zsepiket és egyéb apróságokat.

Úgy örülök, amikor egy sarokban igazi, olyan könnyen megtartható rend születik!

_____________________

Ma reggel még egy (ciki, de még karácsonyra kapott) könyvemet is befejeztem, Janelle McCulloch: Párizsban az élet. Mérhetetlenül bosszantott, hogy egy ilyen trampli ausztrál újságíró csaj mennyit tud azon siránkozni, hogy nem olyan finom és noies, mint a francia nok, es ezt úgy próbálta ellensulyozni, hogy olyan cipoket vett méregdrágán, amire már az eladok megmondtak, hogy nem tud benne járni, és minden este leitta magát egy párizsi bárban. Aztán most, hogy felraktam a polcra (és kisebb lett a halom az éjjeliszekrényemen, jupíí) a papírborítón megtaláltam a fényképét, és meglepoen helyes és visszafogott lanynak néz ki. Most nem tudom, mit gondoljak.

A könyv egyébként szép, tök jó képek vannak benne. Olvasás közben sokat kritizáltam, de utólag tetszett, a végére derült ki, minek írta meg az egészet.

 Kieg.: ja, es majdnem elfelejtettem, hogy lehet, hogy tenyleg tul sok blogot olvasok, vagy az angol nyelvu blogokbol is csak nehany van, amit mindenki olvas, de a könyv megemlit egy amerikai noci altal vezetett naplot, akinek francia ferje van, es Franciaorszagban is el. Rogton tudtam, hogy a Tongue in Cheekrol van szo, es valoban. Valamint az osszes filmet is lattam, amire utal ez a McCulloch. Ijeszto.

*meg rengeteg celluxszal. Nincs az az  elrontott doboz, amit rengeteg celluxszal ne lehetne helyrehozni! ;)

Szeránál találtam.

Igaziból rengeteg mindenről kéne írnom/írnunk, de nehezen jut rá idő.

Először is mélységes megdöbbenésemnek kell hangot adnom, miszerint a Másik Fél nem tartja be a megállapodás minden pontját. Sőt, szinte alig tart be valamit. Jó, ebben a posztban  nem volt egész egyértelmű, de úgy volt, hogy én derűs leszek, mi több, jókedvű, valamint szorgalmas, dalolva takarítok, mint egy pacsirta, mosolygok mindenkire, nem nyafogok a munka, a lakas, minden miatt, egyátalán, boldog vagyok és kiegyensúlyozott és lelkes, rendezett családi és munkahelyi háttérrel (vagy előtérrel).

Ehhez képest szerintem smafu, hogy elvártam volna a minimális támogatást az univerzumtól. Úgyismint: napsütés, jóidő, könnyed kihívások, sikeres PCR-ek, rugalmas keretek, ilyesmik. Alap.

És azt kell mondjam, bár én tényleg minden tőlem telhetőt megteszek, a körülmények egyszerűen nem ideálisak. Persze történnek jó dolgok is, de azt a végére hagyom mert a nyafogás izgalmasabb, mert optimista vagyok.

Szóval:

- engem nem vágnak át, a napsütés nem egyenlő a jóidővel. Nem és nem és nem. Büntiből elmegyek a közel-keletre, ott állítólag 30 fok van most. 

- én tényleg lelkes vagyok meg motivált, de mégsem működnek a dolgok a laborban. A "troubleshooting" pedig marha megterhelő, ha évekig tart. Borzasztóan frusztrál, és azt hiszem, TB is kezd belefáradni. ès novemberig be kell fejeznem a phd-t.

- a hülye hatóság visszadobta az állatkísérletes engedélykérelmet. Olyanba is belekötöttek, amit már máshol jóváhagytak (nekünk) - kb 6 hét, hogy átfut rajtuk egy dokumentum, remélem, második körben már gyorsabban dolgoznak, mert novemberig be kell fejeznem a phd-t.

- ja, és a visszadobós emailen az saját illetékes elvtársunk 3 hétig ült. (???) novemberig be kell.... na jó, szóval nincs idom.

