Bandi adott neki hazafelé marcipánt, egyet, de közben ö (Bandi) kettöt is bekapott.

- Hé, ne gyorsan egyed a marcipánt! A marcipán az különleges! - tárta szét a kezét TL.

____

- a kisbabák azt szeretik, ha anyukájuk odafekszik melléjük.

- jó, kicsit idefekszem melléd.

- Nem kicsit, nagyot aludjál mellettem! Amíg csak bírod.

____

Azt mondd, hogy jóéjszakát, szép álmokat, mikor becsukod az ajtót, de ne csukd be!

Épp készülök meghalni a munkától és a határidötöl, de legalábbis a fenekem már lerohadt a többórás üléstöl, kínomban a hajamat birizgálom olvasás közben. Mivel már ebböl is elegem volt, összefontam a lényegi részt, aztán hirtelen emberek közé kellett mennem (folyosó, konyha) és nem voltam benne biztos, hogy vállalhatóan nézek ki, a mosdó viszont kerülöút, maradt a remény, meg a gyors mozgás. Az induló lift elött elhaladva viszont kiugrott a liftböl egy férfi, hogy a majdnem becsukódó ajtót kinyissa és még én is beszállhassak. Bár nekem nem kellett lifttel mennem (pedig abban van tükör!), úgy döntöttem, mégse lehet annyira rémes a hajam. 

:D

ja, valaki valami mély filozófiát várt tölem a cím alapján? bocs :D a munkától ilyen sekélyes leszek. Vagy a körömlakktól. Vagy valami mástól, mindenesetre meghalni a munkától fogok rövidesen. Április 1-ig ne várjatok tölem normális posztot. 

Most az van, hogy nyakamon egy határidö, és 8. órája ülök egy viszonylag kényelmetlen széken (az elsö 30 percben mondanám viszonylag kényelmetlennek, utána már teljesen az), és nem igazán tudok egybefüggöen koncentrálni. Mondanám, hogy unom, de az nem lenne igaz, csak akkor nem kéne azt mondani, hogy kétségeim vannak, hogy jól csinálom-e, remélem jó lesz, remélem, kész lesz, jajvalaki mentsenmeg. Ezen az sem segített, hogy délelött nálunk járt az ORF, és felvették, ahogy 200mikroliter vizet pipettázom egy 50ml-es csöbe (jóvanna, semmi más nem volt ott kéznél és nem volt felkészülési idö), miközben megdumálom a fönökömmel a dolgok állását. Remélem, jól gondolom, hogy nem vettek fel hangot, mert pont azt meséltem neki, hogy nem igazán alakulnak úgy a kísérletek, ahogy vártuk :D de úgy kell neki, miért pont erre kérdezett rá. 

A család meg egyébként kimaxolja az osztrák televízióban rejlö lehetöségeket, múlt hónapban Lili volt a híres ember:

http://gifmaker.cc/PlayGIFAnimation.php?folder=2015030923MZfSRiZNw67RXiM0D7RWf1&file=output_dUfb42.gif&music=https://www.youtube.com/watch?v=OeTVyL8swZg&start=2

(a gifért köszönet Bandi apukájának)

Lelkesen olvasgatom Oszkár blogját, és ott tanultam meg, mi az a bushcraft. Leegyszerüsítve, amikor kimész a bozótba, és keresel magadnak ennivalót. Nem uzsonnára, hanem hosszútávra. Nekem ez nagyon tetszik, persze, tök szívesen kipróbálnám, meg egyébként is, ezer éve nem voltam még kirándulni se, nem hogy vadkempingezni és szabad ég alatt aludni. Pláne nem hidegben.

ó, boldog egyetemista-évek, amikor a barátaim mindent megszervezve a fenekem alá toltak. Ezért is elönyös a biológia-szak, tele volt ilyen vademberekkel, akik bogarakat nassoltak az elöadás alatt chips helyett, és a hütöjükben mindig volt valamilyen madártetem. 

Szóval egyrészröl elálmodozom róla, hogy milyen jó családi hétvégéket lehetne így szervezni, aztán rájövök, milyen rettenetesen távol vagyok én mindettöl. Ez persze valahol szomorú, de mi inkább nevessünk rajta.

Mert mi volt példaul tegnap reggel? Logisztikai okokból otthon kellett hagyjam a lakáskulcsot. Persze alig értem ki az utcára, nyilván rögtön eszembe jutott, hogy nem festettem ki a szemem. Nem vagyok egy nagy sminkkirálynö, de szökék a szempilláim, és akinek van füle a hallásra, az tudja, miröl beszélek. Szóval én alapesetben nem megyek emberek közé szempillaspirál nélkül. 

De még reggel hét óra sem volt, a táltosok és tündérek javában durmoltak a lakásban. Bandit még csak-csak felébreszteném, hogy engedjen be, mert ö könnyen visszaalszik, de a kisrigó, ha kipattan a szeme, nem hagyna neki nyugtot. Azért megpróbálkoztam egy rövid csengetéssel, de nem érkezett válasz. 

Aztán kitaláltam, hogy majd veszek még egy szempillaspirált, mi az a pár euró nekem, és a helyzet komolysága megköveteli az áldozatokat. És ezért busszal mentem, nem metróval, mert a buszmegálló közelében van drogéria. Csak azt nem számoltam bele, hogy a boltok még nincsenek nyitva ilyenkor, úgyhogy emelt fövel bevonultam a munkahelyemre kifestetlen szemmel. Persze a takarítónökön és rajtam kívül mindenki más kilenckor kezd, szóval nem volt egy nagy teljesítmény. Nyolckor meg pont volt egy inkubációs negyedórám, gyorsan kiszaladtam a spirálért.

