Nos, Táltos Bandi szerint nem az a főzés, ha abból csinálok vacsorát, ami otthon van, hanem az, mikor azt mondom, paprikás csirke lesz, és a végén tényleg. Persze ilyen sokkal ritkábban van.

Pedig ma olyan finomat főztem. Hagymát pároltam, meglocsoltam mézzel, felkockáztam egy nagy adag sütőtököt, meg egy krumplit, mert Bandi mindenben a krumplit keresi, rádobtam a hagymára, kicsit megpirítottam, legalábbis azt hiszem, kevergettem, az biztos, rászórtam sok gyömbért, ő, némileg meglódult a zacskó, meg egy kis bazsalikomot, de akkor kicsit elbizonytalanodtam, szoval tényleg csak kicsit, aztán lefedtem, hogy párolódjon. Közben felvágtam másfél csirkemellet, mert annyi volt, besóztam, és egy másik edényben fehérre sütöttem. Hozzákevertem a zöldségekhez, akkor láttam, hogy az alja már barnra lesült, ráöntöttem egy kis almás ízesítésű zöldteát, mert azt ittam épp, és kéznél volt a pohár. Megint lefedtem, és kislángon még egy darabig rotyogott. 

Nagyon finom lett, enyhén csípős, sütőtökös. Írjak szakácskönyvet?

Kieg (kedden).: ma jutott eszembe, hogy mustárt is raktam bele!

Nem tudom tovább figyelmen kívül hagyni, hogy mindjárt itt a világ évvége. Ezen a héten nem nagyon leszek itthon, de utána karácsonyi ajándékgyártás lesz ezerrel. Az ér, hogy ha olyan pontjaim lesznek, hogy:

- megvenni a tudodmit a tudodki ajándékához

- kiválogatni azokat, amik majd ahhoz a cucchoz kellenek neki

- átgondolni azt, hogy készen várja a fejemben, hogy majd ha lesz idő és tér, már csak csinálni kelljen (esetleg le is rajzolni, mert elfelejtem)

- beírni a naptárba, hogy mikor kell megvenni/megírni/feladni a karácsonyi képeslapokat

- listát írni: kinek, mit, mikor csinálom

- mobilprojektként pedig elkezdem a majmot a kismajomnak

De legalább erre a hétre jobban emlékszem. Volt ittalvós vendég, TB szülinap. Voltunk Juliékkal (Sára babájával) IKEÁ-ban, ahogy rendes kisgyerekes anyukákhoz illik, bár itt azt hiszem nem adnak bébiételt ingyér', mint otthon, vagy csak nem érdekelt minket. Hihetetlenül elment vele a nap, mondjuk főleg azzal, hogy utána még beugrottunk az SCS (Shopping City Süd) más boltjaiba is. Lili jól bírta, egész nap kendőben, micsoda boldogság, ilyenkor enni is elfelejt, én meg tejben tocsogok. De jó volt. 

Aztán sütöttünk Bogiékkal (Leon babájával) mézeskalácsot, kezdünk nagyon belejönni a kisbabás szocializációba. Micsoda mázli, hogy az itteni magyar barátnőimből három is most szült. Ez a sütés dolog egyébként viccesen alakult, délelőtt tíztől este kilencig egy adag mézeskalácsot sikerült begyúrnunk, kiszaggatnunk és megsütnünk. A díszítésről még csak nem is álmodtunk. Nem tudom, hogy ez a két kisbabának volt-e köszönhető, vagy csak lassúak voltunk, mindenesetre jól szórakoztunk.

És tegnap meg vendégek voltak, Nikolék jöttek, megint lesznek fotók, éljen. Megsütöttem ezen a héten a harmadik tepsi sütimet, néha egy hónap alatt nem jön ennyi össze. 

Az elején valahogy úgy képzeltem ezt a heti beszámolót, hogy hét közben mindig publikálom, ami kész van, vagy ami történt, így vasárnap csak egy rövid összefoglaló kell linkekkel. Ha ha.

- mézeskalács :: pipa (nem úgy, és nem annyi, de mint tegnap kiderült, advent első vasárnapja csak a jövő héten lesz, nem tegnap volt, és már csak díszíteni kell a mézeskalács-koszorút, szóval jól állok)

- kézmelegítő re-crochet :: hááát, elkezdtem, de megint csak azt tudom felhozni mentségemre, hogy legalább tudom, hogy nem lustaságból nem haladtam vele. Ez a listázásnak nagy előnye, olyan nagy a nyomás a nyilvánosság miatt, hogy ha tudtam volna, dolgoztam volna rajta, de tényleg

- újtakaró beszegés :: pipa   ez több időt vett igénybe, mint gondoltam. Minden egyes öltésnél igazgattam, hogy szépen álljon. De kész, majd horgolás is kerül rá, csak nem egyszerű kitalálni, milyen legyen a szegély *

- napi félóra szellemi energiák töltögetése :: pipa (jó, nem volt túl magasra rakva a léc - ebbe egyébként a sima regényolvasást nem számolom bele, ez kifejezetten az elmélyülés ideje, nem írok róla bővebben, de megvannak a módszereim)

- kilencig felkelek :: pipa (jó, kivéve tegnap, de egyébként jól ment. És nem meglepő módon ez hozta magával a 11-ig való lefekvést majdnem mindennap. Bár fáradtabb vagyok, mint mikor kettőtől tízig aludtam)

nem túl színhű ez a kép. Friss zöld  a takaró, és rózsaszínnel öltögettem körbe.

