és (múlt) szombaton, mikor nagyon ki voltam borulva, egyszer csak a meleg május estében a szentlélek téren találtam magam, egy barátságos tömeg közepén, a nyakamban a hármas számú unokahúgom táncolt, a kettes számú a lábunknál ült egy kismotoron, A Csík zenekar játszott, és a tesómmal az énekeltük egymásnak, hogy milyen jó nekem, hogy vagy nekem.

Aztán otthon éjjel kettőig dumáltunk a takaró alatt.

Szóval volt a hétvége, meg az a hosszú lista.

öööö.

Meg tudom magyarázni.

És egyébként egész sok mindent megcsináltam, és ami a lényeg, én elégedett vagyok.

Szóval pénteken voltunk IKEÁ-ban, de nem kaptunk olyan függönyt/szőnyeget, amilyet kigondoltunk. Nem lesz olyan egyszeru ez a nappali-ügy. És meg kell mondanom, én eddig nagyon védtem az IKEÁt, de az elmúlt 1-2 évben ez a mélyrepülés, amit produkálnak, elég zavaró. És nem csak azért, mert a kedvenc butorszinunket szuntettek meg.

ja, és hazafelé a villamosmegállóban egy galamb orvul leszart. Még jó, hogy már majdnem otthon voltunk.

A péntek további részére viszont nem emlékszem, majd megkérdezem TB-t. Rémlik, hogy rosszul voltam, és kóvályogtam, aztán vacsoráztunk is, de egyébként teljesen kiesett. Talán mostam?

Szombaton szuper reggelünk volt, ha mindenkinek lenne egy ilyen mondjuk félévente egyszer, nem lennének világháborúk. Persze ez nem kedvezett a tervszeru munkának, de sebaj. Aztán TB elment dolgozni, én meg tettem-vettem, rendezgettem, vásároltam (enni), és kettokor elindultam a céghez, mert hogy ott volt a biciklim. Ezerszer ellenoriztem, hogy nálam van-e a belépőkártya, meg a külső kapu kulcsa, de az csak a harmadúton jutott eszembe, hogy a biciklikulcsomat otthonhagytam. Persze akkor már nem volt idő hazamenni, ezért inkább egyenesen begyalogoltam a színházba, ahol TB már várt az ebéddel. Nagyon elegánsan, frakkban és cilinderben* fogadott, valamint Ed Hardy cipőben, a barátaink szintén többé kevésbé hasonlóan ünnepélyesen. Teljesen alulöltözöttnek éreztem magam a farmerben/kapucnispulcsiban. Mondjuk a múltkor, mikor szoknyában voltam és szépcipőben, TB hajléktalannak öltözött** (és úgy jött ki velem a boltba), szóval nehéz követni a dress-code-ot.

Hazafelé bőrig áztam, már másodszor a héten, de szeretem, hogy legalább annyira meleg van, hogy nem fáztam (legalábbis, amíg mozogtam).

De annyira fáradt voltam szombaton, kicsit aludtam is, meg rendberaktam az otthoni dokumentumokat, elraktam vééééégre a téli ruhákat és kiporszívóztam a hálószobát. Megjött nd, és a fiúk elmentek moziba, meg kicsit bulizgatni, engem meg mintha fejbevertek volna, alig tudtam csinálgatni a listás dolgokat. Kenyeret is akartam sütni, de azt meg elfelejtettem. Nem, sok szempontból nem volt sikersztori a hétvége.

Vasárnap átjött a barátnőm, kapott reggelit, és fontos dolgokról beszélgetett velem, TB aludt kb ebédig, mert valamikor hajnalban találtak csak haza a bohémek. És főztem, meg horgoltam (mindjárt kész), meg befejeztem az egyik könyvet (Kísértések á-tól cett-ig) a halomból. A kis lépéseknek is tudok örülni.

Tb kivitte nd-t a vonathoz, aztán összeszedtük Ágit és besétáltunk a belvárosba fagyizni. Annyira hideg volt, el sem hiszem, hogy május van, kordbársony zakó volt rajtam és nagykendő - teraszon szeretnék üldögélni esténként, nem tempósan gyalogolni, hahóó!

A városból már négyen jöttünk vissza (nem, nem úgy, ahogy gondoljátok), Encit rendeltük a fagyizóhoz. Otthon teáztunk, dumáltunk a lányokkal, már nem is emlékeztem, mi van a hétvégi listámon. Remélem, ti sem.