Találtam is egy leértékelt Alverdéset 2 euróért (1,90), a végén mégis majdnem hetet fizettem, mert egyrészt muszáj volt vennem abból a Chai-ból, amit a barátnöméknél ittam elözö este, meg pont találtam végre olyan meggylevesszínü körömlakkot, amire ösz óta vágyom.

Na, hát igen. Ilyenek a prioritásaim. Ki szeretne velem sátorozni menni? 

Itt nem annyira meggylevesszínü, mert bordóra festettem rá

Az óvónéni szerint: ennyi karakter hogy fér el egy ilyen kicsi gyerekbe?

A családom szerint: cuki, cuki, de most már ideje lenne megnevelni

Anna szerint: olyan, mintha egy kisegér cincogna egyfolytában

A budapesti metrón utazó nénik szerint: egy kis hercegnö

A szüleim régi barátja szerint: jó tekervényes a gondolkodásmódja

Szerintem: na, erre nincs szó, csak órákig tartó dicshimnuszok, a szünetekben büszke anyai tekintet és ellágyulás

Mindenki szerint gyönyörüen beszél*, és kedves és közvetlen. Meg vicces. 

a legfrissebb kedvencem a kocsiban: TL, elaludtál? - Nem, csak elpihentem.

Szeretek vonatozni. Szeretek beszélgetni. TündérLili meg ebbe nött bele, úgyhogy alig, hogy betettük a lábunkat a kupéba, odapenderült a már bent ülö szakállas bácsihoz, és könnyed társalgást kezdeményezett a "Mi Magyarországra utazunk!" nyitómondattal.

Kelenföldig* beszélgettünk volna, ha nem szál fel még valaki, aki még nálunk is többet beszélt, természetesen ismét remek érzékkel válaszottunk útitársat:

 http://oszkarsteiger.blogspot.co.at

Olvassátok szeretettel!

*már lefeküdtem, mikor rájöttem, hogy nem is Kelenföldig beszélgettünk, hanem a Kálvin térig, részünkröl együtt felavatva a 4-es metrót. 

gondolom én, bár a fönökömet most kapta el az influenza (?). Én idén sem lettem beteg, pedig volt egy délután, mikor elgondolkodtam rajta, aztán a homeós bogyó, egy forró fürdö, meg egy nagy bögre gyömbértea reggelre elmulasztotta (mindenki kiválaszthatja a neki szimpatikust, hogy melyik használt). 

TündérLiliröl meg épp akartam írni, hogy mennyire egészséges, csak hogy bosszantsam a (kisgyerekes anyuka) olvasóinkat, tulajdonképp szeptember vagy október óta nem volt beteg, akkor is csak köhögött, de még a poszt elött benyalt szegénykém egy gyomorvírust. De még ezen is túl volt a bogyókkal két nap alatt, csak a mája nem talált magára, úgyhogy diétázott egy hétig, aztán kijött a doktornéni-nagymamája és úgy helyretette, hogy a gyerek azóta háromszor annyit eszik, mint elötte valaha. 

Azért egyéb okból megjártuk a szombati ügyeletet, ahol rajtunk kivül mindenki beteg volt, és Lili irtó cuki volt az orvosnövel, értette a német utasításokat, és németül válaszolt a feltett kérdésre (fáj? nem. :D). Láthatóan élvezte az egészet, pont úgy, mint aki otthon naponta játszik orvososat, a doki odáig volt meg vissza.

Aztán tegnap a háziorvosunkhoz is elmentünk, mert két éve nem voltam (mióta nincs kötelezö orvosi vizsgálat). És bár én rendes anyukaként aggodalmaskodtam egy sort, a bácsi csak gyönyörködött a magát teljesen otthon érzö és az apukájával focizó Liliben, és meg se vizsgálta. Persze nem tudom, ez jó vagy sem, mondjuk mivel anyukám-doktornéni rendszeresen látja a kislilét, nem aggódom magam túl. A doki viszont azzal engedett utunkra, hogy nagyon szép család vagyunk, és mivel mostanában egyre kevesebben ilyen pozitívak velünk, it made my day. 

Nem tudom, hová tünt a január meg a február, illetve homályos emlékképeim vannak róla, de azt végképp nem tudom, miért nem voltunk idén korcsolyázni? Az Eistraumon *lehet ingyen kölcsönözni kicsi kétélü korcsolyát, és egy ingyenes pályán tanítgatni a kicsiket. Március 8-ig még mehetünk, de nem füzök hozzá nagy reményeket, pikk-pakk eltelnek a napok. 

Egy hónap és itt a húsvét. Tegnap a kismókával kiraktunk két ezeréves papírdíszt, részemröl a lakás tavaszi csinosítása pipa. :D (nem, csak nem tudom, hová raktam a pár éve horgolt színes virágokat. meg akartam újat is horgolni, de mivel nincs egy rendes inspirációs füzetem/folderem, ilyenkor már sosem tudom, mit is akartam annyira szeptemberben, hogy majd jó lesz tavaszra)

* a honlapon van webkamera is, nézzétek meg azt, amelyik a Burgtheater felöl veszi a képet. Amikor elmegy teljesen jobbra, a háttérben, kicsit messzebb látszik két bazi nagy tömbépület. Na, ott dolgozom. :)

Vannak ezek a blogok, pl Soule mamáé, amiket óvatosságból csak félévente szoktam megnézni, mert utána jön az az érzés, hogy nem ér az élet semmit, ha nem laksz egy erdö mellett, nincs öt gyereked, és számtalan állatod. ezzel szembeállítva elég kis soványka az én városi életem itt Bécs közepén, a környezetszennyezö 8+ órás munkám, az egyke gyerekem, a kislakás...