- még mindig nincs rend otthon (tökélets rendre vágyom. Csillogó ablakokra, nagy, szabad terekre, pormentes könyvespolcra, és rendezett fiókokra. Haha)

- kiszakadt a kedvenc dzsekim. Persze örülhetnék, hogy csak a tél végén, de akkor is.

- olyan hideg volt, hogy nem tudtunk semmit se Tszm-em a kertben csinálni, pedig úúúgy vágytam rá!

eddig voltak a rosszak. ez a bekezdés így utólag semleges, sőt, vegülis jó, de pénteken még sok fejtörést okozott:

- a hétvége kényes egyensúlyát csak sok agyalással és lemondással és átszervezéssel lehetett csak beállítani. Ezt utálom. mikor már csütörtökön azon túrázom, hogy hogy lesz, és hogy jajj, nem fér be minden. Ez persze csak álprobléma, mert nem sajnáltathatnám magam azért, mert van csládi, társadalmi életünk. Csak akkor is, van, amikor minden olyan simán és rugalmasan összeszerveződik, máskor meg döcög. Ebből egyébként külön posztot akartam írni. 

A péntek estétől hétfő estéig terjedő időszakba a következőket zsúfoltuk be (a kettőnk teljesítményét együtt írom, mert az alap, hogy megpróbálunk mindenhová együtt menni. Más kérdés, hogy nem mindig sikerül): egy darab vacsorameghívás, 4 fő elszállásolása 1 éjszakára, 4 fő reggeli útnak indítása, egy darab születésnapi zsúr buli, sok munka/próba, kinek mi, elosztva a 3 napra, ND tortát és pogácsát süt nálunk (kár, hogy nem videóztam), tszm-i látogatás (min 2 nap) friss levegő szívással, bp-i másik szülinap, erre be kellett fejezni az ajándékot+becsomagolni, soproni tárgyalás, 2 látogatás a pályaudvarra (2 órán belül), esti színház, rengeteg vonatozás, volánbuszozás, autókázás. Asszem nem hagytam ki semmit.   

NNA, és akkor a jó dolgok mindeközben:

- a lakás alakul, csak azért nem mutatok újdonságokat, mert még semmi sincs igazán kész. párhuzamosan csinálok mindenfélét (horgolás, dobozdesign, takarítás)

-időben befejeztem az ajándékot, és tőlem szokatlan módon normálisan becsomagoltam, sőt, még kártsyát is írtam hozzá, népi köszöntővel (van egy ilyen könyvem, a Dünnyögők és dúdolók, abból vagyok ilyen okos)

- a vacsorameghívás szuper volt

- voltam Tszm-en, égett  a tuz a kandallóban, házitejet ittam, házikolbászt, házikenyeret, házitúrót, házicsokit ettem (öööööö, tudom, böjt van, de vasárnap volt, az nem számít, ugye??)

- beszkenneltünk régi képeket. Ez itt Tszm, mára sok minden változott, de a kapu előtt a gazda néha kísértetiesen hasonlít a mostanira:

ezek a képek lesznek még, annyira tetszenek!

- a hátamat a meleg kályhának vetve horgoltam egy mamuszt (még hiányoznak az utolsó simítások, aztán mutatom)

- apával nagyot sétáltunk, vagy 3 órát kint voltunk. Hideg volt, de sütött a nap, és láttunk 6 őzet.

- a fiúk (ND, TB) marha viccesek voltak, míg sütöttek! meg persze ügyesek is.

- ez várt itthon hétfőn. Már nagyon vágytam friss virágra a lakásban! Nőnapra kaptam, mert TB nem szeretné, ha bármiből kimaradnék.

- a színház (Varázsfuvola) jó volt, szuper kikapcsolódás, és még ingyen is volt (köszi Ági!)

- végülis ideálisan alakult a hétvége, minden belefért, aminek kellett

A végére több lett ajó, mint a rossz, nem?

Na, hát ezért szeretek listát írni!

...ez a szappanzsák. Karácsonyi ajándék akart lenni de szülinapi lett.