*Rigoletto

**A karmeliták dialógusai

Pénteken, az ikejából hazamenet vártuk a buszt, a 24A-t, és felfedeztük, hogy a sarkon valaki egy kis oszlopot emelt, aminek magasan a tetején, egy beugróban, egy egyszerű kis Mária-szobor van, kisJézussal. Kicsit úgy néz ki, mintha meghalt volna ott valaki, de az egész kereszteződés nem valami veszélyes, vagy mint az erdőben a keresztre feszített Jézusok a sétaútvonalak mentén (protestáns kérdés jön: van ezeknek valami nevük?)

Szóval az oszlop elég magas, és fél-egy méter széles, míg körbejártuk, az a gondolatom támadt, hogy megviccelem TB-t, és mindig az oszlop túloldalán maradok, ahol nem láthat, így olyan, mintha eltűntem volna, és aztán majd jól megijesztem, vagy valami ilyesmi. Kb három kör után rájöttem, hogy ő is ezt játssza, így egy gyorsabb lépéssel közvetlen mögé kerültem, meglátott, és nagyon megijedt, de jók a reflexei és abban a pillanatban vakkantott egyet, jó magas hangon (kutyában nagyon jó), szóval a frászt hozta rám, annyira, hogy elkezdtem nevetni, meg aztán ő is, nevetgélve vallottuk be egymásnak, hogy jól megijedtünk, és nevetgélve szálltunk fel a buszra, ami közben befutott.

Azt hiszem, nekünk igazán nem kell sok.

A hétvégére megint kb kétszer annyit terveztem be, mint amennyit képes leszek véghezvinni, de hátha mégis. Van a listámon egy csomó hetek hónapok évek óta húzódó dolog, mint pl a tesóm honlapját megcsinálni (egyébként már belefogtam), a blog fejlécét megújítani, mert TB unja, hogy nem látjátok, milyen szépek vagyunk.

Aztán végre tökéletes rendben szeretném tudni a zenéket a számítógépen, ez kezd egy kicsit betegessé válni, de úgy érzem, sokkal nyugodtabban tudnék aludni, ha minden számhoz tartozna cím, eloadó, album, az évszámtól eltekintek, bár nem szívesen, de jó lenne, ha minden előadónak meglenne a sajat foldere, és benne a saját albumai (a válogatás cd-ktol megorulok, mert nem férnek bele ebbe a rendszerbe).

és akkor a különböző gépeken található lementett horgolás-minták, sablonok, trükkök és praktikák egy gépre való rendszerezésének is neki kéne állni.

a blogon rendberakni a címkéket, valamiért ez is marhára zavar. Lehet, kicsit kényszeres vagyok?

Hivatalos papírok, elintéznivalók, meg nem írt levelek. Egy tálcában őrzöm ezeket, hogy ha leülök, legalább keresgélni ne kelljen, de úgy tunik, a leüléshez is hetekig keresem a motivációt. Téli ruhák, amik összehajtva csak arra várnak, hogy elrakjam oket. Varrni (javítani) valók...

Azt hiszem, az a fajta vagyok, akinek a fejében egy gyönyöru, színkódos rendszer van, egy Hamvas Béla-esszé a tökéletes íróasztalról, de a gyakorlatban nincs prioritása (hogy ilyen szépen fogalmazzam meg azt a fajta lustaságot, hogy inkább beülök a kádba egy jó könyvvel, ha van egy órám, mint hogy hivatalos papírokat intézgessek)

És horgolni is szeretnék a hétvégén, azt mindenképpen befejezni, amit a múlt héten elkezdtem.

Meg állásajánlatokat keresni és életrajzot küldözgetni.

TB-vel vasárnap besétálni a belvárosba fagyizni.

Ablakot mosni.

Kenyeret sütni.

Kifeküdni a parkba (szombaton elvileg még jó ido lesz), az új pikniktakarónkon, és legalább az egyik könyvet befejezni a négybol, amit most olvasok.

TB-vel ebédelni (szegény, dolgozik szombaton, de bebicajozom hozzá a színházba).

Tanulni.

Barátnőzni.

Ja, és átrendezni a nappalit, vagyis a színeket megváltoztatni. Úgy, hogy a dívány és a fotelek maradnak (unalmas sötétkék), hacsak nem ajánlkozik valaki, hogy megvarrná rájuk a huzatot.. Valaki? :) ma megyünk ikejába, felmérni a terepet. Drukkoljatok, hogy legyen olyan függöny, amilyet elképzeltünk.

És persze a lényeg, amihez képest az összes többi csak időhúzás: 80 oldal van meg a doktoriból, ha érdemben nem is írok hozzá a hétvégén, a formázásra mindenképp szánhatnék egy kis időt.

Ti mit terveztek a hétvégére?

Ha lemondok az idei születésnapi bármilyen ünnepségemről, az összes ajándékról, köszöntésről, sms-ről, fülhúzásról, ölelésről,

akkor

lehetne úgy,

mintha meg sem történne?