Azt hiszem, sikeres hetet zártam.

A nagy kérdés, hogy mennyire unjátok ezeket a bejegyzéseket. Mert nekem nagyon motiváló, de túl gyakoriak a többiféle bejegyzéshez képest (vagyis túl ritkán írok), és nem szeretném, ha ezért nem jönnétek olvasni.

Szavazzatok:

A: engem nem zavar, írogass listákat, ha neked segít

B: nem zavar, de akkor legyenek gyakrabban Radica néniről is posztok

C: kicsit unom már

D: miért nem ír TB, mint régebben, az sokkal jobb volt

* régebben TB mindig azt mondta, hogy ő majd megvarrja, ami elszakadt, pelenkaöltéssel. Vagy varrjam meg én, elvégre tök egyszerű, ő is meg tudná pelenkaöltéssel, csak most nem ér rá. Sosem értettem, miért pont azzal, míg egyszer gyanút nem fogtam, hogy igaziból fogalma sincs, milyen az a pelenkaöltés. Rákérdeztem, és tényleg. A fércöltésre gondolt :D

soulemama nyomán 

Tegnap volt hálaadás, és nem írtam egy sort se. Pedig minden evben szoktam, pedig idén is van miért, pedig idén van csak igazán. (tavaly ilyenkor még titok volt Lili, haha) Valahogy elment a nap a mézeskalácssütéssel.

Így utólag nincs már hangulatom részletezni, hálás vagyok, hogy mindenünk megvan. Még egy picivel több is.

Köszönöm.

(hogy belinkeljem, kikerestem a tavalyi hálaadós posztot, és meglepődtem. Egyrészt azon, hogy tavaly is késtem, akkor ez mégis hagyomány :))) meg hogy mennyire ugyanazt írnám, mint tavaly (talán kicsit most megint jobban csüngök a tszm-i házamon), meg hogy még mindig nem biztos, hogy túléljük 2012-t. 2013 viszont szuper lesz, meglátjátok)

Szóval szegem be a zöld takarót, de a sarkánál kicsit elakadtam, mert derékszög, nem tudom, hogy kanyarodjak szépen a pelenkaöltéssel. Mindegy, megoldom átlósan, végülis nem rossz. Este az ágyban, elalvás előtt beugrik, hogy le is vághatom a takaró sarkát, nem kell derékszögűnek lennie. És ettől olyan felszabadult leszek, elönt az érzés, hogy szabad vagyok, bármit megtehetek, az én takarom, én csinálom. Bármit. Megtehetek. Wow.

- mézeskalácsot fogok sütni Bogival, míg Lili Leonnal fog játszani a nappaliban nagy egyetértésben.

Vagy nem.

- újrahorgolom egy régebbi kézmelegítőmet, ezúttal kisebb tűvel, mert túl laza lett. Gyors haladást remélek, révén, hogy megvan már a minta, tényleg csak csinálni kell, semmi agyalás.

- beszegem Lili új takaróját (egy polár, zöld). A későbbiekben horgolt szegélye lesz, de haladjunk kis lépésekben. 

- mivel egy kicsit tényleg befordultam mostanában, nem is fog ártani, ha minden nap fél órát a lelki épségemmel foglalkozom. Merengek, meditálok, olvasok... Kisimítom a gubancokat. Ez a pont mostantól mindig szerepelni fog.

- legkésőbb kilencig felkelek. A felkelés mondjuk nehezen meghatározható, mert csomószor fent vagyok, csak például Lilit szoptatom, szóval legyen a felkelés definíciója az, hogy átöltözöm pizsamából háziruhába. Vagy utcaiba, ha épp menni kell.

Feszes menetrendű hét lesz, már látom :)

Szerintem szombatra kéne terveznem a heti összefoglalót, és akkor meg is lenne vasárnapra. Nehezen ülök le a nagygéphez, a kisgép meg a blog.hu meg nincsenek olyan jóban, vagy még mindig gyászolja Steve Jobsot, nem tudom.

Sajtóközlemény: A Lili Zoo 2012/2013-as idényre tervezett bővítésének első lépéseként megérkezett állatkertünkbe az oroszlán. Akadtak ugyan szállítási nehézségek, többször úgy tűnt, hogy az oroszlánnak nincs ki minden lába és Tündér Lili igazgatóasszonynak le kell mondania álmáról, de végül minden akadály elgördült az oroszlán-projekt útjából. Örömmel jelenthetjük, hogy a beszoktatás gyorsan, zökkenőmentesen zajlott, Schiefkopf (aki Dávid Ibolyára emlékeztető, kissé ferde fejtartásáról kapta a nevét), barátainak csak Schiffi, ma este már boldogan nyargalászott parkunk 56 négyzetméterén hektárján.