De tegnap óta, mikor ezt a posztot elkezdtem, rájöttem, hogy csak nem marketingolom magam jól (saját magamnak), mert pl lecseréltük a szönyeget meg a kis elszürkölt sárga függönyt, és olyan jó hangulata lett a nappalinak, meg megtanultam két dalt ukulelén kísérni (Baj van a részeg tengerésszel meg az Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom-ot), varrtam egy marék babaruhát, meg szoktunk sütni Lilivel, akinek most pont valami vírusa van (vö. a kutyának diagnózisa van. és ez már biztos.), ezért nagyon kreatívan fözök neki mindenféle finomságot, és azt is kitaláltam, hogy a sarki kínainál kapható mocsi az diétás, de sajnos Lili nem az én lányom, hanem az apjáé, és meg sem akarta kóstolni, nekem kellett megennem az egészet (nem mintha bántam volna, azóta vágyom rá rendszeresen, mióta bátyám hozott Japánból). Szóval minden bénaság ellenére nagyon jól élünk, és ma szintet léptem, mert levittük a (rendberakott!) pincébe a legót, elképzelni nem tudjátok, mintha egy kétnapja az ujjamban levö szálkát húztak volna ki. Ettöl függetlenül, ha valakinek legózni támad kedve, bármikor nagyon szívesen felhozom, ne tartson ez senkit vissza. Ha jókedvemben talál, még mocsit is adok.

A teljesen random poszt befejezéséhez pedig szemelvények a tegnap esti, vacsora melletti beszélgetésünkböl:

- Arról mesélj mama, amikor királylány-menyasszony vagyok! Elöször a királylányost!

- Jó, volt egyszer egy Lili királylány, aki mindig hosszú ruhákban járt, meg játszott...

- és korona volt a fején

- ... és korona volt a fején, és a mamája, az anyakirálynö egyik nap azt mondta neki...

- Neki is korona volt a fején! és az apakirálynak is, mert ök mind koronások voltak.

- ... és azt mondta neki, hogy jövö héten bál lesz, és már elég nagy, úgyhogy ö is eljöhet megnézni...

- húúúúú (kerek szemek)

- és a bál napját már nagyon várta Lili királylány, blablabla (mindenki el tudja képzelni) belépett a terembe, és olyan szép volt! (Lili lesüti a szemét, a mellkasára teszi a kezét, és szerényen sóhajt, aztán átveszi a szót:)

- És belépek, és tudok varázsolni! az ovisoknak varázsolok! és koronám van! és énekelem, hogy LET IT GO!

(csak ezt a részt látta, de a hatás el_ké_pesz_tö)

(a fenti beszélgetés meg nem egyedi, szinte egész nap fut a "pincesszin"-mánia, anya veszel nekem a boltban koronát? veszel nekem szép ruhát? ilyenre gondoltam, mama, és már mutatja is, irtó cuki, de akkor most ez lesz 9éves koráig? csak kérdezem...)

Ülök a laptopnál, mögöttem megnyugtatóan surrognak a gépek, egy vese a mütöasztalon csendesen jobb létre szenderül (vagy már szenderült, ki tudja, filozófiai kérdés, a gazdája már hajnali három óta halott, még láttam, Isten nyugosztalja). Idöröl idöre fel kell állnom és visszalapátolnom töltenem az elfolyt perfúziós folyadékot a keringésbe, vágtam pár lyukat a szövetbe (aka biopszia, és össze is varrtam, de hát azért csak ereszt -sebész se lesz belölem). A 200euro/L cuccba meg egy laza mozdulattal beletöltöttem reggel 6-kor 800 eurót, szóval vigyázni kell rá. Ehhez képest a vese csak 11 euró, és többet is kaptunk egyszerre.

Rejtöi sztorit most sem tudok írni, egyedül vagyok és nincs meg a hangulat, bár hajnalban még 5 férfi is itt volt, köztük a fönököm, de nem verekedtek össze, pedig nézeteltérésük is van, persze anyagi.

____

na, ezt tegnap írtam, aztán délben lekapcsoltam a cuccot a lélegeztetögépröl, most már egy müanyag zsákban vár a sorsára, én meg dolgozom fel az adatokat. Ez is milyen már, müanyag zsákban végezni, fél szemmel láttam a hírt, tényleg megnyílt otthon az elsö biotemetö?

Mivel a kistulipán aktivitása legtöbbször egy virágéval vetekszik, külön örültem, mikor péntek délután azzal fogadott az óvódában, hogy: Anya, mócig lett a csizmám!

A megfejtéseket kommentekben várjuk.

Este nagyon nem akar elaludni, épp nehezményezi, hogy a sötétben nem tudja felöltöztetni a babát, aki ezért fázik. Rászólok, hogy most már aludjon. 

-De nem tudom becsukni a szemeeem! De nem tudom becsukni a szájam!