Az elmúlt idoszak mindenféle pozitív és negatív történései arra kényszerítenek bennünket, hogy kicsit visszafogjuk a költekezést (ami persze nem akadályoz meg minket abban, hogy áprilisban kiruccanjunk Velencébe... - miért, azt gondoltátok, hogy Bálint-napra nem kaptam semmit? akkor még nem ismeritek a Rettenthetetlen és Kalandvágyó Táltos Bandit), úgyhogy nagy eszemmel kitaláltam, hogy befoltozom a szakadt farmereinket, így hosszabítván földi szenvedéseiken.

így sikerült, szerintem nem rossz (kivulrol nincs kep, de ugy meg jobb):

(és milyen jó, hogy az angyalka hozott nekem gyuszut, minden ujjamra egyet!) 

ezt a bejegyzest meg februar kozepen irtam, csak nem fenykepeztem le a nacikat, aztan elmaradt a publikalas. Azota fejlemeny, hogy Bandi gatyaja a kézi öltés nem birta a terhelest, de az enyem meg mukodik.

Kéne nekem egy varrógép.

Ez senkit sem erdekel rajtam kivul, akar tovabb is lapozhattok.

Szoval arrol van szo, hogy hetfo ota nincs rinyálás nyafogas. Vasarnap este, mikor mar azt hittem, sztahanovista vagyok, es hamarabb kezdem a "minden rendben" projectet, akkor meg beficcent egy óras várakozás a Keletiben (lekestem a vonatot - borisvian kedveert: en mar az elozo posztban is emlitettem, hogy nem szép hely, csak valahogy elkerulte a figyelmet) meg nyafogas, meg unalombol ropi eves, meg faradtsag. De aztan csak vege lett annak a napnak is.

Es hetfon meg mindig kitartoan sutott a nap, es hirtelen marcius lett, es a reggeli keszulodesben helyere raktam par dolgot. Es borzaszto buszke voltam magamra. Mert a lakas mar kezdett nagyon eldurvulni.

Szoval miota kek az eg, es nincs kifogas, mar dolgoztam egy csomot, elkezdtem rendberakni az iroasztalom a cégnél, mert már nem emlékeztem a színére, otthon leszedtem az osszes karacsonyi/teli diszt (az hagyjan, de el is pakoltam!) kikerultek a szines papirviragok a bejarati ajto ele, meg kiskacsak hapognak a furdoszoba ablakaban (ez nem olyan nyálas, mint amilyennek igy elso olvasasra tunik), csillog-villog a furdoszoba (FlyLady, 1-es zona), szaradnak a szonyegek (TB erdeme), van mar tiszta ruhank is (bar meg nedves), lemostam az ajtokat (na jo, az 1-es zonaban, szoval bejarati ajto, furdoajto, nappali ajto), lemostam a tukroket, letoroltem a kapcsolokat. Vegre lefutott a mosogatogep, es bepakoltam a szennyest a mosogatobol. Ilyenek.

Kis lépés az emberisegnek, de nagy lépés nekem.

Es mindezek utan meg horgoltam is, TB keso ejszakaig volt a szinhazban.

.. kihasználom az alkalmat.

1. Szóval, a cég, aki készíti nekem a speckó antitestet, bejelentette, hogy a sejtrabszolgáik megtagadtak a munkat, ezért határozatlan időre eltolódnak a kísérleteim, amiket ezekre alapoztam. Ami reményeim szerint a phd fő irányvonalát adták volna. A cég egyébkent a tervekhez képest már így is egy éves késésben van, így én is.

2. Szuper lenne, ha végezhetnék öreg egereken kísérletet. Ehhez vagy két éve kellett volna megrendelni őket, vagy most van 317 db kilátásban, ha a hét végéig máig megrendelem. Ezt tudtam hétfőn, de egyedül nem dönthetek. Ma kaptam meg a választ, hogy megrendelhetem őket. Ehhez viszont a mi cégünk szabályai szerint meg kéne lennie már az az osztrák hatóságok engedélyének, amit március első heteire várunk. Március elején legyilkolják az állatokat, ha nem rendelem meg őket ma. Hívtam az céges illetékes elvtársat, de nem vette fel. Ha beleegyezik (egy nem a rugalmasságáról híres, német csajt kell meggyőznöm arról, hogy hányjunk fittyet a szabályokra), ki kell még töltenem 3 dokumentumot (a még-nem-megérkezett hatósági engedély alapján), aláíratni 2 emberrel, láttamoztatni eggyel, valamint kitölteni a megrendelő ívet, és már kész is vagyok. Ezzel legalábbis.