és egész következő évben ugyanannyi éves lennék, mint amennyi most vagyok?

VENDÉGBLOGGER KÖNYVAJÁNLÓ I.

Corrie Ten Boom,- Elisabeth Sherill,- John Sherill : A menedék

Azt szokás mondani, hogy nem "könnyű nyári olvasmány".

Ennek most nincs semmi értelme.

Olvasni csak nyitott szívvel érdemes.
Ha ezt tudod vállalni,akkor nincs megállás.
Az én bugyrom, a te bugyrod, az ő bugyra.
A mi bugyrunk.
"Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis. "

Van aki nem választ.
Csak él. Az egyedüli módon,ahogy tud.

Alig használt atombunker eladó.

"Mamát a szűk, tűzfalra néző hálószobából átvittük Jans néni előszobájába,
ahonnan jól láthatta a Barteljoris utca forgamas életét. Kiderült, hogy
szelleme ismét olyan aktív volt,mint korábban, de a beszédképessége nem tért
vissza - csak három szót tudott kimondani : igen, nem, s talán mert az utolsó
szava volt az agyvérzésnél, Corrie. Ezért mindenkit Corrie-nak nevezett. Hogy
megértsük egymást, kitaláltunk egy kis játékot, ami a barkochbára hasonlított.
-Corrie - mondta.
-Mi az, mama? Valakire gondolsz?
-Igen!
-Valakire a családból?
-Nem.
-Valakire, akit az utcán láttál?
-Igen.
-Régi ismerős?
-Igen.
-Férfi?
-Nem.
-Akkor nő.
-Igen!......."

Biztos emlékszel, nagyapádnak volt egy testvére, Bandi bácsi, aki az egész életét végigmártírkodta, mert hogy a pap elődje lányát vette el. Ott volt segédlelkész, mikor is hogy, hogy nem meghalt a pap.

A későbbi anyósa elkezdett siránkozni, hogy most nekik ki kell költözni a paplakból, mi lesz velük. A jó Bandi bácsi meg mondta, hogy nem kell kiköltözniük, ő elveszi Lolókát és minden rendben lesz. A Lolóka áldott gonosz  asszony volt. És jó Bandi bácsi azt mondta, mindenkinek meg van a keresztje...

Ez igaz, de van aki fél, hogy nem jut neki nagy, és maga választ egy jó NAGYOT.

 ez a családmesék, úgy tervezem, egy sorozat lesz. Régi történetek, tanulsággal, vagy tanulság nélkül, rajtunk múlik.

A budapesti hétvégén végre voltunk a Goubán, amiről én eddig csak olvastam, persze esett az eső, és hideg is volt, de szerencsére vannak még, akiket nem tántorít el az időjárás zord volta.

És összeszedtem a bátorságomat és megszólítottam Zazáleát, mennyivel könnyebb valakinél kommentelgetni, mint szemtől szembe megállni, és azt mondani: ismerlek. És aztán azt, hogy: azt a narancssárga táskát, megnézhetném?

Szerelemben és táskában nem ismer tréfát

Nagyon büszke voltam magamra, hogy mostanában, dacára az éjfél körüli fekvéseknek, már hat után kicsivel magamtól ébredek, kipihenten, frissen.

Erre mit kell ma olvasnom? cikk az indexen

Különös tekintettel erre a részre:

"Az alvás hossza általánosan csökken a kor előrehaladtával, ahogy a szellemi működés is hanyatlik" - mutatott rá a kutatást vezető Jane Ferrie, a University College London tudósa.

Londonban biztos nem süt olyan szépen a nap reggelenként.

Pont azon tépelődtem, hogy mit kezdjek az üres hétfő estémmel, mikor befutott a hívás. Vacsora egy spanyol delegációval egy francia étteremben. A spanyol biztos, a másikból csak az étterem.

Esélyem a delegáció elkápráztatására: 97%. A többire ott van N.H.-né és a MasterCard.

Belépek a liftbe, az ujjam magától nyomja a második emeletet. Rögtön kiszúrom a sarokban a csikket. Mekkora paraszt aki a liftben dobja el a csikket, hiszen vagy éppen hazaérkezik, vagy most jött el otthonról és akkor is lesz egy kuka maximum hetven másodpercen belül.

A fejemben elkezdenek pörögni a lehetséges jövőképek. (Az nem lehet, hogy otthagyom. Ellenkezne az elveimmel. Itthon vagyok. A lift már az otthonomhoz tartozik. Otthon az ember nem szór el csikkeket. Ha más dobál el, minimum rászól. Ha nem látja, de talál a kertben akkor összeszedi. Mert akkor is rendnek kell lennie, ha néhány hangya rendetlen a bolyban.)