(elalvás elötti utolsó pillanatig dumál)

Azért sírok, mert éhes vagyok! Azért sírok, mert mama hol a másik zoknim? - erre tök jól rászokott egyébként, hogy megindokolja, miért sír, vagy mérges. "Kicsit mérges voltam rád, mert..." Nyilván most még egy csomószor vicces dolgokat mondd, egészen nyakatekert érveléssel (gondolom, neki a mi érvelésünk is hasonlóan érthetetlen), de tök jó, hogy van igénye szavakba foglalni a bánatát.

Keresztben áll négykézláb a kád szélén szívemhez kapok: Ez egy demi poá! (demi pointe? balett szakkifejezés, párhuzamosan tanul táncolni Táltos Banditól és rajzfilmekböl, engem ne kérdezzetek)

kiszedte a játékcsiga (kiszedhetö) fülét, játékból én is lecsavargatom az övét, hogy azt adjuk a csigának:

-De az enyém jól oda van ragasztva!

Az alvással van a legnagyobb nehézség, vagy talán csak azzal, hogy késön kel (én akkorra már nem vagyok otthon, TB-nek meg nyilván kényelmes, mert ö is késön fekszik), úgyhogy este nekem kukorékol, kiborító, mert kéne egy órácska sajátidö, ha másért nem, hát azért, hogy a munka-lemaradásomat be tudjam hozni. Cserébe tegnap pl átaludta az éjszakát, ó, ha ebböl rendszer lehetne akkor talán én is jobban teljesítenék a dolgozóban. 

Babák és szerepjátékok futnak most leginkább, naponta ünnepeljük egymás szülinapját láthatatlan ajándékok kibontásával és annak örülésével, a harmadik kör már fársztó, de mégis olyan jó látni, ahogy felpróbál egy levegö-nyakláncot, vagy elringat egy levegö-babát, felöltözteti levegö-ruhákba.

És énekel, egyre többet énekel, ennek is úgy örülök. De teljesen váratlan helyzetekben szalad ki a száján, szerintem maga is meglepödik, kérésre szinte soha.

 -Lili, menjünk állatkertbe!

- (unott hangon) Mindig csak az elefántok.. szörnyek.. dínók..

(ezek után nem mentünk, kit érdekelnek ugye ezek már megint)

Ilyesmik. Jó lenne viedózni, sokat videózni, hogy milyen kis pofái vannak, hogy tekeri a szót, hogyan játszik az egész testével. Próbálom felvenni belül, hogy megmaradjon a szemhéjam mögött, hogy láthassam egyben is a kis újszülött békát, ezt a tündéres-balettost, meg aki majd még lesz belöle.

úgyhogy ma csak egy kis színes arról, amit már régen mondok hogy az orvosok nem tudnak helyesen írni (igen, igen, nyilván nem mindegyik, de mondjuk az a részük, amelyik tankönyveket ír):

(egy, a szegedi egyetemen készült vese-jegyzetben találtam)

"Szekunder nephrosis – syndróma 

Acut és krónikus glomerulonephritis is járhat nephrósis – syndrómával. "

Hasogatja a szemem (meg a korrektorgénjeimet), de becsülettel végigolvastam.

és hogy ne csak kritizáljak, hanem építsek, ha valaki, aki olvassa a blogot, és tankönyvet, jegyzetet, cikket készül írni orvosi témában (biológiát is akartam írni, de a biológusok valamiért jobban teljesítenek ebben a tekintetben), küldje el nekem nyugodtan korrektúrára. én köszönöm.

Aki szerint nem szlávos a nevem, az legyen szíves gondoljon a családnevemre, és ne a keresztnevemre. :D

(igen, érkeztek kritikák, de úgy gondolom, egy -ics végzödéssel eléggé le vagyok védve :D)

Igen tudom, a blog noir nagyasszonya lucia, de nem hagyhattam ki.

Éjjel három óra volt, mikor a szlávos nevű lány a külvárosi parkolóban kiszállt a sötétszínű kocsiból. Egy nagydarab, kopasz férfi kísérte, akinek már volt tapasztalata beteg emberekkel. A lány fázósan húzta magán össze különleges kabátját, és  körbenézett. Édeskés, kellemetlen szag terjengett a januári hidegben. Tömör mondatokban vették át újra a tervet, és a kocsi mögött fagytól merev ujjakkal infúziós tasakokba töltötték az áttetsző folyadékot. Készen álltak.

Amikor Schöglhofer megérkezett, kétszer koppintottak a vasajtón, majd szó nélkül benyomultak a gőzzel telített terembe. A meglepően tiszta arcú férfi, akihez jöttek, kopott pengéjú, éles késsel állt középen. Karján vasszemekből kötött háló, körülötte még vonaglottak a rózsaszín testek. Senki nem szólt. A szlávos nevű lány megállt a helyiség szélén és körbenézett. A falról egy kifakult Jézus-arc figyelt csendesen, elég magasan volt ahhoz, hogy a felfreccsenő vér ne érhesse el. A friss hús szaga szinte az elviselhetetlenségig erősödött. Többen voltak bent, mind férfi. A kezükben furcsa szerszámokat tartottak, de az alapvetően kíváncsi természetű, szlávos nevű lány nem akarta tudni, mire használják ezeket.