Szóval az úgy volt, hogy igen régi olvasóink még emlékezhetnek az oroszlánra, akinek nem volt se keze, se lába, mert elfogyott az oroszlánszínű fonalam. És nem volt a boltban. És másik boltban sem. Meg a harmadikban sem. Persze mindez információk megszerzése hetekbe került, nem siettem el. Aztán Anyahajó, aki igaz barátom jóban-rosszban, megelégelte a dolgot, és rákérdezett az egyik kedvenc fonalboltjában az oroszlánszínre. Kiderült, hogy már nem gyártják. Ilyen az én formám. Hosszú listát írhatnék azokról a termékekről, amikre rákattanok, majd egy héttel később kivonják őket a forgalomból. TB persze dühös volt, mindig dühös, mikor bénázom, és megígérted, hogy csinálsz egy csomó állatot. És miért nem vettél elég fonalat, soha nem veszel elég fonalat. Anyahajó-jótündér viszont nem adta fel, hanem a Fonalfalók között is körbekérdezett. És neki volt egy motringgal, ráadásul gyakorlatilag rögtön postázta is nekem, amiért nem győzök eléggé hálás lenni. Nélküle tényleg nem jöhetett volna ez össze.

Hát így menekült meg az oroszlán attól, hogy örökre a szekrény mélyén pihenjen egy fejként és egy testként. Még sörénye sem volt akkor, mert attól féltem legjobban, nem értettem az eredeti leírásban, hogy is kéne. De végülis más módon megoldottam, jó bongyor lett, biztos Pitypang, a hiú oroszlán unokaöccse. Még lehet, hogy kap majd egy kis melírt, mint az eredeti, de egy darabig most nem szeretnék a sörényével foglalkozni, megviselt. Az odavarrt végtagokkal sem vagyok kibékülve, azt hiszem, majd inkább gombokkal erősítem oda, hogy lehessen mozgatni a kezét meg a lábát. A kilógó szálakat ezért el sem varrtam, csak masnira kötöttem. Ki tudja, mennyi időbe telik nekem négy barna gombot beszerezni.

Lilinek is tetszik, rögtön fogdosni kezdte (még igaziból sörény nélkül, mert odaadtam neki), két kézzel megölelte, én már kezdtem elérzékenyülni ennyi szeretet és gyengédség láttán, de akkor TL igen finoman, lágyan, mondhatni nőiesen ráharapott az oroszlán orrára. Cuki.

Hi, my name is Marley. Bob Marley.

Gülüszem.

Fight!

Aztán kibékültek

Üres óráimban mostanában filmeket nézek, elég nagy az elmaradásom, ami az egyetemes filmográfiát illeti (van ilyen szó? Ugye nincs?) filmművészetet illeti. Szerencsére youtube az én barátom.

Szóval múlt héten, amikor gyakorlatilag egyedül voltunk Lilivel (elvileg is), amerikai romantikus drámák voltak soron, amolyan elmorzsolok egy könnyet és szipogok tipusúak, és rájöttem, hogy mit nekem Bandinélküliség, amikor TB nem megy el se az első, se a második világháborúba, se Vietnámba, se Afganisztánba, és rákunk sincs. Nagyjából ezen a síkon mozognak az amerikai romantikus drámák, egy hét pont elég volt. 

Most átnyergeltem a magyar filmekre, a Zimmer Ferit nem bírtam végignézni, értem én, hogy az Egészséges erotika, meg az Indul a bakterház is nagy siker volt, aztán le akartak húzni még egy bőrt a koncepcióról, de ez így olyan unalmas. Ezért tegnap inkább a Moszkva teret néztem (a végét már Bandival!), hirtelen megrohantak az emlékek, ó boldog gimnazista békeidők. Valamint, hogy micsoda kis pits hülye voltam én tizenévesen, ezúttal is töredelmesen bocsánatot kérnék minden érintettől. 

Limara pékségében sem tudnak ilyet: frissen sült anyatejes croissantok!

Kettő :)

Kigondolni és megcsinálni egy pillanat műve volt csupán hetekig (hónapokig?) tartott. Pedig megvolt hozzá minden. Egy régi vászon (utcára kitett, Viktor találta), szalag (még Kínából!), színes fonalak, meg az ötlet. Ami persze sokat alakult, mert (még) nincs ötletes füzetem, aztán néha elfelejtem, mit gondoltam ki. 