Első emelet.

Az agyam hetven százalékon dolgozik. (Annak a harmincöt százaléknak a hetven százaléka amihez józanul jogosultságom van.) Ha simán bedobom a friss szemeteszacskóba, akkor ha a tetején lesz N.H.-né biztosan meglátja és az ő agya is elkezd hetven százalékon gondolkodni. :) Közben egy gondolat formájában megjön a válasz. Úgy mentünk el otthonról, hogy kidobtuk a szemetet, szóval a friss szemeteszacskóban a csikk, egyedüli szemétként, kilencven százalékra emeli annak az esélyét, hogy N.H.-né észreveszi.

Második emelet.

Ha tényleg a liftben találtam azt a csikket, N.H.-né tudni fogja, hogy csak ilyen fura ember vagyok, aki összeszedi a liftben a kóbor, árva, anyátlan, magányos csikkeket.

Lehajolok, és olyan szerencsém van, hogy a csikk mellett egy kis zacskódarab is volt amivel meg tudtam fogni.

Tegnap reklám, ma papírszemét.

Üzenem az aggódóknak, hogy a fotózáshoz alátétnek egy papírszemetet használtam, a papírtárolóból hasznosítottam újra. A fényképezés után az abroszvédő papírszemét, visszavedlett papírszemétté, a csikk pedig a kukánkban pihen boldogan, megérdemelt nyughelyén. Mielőtt leültem megírni ezt a bejegyzést, kezet mostam szappannal, meleg vízzel, körömkefével.

Ennyire jó vagyok.                (4:38-tól)

(A szerző nem dohányzik -megjegyz. a Szerk.)

Sok minden történt a hétvégén, jó is, rossz is, majd lesz róla szép sorjában poszt is, a jókról mindenképpen, a rosszat még emésztem, talán az se rossz, csak helyre kell tenni, kiforgatom, beforgatom, rossz emlék helyett lesz belole tapasztalat és önbizalom, talán bölcsesség, hogy ilyen messzire szaladjak.

De amirol most igazan irni akartam, az egy mai level, a penteki állásinterjú utócsengése, hogy legyen egy önbizalommal teli válasz-poszt az elozo szuperfáradtra:

XY

Szóval fingers crossed.

Péntek délután, egyedül az irodában, még fut egy gélem, aztán én is lelépek.

Ma reggel volt az elso, informal meeting a másik munkalehetoseg miatt, nem a legjobb hangulatban, ugyanis tegnap jelentették be, hogy juniusban reset-elni fogják a céget, bármit is jelentsen ez. Olyanokat mondanak, hogy a reset, az nem reconsctruction, és evolution, nem revolution lesz, meg hasonló elmésségekkel szórakoztatnak, de a lényeg, hogy a félévente bizonytalanítsuk el a népet program megint elkezdodott.

Igen, tudom, hülye vagyok, hogy egy ilyen cégben bízom, de higgyétek el, megvannak az indokaim.

Ja, és tegnap lemondott a CEO is, és nem vagyok megelegedve az utodjaval. Nem mintha megkerdeztek volna.

Szóval így indítottuk az egész beszélgetést, hogy hát még az sem biztos, hogy fel tudnak venni valakit.

Igyekeztem a legjobb arcomat mutatni, persze mondtam hülyeséget is, a fickó meg nagyon úgy tunik, hogy pontosan tudja, mit akar, és nem borult a nyakamba, hogy pont megfelelo vagyok.

Abban maradtunk, hogy hetfoig gondolkodik, aztan majd ir, hogy egyatalan megfelelek-e neki annyira, hogy kiverje a cégbol a felvételt. Aztán persze lesz még hivatalos interjú is.

Valahogy úgy elfáradtam ebbe a beszélgetésbe, a kicsit kilátástalan (vagy beláthatatlan, milyen vicces a magyar nyelv) jovobe, miért is nem vagyok projectmanager a szüleim jolmeno online partycégénél, amit otthagyhatok holmi eskuvoi elokeszületek miatt, és miért nem az a legfobb gondom, hogy lesüssem a szemem a fiákerben, ha a férjem tiszteleg az összegyult tömegnek?

Szóval hol is a reset...

Nem mondhatni, hogy nagyon eredeti vagyok, tudom, hogy ezzel van tele a net, hogy biotakarítás, meg otthon készült kozmetikumok.

De mi is haladunk az árral, ha úgy látjuk, jó móka, és értelme is van. Egyébként most csak a házi kencefizékrol akartam írni, de idekívánkozott bevezetésnek a környezettudatos takarítás is, úgyhogy szerintem többrészes lesz a bejegyzés.