Jó, megadom magam. Legyen ez a hét a totális csőde, az önsajnálaté, a béna munkáé, az inkább-alszom-úgyis-rossz-kedvem-van-é, a picsogásé, a földreejtett-és-ott-maradt ruháké, a koszos szőnyegeké, a halomban-álló-mosogatlané, az idejét múlt téli dekorációé, a sirhatnéké, a nem-kondiba-menésé, a nagy feneken kesergésé, az elrontott PCR-eké, a hülye-szar-béna-fos  baktériumtörzseké*, az el nem végzett feladtoké, az önsorsrontásé, a szomszéd zöldebb fűjéé, a minden rosszé.

Vasárnap estig lehet még rinyálni.

Hétfőtől aztán tavasz van, kérem. TAVASZ. Napsütés, csicsergő madarak, jókedv és remény. Pikk-pakk kitakarított lakás, tavaszi díszek, friss virág az asztalon. Mosott ruha, tiszta szőnyeg, egészség, móka és kacagás.

Ez lesz. Tessék csak figyelni.

Fotó innen

*ès akkor még örülhetek, hogy nekem csak a munkámban van ilyen, szegény Bandinak meg az orrában 

Beszélgettem az imént egy kollégámmal.

Nem kéne, hogy idetartozzon, de mégis. Nem szeretem. Negyvenes ficko, ket pici gyerekkel otthon, igazi korlatolt, ontelt osztrak. Nagyothall gondolom, mert ordit, es sajnos nagyon szeret beszelni, a napi szintu kis meetingjeit a beosztottjaival - akikkel egy irodaban ulok - hajlamos itt nalunk, a tizfos szobaban tartani, igy orakig hallgathatom, ahogy elmondja 30 mondatban azt, amit egyben is lehetne. Annyira hangosan beszel, hogy a telefonba is behallatszik, ha epp beszelek valakivel, habar tobb meterre all tolem.

De nem (csak) ezert nem szeretem, hanem az onteltsege miatt. Pedig hianyoznak alapveto fogai, es a meglevok sincsenek valami jo allapotban, es az egyetlen, amire fel tud vagni, az az iPhone-ja, amire feltoltotte az osszes klasszikus zenei CD-jet, es azota azt mutogatja mindenkinek..

Szoval a ficko az elmult ket napot Budapesten toltotte mas kollegakkal (mindket fonokommel pl) egyutt valami nemzetkozi kozepfulgyulladasos talalkan. Es most idejott az asztalomhoz, ramnezett, es felsohajtott: Budapest, eh... Kerdezem, mi van, tetszett, vagy nem tetszett. Azt mondja: Sokkolt. Tudod, folytatja, azt hittem, Magyarorszag az unió része.

Na, kezdett a bicska kinyilni a zsebemben. Sajnos tovabbhallgattam. Volt kepe negyed oran keresztul ecsetelni (azert csak addig, mert utana latvanyosan a papirjaimat kezdtem olvasgatni), hogy a Keleti az valami rettenet (es meg ha igaza is van), es hol elunk, es latott olyan boltokat, mintha bazarsor lenne (sag schon, en meg lattam egy egesz török gettót Bécsben, akkor most ki nyert?), és a metro tul alacsony, es alig talaltak taxit, aztan a taxis megvagta oket (ha-ha; ezen csak rohogni tudok, a taxis be sem kapcsolta  elo sem vette a taxiorat - igy jartak, de nem alltam meg, hogy meg ne emlitsem, ez Becsben is siman elofordul am) de hat mindegy is, mert a Keletinel leragadt. Mert ugyan voltak a Gerbaud-ban, es az is a centrum, de hat a Keleti is az, nem? Es a metro tul alacsony, es felt, hogy beveri a fejecskejet.

Ez negyed oran keresztul.