Volt nekünk egyébként hasonló zseb tesóméktól, de nagyobb, amolyan kiságyrácsra köthető, és nekem túl tarka ahhoz, hogy a falra rakjam, főleg, hogy ez a mi hálószobánk, nem gyerekszoba. Meg nem is kellett olyan nagy, nem tudtam mit beletenni. Vagy csak egyszerűen akartam csinálni egyet. Mert egyébként az IKEÁ-ban 1400 ft egy falizseb, és 10 perc alatt megvásárolható. Bevallom, volt olyan pont, amikor elgondolkodtam rajta.

Egy kicsit jobban esett volna, ha itthon van a férfi a háznál, és ő veri szét a vakolatot  veri be a szögeket, és aztán meg is csodálja azon melegiben, hogy milyen ügyes kis felesége lakótársa van (és aztán mélyen a szemembe néz, és megkéri a kezem), de Lili is elég lelkes közönség volt, nem panaszkodom. A babakocsi egyébként kis zsebként is funkcionált, de egy parafadugón kívül nem találtam más babaszerűt, hogy beledugjam, így inkább most eltekintek a szemléltetéstől.

Kis ringliket nyomtam az anyagba az akasztónál, erre külön büszke vagyok, annyira profi :). Már ezer év vettem ezeket (nem biztos, h ringlinek hívják, olyan kis fém karika) a Tschibóban, de még sosem használtam.

a virág African Flower néven található meg sok netes forrásban, a szív Annás mintája, a babakocsi pedig egy ebben a könyvben található minta alapján készült

Jellemző, h olyan gyorsan megszoktam a zsebeket a falon, hogy nem értettem, mit néz olyan átszellemülten Lili, mikor tisztába raktam. Aztán rájöttem, hogy neki még újdonság a lázvány, amit én a lelki szemeimmel már olyan régóta néztem.

Bocs a címért, tényleg fáradok. Szóval az eheti dolgok:

1. az adventi ajándék unokahúg nr3/keresztlány nr2-nek fELtétLEnÜl. Ez most a legfőbb.

2. horgolt állat (váááá, már leírni is utálom, pedig jó lesz!)

3. éjfél előtt lefeküdni

Ez most megint nem tűnik soknak, ilyenkor mindig úgy képzelem, hogy majd még egy csomó minden másra is jut majd időm, de aztán sosem. De nem baj, minden héten egy kicsit jobban el tudom ezt fogadni. 

Igen, tudom, hogy tegnap kellett volna megírnom :) 

Sokat gondolkodtam, hogy mi legyen a cím, a reménykeltő már kilőve, lehetett volna magyarázkodós, vagy nem annyira sikeres, de utána döntöttem, ez csakazértis egy sikeres hét volt. Elmondom miért.

1. A fali babazsebek elkészültek, lesz róla külön poszt képekkel

2. a horgolt állat majdnem kész

3. unokahúg nr3/keresztlány nr2 adventi ajándékával szinte semmire sem jutottam, elkészült az egyik bábu (horgolt, mi más?), de csak próbadarab, hogy a méretet a háznál+ a bútoroknál be tudjam lőni.

DE

Meglátogattam a nagyonterhes barátnőmet (a tornacipőkkel), voltam operában, jött ide barátnőm látogatni (a kis kávészín babájával, kép megint nem készült, pedig olyan viccesek Lilivel: az egyik pufi és fehér, a másik karcsú és barna, az egyik lány, a másik fiú, az egyik szőke, a másik barna, az egyk szeme kék, a másiké sötétbarna, az egyik egy szemlélődő kisBuddha, a másik egy örökmozgő sajtkukac), befejeztem egy tavaly elkezdett házinacit, azóta hordom is rendületlenül (nem kellett hozzá sok, de tavaly pont, mire készen lett volna, kihíztam a pocakommal, hát inkább elraktam vékonyabb időkre) és megnéztem 5 filmet (mondjuk sokszor horgoltam mellette).

Aztán Bandit nettó 5 órát láttuk a héten, szinte csak aludni járt haza, vagy még azt sem, tegnap hajnaltól holnap este 11-ig sincs itthon például, és én kezdek elfáradni. Vásárolok, sétálunk, ebédet főzök, játszunk, zenét hallgatunk, dajkálom, megfürdetem Lilit, nem tűnik soknak, de most az. A kitűzött feladatok egyrészt erőt adnak, mert kirángat a fásultságból (illetve időm sincs fásultnak lenni), mert kell, másrészt az is fáraszt, hogy kell. Bandi kell.

Szóval csakazértis sikeres, mert csináltam, amikor csak tudtam, és sikerült 3 olyan projektet összeválogatni, amitől féltem, ami lassan megy, nem rutinmunka, az a fajta, aminél már az is eredmény, hogy kézbeveszem. Már annyira kirángattam magam a komfortzónámból, hogy nem is emlékszem, milyen az :)

És akkor mindjárt megírom az eheti tervet.

mint a görög tragédiában 
belül történt mi megesett 
a színen csak siránkozás van 
mint a görög tragédiában 
belül történt mi megesett

(Kányádi: Kuplé a vörös villamosról)

Tegnap volt az Iphigenie főpróbája a theater an der wienben, TB énekelt, jött-ment, meghalt. Megnéztem.