Szóval, mint már írtam valahol, nekem kislánykoromban is egyik kedves olvasmányom volt egy 1957-es Lányok Könyve (az évszámban nem vagyok 100%-ig biztos, de akörüli), még a takarítós prakátikákat is elolvastam benne az utolsó betuig, csak akkoriban a szódabikarbóna, bórax és társai csak valami régies cuccnak tuntek, amihez manapság már nem könnyu hozzájutni, vagy ha igen, akkor is csak a felnotteknek, komoly boltokban. 

Aztán mikor saját háztartásom lett, és elvarázsolódva sétálgattam a dm-ben, büszkén, hogy én most a saját (bérelt) lakásomba vásárolok ám, eloszor összevásároltam mindenfélét, aztán némileg észhez térve elkezdtem Frosch termékeket venni.

Közben gyujtögettem a neten található takarítós-háztartásvezetos ötleteket (TB kapcsolatunk hajnalán szétröhögte magát a "házi praktikák" cimu folderemen a számítógépen), hogyan fozzunk be, hogyan tisztitsunk szonyeget, hogyan osszuk be a munkát/pénzt mi legyen a kellemetlen szagokkal, hogyan tegyük el nyáron a télikabátokat - akár csak egy elektronikus lányok könyve, bár a gyakorlatba nem sok mindent ültettem át.

És míg a neten bogarásztam, rádöbbentem, hogy a szódabikarbóna egyátalán nem valami misztikus felnott dolog (vagy én nottem fel hozzá), tulajdonképpen a dm-ben és a Billában is lehet kapni, ecetet is bárhol, hát miért is ne valósítanám meg gyerekkori olvasmányaimat, és térnénk át ezekre? A neten rengeteg segédanyag található, én a lementettnek a felét sem használom, mert elég egyszeru a háztartásunk, de ki tudja, kinek, mikor jön majd jól.

TB pedig bámulatos rugalmassággal és lelkesedéssel állt át az új rendszerre, amiért külön szeretem.

Persze mindig kifejti, ha alkalmas közönséget lát, hogy "az együnk egészségesen, menjünk homeopátiás orvoshoz, meditáljunk, takaritsunk bión, süssünk otthon kenyeret, fozzunk otthon szappant, mossunk mosódióval" gyöngyök mindig egy szálra vannak felfuzve, ha valaki elkezdi az egyiknél, borítékolható, hogy pár hét, hónap, év múlva jön a következo, milyen tipikus is ez.

Szóval most ott tartunk, hogy a furdoszobában van még egy flakon frosch, amit majd szép lassan elhasználunk, egyébként csak szódabikarbóna és egy nett spriccelos flakonban ecet (nem, nincs szaga), a mosogatógép bizonyítottan jól mukodik szódabikarbónával és ecettel, de még elhasználjuk a maradék tablettákat (egyszer nagyon sokat bevásároltunk, mert jó áron volt), mosódióval vagy szappanreszelékkel mosunk (ez utóbbi nekem azért szimpatikusabb, mert nem társul hozzá akkora szállítási költség és környezetszennyezés), ha valami nagyon koszos, akkor egy kis kézi gozgeppel fertotlenitem, és maradék mosódiófozettel/feloldott szódabikarbónával/ecettel/használt citrommal mosunk fel vagy mosunk le, anyagtól fuggoen. 

És ez így jó. 

Tegnap nálunk aludt váratlanul két ágyrajáró vendégünk, valahogy mindig akkor járnak erre, mikor van self-made házi kenyér - most már meg vannak róla gyozodve*, hogy ez az általános helyzet, és mély tiszteletet tanusítanak irányomban.

*igen, tudom, hogy ez a szerkezet így nem magyaros, de a "meggyozodtek róla" valahogy teljesen mást jelentene

A szupernő napjai igaziból már hétvégén kezdődtek, amikor péntek este kiment a kisebbik nővéréért a buszhoz, és egy nagyon aktív hétvégét teljesítettek, sétával, boltokkal, lelkizéssel, vizipipával, társassal, sushi-ebéddel -nagy kedvencünk, de TB tartózkodik az ilyesféle fura dolgoktól, így csak kettesben mentünk-, kerthelységben ücsörgéssel -esett is, de a napernyő alatt nem bántuk-, Oberlaa-ban fürdőzéssel, szappanfőzéssel..

Aztán a szupernő hétfőn szuper sokat haladt a doktorijával, és este, miközben mindent kivasalt, felhívta az egyik barátnője, hogy jó lenne társasozni egyet. A szupernőnek tetszett az ötlet, a barátnő meg hozott még két lányt magával, és Ági szomszédnőnk/barátnőnk is felugrott, így hatan csaptunk egy hangulatos kis társasos estét teával, almával, dióval és csokival.