Két kísérője közben kipakolta a csöveket, a tűket és az áttetsző folyadékot. Hátul, a félhomályban nyílt és csukódott egy ajtó, előtte döngő hangú fémkoporsó körül gyülekeztek a sötét tekintetű férfiak és vártak. Senki nem nézett a betolakodókra. A meglepően tiszta arcú férfi hirtelen bukkant fel újra, kezében piros, nedves csomagot tartott. A lány gumicsizmáján végigfolyt a vér, ahogy átvette a vashálóval védett kézből. Schöglhofer gyorsan dolgozott, igazi profi volt a szakmájában. Tíz percen belül kiléptek az ajtón, táskájukban, mélyen jégbe rejtve ott lapult A Szerv.

hú, kemény meló ilyen hülyén írni, a kórházas részt már nem vállalom, pedig lett volna benne pár magas labda ágyából kirángatott sebésszel, oxigénpalackal, kéjgáz-gombbal.. Mondanám, hogy néha unalmas irodai papírmunkára vágyom, de azt hiszem, nem lenne igaz. A fenti helyszín egyébként Bécs utolsó mészárszéke, még megyek majd párszor. Mindig éjjel. Mindig gumicsizmában.

Szóval az úgy volt, hogy Táltos Bandim megörökölt egy csomó legót. De most tényleg csomóra gondoljatok, ha nagyon-nagyon sok volt nektek gyerekkorotokban, akkor szorozzátok fel 4-gyel, és akkor kb el tudjátok képzelni. Rengeteg készlet van benne, City, Star Wars, Power Miners, Technic, középkori vár, Ninjago, meg még olyanok, amiket nem is ismertem (pl a Sentai Fortress, aminek mintha lenne köze a Transformershez, de ezt csak ránézésre mondom).

Egy csak a gond: ezek a szuper készletek mind ömlesztve vannak. 6 bevásárlótáskányi, és egy nagy doboz legó ö m l e s z t v e. A kis fekete bizbasz, ami az építésben a következö lépéshez kéne, másfél köbméteren b á r h o l lehet.

Bandi nagyon lelkesen jött vele haza még októberben, és mondta, hogy szuperül kitalálta az egészet, én kiválogatom, ö meg odaajándékozza karácsonyra a rokongyerekeknek. És párat megtartunk a kishangyának is, persze. Ühüm, bólogattam, szívesen kiválogatom, veled együtt.

Hát így esett, hogy 3 hónapja kerülgetjük a halmot a hálószoba közepén. Nem is gondoltam volna, milyen fontos az a pár négyzetméter ott a szekrény és az ágy között, vágyakozva gondolok rá vissza, milyen is volt, amikor még akadálymentesen lehetett ott közlekedni; egy akkora helyen, ahogy most elnézem, hogy akár táncolni is lehetne ott. Még hogy kicsi a lakásunk, hah. 

Leginkább teregetésnél idegesitö (hogy a takarítást ne is említsem), ez TB-t mondjuk pont nem érinti, de engem igen. Kiteregetek a szárító egyik végébe, aztán ahelyett, hogy arrébb lépnék egy kicsit balra, 7 lépésben (megszámoltam), egy kisebb kerülöúton jutok el a másik végéhez, hogy a maradékot is kiterítsem. 

TB múltkor, mikor kicsit panaszkodtam, enyhén irritáltan kérdezgette, hogy mégis mi másra használnám azt a helyet, ahol most A Legó van. Hát, nem is tudom. Azt hiszem, csak nézegetném, hogy milyen szép, üres terület. Mostanában ilyen minimalista lettem.

Na, karácsony tájékán azért a kezembe vettem az ügyet, mert tényleg kezdett nyomasztani, és kirendeltem hozzánk unokaöcsém nr1-et és unokahúgom nr2-öt. Ezért kiderült, hogy igen, már olyan nagyok, hogy kimennek Kelenföldre, vesznek maguknak nemzetközi vonatjegyet, és felszállnak a (megfelelö) vonatra. Cukik. És azt sem felejtették el, hogy Györben fel kell segíteni a szerencsétlen nagynénjüket a millió pakkjával a vonatra. Szóval minden simán ment, és még az ilyen öreg motorosok, mint ök, is elcsodálkoztak ennyi legó láttán. És tök lelkesen nekiálltak.

2 nap alatt kész is lett egy power miner közetfúró tank, egy malom, meg pár kis cucc, hát nem lett sokkal több helyünk. De legalább ök tudták, mi micsoda, ránézésre mondták, hogy melyik készlethez tartozik, csak néztem. Még egy kicsit lelkesedtek, aztán hazamentek, és itthagytak a rémmel. A Rémmel.

De legalább már valami elkezdödött, és én ráfeküdtem a hullámra, és gyorsan kitaláltam, hogy az olyan építöelemeket, amik bármelyikben lehetnek, azokat szín szerint szétválogatom (legtöbbször TB nélkül, ilyen könnyen adom fel az elveimet), az extrákat meg megpróbálom készlet szerint. Vagy legalábbis úgy, hogy olyan készlet-e, amit a kisbojtárnak megtartani, vagy elajándékozandó. 

Ezzel azt értem el, hogy most már nem csak a hálószoba közepén vannak hatalmas zsákok tele legóval, hanem a nappaliban is van ezer doboz, szürke elemekkel, kék-piros-sárga elemekkel, fehér elemekkel, fekete elemekkel, lámpákkal, meg emberekkel és kiegészítökkel (lézerkard, békatalp, vasvilla, fehér lapát, szürke lapát, kalapács, és amit csak el tudtok képzelni). Ezekben a dobozokban az a jó, hogy egyrészt remek halmokat lehet belölük emelni, másrészt a legváratlanabb pillanatokban tudnak kiborulni (némi rásegítéssel, mint figyelmetlen porszívózás vagy Lili érdeklödése). Nincs is jobb, mint a felporszívózatlan szönyegröl naponta lapátolni a legóhalmokat. 