Mivel aznap reggel tudtam meg, hogy lesz, kicsit gondban voltam, mi lesz Lilivel, fölös tej sem volt a hűtőben (ez egy másik sztori, de nincs mélyhűtőnk, szóval csak pár napig tárolok tejet), és mégis, ki az, aki nem hátrál meg egy öthónapostól és ennyire rugalmas, hogy tudna jönni dajkálni? Két jelöltem volt, mindketten harcedzett anyák (igen, te voltál az egyik, Nikol :)), balszerencséjére a másik szóbajöhető, Anyahajó pont akkor hívott, én meg nekiszegeztem a kérdést. Vállalta. Abban egyeztünk meg, hogy ír sms-t, ha jönni kell, és húsz perc alatt otthon vagyok. Végülis pár perccel a vége előtt írt, szerencsére Bandi halt meg leghamarabb a görögök közül, így őt még pont láttam, aztán a lépcsőn lefelé még hallottam a tapsot. Azt hiszem, Anyahajó és Lili is megérdemelnek megosztottan egy Nap Hőse címet. Köszönöm.

Egyébként egész nap gondolkodtam, hogy jó-e nekem (Lilinek), ha elmegyek. Nem szivesen hagytam a kiscsibét itthon, meg nem érzem úgy, hogy muszáj a kimenő, mert kaparom a falat itthon. Ráadásul másnak is átszervezem az estéjét. Szóval az utolsó pillanatig dilemmáztam, és végül mentem. Aztán némi séta után ültem a villamoson, és olyan friss gondolataim támadtak, kisimultak azok gubancok, amiket otthon nem is éreztem. Jó volt, már ezért megérte. És mikor leintegettem Bandinak, láttam, hogy elmosolyodik (pedig épp szenvedő görögöt játszott), én meg újra beleszeretettem. Ezért is megérte.

Az opera meg szép volt, jó volt, Gluck szerezte a zenét, kicsit andalgós, nyugodt volt az egész. Ugyanaz rendezte, mint a Telemakhoszt a múltkor, kezdem felismerni a stlusjegyeit. A szereplők például megint kilométereket gyalogoltak a szinpadon, ami szinte mindig mozog valamerre, így ha nem akarnak a backstage-ben énekelni, akkor talpalniuk kell.

Iphigenie nagyon szép volt, később láttam a szereposztásban, hogy ő tényleg görög, Akhillesz béna volt, olyan hivatalnokfejű, nehezen képzeltem hozzá a szerelmes férfit, főleg ilyen szép lánnyal, mint Iph. TB nevetett, azt hitte, ha nem lesz férfiszerepben nő, akkor nem találok kifogást, de mégis :). Mondjuk Telemakhisz is szerencsetlen volt, emlékszem, a rendezőnek fura ízlése van a férfiak terén. Kivéve, hogy TB-t nagyon szereti.

Megint volt egy csomó tükör, ezért azt is láttam oldalról, ami takarásban volt, gondolom, megint ugyanazzal a díszlettervezővel dolgozott. Összeségében tetszett, de nem volt akkora átütő élmény, amiről aztán napokig gondolkodom, a legjobb jelenet a vége volt, mikor hullanak a görögök a nagy nehezen kibulizott háborúban. És akkor azt még nem is mondtam, hogy az opera szerint nem is hal meg Iphigenie. Tiszta Walt Disney. 

Viszont most először gondolkodtam el rajta, hogy gimnáziumban, mikor tanuljuk a görög mitológiát, mennyire nem tudtam még átérezni a tragédiákat. Valahogy bele sem gondoltam, hogy milyen is lehetett mondjuk feláldozni a saját gyerekedet a jó szélért cserébe. Mondjuk nem is tenném meg.

Hát igy volt a tegnap este. Belül történt, mi megesett.

És tegnap átvittem a szülinapi ajándékot (ami a múlt heti feladatlistán volt), pedig az ünnepelt még kéreti magát a megjelenéshez. Mindenesetre az anyukája jól van, és tetszett neki a tornacipő is. Meg vagyok magammal elégedve :D

(egy pelenkatortán áll az egész,, ha csodálkoznátok a fura hátteren :))

De most még hadd legyen párszor, jó?

szóval ezen a héten:

1.: elkezdem unokahúg3/keresztlány2 adventi naptáras ajándékát. Jó lenne be is fejezni, de max két hetet szánok neki, mert november végén már le kell szállítanom Mo-ra. Egy babaház lesz egyébként (neki meglepetés, de a blogot még nem olvassa, így úgy tervezem, lesznek képek is), apránként kapná meg az adventi időszakban. Ha nagyon elmaradok vele, akkor egészben, karácsonyra :D Vagy húsvétra Mindig kell egy B-terv :D (a C-terv az, hogy ez egy túl nagy fa a fejszémhez, az adventi naptárat az anyukájára hagyom, ahogy eddig is, és kap egy szép könyvet karácsonyra)

2. Kiszabom és összevarrom Lili fali zsebes tárolóját

3. befejezek egy állatot Lili leendő állatkertjéből.