Aztán kedden jó korán ébredt a szupernő, meditált egy sort, és rendbehozta magát, majd dolgozni ment. Munka után a szupernő a szuperférfival kondiba ment, és nagyon rendesen edzettek egy órát. A boltban vett dióolajat és salátát, majd mikor hazaértek, összegyúrta a kenyeret a vacsorához, és a szuperférfival együtt rendberakták a konyhát. Odatett egy mosást, és míg a kenyér kelt, teafaolajos forró fürdőbe merült. A kádban olvasott is. Majd a szuperférfival beszélgetett, és közben neki horgolt egy színes kis apróságot, amire a szuperférfi kérte. Míg a kenyér sült, összedobott egy könnyű kis vacsorát, jégsalátával, paradicsommal, kukoricával, megöntözte az új dióoolajjal és feketeribizliborból készült ecettel, ami a szupernő szuperanyukája csinált szupersok szeretettel. Sajátnevelésű, friss koriandert és oregánót szórt rá. A kenyér szuper lett, megvajazták, friss tejet ittak hozzá, és a salátával együtt elfogyasztották. Közben jót beszélgettek.  

23:15 a szupernő megírta az aznapi blogbejegyzést, a szuperférfi közben egy angol sorozatot nézett.

Mindenkinek kívánunk szuperjó éjszakát, és szuperszép álmokat.

A múltkor szedtem egy nagy csokor borbolyát a szüleim kertjében, hogy főzzek belőle levest. A nagy csokorból jutott Delphine-nek is (a francia lány a cégnél), aki először csodálkozott, hogy minek traktálom fonnyadt, zöld levelekkel, aztán mégiscsak megfőzte, és nagyon ízlett neki (és nem csak úgy mondta, hanem tényleg, mert többször szóba hozta az elmúlt napokban)

Aztán ma reggel együtt teáztunk, és a kezembe nyomott egy csomag spárgát, egy fej hagymával, hogy csináljak belőle levest, vagy pároljam meg. Én még sosem csináltam spárgát, kicsit mindig tartottam tőle, de szuperül elmagyarázta, hogy mit kell tegyek.

Szóval ma spárgaleves lesz vacsorára, grana padano-val a tetején, amit anyukámtól kaptam, mikor vittem neki ajándékba fleur de sel-t.

A legkisebb kedvességet is többszörösen kapjuk vissza.

A jó hír, hogy már nem örlődöm két munkalehetőseg között,

a rossz az, hogy sajnos nem engem választottak az árnyas dunai nemzeti parkban.

A jó hír, hogy így nem kell napi 60+ kilométert autókáznom, a rossz, hogy egyelőre nincs aláírt szerződésem.

A jó hír, hogy nem egyszeruen megköszönték az érdeklodest, hanem egy hosszú levelet írtak, melyben kifejtették, hogy én voltam a második kedvencük (sic!), és hogy a (szakmai) hátterem, és a személyiségem nagyon jó benyomást tett rájuk, a rossz hír, hogy a befutónak több munkatapasztalata volt.

Most hajtok a másik lehetőségre, ahol legalább kell a phd, kevésbé stresszes, viszont tanulhatok egy jó szakmát. Drukkoljatok!

itt volt hétvégén az egyik nővérem, és újabb kísérletet tettünk a szappangyártásra, ezúttal laboratóriumi körülmények között:

Kávés-olivaolajos.

még négy hét, hogy kipróbálhassuk, addig papírba csomagolva pihen, azt hiszem, ez egy türelemre tanító hobbi.

Hogy MOBILTELEFONOTOKON túlléptétek azt az adatmennyiséget ami az adott hónapra elő volt fizetve?

Kaptam ma reggel egy sms-t, hogy több mint tizenháromezer forintnál (euróban ötven) tartok, majd küldenek egy sms-t ha több lesz, mint huszonhatezer (euróban száz).

Kata mániája a minimalista lakberendezés, és a mindenféle cetlik halmokba rendezése.

Felhívtam a szuper hotlájnunkat, ahol megtudtam, hogy ezt az összeget tegnap hoztam össze tizenöt perc alatt, szóval a hónap hátralevő napjaiban offline leszek úgy néz ki.

Miután átlépem a három gigát amiért elég szép havidíjat fizetek, akkor kezdődik az igazi horror. Kilobájtonként fizetek mint az egyszervolt katonatiszt.

Vettem egy kosárlabdát, ma már játszottam egy órát.

Az első kosár

Na úgyhogy mától ezt a sportot is űzöm.

Akik erre járnak, ezentúl sportolhatnak is.

Simán le tudok ugrani egy sámliról.