Néha úgy érzem, soha nem fogunk a legóátoktól szabadulni. 

De ha van érdeklödés (és ha diótörésre volt, akkor erre miért ne lenne), akkor szívesen sütök sütit és fözök teát azoknak, akik szeretnének legótválogatni, név és cím a szerkesztöségben.

Ki emlékszik Efrájim Kishon tárcájára, amikor valami nehézség folytán hónapokig nem volt asztaluk, és mikor végre lett, akkor beültek alá, és alatta vacsoráztak?

Szóval igen, volt nálunk a szerelö, nagy volt az öröm, mosogattam, meg ilyenek, Lili lefürdött alavórban, mert a szokások embere, de mire én következtem volna, fura (új) hangja lett a cuccnak, leesett a nyomás nullára, és megint csak jéghideg vizünk volt. A férfi a háznál meg, bár épp elöadása van a Josefstädter Theaterben, felhívta a szakembert, na én ezt nem mertem volna este tízkor, Táltos Bandi egy hös. A megoldás egyelöre az lett, hogy felnyomtam a fütést 30 fokra, ettöl valamiért életre kelt a bojler, legalábbis füt, elindult a nyomás felfelé, most megpróbálok lezuhanyozni. Holnap kijön megint a muki. Miért érzem úgy, hogy máris többet tudok a vízmelegitökröl, mint valaha is szerettem volna?

Távol álljon tölem, hogy a magyar politikában bármit is dicsérjek, inkább csak ismeretterjesztésül mesélném, hogy az elején nekem is furák voltak a vasárnap bezáró boltok. Szombaton meg rövidített nyitvatartás van. Azt hiszem, mostanra megszoktam, bár ha Budapesten voltam, kéjes örömmel mentem le vasárnap reggel a boltba, és Vica (helló, Vica!) sem értette, miért hisztizem szombat délelött, hogy betegagyerekésTBnincsitthon, hogy nem tudok lemenni vásárolni. Hát azért, mert szombat délutánra úgy néz ki a bolt, hogy a legtöbb komenista csak a könnyeit törölgetné, hogy mégis igaz, hogy Nyugaton is üres a közért.  Legalábbis a zöldséges-gyümölcsös pult, kenyér, meg más ilyen romlandók már nincsenek.

Viszont idén a karácsony elötti vasárnap, ha nyitva lettek volna bármi, akkor fejvesztve rohangáltam volna Lilivel a nyakamban egész nap, hogy minden meglegyen. Így meg volt egy nyugis napunk, sütöttünk, játszottunk, és beletörödtem, hogy nem lesz meg minden, amit szeretnék. Igényel némi szervezést, meg nem lehet hirtelen ötlettöl vezérelve mandulás-körtés tortát sütni, de ki lehet bírni. Kb úgy, mint a melyhütö nélküli életet, meséljek arról is?

Egyébként nem azért vagyok elkényeztetve, amiért a tesóim állítják, miszerint nekem bezzeg már mindent megengedtek, hanem azért, mert napok óta nincs se fütésünk, se melegvizünk, és igaziból egészen jól elvagyunk így is. Jó, nincs az a szibériai hideg kint sem, de azért csak menni szokott így is a radiátor. És nyilván azért vagyunk lazák, mert a szomszédok is el vannak kényeztetve, és ök fütenek. De például egészen tisztességesen lefürdünk fejenként 3 liter vízböl (söt, van olyan a családban, aki még kényelmesen belefér a lavórba). 

Egészen nosztalgikus lettem ifjúkorom nyarai után, mikor hármunkra jutott kétnaponta egy lavór víz az asztalosmühely sarkában. Meg mikor Erdélyböl hazajöttem, és majdnem kiugrottam a kádból, úgy égetett a melegvíz.

És ha nem lenne ennyi cuccunk, egészen jól elférnénk hárman az 50 nm-en, ami azért több szempontból is környezetkímélö. Bár egyelöre még a cuccal együtt is megy, ha a legót nem nézem, de az kap külön posztot ha már külön szobát nem. 

És a legszomorúbb ebben az, hogy ha holnap este jön a szerelö, és megjavítja a bojlert, akkor az elsö dolgom az lesz, hogy teletöltöm a kádat, és veszek egy jó forró fürdöt. 

Az az igazság, hogy én is érzem ám, hogy halódik a blog (bár ez az olvasószámban nem annyira látszik szerencsére), szerintem a legtöbben már csak megszokásból olvasnak, hátha megint jó lesz, mint régen. Régen olyan jó volt, nem? Csináltunk mindenféle vicceset, meg mindenröl volt valami véleményünk, és mindenki szeretett idejönni (kivéve egy illetöt, aki szerint csak fényezzük magunkat a blogon. Ami igaz, de pont ez volt benne a jó.)

Elöször Táltos Bandi tünt el, hát erre annyit tudok mondani, hogy Bandi nem csak a blogból, de valahogy mindenhonnan eltünt, még a saját életéböl is, most valahol a bardóban kering, próbálja kitalálni, hogy miként szülessen újra. Néha kapacitálom, mikor mesél valami vicceset, hogy ezt meg kéne írnia, és buzgón helyesel, aztán nem csinál semmit. bármit mondok, buzgón helyesel, aztán nem csinál semmit

Aztán ugye Tündér Lili is megszületett, amivel egyrészt lecsökkent a szociális aktivitásom (ez nem igaz, csak nem írtam meg, miket csináltunk, pedig milyen jó lett volna), másrészt lecsökkent az anyagi keretem ami azért bizonyos aktivitásokhoz azért mégis kell. És bármennyire szeretem a TL-posztokat, baromira frusztrál, hogy szinte csak ezekböl áll mostanában a blog. 