És akkor most veszek egy nagy levegőt...

Szóval, volt ugye az a lista, amivel igyekeztem magamnak némi támpontot adni, mert ijesztően nem haladok a dolgaimmal, holott időm lenne. Meg kell mondjam, jót tett, hogy ha épp volt bennem tenniakarás, akkor nem a nagylistáról bogarásztam, hogy mit is csináljak, vagy nem kapkodtam a félkész projektek között, hanem célirányosan erre a pár itemre fókuszáltam. Igyekeztem azért pesszimistán tervezni, ez így pont jó volt, lássuk csak: 

(Mindennap ugyan nem sétáltunk, de voltak ittalvós vendégeink. Főzni sem főztem minden nap, de voltak ittalvós vendégeink (és TB mamájának hála, hoztak magukkal több napra elegendő főttételt). A blogba sem írtam minden nap, de voltak ittalv. vend. (és városnéztünk, meg társasoztunk, meg kreatívkodtunk is). cserébe a lakás még egyben van, és néhány régen elmaradt emailt is megírtam.)

Itt szoktunk egyébként sétálgatni legtöbbször, ez a park átellenben van a házunkkal. Kacsák is vannak, úgy képzelem, a totyogós Lili értékelni fogja majd őket.

1.: Elkészültek a kiscsirke Harisnyás Pipi lábszármelegítői. Nekem nagyon tetszenek, bár arról az időjárásról lekéstünk, mikor ez elég a kendőből kilógó csibelábaknak, mert mostanában overálban nyomjuk, de egyrészt télen az alá sem lesz rossz, valamint hűvösebb lakásokban is használható. Például itthon. Olyan hosszúra csináltam, hogy a lábfejére is le lehet húzni, és ha kinövi, akkor nekem adja, és zongorakesztyűnek fogom használni (alig várom). A combja egyébként annyival szélesebb, mint a vádlija, hogy tölcséralakúra kellett csináljam. Vicces. ÉS tök jó, hogy már kötni is tudok (kicsit).

2. igen, a blogba nem írtam mindennap

3. dolgoztam Lili horgolt állatkertjén, de készen semmivel sem lettem egyelőre. Mondjuk cselesen nem is azt a célt tűztem ki magam elé :) Az egyikre egyébként a vendégek azt hitték, hogy már kész, és direkt lógnak belőle mindenfelé fonalak :D azt is mondták, hogy egy ilyenért ők adnának ki pénzt, szóval nem is értem, minek szenvedek én a végződések eldolgozásával. 

4. a meglepetésdologgal is készen lettem! Ez azért is nagy szó, mert hónapok óta tervezgetem, hogy előre megcsinálom, nem ám az utolsó pillanatban, és már nagyon esélyes volt, hogy megint lemaradok. Egyébként egy születésnapi ajándékról van szó, és minden percben várom, hogy hívjanak, hogy mégis melyik napot választotta a leendő ünnepelt. Akkor majd lesz a dologról fénykép is, a lényeg, hogy higgyétek el, az egész pakk itt van készen a komódon, azt hiszem, ezegyszer sikerült önmagam legyőzni :)))

5. a varrógép necces volt, de ma elővettem, és tényleg megcsináltam pár dolgot, befoltoztam például a szuper bevásárlótáskánkat (ami egyébként nagyon bevált, rengeteget bír, ez a lyuk is csak a nem-rendeltetésszerű használattól keletkezett rajta). Most látom csak, hogy napra pontosan 2 éve készült el, és tényleg rengeteget használjuk, megérdemelt már egy kis igazítást. Meg csináltam prototípus karácsonyi ajándékot (és felfedeztem, hogy nem lesz elég meggymagom a terveimhez, anyaaaaaa! segííííts!), szerintem jól sikerült, örülök.

Akkor most kihuzigálom a nagylistáról az elvégzett pontokat és holnap jön a következő adag tennivaló, hajrá.

Valamelyik nap mentünk le TB-vel meg Lilivel a parkba. A zebra másik oldalán láttuk Radica nénit meg Pallitsch nénit beszélgetni, és első reakcióként menekülőútvonal után néztünk, de aztán csak arra Indultunk tovább. Persze nem úsztuk meg. Pallitsch nénit gyorsan kikérdeztem az arcáról (leszedtek neki onnan valami cuccot, most volt varratszedésen), Radica néni meg lökte a sódert Bandinak. Egyszer csak Pallitsch néni (85) félrevon:

- Tudja, én nem mindig értem ám, hogy mit beszél... (mármint R. néni)

- Ó, ne tessék aggódni, én sem - mondtam.

- Tényleg?

- Persze, csak mindig mondogatom neki, hogy "nahát", meg "valóban?" és "mik vannak!"