Amíg én játszottam N.H.-né egy könyvet olvasott, szóval kitaláltuk, hogy majd sokszor lejön velem olvasni, horgolni, napozni.

hatkor ébredtem magamtól, ám így is csak negyed tízre értem be a munkahelyemre. Hogy ezalatt a három óra alatt mi történt, számomra sem teljesen világos, vannak egészen elmosódott pillanatok, de az biztos, hogy mikor a reggeli betevő mézes zsemlémet ettem az ágyban, mellettem valaki a Rigoletto tenor szólamát gyakorolta. Szerettem.

Szóval lement a húsvét is, nagyon szuper volt, bár kicsit szégyellem magam, hogy inkább volt egy nagyon szuper hosszú hétvége, mint igazán ünnep. Vagyis persze ünnep volt, hogy együtt voltunk, csak a húsvéti üzenet maradt el valahol. Na de mi is a húsvét üzenete?

A böjtnek is vége lett, ennek örömére lecsúszott némi süti, és itthon, Bécsben elég sok csokoládé, azt hiszem (és a rólam készült fotók megerositettek ebben), még egy darabig inkább mellozom az édességeket. Egy Milka csokitojástól konkrétan rosszul lettem, nagy csalódás. Nem sikerült egyébként idén sem a tökéletes böjt, de azért jó volt, örültem, mikor sokadszorra mentem el csokik és cukokrák mellett úgy, hogy tudtam, hogy nem eszem beloluk. Riktán volt csak mélypont, amikor nagyon szükségem lett volna egy tábla mogyorós csokira.

Szóval a hétvége. Írtam már az elso fél napról, a szombat és a vasárnap is hasonlóan buzgalmasan telt (ahogy kettes számú unokahúgom fogalmazta), tojást festettünk, szappant foztunk, nyulat ettünk, horgoltunk, játszottunk, mesét olvastunk, kirándultunk, nem is tudom, olyan gyorsan elszaladtak a napok, pedig minden este húztuk, amig csak lehetett, mit nekünk alvásigény.

Vasárnap én nyertem azt a nemes feladatot, hogy hajnali fél hatkor kióvakodjak pizsiben a kertbe és édességet, mézeskalácsot és kis ajándákokat rejtsek el a kertben. Magammal rángattam TB-t, szegény, nagyon morcos volt, de segített, és a kikészített földes répát is megrágcsálta, hogy hihetobb legyen a nyuszi-mese a kicsiknek. Odáig voltak meg vissza, hogy _itt_tényleg_járt_a_Nyúl. Mondjuk ok mindenfele vekker nelkul mar haromnegyed hatkor felpattantak, hogy akkor menjunk ki a kertbe, tesom alig birta oket visszaparancsolni az agyba, igy nem futottunk veluk ossze a teraszajtoban.

Múlt héten egyébként egy praktikás kis nyuszit varrtam a gyerekeknek ajandékkiseronek, nagyon kis egyszeru volt, megtömtem tönkölybúzapelyvával, és hímeztem szemet meg orrot. Szombaton az egyik unokahúgom odahozta az újságot, ami tele volt jobbnál jobb dolgokkal, hogy o semmi mast, de ezt a nyuszti szeretne. Belul nagyon mosolyogtam, mig atneztuk, mi kellhet hozza, fel kellett olvasnom az osszevarrási útmutatót, és ígéretet tettem, hogy hozok belevaló tönkölybúzapelyvát.

Másnap, mikor megtalálta a kertben az édességeket orzo nyuszit, teljesen odavolt, hogy neki csak kérni kellett, és a nyuszi hozta is, amire vágyott! és egész nap a kezében volt, még a kirándulásra is vitte magaval. Nagyon örültem, mert varrás közben felmerült bennem párszor, hogy minek is csinálom én ezt. Délután még fabrikáltunk rá egy kis farkincát, maradék fehér fonalból pompomot csináltam, és anyukam felvarrta, a kislány meg végigasszisztálta az egeszet. Egyebkent o az, aki a heteveseket megszegyenito lelkesedessel gyakorolja a horgolas alapjait, szerintem nagyon jol megy neki.

Hetfon reggel meg hazajottem TB-hez, mert neki a vasarnapi eloadas miatt csak roviditett húsvét járt. Besétáltunk a városba fagyizni (a böjt végének örömére 5 gombócot ettem), találkoztunk egy szomorkás anyahajóval, akit aztán megettettünk, megsétáltattunk és megnapoztattunk, így aztán mikor a családjával is találkoztunk, már mindenkinek jó kedve volt.

A lakás romokban, a kedvem töretlen, a fejem tele tervekkel.

Éljen a tavasz.

Ha ránézek, nevetek.

Elnézést a színvonalért, telefonnal pötyögtem be este két felvonás között, csak hogy legyen tőlem valami.