Aztán meg nem is tudom, valahogy elszállt az ihlet. Vagyis fejben megvan, kb, mint a magyar sportolóknak, fejben még mindig nagyon jó vagyok, csak meg is kéne írni. Ezért például most felébe hagytam a vasalást, mert éreztem, ha most nem ülök le, akkor ez a poszt is elszáll. 

Úgy, mint a karácsony elötti, amiben meg akartam mutatni Lili adventi naptárját, ami 3 évig készült, a karácsonyi családi mindenes, a szilveszteri visszatekintös, az újévi, hogy miket is szeretnék 2015-ben. Meg még egy pár, hogy milyen dilemmáim vannak, hogy bicikli, vagy tömegközlekedés, hogy az orosz vagy az apácás ovi legyen, meg hogy kaptam egy új vasalót, ezért már nem csak a gyér megvilágítású nappaliban tünik úgy, hogy vasalok. 

Szóval... Szóval, szóval... Itt most valamiféle újévi fogadalomnak, vagy blogjátéknak kéne jönnie, hogy a következö 52 héten írok 52 posztot, vagy írok mindennap egy 300 karakteres szösszenetet. De kicsit félek, hogy nem tartanám be. Ha-ha. Na jó, mondjuk megígérem, hogy a következö héten írok a LEGO-ról, meg Armandóról, ok? Találjatok ki valami penitenciát a kommentekben, ha nem így lesz.

Van egy elképzelésem arról, mit csinál egy kistulipánkorú, tökéletes kisgyerek. Lili ezeket a karácsonyi szünet alatt (és elött) pontról pontra kipipálta, úgyhogy elégedett vagyok, van egy Igazi Kisgyerekem, mit kívánhatnék még többet?

- Vicceseket mond. 

- Koncertet rögtönöz az egybegyült rokonság elött, ahol cérnahangon karácsonyi dalokat énekel. (O, Tannenbaum, o, Tannenbaum, wie schön sind (d)eine Blätter!) 40x

- És fondorlatosan megpróbál rávenni, hogy az adventi naptárból naponta több csomagot is kibontsunk. 

- És mórikálja magát. 

- Meg nagyon sír, ha elveszik a játékát. 

- És egész nap (beleértve a délutáni alvást) kistündér-jelmezben nyomja. Tütü-szoknya, szárny, rózsás koszorú, varázspálca. Az angyalkákat nagyon könnyü volt informálni idén, csak leadtam a Mit akartam én gyerekkoromban-listát, és tkp minden betalált.  

- És sokat babázik, ringatja, eteti, öltözteti nem csak a babákat, de bármit, amit meg lehet ölelni. 

- Kakaót föz a kiskonyhában, és mindenkit megkínál vele. 

- Megijed a mikulástól, de ha ajándékról van szó, akkor halált megvetö bátorsággak közeledik felé. 

- Fonendoszkóppal megvizsgálja a babákat, plüssállatokat, rokonokat, szurit ad be (kicsit fájt? sírtál?) és lázat mér (általában fél öt a hömérsékletem), sebet kötöz be és szaloncukorral gyógyít. 

- Bábszínházat csinál a négyéves unokatesóval. 

- Takarókból, párnákból kisházat lehet neki építeni. 

- Alkudozik.

Nikkolás :: Niccolo + Mikulás

Számoljunk háromig! Egy, kettö, négy, öt, hat…

Ha ö éppen kiscica, akkor én vagyok a nagycica és nyalogatjuk egymást. Ha ö kiskutya, akkor én vagyok a nagykutya és nyalogatjuk egymást. Ha kistündér, akkor én nagytündér vagyok, és ha ö kiskirálylány, akkor én nagy királynöm vagyok.

Látott egy videón egy táncoló párt: Nézd, a bácsi segít neki táncolni! 

Lehet, hogy valami infó félrement, mert szinte reménykedve szokta kérdezgetni: Mama, haragszol rám? - Nem kicsim, dehogyis, miért haragudnék?. -De egy kicsit haragszol rám? - 

Este az ágyban: Mama, mi örökre barátnök maradunk.

Így legyen.

 Csönd volt, hát azt hittem, elaludt végre. Naiv vagyok.

 Kistündér. Néha egy farkas-sapkával kombinálja. És amikor megkapta: Anya, és hogy lehet ezzel repülni? -Annyira utálom, hogy nem tudtam neki megmutatni.

Kisház (bár itt épp egy kis szerelésre szorul már). Megengedték, hogy a még kisebb unokatesó is benézzen hozzájuk. 

Ballag már az esztendö,

vissza-visszanézve,

nyomában az öccse jö,

vígan fütyörészve.

Beéri az öreget

s válláról a terhet

legényesen leveszi,

pedig még csak gyermek.

Lépegetnek szótlanul

s mikor éjfél eljö,

férfiasan kezet fog

Múlttal a Jövendö.