Most magyarazzam neki Becs es Budapest eltero tortenelmet? Vagy sajnaljam, hogy mast sem vett eszre, csak ezt? Vagy hogy egy taplo?

En meg azt hittem, o egy jomodu osztrak, de a nyolcvansok eves nagyapamnak is szebb fogai voltak, mint neki. Azt hittem, ez Ojropa. Meg Junió. Anyád.

Persze az is lehet, hogy csak revansot akart, mert a magyar fonoke nem szereti, es sokszor ugy tunt, repul. Mert lusta es buta.

Aztan arra gondoltam, hogy legalabb mi innen mar csak felfele mehetunk. Becsnek viszont van honnan lecsusznia. Es mar meg is indult a lejton, eleg csak korbenezni a Ringen kivuli varosban. Meg tiz ev, es akkor majd beszelgethetunk ujra.

Es mostmar nyugodt szivvel linkelem be ezt. Ha-ha.

visszaolvasva ugy erzem, talan nem ertheto, mi akasztott ki annyira. Biztos a tobbeves frusztracio, meg hogy pont egy ilyen ronda szerencsetlenseg mondja meg nekem a tutit Budapestrol. Mindenestre a belinkelt blog jo, mindenfele felgyulemlett feszultseget le lehet rajta vezetni, es meg vicces is. Mert vicc az egesz, meg mielott valaki komolyan venne, es elszornyedne, miket olvasok.

N.H.-né szerint náthás. De én napok óta nem alszom, köhögök, fáj a torkom, be van dugulva a fülem, be vagyok rekedve, szerintem néha lázam is van. Lehet, hogy tényleg csak náthás vagyok?

Mindegy. A lényeg, hogy SAJNÁLOM, hogy morcos, szótlan vagyok esténként és a humorom sem az igazi, de utálok náthás lenni.

Na. Az volt, hogy N.H.-né kikönyörögte, hogy menjünk el a farkasemberre, bár én nem rajongok a horrorokért, de engedtem a nyüstölésnek. Hát a film nem nyűgözött le, a leggyengébb láncszem a farkas volt, aki akkor volt a legijesztőbb, mikor nem látszódott belőle semmi. Mikor mutatják rendesen akkor úgy néz ki, mint az Óz, a csodák csodájából az oroszlán, aki nem túlságosan rémisztő, főleg a feketére festett orra miatt.

Még voltunk az új japán központban, ahol N.H.-né megkóstolhatta az igazi japán sushikat, én meg elképzeltem, milyen ízük lehet. Vannak olyan ételek, amiknek jobban szeretem elképzelni az ízét mint enni.

Voltunk a Tate Modernben, ahol láttunk egy csomó vackot modern művet. De nem a "Fehér vásznon fehér négyzet" fajtából, amibe azért még bele lehet magyarázni valamit, hanem mondjuk egy lepedő kirakva a fal mellé, és kész.

Múltkor ugyanitt (tudom, minek járok vissza, ha ilyen gagyi?) blútekkel kiraktam a falra egy hajgumit, amit a földön találtam és leálltam nézni. Két perc múlva vagy huszadmagammal bámultuk a hajgumit a falon, amíg valaki elment szólni a teremőrnek, hogy nincs kint mellette az alkotó meg a címe. Vissza is akartunk menni, csinálni erről egy videót, de aztán valahogy kimaradt. Sebaj legközelebb. :)

Ezt meg a vasárnap délutáni sétán láttuk:

Nagymadár egy világos szinu házban lakik.

Nagymadár házának 4 emelete van (plusz mezzanin, plusz padlástér)

Nagymadár házának barna kapuja van (ez nem latszik, bocs)

Nagymadár házán van egy torony.

hol lakik Nagymadár? karikázd be a rajzon.

A lényeg persze a KÈK ég. Hihetetlen. Lassan le kell vennem az oldalról a virtuális hóesést.

ilyenkor aztan mindig aggódni kezdek, hogy valaki nem a Szezám utca (aka Sesame street) c. foglalkoztató füzeten könyvön nott fel, és fogalma sem lesz, mirol beszelek. Es ramjon a magyarazhatnek. Bocs.