-----------------------------------------------------------------------------------

Akik közül-elnézést a hangnemért- ez ilyen rendhagyó  húsvéti családi bejegyzés lesz- szóval azok közül akik úgy gondolják, hogy az elmúlt negyvennyolc órában, kétszer beszéltem telefonon az Oscarra jelölt nénivel, de anyát nem tudtam elérni, valaki küldjön egy smst, jól van minden rendben, és még marad 139 karaktere:)

Este héttől a következők történtek amikről lemaradtatok. Észrevettem, hogy az öltözőnk ajtajára ez van kiírva.

Szent Erzsébet legendás férfijai

Április elsejéről maradhatott fenn, vagy ez valami szervezet akik itt szoktak gyűlésezni? Vagy ezek mi vagyunk?

A fodrász aki csinálja a hajam, játszott egy nagy papírvágóval, és nem tudta, hogy őt várom, gondolom belemerült, vagy azt hitte szokás szerint kések.

Nem szóltam neki, hanem vártam a háta mögött. Vagy öt percig játszott, közben én elmentem-viszajöttem megcsináltam a hajamat olyanra amilyenre ő szokta, és felmentem hozzá a másik lépcsőházból, mire azt kérdezte: -Ezt én csináltam? Nem emlékszem az arcodra.

-Jó mi? Sokat néztem hogy csinálja.

Sármos hajléktalan

Azt mondta, tényleg jó.

Csináltam egy képet vele meg a géppel, de akkor már nem játszott, és nem mertem megkérni, hogy az olvasók kedvéért álljon oda játszani.

Elvan ha játszik

Fél órával később kezdődik a darab. Elindulok a színpad eleje felé, jobbomon az egyik szólistával (később még előkerül), és azon gondolkodom, hogy mennyire durva lenne, ha pont akkor szólalna meg a zsebemben a mobil, mikor a színpad elejéhez érkezünk, és pont generálpauze van a darabban.

Ha mondjuk hív valaki és elkezd ugatni a mobil full hangerőn-nem én álliítottam be ugatásra- egyrészről jó blogbejegyzés, másrészt emlékezetes "poén" lehetne a kórusban. Valószínűleg az utolsó. Bár ez annyira hülye sztori, hogy lehet elhinnék, hogy véletlen volt, de akkor meg mit keres a vállalati jelmezben, a privát mobilom? Sehogy se jó. Közben lépek kettőt, marad tizenegy lépésem cselekedni, benyúlok a zsebembe, rossz oldalon van megfordítom, nyolc lépés, fejjel lefele, basszus, hat lépés, megfordítom ,négy lépés,  fel-le kapcsolom a némító gombot, két lépés, nem rezeg -vagy repülősmódban van vagy teljesen lenémítva -, és még mindig maradt egy lépésem.

És ez nem a legdurvább volt ma este. Mert az egyik szólista háttal a közönségnek várta, hogy énekelnie kelljen, és a belépése előtt négy ütemmel,-vidám allegro tempo négy/negyedben, szóval időben gondolom vagy nyolc másodperc- megkérdezte egymás után nagyon gyorsan kétszer,  hogy milyen hangon kell belépnie, vagy hogy mi az első szó? Nem értettem pontosan mert suttogott és hadart, tőlem két méterre. A vele szemben alló másik szólista visszahadart valamit, emberünk megfordult és a következő pillanatban elkezdett énekelni mint minden este. Ilyen sztorikról maradtok le a közönség soraiban.

Később hogy felvidítsam ezt a bizonyos szólistát, -aki mellett megtiszteltetés állnom- egy unalmas résznél mellésodródtam és odasúgtam neki, hogy már csak két előadás. Elkezdett röhögni, szóval ha úgy vesszük felvidítottam. Remélem időben abbahagyta, nem mertem odanézni, mikor vissza kellett fordulnia a közönség felé.

Mesélem az egyik haveromnak a szünetben,  hogy milyen durva mobilparám volt, erre kiderült hogy ő aznap délelőtt egy templomban énekelt, és egyszer csak megszólalt az öltönyében a mobilja de hálistennek csak ő érezte, hogy remeg mert bár csörgésen felejtette, de pont egy forte rész volt, és ki tudta kapcsolni a zsebében. Ezek után azt mondta, hogy hogy hívhatták ilyen rosszkor. Szerintem meg hülyeség. Valami Bach lehetett (húsvéti koncert) vagy Palestrina, szóval nem hiszem, hogy végig tobzódott a fortékban. A telefon a lehetőségekhez képest a legjobbkor csörgött.

És ma reggel öt negyvenötkor már javában homokos, földes, répát ettem a húsvéti szertartás részeként.