(Kányádi Sándor)

Felkelés után hezitáltam kicsit, mi legyen a program, csöndesnek kell lennie, mert a család többi része még alszik. Versenyben volt a FLOW magazinom, amit szépen lassan, oldalról-oldalra fogyasztok, jól megnézve minden képet, kiélvezve minden apróságot, a tegnapi félbehagyott varrás, ajándékcsomagolás (bár e két utóbbi inkább zörgös), és a táskám, amiben tegnap szétnyomódott egy banán, és kiömlött a kulacs. Végül föztem egy bögre teát, és a blog mellett döntöttem. 

Lassan ér ide a karácsony, hiába volt az oviban is ünnepség, hiába raktam ki a díszeket. Azt hiszem, a mi lakásunk annyira kaotikus mind szín-mind formailag, hogy fel sem tünik egy-két lelógó, vagy kirakott karácsonyi dísz. Sütöttünk Lilivel mézeskalácsot, de annyira még nem kötötte le a dolog. Mindegy, úgy gondolom, most rakom le az alapokat a következö évekre. Remélem.

Idén aztán tényleg nem akartam stresszelni, egy erdeményes királyányhoz meg aztán pláne nem illik ilyesmi, de mindenféle elöre látható és láthatatlan akadályok miatt teljesen elúsztam az ajándékvásárlásokkkal. De tesóm októberi szülinapjára az ajándék megvan, az is valami, nem?

Nem tudom, mi lesz, mert itt ugye nincs vasárnap semmi nyitva, holnap be kell mennem a dolgozóba, bölcsi már nincs, Táltos Bandi dolgozik, apukám aki a múlt héten segített (mert az még cifrább volt), már hazautazott tegnap. Bár majdnem elvitte magával a kisrobotot, aki teljesen benne volt a kalandban, én mégsem mertem elengedni több, mint egy éjszakára, mert ki tudja, hogy viselné, én meg nem tudok ugrani, és hazahozni, vagy utánamenni hamarabb. Nem volt ez rendesen megszervezne, hiába, be kell ismernem.

A munka meg úgy alakul, hogy egyelöre 25 óra´t dolgzom egy héten, gyakorlatilag ha mondjuk 4 nap bent voltam egész nap, és pénteken nem mmennék be, akkor kiderül, hogy a fönököm (ahogy itt hívják, a Chef) csak pénteken tudna velem találkozni, reggel kilenckor de OK, az csak kb fél óra, túlélem, aztán kiderül, hogy még valakivel beszélnünk kéne, de az csak délben ér rá, és a köztes idöben is megtalál a munka, és a végén azon kapom magam, hogy elment a nap, a szabadnapom. De ezt nem panaszképpen mondom, mert még mindig nagyon élvezem, inkább elöre magyarázom, miért fogok üres kézzel a fa alatt állni. Vagy legalábbis kevés cuccal. 

Lehet, jövöre mégis kinyomtatom Via karácsonyi tervezöjét. Vagy csak októberben behúzom a függönyt, meggyújtok pár mécsest, fahéjat meg szegfüszeget szagolgatok és végtelenítve hallgatom a Once in Royal David´s city-t, és akkor idöben meglesz a hangolódás.

Most már nem fogom kitörölni, de mikor ilyen posztokat rakok ki, kicsit mindig elbizonytalanodom, hogy kell-e nekem blogot írni. 

Most épp 240-nel robogok Linzböl Bécsbe. Vonaton. Egyedül. Nem kell senkit sem szórakoztatnom, öltöztetnem, pisilni kísérnem. Csak én, meg a laptop, meg egy FLOW magazin, amivel már rég meg akartam magam ajándékozni. Annyira jó nekem.

Mivel tegnap egész délelött gyönyörüen sütött a nap, ki sem mozdultunk itthonról, ma viszont, a sürü ködben rögtön kiszaladtunk a játszótérre. Nagyon nehéz megmozdítani a kiskövet, de ha egyszer kint vagyunk, akkor meg nem tudom mivel hazacsalni. Szerencsénkre, mert egyszer csak jött egy nö, hogy az Arsenalban (a park melletti Hadtörténeti Múzeum és lakópark, egyébként régi katonai épület, nagyon szép) mindjárt kezdödik a Kasperltheater, ingyenes, és alig jelentkeztek rá, nem akarjuk-e megnézni. De pont akartuk, föleg, mert a múltkor Lili pont hiányzott, mikor az ovival mentek megnézni. 

Az Arsenal vendéglöjének különtermében volt, és Kasper (amolyan német Vitéz László figura) már elöre ismerkedett a gyerekekkel. Lili ledobta a gumicsizmát és kényelembe helyezkedett. A köd miatt félhomály volt, meg kis karácsonyi fények, cserépkályha és összesen vagy hat gyerek a nézötéren. Kellemes zene (na ki kezdett rögtön táncolni?), szimpatikus színészpáros, akik elöre megmutatták a krokodilt, akit Schnuckiputzinak hívtak, meg a boszorkányt, aki nem is gonosz, csak kicsit, és még náthás is, azért piros az orra. Meg persze Kasperlt, meg Gretchent, a feleségét. A mese közben mondjuk a Hótündér is elökerült, ami kicsit megzavarta a Lilit (miért kiránynö?), és innentöl kijelentette, hogy nem szereti öket, de azért csak ki-kikukucskált az ölemböl, hogy épp mi történik. És karácsonyi dalokat énekeltünk, vagyis én csak azt, amit ismertem, de így is jó volt. A mese zárásaként hó(vatta)golyóztunk a bábokkal, ebbe már a kisréce is újra lelkesen résztvett, és búcsúzóul megsimogatta az összes szereplöt. Az egész maximum fél óra volt egyébként, pont ennyi kellett a játszótér után.