- én is, én is, pont így! - nevetett aztán Pallitsch néni megkönnyebülve. Szegény Radica. Egyébként mióta belépést nyertem a konyhájába, sok izgi részlettel lettem okosabb. Például mindig mesél az dédunokájáról, és mindig azt hittem, hogy csak összekeveri az unoka, meg a dédunoka szót, mert kinézetre nem lehet több hatvannál, de inkább kevesebb. Aztán kiderült, hogy a lánya a nyolc osztály után rögtön elment azzal a trógerral a férjével. Meg azt is mesélte, hogy van egy jo kék babanadrágja, majd odaadja Lilinek. Még a fia kapta az önkormányzattól, mint segélycsomagot, mert nem volt férjnél. Mert hogy akkor még nem voltak összeházasodva a férjével. Jó pénzt is kapott ezért, hazament, aztán vett belőle otthon egy tehenet. 

Keresztanyám: úgy szeretem a blogban a Radica nénis sztorikat. Úgy képzelem, hogy egy földszinti, sötét szobakonyha a lakása...

Én: Igen, igen, pont így...

Keresztanyám: ... és van ott egy olyan fura szag...

Én: Az nincs, de hiányzik.

Máig röhögök rajta, hogy Va'ga Ge'gő, az egyetlen osztálytársam, aki ugyan enyhén, de raccsolt, érettségin pont a reformációról szóló tételt húzta. Véletlenül sem a huszitákat. Mondjuk azóta némileg nagyobb karriert futott be, mint én szóval nem kéne nevetnem.

A gimiben október 31-én csendes nap volt. Azon kívül, hogy aznap nem volt tanítás, és ennek ugye csak örül az ember, és elvileg színvonalas előadások voltak valamilyen tematika alapján, egyre sem emlékszem. Egyszer járt nálunk az Iszákosmentő misszió egyik munkatársa előadni, de az nem biztos, hogy az oktoberi csendesnapon volt. Na mindegy. Nehéz lehet egyházi sulit vezetni, de azért azt nem hiszem, hogy ne lehetne kicsit jobban. Ezt a véleményemet tizennyolcevesen az igazgatóval is megosztottam, képzelem, hogy örült neki :). Akkoriban úgy éreztük egy barátnőmmel, hogy ehhez jogunk van, sőt, mivel felelősséggel tartozunk az iskoláért, valahol kötelességünk is, ezért időpontot kértünk tőle egy beszélgetéshez. Valahol azt hiszem, mégiscsak jó nevelést kaptunk, amennyiben nem féltünk kulturált módon megosztani a kritikus gondolatainkat. Sznob iskola legsznobabb osztályába jártam, meséltem már?

Szóval csendesnap. Kéne a családokba is ilyen, negyedévente, mondjuk. Hálaadó, elmélyedő, választ kereső. Esetleg reformáló. Az sosem árt.

Életem nagy része azzal telik, hogy saját magamat igyekszem kordában tartani. Valamit nagyon rosszul csinálok, de még nem jöttem rá, mi az. Vagy az elvárásaimmal van gond, vagy valami mással, majd ha kiderül, írok róla. De addig itt vannak olyan példaértékű családok, mint Virágék, ahol hat gyerek mellett láthatóan mindenre van idő. És Virág még alszik is. 

Az egyik elméletem, hogy külső kényszer nélkül kifolyik az idő a kezemből. Mert például a gimiben még mintha sokkal aktívabb lettem volna, pedig akkor voltak óráim, meg tanultam, meg leckét írtam, hegedültem, zenekarra jártam, barátokkal lógtam, olvastam mindennap, táncoltam hetente egyszer-kétszer, kreatívkodtam, extra németházikat találtam ki magamnak csak úgy kedvtelésből és még a családommal is sokat voltam. Sőt, néha azért a házimunkába is besegítettem. Most, hogy így leírtam, kicsit én is elcsodálkoztam.

Szóval kitaláltam, hogy hétfőnként (igen, tudom, hogy kedd van) leírom, mi mindent fogok azon a héten csinálni. Lilizés (etetés, dajkálás, pelenkacsere, séta, fürdetés), az ebédfőzés, vásárlás és flylady mellett. Mert úgy nem ér, hogy közben a lakás romokban. A többi teendőről pedig egyenlőre nem veszek tudomást, csak ha ezekkel készen lennék esetleg.

1. befejezem Lili lábszárvédőit

2. mindennap írok a blogba, mert van egy csomó elmaradt dolog

3. dolgozom Lili horgolt állatkertjén

4. megcsinálok egy meglepetésdolgot, amivel nagyon szorít az idő

5. előveszem a varrógépet (van egy csomó kisebb-nagyobb varrnivaló, meglátjuk, melyik fér bele

Vasárnap összegzek, lécci, kérjetek számon, és hallgassátok megvetéssel az esetleges kifogásokat...

Annyira szeretek olyan szavakat készségszinten használni, hogy raglánujj. Régen valahogy ezek még inkább az alapműveltség részét képezték, a mai fast fashion boltok időszakában már minden mindegy, csak a spagettipánt tarol. A selyemzsorzsett megvan? Krepp, karton, de nem az ápiszból? (höhö, ezt az ápisz is mennyire vicces már) Svejfolt, azsúr, pliszé- van, amit tudok, van, amiről van egy elképzelésem, és van, ami ha eszembe jut, kapom elő az idegen szavak és kifejezések szótáramat (ami a főkedvencem, de csak mert etimológiai nincsen). Meg a guglit, aztán használom az új tudást rendíthetetlenül.

Aztán vannak öröklődő dolgok is, és nem csak az alvógének, hanem a modellgének. Mert adva van egy apa, aki Lacoste, Burberry meg Hilfiger katalógusokba pózol. Meg a lánya, aki egyenlőre csak úgy, de azért egy Zara Kids-et már be tudna vállalni.

fotó: perger

A bemutatott, raglánujjas darab saját design, TB bátyjától kaptam a fonalat ajándékba, mikor megtudta, hogy babát várok (és TB azt mondta neki, hogy tuttttti, hogy fiú lesz), a gombok pedig TB anyukájától vannak. 

A múltkor ugye álmodtam a világvégéről, de akkor direkt nem írtam meg, miyen, nehogy elbízzátok magatokat. Akkor még napokig az eszemben voltak azok a képek, meg a hozzátartozó érzések. Most meg olvasok a Sandy hurrikánra való felkészülésről, és ez a fotó, tök olyan, mint álmomban, még a srácok is beillenek, bár nálam többen voltak. Fura érzés volt.

Persze nem gondolom, hogy ennek bármi jelentősége lenne, de azért vicces így viszontlátni élőben az álomképeket. Egyébként még az index percről percre tudósításában olvasott hangulat is olyasmi, kicsit nyugisabb talán, remélem, van náluk törülköző.

Az itteni doktornéni mérlege szerint 8,31 kiló, 68 centis és még mindig gyönyörű. A keresztanyám szerint a combjai úgy néznek ki, mint a friss croissant, és tényleg. A haja úgy nő, mintha húznák, szöszke, de nem annyira tejfel, mint én voltam, egyenesszálú és meglepően erős, főleg a selymi babahajához képest. A koszmója is szépen szívódik fel, pedig mindenféle orvosi utasítás ellenére nem csináltunk vele semmit. Tud már kacagni, tüctücölni és buborékot fújni, valamint most egy kis nátha kedvéért kigyakorolta a hátracsorgó takony adta hangkeltési lehetőségeket is (bocs). Láthatóan minden eszközt a kommunikációra használ fel (kivéve a tüctüc, mert azt öncélúan is nyomja). Simogatja az arcunkat, főleg az állunkat*, evés közben játszik a kezemmel, és két kézzel nyúl a játékért. A múltkor megkínáltam egy kis tszm-i sütőtökkel, de egyértelművé tette, hogy ez hülye ötlet volt. Az itteni dokinéni szerint már el kéne kezdenem hozzátáplálni, udvariasan bólogattam neki, de szerintem ráérünk még.

A nagyágyban kinyújtja a karját oldalra, mintha mind a 160cm az övé lenne, mikor lefekszünk kicsit mindig össze kell hajtogatni. Szeretem, hogy előre melegíti az ágyat, és ciki, nem ciki, esténként hozzábújok melegedni. Úgy alszik, mint egy újszülött, a legnagyobb békességben, elernyedve, bizalommal, olyan jó nézni. 

Túl vagyunk egyébként az első betegségen, vírusos torokgyulladás. Meggyőződésem, hogy csak az első oltását akarta megúszni, meg egyébként is biztonsági játékos, akkor tört ki az egész rajta, mikor megérkezett a doktornéni-nagymama, így rögtön kapta a megfelelő terápiát (lehet, hogy bennem nem bízik?). Az egész betegség egyébként két nagy sírásból és némi türelmetlenségből állt, meg nehezebben evett és volt egy éjjel, mikor vagy háromszor felébredt, és TB-vel meg is állapítottuk, hogy szegénykémnek hú, de rossz éjszakája van, látszik, hogy beteg (egy jól alvó gyerek marhára elkényezteti ám az embert). Ja, és az oltást tényleg megúszta.

Az előbb megkérdeztem TB-t, mit írjak az öthónapos posztba, mit tud a kisnyúl:

- Cukin nézni. 

Hát igen.

*az enyémet mondjuk lehet is, egyszer majd begépelek ide egy novellát, ami államról szól, mint lehetséges sípályáról, egy nagyreménységű régi iskolatársam írta

Kimenni éjfélkor a konyhába, sajáthorgolt csíkos óriástakaróba burkolózva forró húsleveset enni, aztán visszabújni a libatollpaplan alá a két szuszogó mellé, majd reggel arra ébredni, hogy esik a hó, és fehér háztetőket mutogatni a nyálbuborékfújó Lilinek. Szeretem.